Forrás: hvg.hu | Kovács Gábor | 2022.04.08.

© hvg.hu 

Elméletileg az árstopokat fenn lehet tartani, de akkor a kormánynak számolnia kell az okozott károkkal és veszteségekkel. Ráadásul nem látszik, a jövőben mikor kínálkozna jobb alkalom az árstopok felengedésére. Az élelmiszerek egész biztosan csak még drágábbak lesznek, az üzemanyagok piaci ára még talán csökkenhet, de azért az kevéssé valószínű, hogy visszatér 500 forint környékére. A kormánynak persze nem kell egyformán kezelnie az árstopokat, mondjuk az élelmiszereket elengedheti, az üzemanyagot fenntarthatja arra hivatkozva, hogy az fontosabb az infláció szempontjából, és arra bazírozva, hogy hátha csökken a kőolaj világpiaci ára.

A stopokat (akár együtt, akár külön) fel lehet engedni egy lépésben vagy fokozatosan. A fokozatos felengedés technikailag bonyolultabb minden szereplő számára, kezdve a jogalkotástól a boltokban történő tényleges árazásig, de így el lehet kerülni az egylépéses stoptalanítások okozta hirtelen ársokkokat.

Hozzányúlnak-e a rezsicsökkentéshez?

Ha már az inflációnál tartunk, a kormánynak inkább előbb, mint utóbb döntenie kell arról is, mihez kezd a „rezsicsökkentéssel”, vagyis a lakossági energia (és egyéb közszolgáltatások) jelenleg a piacinál jelentősen olcsóbb hatósági áraival. Az alacsony hatósági árakat persze minden további nélkül fenn lehet tartani, itt nem merülnek fel olyan, piactorzulások okozta kellemetlenségek, mint mondjuk az élelmiszereknél, mivel nincs igazi piac. Azért a cechet valakinek állnia kell, illetve a cechen osztoznia kell a lakosságnak és az államnak. Minél kisebb részt terhel a kormány a lakosságra, annál nagyobb rész marad az államra.

© Túry Gergely

Azon túl, hogy az állam az adófizetők pénzéből gazdálkodik, így végső soron a cechet így is, úgy is teljes egészében a lakosság állja – az állam rendelkezésére sem áll végtelen mennyiségű pénz, márpedig a „rezsicsökkentés” állami költsége immár éves szinten alsó hangon több százmilliárdos, de talán több ezermilliárdos összeg. (Ennek a nagy részét majd az állami MVM-be kell beletenni év végén.)

A kormány az elszálló energiaköltségek miatt a kisvállalkozásokat is beengedte az egyetemes szolgáltatásba, ahol ha nem is olyan olcsón, mint a lakosság, de a piaci áraknál olcsóbban vásárolhatnak áramot. Az új kormánynak arról is döntést kell hoznia, fenntartja-e ezt a támogatási formát.

Mikor a többiek fékeznek, akkor is tövig nyomod a gázt

Ahogy általában véve az egész központi költségvetést újra kell tervezni, ezt Varga Mihály pénzügyminiszter már elismerte. A gazdasági növekedés a vártnál kisebb lesz, az infláció nagyobb, a forint árfolyama gyengébb, a kőolaj drágább. És ezek csak a technikai alapfeltevések, a kormány a választások előtt alaposan kiköltekezett (13. havi nyugdíj, szja-visszatérítés stb., stb.) vagyis a hiány már most nagyon magas. Közben ahogy említettük, a válság még egyre csak súlyosbodik, biztos, hogy rosszabb lesz, mielőtt jobb lenne.

© Túry Gergely

Brüsszel ugyan jelenleg nem kéri számon a tagállamokon a GDP 3 százalékában maximált éves hiány tartását, szóval elvileg mehet az eladósodás, gyakorlatilag alaptörvényi szabály szerint ha nincs recesszió (és azért az várhatóan nem lesz), akkor az államadósságot csökkenteni kell, ami objektív korlátja, hogy a kormány mekkora éves hiányt csinálhat. És a nemzetközi kamatkörnyezet emelkedik, a magyar országkockázat a háború miatt is magas, vagyis csak egyre drágábban lehet finanszírozást bevonni – igaz, a most csinált államadósság finanszírozása csak a következő években terheli majd a költségvetést.

