Minden fémkereséssel foglalkozó, vagy foglalkozni kívánó érdeklődő figyelmébe ajánljuk az alábbi etikai szabályokat:

1. BEVEZETÉS
Az alábbi útmutató egy hivatásos régész, egy jogász és egy olyan fémkeresős közös munkája, aki a hobbiját eddig is a leírt elvek szerint űzte. Az anyagot mint magánszemélyek tesszük közzé, segítő szándékkal, de az nem tekinthető semmilyen hivatalos szerv vagy tudományos intézmény állásfoglalásának.
Az anyag összeállítására és közzétételére abban a reményben és hitben vállalkozunk, hogy a fémkeresősök jelentős része tisztességes szándékkal űzi ezt a hobbit, és – ha most még nem is teszi – hajlandó lenne az érvényes jogszabályok szellemében tevékenykedni, valamint az örökségvédelem szempontjait messzemenően figyelembe venni.
Nem véletlenül használtuk a jogszabályok szellemében kifejezést. Tisztában vagyunk azzal, hogy a törvény betűit szó szerint értelmezve csak rendkívül szűk, életszerűtlen kereteket tudnánk itt megjelölni. Ha megmaradnánk e keretek között, akkor logikusan azt kellene tanácsolnunk a keresősök tömegeinek, hogy jobb, ha lemondanak a hobbijukról, és megszabadulnak a fémkeresőjüktől. Ennek azonban nem lenne semmi értelme, nem vinné előre a régész szakma és a fémkeresősök közötti információáramlás és párbeszéd, végső soron az örökségvédelem ügyét. Ezért, miután a továbbiakban összefoglaljuk a fémkereső tevékenységre vonatkozó jogszabályokat, ajánlásokat fogalmazunk meg azoknak is, akik a törvény betű szerinti szabályait itt-ott meghaladva, de mégiscsak a törvény szellemében, a múlt megismerésének tisztességes szándékával, a nemzeti örökség védelmét szem előtt tartva kívánnak a jövőben keresőzni.

2. A FÉMKERESŐZÉSRE ÉS A RÉGÉSZETI LELETEKRE VONATKOZÓ JOGI SZABÁLYOZÁS
Magyarországon ugyan nincs speciális jogszabály a fémkereső műszer tartására és használatára vonatkozóan, a kulturális örökség védelmére vonatkozó jogszabályok azonban tartalmaznak korlátozásokat (2001. évi LXIV. Tv. és 18/2001 (X. 18) NKÖM rendelet):
2.1.
Mindenekelőtt: régészeti célú, műszeres régészeti lelet és lelőhely felderítése csak a KÖH engedélyével végezhető, és ilyen engedélyt csak státusban lévő régész kaphat. A szándék szempontjából tehát csak a régészet tárgykörénél fiatalabb emlékek kutatása megengedett.
Mi számít bele a régészet tárgykörébe? A törvény szerint régészeti leletnek tekintendő az emberi tevékenység bármely, 1711 előtt a földbe, a föld felszínére, vízbe vagy barlangba került tárgyi emléke. Az ennél fiatalabb korú emlékek tehát szabadon kutathatók. Azonban azok sem akárhol!
2.2.
Legeslegelőbb meg kell szerezni a földtulajdonos, vagy legalább a használó (bérlő, kezelő) hozzájárulását, hiszen e nélkül a kutatás könnyen birtokháborításnak minősíthető.
Másodsorban fontos tudni, hogy Nemzeti Parkok területén, illetve a törvény által általános védelemben részesített természeti területeken – láp, barlang, forrás, mocsár, szikes tó, kunhalom, földvár – semmiféle olyan tevékenység nem végezhető, így fémkeresőzés sem, amely a természetes viszonyok megzavarásával, megváltoztatásával jár.
Ugyancsak el kell kerülni a rendeletileg kiemelten, vagy fokozottan védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket. Ezek nem teljes körű listája megtekinthető a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) honlapján, de egy adott területre vonatkozóan természetesen az önkormányzat vagy a helyi múzeum is tájékoztatást tud adni arról, hogy vannak-e ott védett régészeti lelőhelyek. Tipikusan ilyenek a romok, régészeti parkok, várak, pusztatemplomok, földvárak, jelentősebb elpusztult települések és környékük. Ezeken a helyeken mindenfajta földmunka, nemcsak régészeti feltárás, csak a KÖH engedélyével végezhető.
A régészeti lelőhelyek másik, jóval nagyobb csoportját képezik a külön rendelettel nem védett lelőhelyek. Ezek olyan földrajzilag körülhatárolható helyek, ahol a régészeti örökség elemei (még) történeti összefüggéseikben megtalálhatóak, és amelyeket a KÖH nyilvántartásba vett. Bár a törvény ezeket a helyeket is általános védelemben részesíti, ezeken a helyeken engedély nélkül lehet (nem régészeti célú) földmunkákat végezni, természetesen betartva az erre vonatkozó jogszabályokat.
Ebbe talán belefér szó szerinti értelemben az 1711 utáni leletek kutatása és kiásása, azzal együtt, hogy azt természetesen azonnal abba kell hagyni, amint az ásás elér bármilyen régészeti objektumot, vagy előkerül bármilyen, régészeti leletnek számító tárgy. A törvény szellemével azonban ez megítélésünk szerint ellentétes, és szakmai, örökségvédelmi szempontból is aggályos.
Ezért nem tanácsoljuk, hogy a fémkeresősök erre a kiskapura hivatkozva a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket is vadászterületnek tekintsék. Egy vitás esetben, tettenérés esetén a hatóság ilyen nyilvántartott lelőhelyen az eljárás megindításakor a körülmények alapján vélelmezheti, hogy a keresős nem csak 1711 utáni tárgyakat keresett, amivel a keresős hosszadalmas eljárási procedúrának teheti ki magát, még akkor is, ha eredetileg tényleg csak 1711 után földbe került tárgyakat szándékozott keresni.
Hozzátesszük, hogy a lelőhelyek felső, bolygatott rétegében heverő leletek összeszedése, ha az nem jár régészeti objektum megbontásával, megfelelő körültekintéssel végezve és megfelelően dokumentálva, akár még hasznos is lehetne. Ez a szakmai precizitás azonban aligha remélhető és talán nem is várható el a hobbista fémkeresősök tömegeitől. Ezért mi azt tanácsoljuk, hogy a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket kerülje el a fémkeresős, de ha mégis ilyen helyen keresőzik, akkor legalább szigorúan tartsa be az útmutató második részében leírt szabályokat.
Egy adott terület nyilvántartott régészeti lelőhelyeiről teljes körűen tájékozódni a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban lehet, ahol kérelemre igazolás kaphatunk arról, hogy az adott ingatlanon van-e nyilvántartott régészeti lelőhely – az erre vonatkozó kérőlap letölthető a KÖH honlapjáról. (A lelőhelyek nyilvános adatbázisa egyébként elérhető a KÖH honlapján is, azonban az adatbázis csak a lelőhelyek egy részére tartalmaz helyrajzi számot, ami alapján a helyszín beazonosítható.) A területileg illetékes múzeumban szintén érdeklődhetünk egy terület régészeti védettségéről.
Sok településen a helyi szabályozási terv térképmelléklete is feltünteti az ismert régészeti érdekű területeket, ahol építési engedély csak az örökségvédelmi szakhatóság jóváhagyásával adható ki. Végül számos terület és régió lelőhelyeiről lehet információt szerezni szakirodalmi tájékozódás révén is, ez azonban nem lesz teljes körű.
2.3
A jogszabályok ismertetését a régészeti leletek tulajdonjogára vonatkozó szabályokkal zárjuk. A törvény szerint a föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan előkerülő régészeti lelet állami tulajdon. Aki tehát ilyet talál, függetlenül attól, hogy azt milyen körülmények között találta, elvileg köteles a területileg illetékes jegyzőnek haladéktalanul bejelenteni és átadni (a gyakorlatban a jegyző úgyis csak annyit tesz, hogy a területi múzeumot értesíti, ezért a törvény szellemének megfelelően azt tanácsoljuk, hogy az előkerült leletet egyből a területileg illetékes múzeumba vigyük be).
Ami pedig a régészeti leletnek nem minősülő, 1711 utáni tárgyakat illeti: a Polgári Törvénykönyv szerint ezekre vonatkozóan is fennáll bizonyos estekben a jegyzőnek történő bejelentési kötelezettség. Ilyen eset, amikor a talált dolognak valószínűsíthetően van tulajdonosa. Ilyenkor a dolog csak azt követően kerülhet a találó tulajdonába, ha egy évig nem jelentkezik érte a jogos tulajdonos.
Külön paragrafus vonatkozik a jelentős értékű talált tárgyakra (kincslelet). Ha valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként is feledésbe ment, köteles azt az államnak felajánlani akkor is, ha az nem tartozik a kulturális örökség védelméről szóló törvény hatálya alá. Ebben az esetben, ha az állam igényt tart a talált leletre, akkor találói díjat fizet a találónak, ha viszont nem, akkor a találó szerez tulajdonjogot.
A gyakorlatban azonban a fémkeresés során előkerülő leleteknek – az előkerülésük körülményeiből következtethetően – jellemzően nincs tulajdonosuk, nem is azonosíthatók be egyedileg, és nem bírnak jelentős értékkel, ezért a fenti szabályok helyett inkább a PTK 127. paragrafusa vonatkozik rájuk, amely szerint a gazdátlan javakon a találó a birtokba vétellel tulajdonjogot szerez. Nem kell tehát a települési jegyzőket XVIII-XX századi pénzérmékkel, puskagolyókkal, csatokkal, veretekkel, stb. bombázni. Azonban ha úgy gondoljuk, hogy a keresőzés közben talált tárgyak ebbe a kategóriába tartoznak, indokolt a keresőzésre engedélyt adó, érintett földterület tulajdonosát/kezelőjét tájékoztatni az általunk talált tárgyakról, mivel az ő nyilatkozatuk által valószínűsíthető leginkább, hogy nem azonosítható tulajdonos által elhagyott tárgy került elő, ha az adott tárgyról a birtokukban lévő területen ők sem tudtak, illetve nem ismernek olyan személyt, aki azt elhagyhatta.
Összefoglalva tehát: a jogszabályok szellemével összeférő, etikus fémkeresőzés csak a nyilvántartott régészeti lelőhelyeken kívül folytatható, a föld tulajdonosának, vagy használójának egyetértésével, 1711 utáni emlékek felderítése és összegyűjtése céljából. Ha eközben véletlenül régészeti leletnek számító tárgy kerül elő, akkor a tevékenységet ott fel kell függeszteni, a lelőhelyet az alább ismertetett módon dokumentálni, a leletet pedig be kell jelenteni a területileg illetékes múzeumnak. A régészeti leletnek nem minősülő, kis értékű, gazdátlan tárgyakat legálisan megtarthatjuk, a nagy értékű, 1711 utáni kincsleletet, valamint az olyan tárgyat, amelynek jelenlegi tulajdonosa beazonosítható, be kell jelenteni a jegyzőnek.
Ezek tehát a fémkeresőzésre vonatkozó, jogszabályok adta keretek.

