A Microsoft az év utolsó napján újabb információkat hozott nyilvánosságra a céget is érintő SolarWinds támadással kapcsolatban. Ezek szerint a redmondi konszernhez korábban behatoló hackerek nem csak munkaállomásokat törtek fel a vállalatnál, de hozzáférést szereztek a vállalat legféltettebb kincseihez: alaphangon is dollárszázmilliárdokat érő programjai forráskódjaihoz is.

A Microsoft szerint ezt a támadás kivizsgálására indított - jelenleg is folyó - nyomozás keretében tudták meg, ami kiderítette, hogy a hackereknek sikerült egy olyan fiókot is feltörniük a cégnél, amin keresztül aztán az említett forráskódokhoz is hozzáfértek. Ugyanakkor a vállalat szerint az adott fiók csak olvasási joggal rendelkezett a kódok vonatkozásában, így szerintük a támadók nem tudtak módosításokat elvégezni előbbieken, és pl. biztonsági réseket, hátsó kapukat csempészni vagy kémprogramokat csempészni a cég szoftvereibe.

A konszern szerint ezzel összefüggésben a hackertámadás ezen része "nem jelentett veszélyt szolgáltatásokra és ügyféladatokra". A cég ugyanakkor nem volt hajlandó részletezni azt, hogy pontosan mely szoftverek forráskódjaihoz nyerhettek jogosulatlan hozzáférést a hackerek, csak arra utalt, hogy több különböző programról van szó.

Amennyiben ezek között a Windows is ott volt, és annak egyes részeit esetleg megszerezték a támadók, az nem lenne példa nélküli. Az elmúlt két évtizedben ugyanis többször is volt példa arra, hogy kiszivárogtak az ismert operációs rendszer család különböző verzióinak forráskódjai - sőt, ezekbe világszerte kutatók, hallgatók és nagyvállalati, valamint kormányzati szakemberek milliói is betekinthetnek teljesen legálisan a Microsoft Shared Source kezdeményezésén keresztül.