Az ötödik Orbán-kormány nem lesz könnyű helyzetben, elődei a bőséges években is nyomták a gázt, élénkítették az amúgy is élénk gazdaságot. A járvány és a járványválság kezelése jelentős költségekkel járt. Végül a választások előtt még jobban rátapostak, a nagy pénzszórásban. Mindezek eredményeképp a magyar államadósság magas, a finanszírozása drága (régiós összehasonlításban), a kormány fiskális mozgástere szűk. Egyébként a Matolcsy György vezette jegybank meg laza monetáris politikával pörgette a gazdaságot, most kamatemelésekkel igyekszik kordába szorítani az inflációt. Ami azzal jár, hogy jelentős, százmilliárdos vesztesége lesz, amit a büdzséből kell kipótolni. (A jegybanknak nem dolga és nem erénye, hogy nyereségesen működjön, de ez nem változtat azon, hogy a költségvetésből viszont hiányzik a pénz, amit bele kell tenni.)

A kormány jó eséllyel megszorításokat lesz kénytelen bevezetni – csökkenteni kell az állami kiadásokat és/vagy növelni a bevételeket. Benne van a pakliban, hogy jelentősebb adóemelés következik – az „elmúltizenkétév” tapasztalatai alapján ha lesz adóemelés, akkor bújtatott lesz, esetleg valamiféle különadó(k). Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta a sajtótájékoztatóján, hogy kizárható, hogy idén megszorítások jöjjenek, ám egy későbbi kérdésre úgy pontosított, hogy „az embereket terhelő adókat nem fogják emelni”.

© Túry Gergely

Megszorítani nem kell félnetek jó lesz

A megszorítás a jelenlegi helyzetben annyiban jó, hogy az állami költekezés pörgeti az inflációt, és most hűteni kell – bár ez az elmúlt hónapokban is igaz volt, a kormány mégsem zavartatta magát, hogy a pénzosztással a szétosztott pénz elinflálódását gyorsítja.

A megszorítással ugyanakkor az a baj, hogy a gazdaságnak a következő hónapokban éppenhogy élénkítésre lenne majd szüksége. Ráadásul a válság hatásaitól védeni kellene mind a vállalkozásokat, mind a lakosságot. Ezt a járványválságban a kormány elsősorban a hitelmoratóriummal és kedvezményes hitelekkel abszolválta, aminek a terhét nagyrészt a jegybank, a bankszektor és a hitelfelvevők viselték. Ez legalábbis a szükséges mértékben a jövőben aligha lesz járható út. Ha esetleg tartósan és jelentősen nőne a munkanélküliség (ami egyáltalán nem kizárt), akkor erősíteni kellene a munkanélküli-ellátásokat, vagy legalább a közmunkaprogramot – márpedig a Fidesz a munkaalapú társadalom jegyében szánt szándékkal vékonyította el a szociális hálót.

© Fuchs Máté

Hol szorít a megszorítás?

Ha lesz megszorítás, az igazán nagy kérdés, hogy azt hogyan teríti szét a kormány. A kérdés pusztán a közelgő válság miatt akut, aminek ráadásul még nem is látni a pontos formáját. A helyzetet nehezíti, hogy az elmúlt évek laza, prociklikus (a növekedésre ráerősítő) fiskális és monetáris politikájának az a következménye, hogy egész társadalmi csoportok, gazdasági szektorok függővé váltak az állami juttatásoktól és kedvezményektől.

Kiváló példa az építőipar és az ingatlanpiac. A támogatásokkal és a kedvezményes hitelekkel az állam jelentős keresletet, sőt túlkeresletet generált, ami a szűkös kapacitásokkal találkozva jelentős áremelkedéseket indukált. Egy megszorítás keretében nem lenne ördögtől való szűkíteni a lakástámogatási rendszert, ám az elmúlt években elszállt árak mellett tömegek szorulnának ki az ingatlanpiac vevői oldaláról – magyarán jelenleg a lakosság (és főleg a Fidesz által támogatni célzott fiatal gyerekesek) nagyon nagy részének kedvező kamatú hitel, csok, babaváró stb. nélkül esélye sincs saját ingatlanra. És ha az általuk támasztott kereslet hirtelen csökkenne, az az építőipart is megroppantaná, amelynek bőven van egyéb gondja, egyebek mellett munkaerőhiány, alapanyaghiány, utóbbit még csak súlyosbítja a háború.