A továbbiakban megfogalmazunk néhány ajánlást arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha valaki nem nyilvántartott régészeti lelőhelyre téved, vagy lelőhelytől akár függetlenül, felderít és kiás egy régészeti leletet, pl. szórvány leletet, és a továbbiakban a törvény szellemében, jogkövető módon kíván eljárni.

3. AJÁNLÁSOK A FELELŐSSÉGTELJES FÉMKERESŐZÉSHEZ
Az örökségvédelem szempontjából a felelősségteljes fémkeresőzés legfontosabb szabálya az, hogy a tárgyak megtalálásának öröme közben ne okozzunk kárt régészeti lelőhelyekben, emlékekben, azaz:
i.) ismerjük fel, és ne bolygassunk régészeti korú rétegeket, objektumokat;
ii.) ha szórványos, sérült, eredeti környezetükből kikerült (pl. mezőgazdaság által bolygatott) leleteket találunk, azokat a lehető legpontosabban dokumentáljuk;
iii.) ismerjük fel azokat a leletcsoportokat, amelyek akár sérült, bolygatott helyzetben is információkat hordozhatnak (pl. depók, éremkincsek), és feltétlenül szakszerű, régészek által folytatott dokumentálásuk szükséges.
iv.) ne romboljuk szakszerűtlen házi tisztítással az érzékeny tárgyak állapotát;
v.) az információkat és a régészeti korú tárgyakat juttassuk el az illetékes örökségvédelmi intézményekhez.
3.1. Régészeti lelőhelyek, régészeti objektumok felismerése
Annak az eldöntése, hogy egy konkrét dolog csak egy elveszett tárgy, esetleg egy eredeti helyzetéből kikerült darab, vagy évszázadok óta egy helyen lévő, s így helyzetével is fontos információt jelölő tárgy, sokszor nem könnyű feladat.
Általánosságban és meglehetősen leegyszerűsítve a következő irányelvek adhatóak:
i.) Aktív mezőgazdasági művelés alatt álló területek felszínén, (pl. szántás) előkerülő tárgyak nagy valószínűséggel kikerültek közvetlen eredeti környezetükből. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek pozíciója már nem hordoz régészeti információt.
ii.) Mezőgazdasági művelés vagy más földmunkák által nem, vagy frissen nem érintett területeknél előkerült tárgyak esetében mindig úgy kell eljárni, hogy azt feltételezzük, a tárgyak eredeti helyzetükben vannak. Amennyiben nem kizárható, hogy a tárgyak eredeti pozíciójukban vannak, azokat meg kell őrizni eredeti környezetükben és értesíteni kell a szakembereket.
Mire ügyeljünk különösen?
Gyakori tévhit, hogy zárt régészeti leletcsoportok (például sírok), eredeti régészeti rétegek csak mélyen, a földben találhatóak. A talajerózió, későbbi földmunkák, szél, víz hatása miatt akár több ezer éves rétegek is gyakran közvetlenül a felszín közelében helyezkednek el. A teljesség igénye nélkül néhány példa arra, hogy mi jelezheti azt, hogy régészeti korú objektumba ástunk bele:
- a tárgy mellett csontok, ép vagy törött edények találhatóak;
- a talaj színe különbözik a környezetétől, például: hamus, vörösesen éget (paticsos), agyagdarabos;
- falak, építési törmelék között találhatóak a tárgyak.
3.2. A szórványos tárgyak dokumentálása
A szórványos tárgyak dokumentálásban a legfontosabb cél az, hogy a tárgy eredeti lelőhelye minél pontosabban visszaazonosítható legyen. Ebben a legegyszerűbb eszköz a kézi GPS használata, és ezzel párhuzamosan az interneten is elérhető műholdas térképek alkalmazása. Magyarországon a legpraktikusabb, ha a kézi GPS-ünket az EOV (Egységes Országos Vetület) rendszerbe állítjuk be. A cél a minél pontosabb mérés. Normál kézi műszerrel, jó vételi körülmények között ezt akár 3-5 m-es pontosságig finomíthatjuk.
A talált tárgyakat egyenként csomagoljuk, és tegyünk melléjük cetlit a felírt koordinátákkal, vagy egy számmal, s az ahhoz tartozó koordinátákat vezessük külön füzetben.
Nagyon hasznos, ha a lelőhelyeket legalább utólag (például Google Maps vagy Google Earth) műholdas térképen is bejelöljük.
Ha véletlenül GPS nélkül találunk valamilyen érdekes tárgyat, próbáljuk minél pontosabban meghatározni a lelet helyét. Nézzünk jellegzetes tereptárgyakat, köveket, fákat, bokrokat és készítsünk egy skiccet a megtalálás helyéről.
Ha van nálunk fényképezőgép, fényképezzük le a helyet és a tárgyat is eredeti helyzetében. A tárgy fotójára rakjunk valamilyen léptéket, például vonalzót, tollat vagy öngyújtót.
3.3. Mik azok a leletcsoportok, amelyeket semmi esetre se szedjünk fel szakember segítsége nélkül?
Alapvetően bármilyen régészeti korú tárgy megtalálásánál kérhetjük régész terepi segítségét, de zárt leletcsoportok találása esetén azonnal értesítsük a szakembereket! Ennek hiányában esetleg gyakran olyan információk veszhetnek el tárgydepókról (például elrejtett szerszámok, fegyverek, kultikus célból elásott áldozati tárgyak), kincsleletekről, amelyek soha többet nem pótolhatók.
Mire figyeljünk különösen?
- mezőgazdaság által bolygatott területen egymás után kerülnek elő bronz vagy vaseszközök;
- kis körben, nagy sűrűségben kerülnek elő hasonló állagú, anyagú érmek, (ha ezt érzékeljük, és további fémjeleket kapunk, a már megtalált tárgyak koordinátáit rögzítsük pontosan, és a többi jel kibontásával várjuk meg a régészeket!);
- ha egy csoportban, egymás mellett, esetleg edénybe helyezve fémtárgyakat találunk, azonnal fotózzuk le amit találtunk, és bármennyire is nehéz megállni, várjuk meg a kibontással a szakembereket!
3.4. Óvatosan a házi restaurálással!
Természetesen nem vitatjuk, hogy jó receptekkel, ügyes kézzel, tehetséggel, és rengeteg türelemmel nagyon szép eredményeket lehet elérni jó állagú fémtárgyak házi tisztításában.
A fémrestaurátori munka azonban nem véletlenül egy külön szakma, és vannak tárgyak, anyagcsoportok, amelyek tisztításával több mint hiba házilag kísérletezni.
Melyek azok a tárgycsoportok, amiket semmi esetre se kezdjünk el házilag tisztítani:
- alapvetően rossz megtartású, vas és bronztárgyak;
- berakásos fémtárgyak;
- feliratot tartalmazó fémtárgyak (érmék kivételével);
- ólomtárgyak;
- bármilyen egyedi, különleges tárgy.
3.5. Juttassuk el a tárgyakat és az információkat az örökségvédelmi intézményekhez!
A minél pontosabban dokumentált szórványos leleteket legjobb, ha a területileg illetékes múzeumban adjuk le. Ha a lelőhely közelében nincsen múzeum, vagy bizonytalanok vagyunk, akkor a megyei múzeumot keressük meg! A helyi múzeumokon kívül országos gyűjtőkörrel a Magyar Nemzeti Múzeum is rendelkezik, tehát elvben ott is leadhatjuk a leleteket. Segítségképpen itt közöljük a régészeti gyűjtőkörrel rendelkező fontosabb múzeumok listáját címmel és telefonszámmal.
2008. december
Meleg József (közgazdász)
Lassányi Gábor (régész)
Dr. Puskás Norbert (jogász)

