A Windows 10 várhatóan hamarosan elérhetővé váló legújabb verziója egy jelentős frissítést fog hozni nem csak az alaprendszer, de az abba épített Linux vonatkozásában is - jelentette be a cég. A nyílt forrású mag redmondi változata ugyanis a rendszerrel együtt, annak beépített frissítési mechanizmusa, a Windows Update révén fog frissülni a jövőben - hasonlóan ahhoz, ahogy pl. a meghajtóprogramok esetében is történik.

Mint már korábban megírtuk, az új Windows verzióban bemutatkozó Windows Subsystem for Linux az eredeti, négy évvel ezelőtt megjelent változat egy teljes újraírását fogja képezni, ami a korábbiaknál gyorsabb és takarékosabb módon, egyben magasabb kompatibilitás mellett teszi majd lehetővé az eredetileg Linux-ra íródott alkalmazások és programok futtatását a Windows 10 alatt is.

Ez annak köszönhető, hogy a WSL2 immár nem a Microsoft saját kódján, hanem az eredeti Linux kernelen fog alapulni, ami egy virtualizált környezetben fog a Windows 10 alaprendszeren futni. Ugyanakkor miközben az alrendszer kódja és működése távolodik majd a Windows-tól, frissítése a Microsoft mostani bejelentése értelmében integráns részévé fog válni az alaprendszerének, jelentősen egyszerűsítve a felhasználók dolgát.

A cég ugyanakkor még mindig nem árulta el, hogy az új Linux alrendszert is tartalmazó Windows 10 2004 várhatóan mikor fog majd széles körben is kiadásra kerülő. A rendszer telepítőjét ugyan már a múlt hónap vége óta le tudja tölteni aki nagyon akarja, a hétköznapi felhasználók azonban egyszerűen még mindig nem térhetnek át rá.