© Túry Gergely

Mi lesz a „nemzeti tőkésosztállyal”?

Az építőipar arra is kiváló példa, hogy az ötödik Orbán-kormány elődjei a „nemzeti tőkésosztály” felépítése kapcsán jelentékeny járadékvadász vállalkozói réteget hozott létre. Ez a réteg piaci körülmények közt, mondjuk külföldön nem versenyképes, állami megrendelések tartják el. Egész gazdasági szektorok vannak, amelyek tetemes részére ez a „nemzeti tőkésosztály” telepedett rá, például az építőiparban, de említhető a turizmus-vendéglátás, újabban egyre inkább a bankszektor. Egy értelmezhető mértékű megszorításnak kézenfekvően része kellene, hogy legyen a nem létfontosságú magasépítési beruházások törlése vagy befagyasztása – ilyesmit a kormány már tavaly év végén bejelentett, de azóta sem derült ki, pontosan milyen projekteket érintene, és hogy történt-e azóta bármi. Az állami építési beruházások jelentékeny visszafogása épp annak a „nemzeti tőkésosztálynak” fájna húsba vágóan, aminek kialakítása és fenntartása a NER egyik központi jellemzője.

© Kiss-Kuntler Árpád

Létező választói attitűd a Fidesszel szemben, hogy a NER-ben ugyan a kecske is jóllakik, de a káposzta is megmarad – ugyan Mészáros Lőrinc mesés meggazdagodást hajtott végre, de közben a családok kaptak adókedvezményt. Hogy ez mennyire igaz állítás és mennyire védhető attitűd, az minimum véleményes, az viszont tény, hogy konjunktúra idején könnyebb egyszerre etetni a „nemzeti tőkésosztályt” és eleget hagyni a lakosság életszínvonalának javulására. Válságban, mikor kisebb a káposzta, egy NER-típusú rendszer vezetése sokkal keményebb döntésekkel szembesül az elosztással kapcsolatban.

Tanulj, tinó, honfi lesz belőled!

Az ötödik Orbán-kormány helyzetét még tovább nehezíti, hogy elődei ha nem is romokban, de enyhén szólva ramaty állapotban hagyják rá a két legfontosabb ellátórendszert, az egészségügyet és az oktatást.

A pedagógusbérek emelését háttérbe szorította a háború és az országgyűlési választások, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a tanárok bérhelyzete tarthatatlanná vált. A pedagógusok bértábla szerint kapják a fizetésüket, aminek vetítési alapja mind a mai napig a 2014-es minimálbér. A garantált bérminimum (avagy szakmunkás minimálbér) idei jelentős, bruttó 262 ezer forintra való emelése után az utolérte a 10–15 éve a pályán lévő pedagógusokét. Vagyis egy 10–15 éves szakmai tapasztalattal rendelkező tanár a lehetséges legkisebb fizetésért dolgozik Magyarországon. (Orbán szerint a következő 3 évben 10–10 százalékkal emelik a bérüket, ám ő maga is elismerte, hogy ennél többre lenne szükség.)

© Juhász István András

És nem csak a tanárok fizetése a gond, a magyar közoktatás se eszközparkjában, se módszereiben, se tananyagában nem lépett be még a 21. századba – ami a pandémia alatt kiválóan bebizonyosodott, de egyébként a hazai nebulók PISA-méréseken elért egyre rosszabb eredményei is szemléltetnek. Igaz, egy modern, versenyképes készségeket és tudásanyagot kínáló közoktatás nehezen egyeztethető össze a szervezetileg, módszertanilag és tananyagban is központosított, a „hazafias”, „keresztény”, „heteró” értékek továbbítására berendezett magyar rendszerrel.

Csak egészség legyen! (De nincs.)