letölthető változat:
http://www.2shared.com/file/4813559/1e41910d/A_felelossegteljes_femkeresozes_etikai_kodexe.html

Országos gyűjtőkörrel rendelkezik:
Magyar Nemzeti Múzeum - Régészeti tár / 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
Tel.: 06 1/338-2122, 06 1/327-7749; info@hnm.hu
1. Budapest
Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum
1014 Budapest, Szt. György tér 2., Budavári Palota "E" épület / Tel.: 06 1/487-8800 (Régészeti Adattár: 807 mellék); regeszet@btm.hu
illetve:
BTM Aquincumi Múzeum
1033 Budapest, Záhony u. 4. / Tel.: 06 1/430-1081; regeszet@btm.hu / A múzeum külön régészeti oldala: Kincsek a város alatt
2. Bács-Kiskun megye
Katona József Múzeum
6000 Kecskemét, Rákóczi út 1. / Tel.: 06 76/480-776;, cifrapalota.kecskemet@gmail.com
3. Baranya megye
Janus Pannonius Múzeum
Pécs, Széchenyi tér 12. / Tel.: 06 72/312-719; jpm@jpm.hu
4. Békés megye
Munkácsy Mihály Múzeum
5600 Békéscsaba Széchenyi u. 9. / Tel.: 06 66/328-040; mmm@bmmi.hu
Szántó Kovács János Területi Múzeum
5900 Orosháza, Dózsa György u. 5. / Tel.: 06 68/412-853; szkm@szkm.hu
5. Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Hermann Ottó Múzeum
3529 Miskolc, Görgey út 28. / Tel.: 06 46/560-187; hermuz@axelero.hu
6. Csongrád megye
Móra Ferenc Múzeum
6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. / Tel.: 06 62/549-040; info@mfm.u-szeged.hu
Koszta József Múzeum
6600 Szentes, Kossuth tér 1. (Megyeháza emelet) / Tel.: 06 63/313-352; muzeum@szentesinfo.hu
7. Fejér megye
Szent István Király Múzeum
8000 Székesfehérvár, Fő út 6. / Tel.: 06 22/315-583
Intercisa Múzeum
2400 Dunaújváros, Városháza tér 4. / Tel.: 06 25/411–315
8. Győr-Moson-Sopron
Xantus János Múzeum
9022 Gy?r, Széchenyi tér 5. / Tel.:06 96/310-588; xantus@gymsmuzeum.hu
Soproni Múzeum
9400 Sopron, Fő tér 6. / Tel.: 06 99/311-327
9. Hajdú-Bihar megye
Déri Múzeum
4026 Debrecen, Déri tér. 1. / Tel.: 06 52/417-560, 06 52/322-207; deri@derimuz.hu
10. Heves megye
Dobó István Vármúzeum
3300 Eger, Vár 1. / Tel.: 06 36/312-744; varmuzeum@egrivar.hu
11. Jász-Nagykun-Szolnok megye
Damjanich János Múzeum
5001 Szolnok, Kossuth tér 4 / Tel.: 06 56/421-602; muzeum@djm.hu
12. Komárom-Esztergom megye
Kuny Domokos Megyei Múzeum
2890 Tata, Néppark / Tel.: 06 34/589-808; muzeum@kunymuzeum.hu
Klapka György Múzeum
2900 Komárom, Kelemen László u. 22. / Tel.: 06 34/344-697; szamado.emese@kunymuzeum.hu
Balassa Bálint Múzeum
2501 Esztergom, Mindszenty tér 5. / Tel.: 06 33/412-185; balassamuz.e@vnet.hu
13. Nógrád megye
Kubinyi Ferenc Múzeum
3170 Szécsény, Ady E. út 7. / Tel.: 06 32/370-143; kubinyi.f@freemail.hu
14. Pest megye
Ferency Múzeum Római kőtár
2000 Szentendre, Dunakanyar krt. 1. / Tel.: 06 26/500-490; castrum@pmmi.hu
Kossuth Múzeum
2700 Cegléd, Múzeum u. 5. / Tel.: 53/310-637; kossuthmuzeum@pmmi.hu
Tragor Ignác Múzeum
2600 Vác, Zrínyi u. 41/A. / Tel.: 06 27/500-758; tragormuzeum@pmmi.hu
Matrica Múzeum és Régészeti Park
2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 1-3. / Tel.: 06 23/540; info@matricamuzeum.hu
15. Somogy megye
Rippl-Rónai Múzeum
7400 Kaposvár, F? utca 10 / Tel.: 06 82/314-011; titkarsag@smmi.hu
16. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jósa András Múzeum
4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21 / Tel.: 42/315-722; jam@jam.nyirbone.hu
17. Tolna Megye
Wosinszky Mór Megyei Múzeum
7100 Szekszárd Szent István tér 26. / Tel.: 06 74/316-222; wmmm@terrasoft.hu
18. Vas megye
Savaria Múzeum
9700 Szombathely, Kisfaludy S. u. 9. / Tel.: 06 94/500-720; kozmuvelodes@savariamuseum.hu
19. Veszprém megye
Lackó Dezső Múzeum
8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. / Tel.: 06 88/426-081; info@vmmuzeum.hu
20. Zala megye
Göcsej Múzeum
8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2. / Tel.: 06 92/314-537; muzeum@zmmi.hu
Balaton Múzeum
8360 Keszthely, Múzeum utca 2. / Tel.: 06 83/312-351; titkarsag@balatonimuzeum.org
Thury György Múzeum
8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 62. / Tel.: 06 93/317-233; tgym@zmmi.hu

