Forrás: Új Világtudat | 2018.10.10.

Eva Rosenstock régész soha nem volt a cserép töredékek nagy rajongója, viszont előnyben részesítette a rétegtani munkáját, melynek során a rengeteg maradványt tartalmazó rétegeket vizsgálta, ahol az emberek egyszer éltek, tanulva az időbeli változásokról. A kerámiáról azt mondja: "vagy szereti valaki, vagy nem."

Különösen figyelemre méltóak azonban a cserepek Çatalhöyükben, a törökországi Anatólia híres neolitikus városában. Rosenstock a Çatalhöyük nyugati-halom területén mint fő kutató dolgozott, ahol a lakosság száma úgy tűnt, hogy lecsökkent, majd időszámításunk előtt 5700 körül eltűnt. A keleti-halomhoz viszonyítva - az őskori város híresbb része - a nyugati-halom kerámiákkal van teli. (1)

A tálak és edények törött darabjai között néhány díszesebb darab is előkerült, például élénk piros csíkkal. Ám a legtöbb esetben Rosenstockot nem igazán érdekelték az összetört edények, amíg egy másik kutató valami furcsa dolgot nem vett észre. Elmeszesedett lerakódásokat találtak a kerámia edényekben, de sehol másutt. Ha ezek a lerakódások más tárgyakon, például csontokon vagy emberi eszközökön is jelen lettek volna, az valószínűleg a környezetnek köszönhető, ahol a földbe kerültek. De a kerámiák belsejében talált lerakódások egy másik magyarázatra mutattak rá.

"Nagyon világos volt, hogy ennek köze van ahhoz, ami a tálban volt," - mondja Rosenstock. Nem volt biztos benne, hogy mit tegyen a furcsa megállapítással, amíg meg nem ismerte Jessica Hendy munkáját. Hendy, a York Egyetem régésze a kutatása során fosszilizálódott fogakból származó fehérjéket vizsgál és elemzi a talált molekulákat, hogy megismerje az ókori emberek étrendjét. Amikor Rosenstock megkérte Hendyt, hogy ugyanezt a módszert alkalmazza a Çatalhöyük kerámiák belsejében lévő anyagok esetében, szívesen elvállalta a feladatot.

A hosszú távú együttműködés eredményeit egy új tanulmányban ismertetik a Nature Communications folyóiratban, melyben feltárják, hogy mennyire hatékonyak lehetnek a piszkos edények a régészek számára a múlt dekódolásában. (2)

A cserepeken sokféle növényből - árpa, búza, borsó és keserű bükköny -, valamint számos állatfaj, köztük tehenek, juhok és kecskék véréből és tejéből származó fehérjéket találtak. Még nagyobb érdeklődést váltott ki a kutatókból az a pontosság, amellyel azonosítani tudták a fehérjéket. Nem csak az árpát látták, hanem azonosították a magfehérjét is, a növény ehető részét. Az anyagot olyan kerámia edényekben tárolták, amelyek azt sugallják, hogy valószínűleg valamilyen kása előállítására használták.

A tej még érdekesebb betekintést engedett az ősi emberek étrendjébe, hiszen a kutatók meg tudták különböztetni a tejsavót a folyadék más részeitől, és egy edényben csak savót találtak, jelezve, hogy az ősi anatóliaiak képesek voltak a tejet valamilyen sajt vagy joghurt-félévé alakítani.

A fehérjék azonosításához Hendy és csapata a cserepekből vett mintákat tömegspektrometria segítségével elemezte. Ez a "puskapor" megközelítés különbözik a múltbeli fehérje elemzésektől, amelyek a konkrét fehérjéket keresték, nem pedig a specifikus aminosav láncokat. Egyes fehérjék, például az osteocalcin (amely a csontokban található) csak pár tucat aminosavból állnak, míg másokat az építőelemek ezreinek láncolata alkotja. A Çatalhöyük-i edényekben maradt fehérjék megfejtéséhez Hendy és csapata az eredményeket egy ismert fehérje adatbázissal hasonlította össze.

Az adatok hiányosságai miatt a kutatók nem tudtak mindent azonosítani a maradványokban, de még így is sok információhoz jutottak.

Videó >>>

Hendy és Rosenstock nem az elsők, akik a fehérjéket mintegy ablakként használják az ősi életmód megfejtéséhez. 2008-ban a kutatók olyan agyagedényekben maradt fehérjéket találtak, amelyek az őshonos alaszkai inupiatokhoz tartoztak időszámításunk szerint 1200 körül. Az egyik edényben fóka izom jeleit fedezték fel, amely bizonyítja az alaszkai benszülöttek étrendjét. Peggy Ostrom bioarchaeológus pedig sikeresen ki tudott vonni fehérjéket egy 42000 éves ló lábcsontjából, melyet a Wyoming-i Juniper barlangban fedeztek fel.

Az a kérdés, hogy az ilyen fehérjék mennyi ideig élnek túl, nehezen megválaszolható ezen a ponton, mert a technika annyira új. Rosenstock és Hendy úgy vélik, hogy a fehérjék a vízkőlerakódásnak köszönhetően élték túl a cserepekben. A tudósok azonban addig nem fogják tudni, hogy mennyi ideig képesek túlélni a fehérjék, amíg sok más, különböző korú és eltérő környezetből származó mintát meg nem vizsgálnak. (3)

(1) - http://www.catalhoyuk.com/
(2) - https://www.nature.com/articles/s41467-018-06335-6
(3) - https://www.smithsonianmag.com/science-nature/ancient