Az egészségügyben egy fokkal jobb a helyzet, az orvosok sokéves küzdelem után végül jelentős béremelést kaptak, ami lehetővé tette a hálapénz kriminalizálását. A szakdolgozók bérrendezése még várat magára, ennek megfelelően az egészségügyben munkaerőhiány van, a szakdolgozók túlterheltek, sokan motiválatlanok. Az infrastruktúra vegyes képet mutat, akadnak felújított, jól felszerelt intézmények, másokban nem csak a WC-papír hiányzik, de a festék is a falról.

Valószínűleg a legnagyobb probléma, hogy az egészségügy szervezete nem hatékony, a központi, bevett sztenderdeknek megfelelő minőségbiztosítás és minőségellenőrzés lényegében nem létezik. A rendszert a koronavírus-járvány a működőképessége határára vitte, illetve ott tartja, hiszen a járványnak nincs vége. Akadnak olyan egészségügyi szakemberek, akik szerint a rendszer már összeomlott – ezt csak azért nem lehet kimondani, mert nem alkalmaznak olyan sztenderdeket, amikben egyáltalán meg lennének határozva a normál működés paraméterei.

Egy átfogó egészségügyi reformmal nemhogy Orbán Viktor negyedik kormánya maradt adós, de ami azt illeti, már az első (és persze az összes Gyurcsány-kormány, Bajnai-kormány – de ez már senkit sem vigasztal).

Az oktatás és az egészségügy reformjára kiváló alkalmat nyújtottak volna a béke és gyarapodás évei a 2010-es évek közepétől a koronajárványig. Az oktatásban átalakítás volt, nem is kevés (sőt túl sok), eredményeket nem sikerült felmutatni. Az egészségügyben a reformra szándék sem mutatkozott. Az Orbán-kormányok e területekhez való hozzáállását jól mutatja, hogy se az oktatás, se az egészségügy nem érdemeltek eddig önálló minisztériumot a NER-ben, egy kalap alatt vannak, mint „emberi erőforrás”, illetve újabban a szakoktatás valamiért külön tárcához került, az „innovációshoz”.

© Fazekas István

A kisnyugdíjasok egyre kisebbek

Itt érdemes még megemlíteni a nyugdíjrendszert, amivel szintén komoly problémák vannak, és amiket szintén kezelnie illett volna a negyedik vagy a harmadik Orbán-kormánynak. A teljesség igénye nélkül:

• mivel a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emeli az állam, a nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a bérekről, vagyis a nyugdíjasok elszegényednek,
• a rendszer igazságtalan, egyre nagyobbak a különbségek a nyugdíjakon belül,
• az öregedő társadalomban a finanszírozás egyre inkább felborul, a nyugdíjkassza bevételei egyre kevésbé fedezik a kiadásokat.

Sikerült megállítani Brüsszelt, vissza kéne indítani

Végül, de nem utolsó sorban a gazdasági kihívásokra adott válaszokat nagyban támogatná, ha Magyarország minél több uniós forráshoz férne hozzá. Ezt nyilván a Fideszben is látják, Orbán Viktor már jelezte, hogy mégis kellene az uniós helyreállítási alap hitelrésze, amit 2021-ben még visszautasított, mondván Magyarország a piacról is tudja magát finanszírozni. Hát, mostanra már nem tudja, vagy legalábbis nem olyan olcsón, mintha az egész EU áll az adósság mögött.

© Olvasói fotó

A helyzet nem valami kecsegtető, a hitelrész megigénylése sem történt meg még, a támogatási rész lehívása pedig elakadt, mert a kormány nem tudott megfelelő és elfogadható helyreállítási tervet letenni az asztalra. Illetve nem tud – vagy nem akar – megfelelő garanciákat nyújtani a korrupciós kockázatok csökkentésére. Magyarul arra, hogy az uniós pénz nem lesz ellopva Magyarországon.

Az Európai Bizottság megvárta, amíg lemegy a magyarországi önkormányzati választás, majd bejelentette, hogy élesítik a jogállamisági mechanizmust, amely eljárásnak az összes uniós kifizetés felfüggesztése lehet a vége.

Ha a kormány komolyan gondolja, hogy szüksége van az uniós támogatásokra – márpedig szüksége van – akkor ezért kénytelen lesz tenni. A hangos brüsszelezés nem hatja meg az Európai Bizottságot, ahogy a jelek szerint az újabb fényes kétharmad sem.