A fémkeresőzés hasznos, tartalmas hobbi, amely az utóbbi évtizedben nálunk is elterjedt. Többek között elősegíti a történelmi múlt megismerését, pusztulásra ítélt leleteket ment meg, hozzájárul új régészeti lelőhelyek felfedezéséhez és nem utolsósorban a szabad levegőn végzett testmozgással jár.
A keresősök nagyobb része egyben gyűjtő is.
A hobbikeresőzők több csoportra oszthatók:
- vannak kincskeresők akik elsősorban a szórványleletek, főleg érmék összeszedésével foglalkoznak
- a hadszíntérkutatókat a háborús emlékek, csataterek, repülőgéproncsok érdeklik
- vannak akik a strandokon, főleg a vízben elveszített értékeket gyűjtik össze.
Külföldön elterjedt még az aranyrög- és a meteorit-keresés is.


Fémkeresőzni versenyszerűen is lehet. Ilyenkor előre elásott tárgyakat kell megtalálni különféle feltételek mellett, pl. minden versenyzőnek ki van osztva egy adott terület, mindegyiken ugyanolyan számú, egyforma fémtárgy van elrejtve, amelyeket minél rövidebb idő alatt kell összeszedni. Vagy egy nagyobb területen kell begyűjteni minél többet az elrejtett tárgyak közül adott időn belül.
2004. október 23-án sikerült egy magyar fémkereső versenyt rendezni, igen nagy sikerrel. A nemzetközivel ellentétben inkább meghívásos jellegű volt, a jelenlévők nagy többségét már ismertük, így biztosított volt a nagy számú résztvevő. Részletes beszámoló .


Sajnos ezt a Nyugaton régóta elismert és elfogadott időtöltést nálunk még mindig sok előítélet övezi, a hazai jogi környezet igen rugalmatlan, a média pedig igyekszik a fémkeresőzőket befeketíteni és megfélemlíteni.
Így, míg felvilágosultabb társadalmakban az emberek teljesen nyíltan űzik ezt a hobbit, a beszolgáltatott leletekért tisztes honoráriumot, megbecsülést kapnak, sőt több helyütt alapíthatnak akár fémkeresős múzeumot is, nálunk sok fémkeresős kénytelen titkolni tevékenységét, a múzeumok, régészek többsége halálos ellenségnek tekinti a keresőst és sokak szemében legalábbis gyanús a lopva kutakodó, furán csipogó műszerrel keresgélő alak. Ezért a magyarok közül többen járnak át olyan országokba keresőzni, ahol jobb a hozzáállás, pl. Hollandiába. Amíg az Interneten sok olyan honlapot találni, akár közép-erurópai országokból is (egy cseh példa: http://detektorweb.4me.cz/nalezy.htm ), ahol fémkeresővel talált leleteket tesznek büszkén közzé, gyakran a megtaláló képével együtt, addig nálunk ez szinte elképzelhetetlen vakmerőség lenne.
Már nálunk is működik viszont a Fémkeresők Virtuális múzeuma (Ez már időközben megszűnt), ahová aninim módon lehet az erre érdemesnek tartott leleteket feltenni.
Tudomásom szerint Magyarországon a Hadtörténeti Múzeum az egyetlen múzeum, amely nemcsak hogy nem ellenzi, hanem kifejezetten támogatja a fémkeresőzést. A magyar roncs- és hadszíntérkutatók szép sikereket érnek el fémkereső igénybevételével. Egy példa: http://www.netlabor.hu/roncskutatas/ . A fémkereső különösen jól alkalmazható ilyen célokra, mert a harcok helyszínén rengeteg fém marad.
Szerencsére az utóbbi időben enyhül a feszültség és egyre gyakoribb, hogy ásatásokon igénybe veszik keresős segítségét és viszont: vannak keresősök, akik a leleteket leadják és bejelentik az általuk felfedezett lelőhelyket
A jogi szabályozás nálunk meglehetősen homályos, nehéz eligazodni benne és inkább a fémkeresős ellen van, mint mellette, bár magát a keresőzést alapvetően nem tiltja. Főleg ennek és nem a keresősök "elvetemültségének" köszönhető, hogy a fémkeresővel megtalált régiségek nagy része elhagyja az országot. Ezeket többek között olyan régiségkereskedők veszik át, akik a saját hazájukban hoppon maradnak, mert ott a keresősök jobban járnak, ha nem nekik, hanem a múzeumnak adják a leleteiket. Ez a jelenség persze nem kedvez a fémkeresősök megítélésének.
A hobbikeresős célja természetesen nem a leleteinek eladása, de sokan vannak olyanok is, akik megélhetési célból keresőznek, sőt akadnak akik régészeti lelőhelyeket rongálnak meg. Volt már nem egy alkalom olyan is, hogy ásatásra éjjel beszöktek és komoly károkat okoztak. De ugyanígy vannak pl. orvhorgászok is, mégsem kell olyan előítéletekkel szembenéznie annak, aki horgászik, mint aki fémet keres. Igaz, a TV-ben horgászellenes műsorokat nem látni, halászatról szóló cikkek végére se írják oda rutinszerűen, hogy a horgászás illegális dolog...
A nálunk fémkeresésügyben tapasztalható zűrzavar és előítéletek oka nagyrészt éppen az, hogy a magyar médiában szinte kizárólag a fémkeresősöket elítélő vélemények jelennek meg, igyekeznek bűnözőknek, a fémkereső használatát, néha még birtoklását is bűncselekménynek beállítani, a börtönnel és akár százmilliós nagyságrendű büntetésekkel való fenyegetés mellett. Ez szándékos félretájékoztatás, a jogszabályokat igyekeznek a valóságosnál szigorúbbnak mutatni. A példaként ismertetett újságcikkek között van korrektnek mondható is és a szokásos demagóg, ijesztgetős is - össze lehet hasonlítani őket. A médiában a másik felet vagy eleve nem hallgatják meg, másrészt komolyabb fémkeresős már nem is igen vállal nyilvános szereplést az eddigi hazugságok, becsapások miatt - ki szereti, ha bűnözőként mutatják be? -, így aztán olyanokat szerepeltetnek, akik csak még jobban lejáratják a többieket.
Néhány dolgot sohasem említenek, pl. hogy a mezőgazdasági területeken a földben lévő tárgyak -köztük a régészeti leletnek minősülők- sokkal nagyobb hányada pusztult (és pusztul ma is) el a szántás és műtrágyázás következtében, mint amit fémkereső segítségével valaha is ki fognak szedni. A mélyszántás ui. szétzúz(ott) mindent, a síroktól az épületek alapjaiig, a péti só pedig szétmarja a fémet: sajnos rengeteg olyan régi érme van, amely tönkrement emiatt. Néha csak a hosszan elhúzódó törmeléksávból és a fémkeresővel még fellelhető fémdarabokból lehet tudni, hogy ott valaha egy -esetleg régészeti szempontból is figyelemre méltó- település, épület, temető volt. És a hobbikeresős fő vadászterülete éppen a szántás, ahol a jogilag régészeti leletnek minősített tárgyakat is ugyanúgy megtalálja, mint az újabbakat, akkor is ha csak az utóbbiakat keresi. Tevékenysége ennek ellenére nem leletmentésnek, hanem lopásnak, sőt rongálásnak van feltüntetve. Inkább rohadjon csak szét az a lelet...
Ilyen szórványlelet (és nemcsak az) olyan mennyiségben található a történelmi Magyarország területén, hogy számos külföldi "vendégkeresős" is eljön gyűjtögeteni, főleg német nyelvterületről.
A képen felül egy eke által széttört fibula egy darabja és egy ekétől elgörbült érme látható. Az összes érmén jól látszik a műtrágya kártétele. Ezek mind teljesen tönkrementek, értéktelenek. Egyre nagyobb arányban vannak ilyenek, de most még sok a jó, vagy még restaurálható, amelyeket érdemes összegyűjteni.
A múzeumoknak viszont nincs kapacitása ezeket akár részben is összeszedni.
Nem köztudott az sem, hogy a fémkeresősök alapvetően nem a mélyen fekvő dolgokat szedik ki, nem ásatást folytatnak. Pl. egy nagyobb érmét is jó, ha 30 cm mélyről lehet felderíteni a fémkeresők többségével, és ennél mélyebbre ásni eleve nem is nagyon éri meg. Ezáltal a fémkeresős gyakorlatlag azt a humuszréteget kutatja át műszerével, amelyet egy régészeti ásatásnál általában rutinszerűen, átvizsgálás nélkül eltávolítanak földmunkagépekkel. Tehát a keresős és a régész jellemzően nem is ugyanazokat a tárgyakat keresik.
Míg az illegális régiségkereskedelmet is igyekeznek a fémkeresősök nyakába varrni, annak csak egy kisebb hányada alapul fémkeresővel talált tárgyakon. A valódi "sírrablók" eleve nem is fémkeresővel dolgoznak: vannak sokkal hatékonyabb és egyben igen brutális módszerek is. A legnagyobb baj azonban az, hogy a régiségekre is pont úgy vigyáznak az országban, mint a többi köztulajdonra...
Többek között ezért (is) tartja meg sok fémkeresős azokat a tárgyakat is, amelyeket a törvény betűje szerint le kellene adnia. Nagyon sokan szívesen adnák a leleteiket egy olyan fémkeresős múzeum számára, amilyen máshol, pl. Németországban is létezik. Ilyen helyen minden egyes darabnak gazdája van, így azt a megtaláló nem fogja valamelyik piacon, vagy kereskedőnél viszontlátni, de nem is kerül a "süllyesztőbe", vagyis valamelyik múzeum raktárába az esetleg régészetileg érdektelen, de megtaláló számára fontos lelet.
A jogi háttér bizonytalansága csak fokozza a homályt. Maguk a jogalkalmazók sem tudják mindig eldönteni, hogy az ellentmondó szabályok közül éppen melyik érvényes - de a jellemző az, hogy még ezekről sincsen tudomásuk.
Mindennek megfelelően Magyarországon a közvélemény egy része már a fémkeresősök ellen van, gyakran a hatóság is az előítéletek alapján cselekszik. De szerencsére az emberek túlnyomó többsége mindezek ellenére is segítőkész, az érdeklődés általában jó szándékú, gyakran tippeket adnak, hol érdemes keresőzni.


