A Microsoft kedden kiadta szokásos havi foltcsomagját, ami ezúttal 82 másik mellett egy rendkívül ellentmondásos sebezhetőséget is javít a Windows-okban. A szóban forgó sérülékenységet ugyanis a rendszer pont azon része, a Defender tartalmazza, aminek feladata a gépek védelme lenne a támadásokkal szemben; ráadásul a hibát már jelenleg is kihasználják a hackerek a sebezhető masinák feltörésére.

A foltcsomag ezen kívül további hasonlóan súlyos sebezhetőségeket zár le a Windows rendszermagban, az Edge böngészőben, valamint a Microsoft Office alkalmazásaiban is, de a javítások között vannak olyanok is, ami a Visual Studio, a Microsoft SQL Server, valamint a .NET platform egyes részeiben azonosított biztonsági réseket szüntetnek meg.

Ezek között egyébként a már említett, Defender-ben megbújón kívül van egy másik sebezhetőség is, aminek részletei szintén nyilvánosan ismertek már ezen a ponton, de ezt állítólag még nem használják ki aktívan a hackerek támadásokban. Másik kilenc kritikus sérülékenységet ugyanakkor távolról is ki lehet aknázni, így ezek mindenképpen veszélyt jelenthetnek majd a gépekre az elkövetkező időszakban.

A javítófoltok beszerzése - mint mindig - legegyszerűbben a Windows Update-en keresztül lehetséges, de azok az elkövetkező napokban maguktól is fel fognak települni a gépek legtöbbjére.