Forrás: Új Világtudat | 2019.09.03.

Minden, amit elmondtak az "éghajlatváltozásról" és az ember által létrehozott "globális felmelegedésről," szándékos hazugság volt, amelyet azok az emberek követtek el, akik milliárdokat kerestek azon, hogy rászedték a nyilvánosságot, és a NASA erről már 1958 óta tud, de hagyja, hogy a hazugság ennek ellenére tovább terjedjen.

A NASA a Földmegfigyelő Intézet webhelyén 2000-ben közzétette a birtokában lévő információkat a Milanković Klímaelmélettel kapcsolatban, amelyet a Föld tengereiből származó magminták is igazoltak. Az éghajlatváltozás - a felmelegedés és a pusztító időjárás - természetes módon függ a Föld Nap körüli pályájának változásaitól és a Föld tengelyének dőlésszögétől. Nem pedig ember okozta tényezőktől! (1)(2)(3)

A szerb asztrofizikus, Milutin Milanković leginkább a Föld mozgásával és a hosszú távú éghajlatváltozással kapcsolatos egyik legfontosabb elméletének kidolgozásáról ismert. 1879-ben született a Dálya nevű faluban (az akkori Osztrák-Magyar Monarchia része, ma Horvátország), majd Milanković a Bécsi Technológiai Intézetbe járt, és 1904-ben végzett műszaki tudományok doktori fokozattal. Rövid ideig egy építőipari cég főmérnöke volt, majd 1909-ben elfogadott egy alkalmazott matematikai kari állást a Belgrádi Egyetemen, mely pozíciót élete végéig betöltötte.

Milanković karrierjét az éghajlat matematikai elméletének kidolgozására fordította, amely a Föld által átvett napsugárzás szezonális és szélességi változásain alapszik. A mai napig Milanković elméletnek nevezik, amely azt állítja, hogy miközben a Föld a Nap körül az űrben halad, a Föld-Nap geometria három elemének ciklikus variációi kombinálódnak, és a Földet elérő napenergia mennyiségének változásait eredményezik:

1. A Föld körüli excentricitás variációi - a Nap körüli pálya alakja.

2. A dőlésszög változásai - a szög változásai, amelyet a Föld tengelye a Föld pályájának síkjával zár be.

3. Precesszió - a Föld forgástengely irányában történő változás, azaz a forgástengely úgy viselkedik, mint egy lefelé csavarodó perdülettengely; ennélfogva egy bizonyos ideig egy kört ír le az égi gömbön.

Ezen keringési mozgások periódusai Milanković ciklusokként ismertek.

Orbitális variációk

Az orbitális excentricitás változásai befolyásolják a Föld-Nap távolságot. Jelenleg mindössze 3 százalék (5 millió kilométer) különbség van a napközelpont (perihélium), amely január 3-án vagy akörül következik be, és a naptávolpont (aphélium) között, amely július 4-én vagy akörül történik meg. Ez a távolságbeli különbség kb. 6%-kal növeli a bejövő napsugárzást (inzuláció) júliustól januárig.

A Föld pályájának alakja ellipszis alakból (nagy excentricitású) viszonylag kör alakú (alacsony excentricitású) formává változik egy olyan ciklusban, amely 90000 és 100000 év között megy végbe. Ha az orbitális pálya nagyon elliptikus, akkor a perihéliumban kapott napsugárzás mennyisége 20-30%-kal nagyobb, mint az aphéliumnál, ami lényegesen eltérő éghajlatot eredményez, mint amit manapság tapasztalunk.

Dőlésszög (változás a tengelyferdeségben)

A tengelyirányú dőlés növekedésével a szezonális kontraszt növekszik, így a tél hidegebb és a nyár melegebb mindkét féltekén. Manapság a Föld tengelye 23,5 fokkal van megdőlve a pályája síkjától a Nap körül. De ez a dőlésszög változik. Körülbelül 40000 évnyi átlagos ciklusa során a tengely dőlése 22,1 és 24,5 fok között változik. Mivel a dőlésszög megváltozik, az évszakok, amint tudjuk, eltúlzottá válhatnak.

A nagyobb dőlésszög erősebb évszakokat jelent - melegebb nyarakat és hidegebb teleket; a kisebb dölésszög kevésbé erős évszakokat eredményez - hűvösebb nyarakat és enyhébb teleket. Úgy gondolják, hogy a hűvös nyarak teszik lehetővé, hogy a hó és a jég évről-évre megmaradjon a magas szélességeken, végül hatalmas jéglemezekké alakulva. Az éghajlati rendszerben is pozitív visszacsatolások vannak, mivel a több hóval borított Föld a Nap energiájának nagyobb részét tükrözi vissza az űrbe, és további hűtést okoz.

Precesszió

Az axiális precesszió változásai megváltoztatják a perihélium és az aphélium dátumát, ezért növelik az egyik félteke, illetve csökkentik a másik félteke szezonális kontrasztját.

E három orbitális variáció felhasználásával Milanković képes volt egy átfogó matematikai modellt megfogalmazni, amely kiszámította a napsugárzás szélességi különbségeit és a megfelelő felületi hőmérsékletet az 1800-as évet megelőző 600000 évben. Ezután megpróbálta összekapcsolni ezeket a változásokat a jégkorszak növekedésével és visszahúzódásával.

Ehhez Milanković azt feltételezte, hogy a sugárzás változásai az egyes szélességi fokokon és évszakokban sokkal fontosabbak a jégtakaró növekedésében és csökkenésében, mint másokban. Ezután Wladimir Köppen német klimatológus javaslatára a modellezéshez a legfontosabb szélességi foknak és évszaknak az északi 65 fokos nyári szélességet választotta, azzal érvelve, hogy a nagy jéglemezek nőttek ezen a szélességen, és hogy a hűvösebb nyarak csökkenthetik a nyári hóolvadást, ami pozitív éves hómennyiséghez és jéglemez növekedéshez vezet.

Mintegy 50 évig Milanković elméletét nagyrészt figyelmen kívül hagyták. Aztán 1976-ban a Science folyóiratban egy tanulmány jelent meg, amely megvizsgálta a mélytengeri üledékmagokat, és megállapította, hogy Milanković elmélete valóban megfelel az éghajlatváltozás periódusainak.

Pontosabban, a szerzők képesek voltak kinyerni a hőmérsékleti változási adatokat, amelyek 450000 évre nyúlnak vissza, és megállapították, hogy az éghajlat jelentős változásai szorosan kapcsolódnak a Föld pályájának geometriai (excentricitás, tengelydőlés és precesszió) változásaihoz. Valójában a jégkorszakok akkor fordultak elő, amikor a Föld az orbitális variáció különböző szakaszain ment keresztül. (4)

(1) - https://earthobservatory.nasa.gov/features/Milankovitch/
(2) - https://earthobservatory.nasa.gov/features/Milankovitch/
(3) - https://earthobservatory.nasa.gov/features/Milankovitch/
(4) - https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/