-A fémkereső műszer birtoklása tilos, bűncselekmény, engedélyköteles, ha valakinél ilyet találnak megbüntetik, elkobozzák, stb.
Valójában bárki szabadon vásárolhat és tarthat ilyen készüléket, semmi nem tiltja.
-Fémkeresőt használni tilos, szabálysértés, bűncslekmény, aki ilyet csinál, elveszik a műszerét, lecsukják, százmilliót fizet, stb.
Valójában a fémkereső használata magáncélokra nem tilos. Tilos viszont védett régészeti lelőhelyen, ásatásokon keresni.
Ezzel van a legtöbb probléma és félreértés.
A védett régészeti lelőhelyek listája nem szerezhető meg egyszerűen.
Az ásatás elég nyilvánvaló, a fémkeresősöket igyekeznek is ezektől távol tartani, bár ha valaki felajánlja, nem feltétlenül utasítják el a segítséget - szerencsére egyre több példa van erre is.
Közterületeken sem tilos a keresőzés, más a helyzet viszont az ilyen területek széttúrásával.
Magánterületen viszont természetesen csak a tulajdonos engedélyével szabad bármit is csinálni. A tapasztalatok szerint a tulajdonosok csak ritkán elutasítóak ha megkeresik őket - azt persze senki sem fogja engedni, hogy a vetését széttúrják és letapossák.
Strandokon, vízben nem tilos a keresőzés - a strand nem védett régészeti terület.
Régészeti feltárást magánszemély természetesen nem végezhet. De pl. talaj felszínén, vagy annak közelében lévő érmék, szórványleletek összegyűjtése -amit a fémkeresőzők nagy része csinál- bajosan tekinthető annak.
Ezeknek eleve csak egy része tekinthető régészeti leletnek - aki jogszerűen akar eljárni, csak az 1711 utáni tárgyakat keresi. Persze csak a jogszabály tesz ilyen különbséget a talált tárgyak között, a műszer nem.
Tehát teljesen jogszerűen lehet keresőzni pl. egy világháborús, vagy akár 1848-as csatahelyen, amennyiben az nem esik egybe védett területtel és a tulajdonos sem kifogásolja. Ha eközben pl. római kori érmék is előkerülnek, akkor azokat le kell adni az illetékes múzeumban és be kell jelenteni a lelőhelyet.

- Ami a földben, vízben van az az állam tulajdona
A földben lévő ásványkincsekre és bizonyos halfajokra vonatkozik ez a szabály, nem a földbe, vízbe került tárgyakra. Ellenkező esetben, a saját vízbe pottyant gyűrűjét se szedhetné ki az ember. Pl. a nemesfém telér valóban állami tulajdonnak minősül, a nemesfém gyűrű pedig ugyanúgy talált tárgy, mintha pl. a vonaton találná valaki. És ha nincs meg a tulajdonosa, akkor ugyanúgy az övé.
A régészeti leleteket viszont le kell adni az illetékes múzeumban, azok is állami tulajdonnak számítanak. Régészeti leletnek a koruk alapján minősülnek a talált tárgyak: 1711-ig régészeti lelet a tárgy, az ez utáni pedig nem az.
A leadás határideje nyolc nap. Tehát a fémkeresős, ha véletlenül ilyet talál, elvileg nyugodtan haza is viheti, akár a fémkeresővel egy zsákban is, senki nem zaklathatja jogosan emiatt amíg a nyolc nap le nem telik.

Jogi felvilágosítás található a Belügyminisztérium honlapján.

A tapasztalatok szerint a hobbikeresős általában alaptalanul tart jogi retorzióktól. Ha nem kiemelten védett területen, vagy nagyon feltűnően keresőzik valaki, nemigen szoktak törődni vele.
Ezenkívül eleve lehetetlen bizonyítani, hogy a tulajdonában lévő tárgyakat illegális módon szerezte. Pl. bolhapiacokon, numizmatikai börzéken, árverési honlapokon is könnyen lehet találni régiséget, köztük fémkeresővel talált holmit, érmegyűjteménye is bárkinek lehet akár még örökség útján is.
Komolyabb eljárás nagyon ritkán indul, az is olyanok ellen akik túl messzire mennek és tömegesen juttatnak külföldre leleteket. Ezek közül is inkább csak a konkurencia által feladottak buknak le. Tipikusan a határon, csempészés közben kapják el az illetőt, mert akkor már bizonyítható a súlyos jogsértés.
Ezzel szemben a tiltott helyen fémkeresés csak szabálysértésnak minősül, vagyis a gyorshajtással, tilosban parkolással tartozik egy kategóriába.

- Időközben kiderült, hogy tévedés, hogy a megtalált leletekért a lelet értékének 10 százaléka járna jutalomként. A Nemzeti Múzeumból származó információ szerint:
"Ilyen törvény nincs, nemesfém esetén felbecsült érték arányában, egyéb esetben az anyagi lehetőségekhez mérten adnak jutalmat, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak évi 3 MFt keretéből az idén például azok kaptak, akik már tavaly is jelezték, hogy jutalomra érdemes beszolgáltatókat szeretnének honorálni."
Tehát az arra érdemesek kapnak jutalmat. Nemesfém esetén a nemesfém értékének 10%-a jár a megtalálónak. Az, hogy a tárgy esetleg ötvösművészeti remekmű és/vagy értékes régiség, ebből a szempontból másodlagos.
Ha valaki illegális ásatás közben találta, vagy annak minősítik a tevékenységét (pl. fémkeresőzik), akkor természetesen nem jár semmi. Nem jár jutalom a már ismert lelőhelyért sem.
A megtaláló természetesen nem mindig áhítozik anyagi elismerésre, megelégedne azzal is, ha szívesen fogadnák a segítségét és legalább ott lenne a lelet alatt: találta X. Y. Többnyire ez is hiú remény, és ha az illető fémkeresős, örülhet, ha egyáltalán szóba állnak vele.
A tapasztalatok szerint viszont vannak olyan régészek és múzeológusok is, akikkel jól együtt lehet működni. Problémát jelent az is, hogy az ilyeneknek szembe kell nézniük a vaskalaposabb kollégák előítéleteivel.
Ezt a Nemzeti Múzeumból származó információ is megerősíti:
"Együtt lehet működni régészekkel, múzeumokkal. Közösen többre lehet jutni. Nem mindenkit néznek rossz szemmel. Ha elfogadjuk egymás szempontjait, nagyon jól járunk. A gyűjtő szakszerű meghatározást, konzerválást kaphat a múzeumtól, a múzeum meg terepi segítséget. Ha valakinek rossz tapasztalatai vannak, hajlamos lemondani a további próbálkozásról, pedig megéri."


A keresős tájékozatlansága visszélésekre adhat lehetőséget rossz szándékú személyeknek:
- Előfordul néha, hogy pl. a közeg "rajtakapja" a fémkeresőzőt, akit -ha az tudatlan és megijed-, bevisz, súlyos büntetéseket helyez kilátásba, majd "nagylelkűen" elengedi - a "bűnjelet", a fémkeresőt persze elkobozza. Aztán ő keresőzik vele, vagy eladja.
Ezt csak azzal lehet megtenni, aki nincs tisztában a jogaival - más tulajdonát nem lehet csak úgy elvenni.
A hatóságok túlzott fellépése mögött gyakran a konkurenciaharc áll. A fémkeresősök között közszájon forognak azok a helyek, ahol ilyesmire számítani lehet.
Ha mindenképpen el akarják venni az értékes műszert, hivatalos jegyzőkönyvet kell felvetetni. Ha visszaélésről van szó, erre már nem fognak vállalkozni, ha mégis, akkor ügyvédi segítséggel a papír alapján visszavehetjük a műszert.
Van, hogy a rendőr, vagy más személy jóhiszemű (és ez a gyakoribb), csak egyszerűen nincs tisztában vele, hogy a fémkeresős nem követ el jogsértést, hanem csak elhiszi a médiában terjesztett dezinformációkat. Ezeket könnyen meg lehet győzni: meg kell velük kerestetni a fémkeresőzést az adott helyen tiltó jogszabályt. Alapszabály, hogy ami nem tilos, azt szabad.
Előfordul, hogy nem hatósági személyek zaklatnak, pl. strandgondnokok - semmi joguk nincs hozzá, ha nem rongálunk meg semmit. Gyakran ezek mögött is a konkurencia áll - vagy csak az irigység.
Többek között ezért is érdemes az adott terület tulajdonosát, vagy gazdáját megkeresni. A tapasztalatok szerint ezzel teljesen megelőzhető minden zaklatás. A gyakorlatban nem az számít, hogy az illetőnek valóban van-e joga engedélyezni a keresőzést, hanem hogy erről mások mit gondolnak. Ha pl. Józsi bácsi megengedte, hogy a kukoricásában keresőzzünk, akkor biztosra vehetjük, hogy ezt mindenki tiszteletben is tartja.
Végső soron aki határozottan, jogai tudatában lép fel, azt a tapasztalatok szerint neimgen piszkálják. Viszont aki lopva, láthatóan rossz lelkiismerettel keresőzik, idegenek közeledtére menekül, azt a benyomást kelti, hogy valami rosszat tesz.


Aki józanul mérlegeli a fémkeresőzés jelenlegi szabályozása és a médiakampány nyomán kialakult helyzetet, könnyen beláthatja, hogy kinek jó ez:
- Rossz a fémkeresőzőknek:
Rossz azoknak, akik a szabályokat teljesen betartva keresőznek, mert a szabályok túl szigorúak és nem is egyértelműek.
Rossz azoknak is, akik szándékosan, vagy véletlenül talált régészeti leleteiket szívesen leadnák, mert azok nagyon gyakran az őket bűnözőknek tekintő régészek, múzeumi dolgozók gyanakvásával, rosszindulatával kell, hogy szembenézzenek. Ráadásul sokan meg vannak győződve a keresősök közül arról, hogy leleteik így kikerülnek a feketepiacra.
Rossz még azoknak a "megélhetési keresőzőknek" is akik egyszerűen csak pénzt akarnak ebből csinálni, mert kénytelenek a feketepiacon, nyomott áron értékesíteni az illegálisnak minősülő leleteiket.
- Rossz a régészeknek, mert a fémkeresővel talált leletek nem gazdagítják a tudományt, hiszen a fentiek miatt általában nem kerülnek hozzájuk, ráadásul értékes segítségtől esnek el.
- Rossz a földterület tulajdonosának, aki ellenérdekelt, abban , hogy a területén talált régészeti lelőhelyet bejelentse akár őmaga, akár egy fémkeresős (akit ezért jobbnak láthatja elzavarni), mert míg haszonra nemigen, a saját tulajdonának használatában való akadályozásra annál inkább számíthat.
- Rossz az államnak, mert a fémkeresővel talált régészeti leletek nagy része kikerül az országból, és hiába minősíti a jogszabály ezeket állami tulajdonnak, az állam ezt a tulajdonjogot nem tudja érvényesíteni.
- Nagyon hasznos viszont azoknak, akik a régiségek illegális kereskedelmével foglalkoznak, mert értéken alul szerezhetnek be fémkeresővel talált holmit, amit extra haszonnal adnak tovább.


Ezek a régebbi újságcikkek jól illusztrálják a fentieket, sajnos a középső, tárgyilagos hangvételű ritka kivételnek tekinthető, bár lehet hogy csak azért ilyen, mert fémkeresőről nincs szó benne.
Újabb cikkekről a Fórumban és anak új verziójában lehet olvasni, azokra reagálni. Sajnos a hozzállás azóta is változatlan.

Érdemes megfigyelni, mennyire igyekeznek a keresőzést illegálisnak beállítani, a bűnözéssel egybemosni. A Balatonban való keresőzés pl. jogilag a legegyértelműbb: teljesen legális, hiszen nem magánterület és nem védett régfészeti lelőhely. De azért biztos ami biztos, kell egy kis ijesztgetés: gyomorgörcs nélkül ott se lehessen keresőzni, az "engedély nélkül" vásárolt detektorról nem is beszélve. Elfelejtették megemlíteni az engedély nélkül vásárolt strandpapucsot és napszemüveget, amelyek megvásárlásához pontosan olyan engedély kell mint a fémkeresőéhez :-)
A nagy fenyegetőzés és elrisztási szándék világosan mutatja, hogy bár egyesek nagyon szeretnének, valójában nem tudnak fellépni a fémkeresőzéssel szemben, de még a valóban illegálisan keresőzőkkel se tudnak mit csinálni.
Érdekes, mit is mondanak arról, hogy mi illeti az államot, nem mindegy ugyanis hogy " a földben, vízben, barlangban talált leletek", "minden érték, amit a föld rejt magában", vagy "minden, a földben rejlő régészeti kincs, kivéve, ha egyértelműen bizonyítható annak tulajdonosa". Az utóbbi a figyelemre méltó kivétel, mert nem ködösít: valójában a régészeti kincsekre vonatkozik az állam tulajdonjoga.
Igen figyelemre méltó az is, mennyire panaszkodnak a múzeumi illetékesek a leletbejelentések elmaradása miatt, miközben a csekélyke kilátásba helyezett jutalommal szemben jól megfenyegetik a megtalálókat. Akkor vajon ki tehet róla ?
Aki az utolsó cikkben említett, a leletekre igen veszélyes "áramfejlesztővel üzemeltethető, nagyobb detektort" kívánja beszerezni, azzal ezúton közlöm, hogy Bergengóciában kapható és egy láthatatlanná tevő süveg az ára. Valójában létezik egy olyan, igen kezdetleges régészeti geofizikai módszer, amely nagy áram földbe vezetésével jár, de az nem alkalmas fémkeresésre.

A cikkek OBOLUS gyűjtései.

NSZ 2001. augusztus 13.
Az aggteleki karsztvidéken, Szögliget határában az elmúlt napokban több, aranyat is tartalmazó bronzkori kincslelet került elő régészeti feltárás közben. A lelőhely és az első kincsek megtalálója, Szenthe István geológus-barlangkutató 20 ezer forint jutalomban részesült. Az eddig titokban tartott helyszínen tavaly tavasszal talált először barlangkutatás közben egy aranykarikát és egy csiszolt kőszerszámot Szenthe István.
A szakember barlangásztársaival évtizedek óta végez engedélyezett geológiai és barlangkutatásokat az országban saját költségén, amihez hiába próbált meg többször állami támogatást kérni. Az aggteleki karsztvidéken, a lányáról elnevezett Julcsa-barlang megvizsgálásakor évekkel ezelőtt valószínűsítette, hogy őskori település nyomaira bukkant, de csak tavaly lelt először ennek tárgyi bizonyítékaira. A térség aknabarlangjai még újabb rendkívül értékes régészeti leleteket rejthetnek - mondja Szenthe István. Az új lelőhely feltárásában azért kezdeményezte a szlovák együttműködést, mivel barátja, Václav Furmanek már komoly őskori kutatásokat végzett a határon túlra átnyúló karsztvidéken. A szakember a Nyitrai RégészetiIntézet helyettes vezetője, aki szerint a feltárás alatt álló barlang valószínűleg kultikus célokat szolgált az időszámításunk előtti 4000-1000 év közötti időszakban. A magyar oldalon talált leletekhez hasonló nem került elő hazám karsztvidékén - mondta a szlovák régész, aki szerint az eddig talált arany- és hajkarikák a bronzkorból valók, de az új kőkorszaktól a késő középkorig tartó időszakból való cserépmaradványokat is rejt a barlang. Szenthe István 20 ezer forint jutalmat kapott a lelőhely bejelentéséért és a leadott értékes leletekért.
Faggatásomra, hogy kellő megbecsülésnek érzi-e ezt az összeget, azt válaszolja:
- Nem a jutalomért adtam át a leleteket a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Az persze jólesett volna, ha legalább a költségeim egy részét megtérítik. Nekem az esik igazán rosszul, hogy erkölcsi elismerésről sincs szó. A múzeum egyik kiállításán a tavalyi év legfigyelemreméltóbb leletegyüttesének nevezték az addig megtalált szögligeti kincseket. Mindöszsze annyit fűztek hozzá, hogy lakossági bejelentés alapján találták a leleteket.
Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum helyettes vezetője szerint a Julcsa-barlangban talált magas aranytartalmú karikákhoz hasonlókat már találtak az Aggteleki-barlangban is, így egy-egy cserépdarabnak nagyobb lehet a muzeális értéke. Azért számít leginkább érdekességnek a szögligeti felfedezés, mivel a gazdag lelőhelyeknek bizonyuló barlangok régészeti feltárása hazánkban gyakorlatilag megtörtént a 30-as években. A helyszínen eddig a beszakadt, elmozdult részeket vizsgálták, így az eredeti, úgynevezett "steril" rétegek átkutatása még várat magára. Várhatóan évekig eltart még a teljes feltárás - közölte a múzeum helyettes vezetője, akitől megtudtuk: a szlovák-magyar együttműködés keretében folytatódó ásatás költségeihez az idén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 800 ezer forinttal, míg a Nemzeti Múzeum 600 ezerrel járult hozzá. Várhatóan a következő évben is fedezik a kiadásokat. Rezi Kató Gábor elmondta: évente legfeljebb 10-12 bejelentést kapnak arról, hogy régészeti leletre bukkant valaki. Ez nem jelenti azt, hogy nem találnak ennél sokkal többet, csak feltételezhetően nem jelentik be, s ettől kezdve követhetetlenné válik a leletek sorsa - tette hozzá Rezi Kató Gábor, aki felhívja a figyelmet arra: a magyar törvények értelmében a földben, vízben, barlangban talált leletek az állam tulajdonát képezik, ezért aki rábukkan, annak bejelentési kötelezettsége van a területileg illetékes vagy országos hatáskörű múzeumban. Arra a kérdésre, hogy összesen mennyit fizetnek ki évente a bejelentőknek, azt a választ kapom Rezi Kató Gábortól: a jutalmazásra fordított összeg évente néhány százezer forint. Arra a felvetésemre, hogy a nagyobb anyagi elismerés esetleg jótékony hatással lenne a régészeti leletek megtalálóinak bejelentési kedvére, Rezi Kató Gábor úgy érvel: nem szeretnék, ha a múzeumok új üzletágat generálnának, vagyis az esetleges nagy jutalom reményében kezdenének többen illegális régészkedésbe. Rezi Kató Gábor elmondása szerint pillanatnyilag olyan régészeti leletért adhat a múzeum jutalmat, ami korábban ismeretlen lelőhelyről és nem illegális ásatás közben került elő. A jutalom összegének nem a múzeum pénzügyi kerete szab határt, hiszen minden ilyen esetben adott a lehetőség, hogy kiegészítő forrást kapjanak a szaktárcától- érvelt az új leletekkel kapcsolatban Rezi Kató Gábor. Egy hamarosan megjelenő miniszteri rendelet a jövőben konkrétan szabályozza, milyen egyéni egyezségekkel lehet meghatározni a jutalom mértékét. Tudni kell azonban - mondta a múzeum helyettes vezetője -, hogy minden ilyen üzlet megkötésekor szigorúan ellenőrzik, szabályos volt-e a műkincs megszerzése. Bűncselekménynek minősül, ha valaki engedély nélkül, műszerrel vizsgálódik régészeti célból, amit egyre többször és egyre szigorúbban büntetnek. A Magyar Nemzeti Múzeum több szakembere is részt vesz szakértőként az ilyen jellegű, az utóbbi időszakban egyre szaporodó büntetőeljárásokban. A mostani szögligeti aranylelőhellyel kapcsolatban Rezi Kató Gábor közölte: a kincsvadászok tartsák távol magukat a helyszíntől. Az ugyanis természetvédelmi területen van, ahol tilos a kijelölt utakról letérni. A barlangot egy erős vasrácson kívül őrzik az Aggteleki Nemzeti Park fegyveres őrei és Szlovákia közelsége miatt a határőrök is.

Ezüstpénzek a lelkészlak előtt

Győrszemerén kincset találtak egy földbe ásott korsóban
NSZ 2002. március 27. - Szerző: G. Gy.
Ha nem is szenzációsnak, de a környéken mindenképpen egyedinek számítaz a középkori pénzlelet, amire tavaly augusztusban bukkantak Győrszemerén. A helyi evangélikus templom falaitól néhány lépésnyire, a lelkész lakásának bejárata előtt vízvezetékcsövet fektettek a falubeliek, amikor hatvan centi mélységben az ásófej egy agyagkorsót fordított ki a földből. A meglepés csak nőtt, amikor kiderült, hogy az edényben 430 bécsi ezüst dénár rejtőzik. Máj Róbertné, a győrszemerei evangélikus gyülekezet jegyzője ezen az augusztusi szombaton a paplak felújítási munkáit irányította. Fél évvel később, egy esőre álló márciusi szombaton úgyszintén ennek ügyén fáradozik, mikor beállítok hozzá. A lelkészlakás kidőlt-bedőlt falai, huzatos helyiségei, burkolatlan padlózata valóban igényli a mielőbbi felújítást. Pedig az 1807-ben felszentelt templom bejáratáig Matkovics Pál, a győrszemerei evangélikus gyülekezet megszervezője és a dunántúli kerület későbbi felügyelője a lakása ajtajától akkoriban még szőnyeget is teríttetett, és ezen járult minden vasárnap a hívek elé. Máj Róbertné, aki mindehhez az ismerethez hozzájuttat, közli, hogy az utóbbi években a gyülekezet létszáma igencsak megapadt, bár egy fiatal, energikus lelkész idehelyezésével mintha új élet költözött volna a templom falai közé. Új erőre kapott a paplak rendbetétele is, aminek kapcsán végül is az ezüstpénzek előkerültek. Eszükbe sem jutott először, hogy rábukkanásukkal micsoda régészeti lelettel gazdagítják Győr közgyűjteményét, a mai egyforintos érméhez hasonló méretű dénárokról mint jelentéktelen, csak az otthoni mutogatásra alkalmas mütyürökről vettek tudomást. Oda is helyezték egy központi helyre, ahol az építőmunkásoktól kezdve az udvaron játszó gyerekekig mindenki kézbe vagy zsebre tehette. Csak amikor kiérkeztek a győri Xantus János Múzeum emberei, de-rült ki, hogy micsoda kincs került is ki a föld alól.
Az igazgatónő rákérdezett: ez az összes? Mondom, nem egészen, hiszen a gyerekek kérték, hadd vigyenek haza belőle. A nagy fölfordulásban nem érdekelt ez senkit, ott volt egy kupaccal az ablakban.
A múzeum vezetőjének kérésére én újra összeszedettem néhányat azokból, amit a gyerekek zsebre vágtak, de nem kizárt, hogy pár darab itt-ott a falubeliek otthonában van - idézi fel a nem mindennapi eseményeket a gyülekezet jegyzőnője, majd hozzáteszi, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalától a megtalálásért kapott nyolcvanezer forintos jutalomból végül a levonások miatt csak harmincezer forint jutott el hozzá.
Dr. T. Szőnyi Eszter, a győri Xantus János Múzeum igazgatója arról tájékoztatott, hogy a fehér, kifakult edényben talált 430 darab ezüstpénzt jelenleg is a Nemzeti Múzeumban restaurálják. Az érmék előzetes meghatározásával végeztek, ezek szerint a XIII-XV. századi bécsi dénárok között bécsújhelyi pénzverdék munkái és stájer, bajorországi pénzek is vannak. Az elrejtés időpontját meghatározó legkésőbbi darabok 1423 és 1451 közöttiek. Mint mondta, a szemerei leletnek elsősorban eszmei és tudományos értéke van. Az öszszes pénz kereskedelmi értéke 215 ezer forint, vagyis darabonként durván 500 forintot érnek. Nem ritka pénzekről van szó. Jelentőségüket az adja, hogy ezen a környéken bécsi dénár pénzlelet egyáltalán nem került még elő, a legnagyobb eszmei értéke pedig abban áll, hogy a kincset bejelentették, behozták a múzeumba. Manapság sajnos nem vagyunk elkényeztetve a leletbejelentőktől, annak ellenére, hogy a törvény szabályozza minden, a földben rejlő régészeti kincs az államé, kivéve, ha egyértelműen bizonyítható annak tulajdonosa. Az egész vékony lemezből vert, szögletes formájú pénzek különlegessége, hogy különböző jelek vannak rajtuk, melyek azonosításukra szolgálhatnak. A XIV. században már lakott településen a kincset rejtő árokban a régészek még házikerámia-töredékeket és épületmaradványokat tudtak regisztrálni. Szőnyi Eszter arra a kérdésre, hogy az ezüstpénzek mikor kerülnek vissza a győri múzeumba, azt válaszolta, hogy tudományos feldolgozásuk még hosszú munkát igényel. Kiállításukra várhatóan tehát még egy-két évet várni kell.

Kincskeresők kutatnak a Balaton partján
NSZ - 2003. július 10. - Szerző: Török Tünde
Fiatal férfi járta a napokban a dél-balatoni strandokat egy detektoros masinával kutatva fémtárgyak után. Feltűrt nadrágjával, kalapjával és fülhallgatós készülékével igencsak kirítt a fürdőzők tömegéből, miközben rendíthetetlen nyugalommal pásztázta készülékével a tófeneket. Oldalára erősített kis tarisznyája ki tudja miféle kincseket rejtett, mert azt állította, az eddig átvizsgált, frissen partra kotort iszapban csak aprópénzt és söröskupakokat talált. Senki nem vette zokon a jelenlétét, sőt akadt aki még segítséget is kért tőle egy elszakadt és alámerült lánc, vagy az iszapba süppedt vasmacska megtalálásához. A kincskereső - mint mondja - már vagy kilenc éve kutatja háborítatlanul a Balaton fenekét, 10-20 centiméter mélységben. A tevékenység eredményessége azonban titok, bár annyi tudható, a detektor beszerzésére áldozott összeg már megtérült. Jóllehet illegális a balatoni kincskeresők tevékenysége, a hatóságok mégsem vesznek róluk tudomást. Egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő szerint csak Somogyban két-három ilyen emberről tudnak, de ártalmatlannak, sőt olykor hasznosnak ítélik ezt a tevékenységet. Értékes történelmi leletekre ugyanis nemigen bukkanhatnak, inkább a strandokon elvesztett ékszereket, fémtárgyakat gyűjtik, olykor egy-egy világháborús lőszertől is megszabadítva a vizeket. Szigorúbb megítélés alá esnek a régészeti lelőhelyeket kutató kincskeresők. A közelmúltban négy Kaposvár környéki férfi ellen indult eljárás, akik a Dél-Dunántúl több megyéjére kiterjedő magánkutatásokat végeztek, s elmulasztották beszolgáltatni az általuk kiásott, több millió forint értékűre becsült római és középkori leleteket.
- Az egész világon ismert illegális tevékenység a kincskeresés - mondta dr. Winkler Ferenc, a Somogy Megyei Múzeum igazgatója. - Hazánkban minden érték, amit a föld rejt magában az állam tulajdona, így a megtalálónak le kell adnia vagy jelentenie a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban, esetleg valamelyik múzeum igazgatóságán. A szakember szerint a törvény még egy elvesztett fülbevalóra is érvényes. Nem véletlen, hogy fémkereső detektorokat hivatalosan csak engedéllyel rendelkezők vásárolhatnak - hangsúlyozta. A Somogy Megyei Múzeumba évente féltucatnyi bejelentés érkezik illegális kincskeresőről, de nehézkes a tettenérésük.
- A még a földben lévő értékekre a valódi veszélyt nem a maximum egyméteres mélységig kutató kisebb fémkeresők, hanem az áramfejlesztővel üzemeltethető, nagyobb detektorok jelentik, amelyek használata szerencsére igen ritka az illegális kincskeresők között - mondta az igazgató.

fémkereső fémdetektor mélykereső femkereso femdetektor fémkereső fémdetektor mélykereső metal detector detektor fémkereső fémdetektor mélykereső femkereso femdetektor fémkereső fémdetektor mélykereső metal detector detektor fémkereső fémdetektor mélykereső femkereso femdetektor fémkereső fémdetektor mélykereső metal detector detektor fémkereső fémdetektor mélykereső femkereso femdetektor fémkereső fémdetektor mélykereső metal detector detektor fémkereső fémdetektor mélykereső femkereso femdetektor fémkereső fémdetektor mélykereső metal detector detektor fémkereső fémdetektor mélykereső femkereso femdetektor fémkereső fémdetektor mélykereső metal detector detektor fémkereső fémdetektor mélykereső femkereso femdetektor fémkereső fémdetektor mélykereső metal detector detektor