Forrás: Kanadai Magyar Hírlap | 2016.03.17.

Sajnos óhatatlan gondolatok betolakszanak az elmébe, mert 1848. március 15. végérvényesen a szabadság jelképévé vált. Ezektől a gondolatoktól függetlenül inkább annak örülök, ha március 15.-ét pusztán a márciusi ifjakra emlékezve ünnepeljük, ha ez az ünnep tiszta marad, ha abba a néhány emlékező percbe, ami Róluk szól, nem keveredik bele semmilyen aktuálpolitika. Ez az ünnep a közös ünnepünk, a történelmünk, a múltunk egy pillanata, egy dicsőséges pillanata.

Aztán persze más kérdés, hogy az ünnep után, az akkori dicső történések kapcsán kiben milyen gondolatok ébrednek és hogyan hasonlítják az akkori bátor és lelkes forradalmárlelkű ifjak tetteit a mai lehetőségekhez. 1848. március 15. ünnepét, a márciusi ifjak ünnepét, a vértelen pesti forradalom ünnepét az azóta elmúlt 168 év alatt számtalanszor méltattuk, ünnepeltük, többféle módon, más más intenzítással állítva példaképül egy – egy éppen valamilyen sürgető aktuális esemény elé. Számtalanszor hallottam már életem folyamán márcusban suttogni, “majd március 15-én lesz valami”. Hányszor előzte meg várakozás március 15.-ét. Az biztos, hogy néhányszor előfordult már a történelem során, hogy egy később beérő gondolat valamelyik március 15-én kezdett el befészkelődni a fejekbe. Kétségtelen tény, hogy márcus 15. máig ösztönző, ennek az ünnepnek varázsa van, megmozdít valamit a szívekben, az elmékben, elülteti a szabadság vágyának csíráit. Ez a nap a szabadság jelképévé vált.

1848-ban a forradalom győzelmének gyümölcse a március 15 -ét követő egy hónapban érett be, amikor a Kossuth által kidolgozott felirati követelésekből a magyar országgyűlés létrehozta az áprilisi törvényeket, és kinevezte az első magyar felelős kormányt. A 31 törvény révén hazánk maga mögött hagyhatta a feudalizmust, lerakhatta a modern Magyarország alapjait. Széchenyi a következőképp összegezte az eseményeket:

“Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz’ azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”

Mára úgy tűnik, hogy még az óvatosabban és meggondoltabban fogalmazó Széchenyi elképzelései sem váltak mind valóra, vagy ha igen, akkor ideig, óráig és csak bizonyos csoportokban.

“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.” -

Hát ez mára elég csúful néz ki. A Fidesz jóvoltából, mert ugye ők minden lehetséges negatív i-re feltették a pontot, már az olyan vívmányokban is visszafejlődtünk, amiket a szintén már 149 éve, a mérsékelt és bölcs Deák Ferenc vezetésével történt Kiegyezés megteremtett. Az állam és az egyház sikeres szétválasztására gondolok, ami a sokat szidott rendszerváltás előtti időkben is normálisan működött. Most a két párt közötti szövetség jogán a KDMP mindenbe beleszól és redkívül rossz érzékkel, különösen az egyház és az állam kapcsolatába, az egészségügy kérdéseibe (abortusz) és az oktatásügybe.

“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”

Lehetne, ha nem egy olyan kormány lenne hatalmon, ami mindent megakadályoz, ami a fejlődés útját szolgálná, ami korszerű, ami előre mutat, ami a lakosság életminőségének a javítására használható, nem csak egy szűk kiemelt réteg gazdagodását segíti.

“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”

Lehetne, ha nem egy olyan kormány lenne hatalmon, ami közpénzen a mindenható miniszterelnök kényére, kedvére téve stadionokat és kisvasutat épít, a Horthy korszak prominenseinek próbál emlékműveket és szobrokat állítani, ami olykor sikerül is, a legnagyobb magyar költőket és írókat próbálja kitörölni az emlékezetből, és meghamisítja a történelmet, átírja a sok sok évtizeden át használt tankönyveket, megnehezíti az értelmes fiatalok számára a továbbtanulást.

“Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.”

Lehetne, ha nem egy olyan kormány lenne hatalmon, ami nem ismeri fel annak a jelentőségét, hogy a fejlődés útja a nemzetközi összefogásban rejlik, és hogy az Európai Unió nem egy ördögtől való pusztitó szörnyeteg, hanem a közös európai fejlődés útja és lehetősége. Orbán miniszterelnök úr nem fogja fel, hogy egy ország az Unió tagjaként is lehet nemzet is, neki mindenképpen harcolnia kell.

Lesz még a magyarbul valami s pedig sok.” 

Nem! Nem lesz! Addig nem lesz a a magyarból valami, ahogy Széchenyi álmodta, amíg a cezaromániás miniszterelnökét szolgáló kormány fel nem ismeri, hogy tévúton járnak, rossz lóra tettek és egy országunk fejlődésének szempontjából haszontalan és érdemtelen vezetőt követnek. Egy megszámlálhatatlan sok személyből álló apparátus vakon követ egy őrültet és szolgálja egy egész ország népének nyomorba döntését. (Petőfi, Kossuth, Széchenyi, Deák forghat a sírjában)

Sorolhatnám még hasztalan, a számtalan sok hibás, rossz törvényt és történést, amik az Orbán kormány hatalomra kerülése óta végérvényesen nyomorba döntik az országot. A nagy kérdés csak az, hogy meddig még, meddig és mi fog még történni? Vajon hány március 15. kell még hozzá, hogy felébredjen az egész ország és egységesen összefogva véget vessen végre a kormányunk ámokfutásának.

Ilyen gondolatok forognak a fejemben március 15-én.

Március 15. a Petőfi, Jókai és társaik vezette “márciusi ifjak” ünnepe, akik 1848.március 15-én lekkesedésükkel a párizsi forrdalom hírére Pesten is vér nélkül győzelemre vitték a szabadság forradalmát.

Emlékezetünkben éljen hát örökre a dicsőséges 1848. március 15!

1848. március 15. dicsőségét ünnepelve természetesen, mint mindig, most is több megemlékezés folyt, több helyszínen.

A hivatalos ünnepség a Nemzeti Múzeum előtt zajlott még délelőtt, többek között Orbán Viktor beszédével és lengyel bér-tapsoló, bér-tömeggel. Csak videón néztem meg, a teljesség kedvéért.

Orbán egy nagyon önző beszédet mondott, nem az egykori dicsőséges napot méltatta és ünnepelte, hanem saját demagóg szövegének hintésére és saját elképzeléseinek szentelte az ünnepet.

Fel merte tenni ezt a kérdést, hogy aztán csak a további uszító demagóg szövegének bevezetőjéül használja:

“Méltóak vagyunk-e még Petőfiék örökségéhez? Vagyunk, akik voltunk és leszünk, akik vagyunk! Tetteinket is a mindenséggel mérjük. Felépül a szabad, független, méltó, világszerte megbecsült haza? Még nem tudhatjuk. De ma az európai csillagzat ingatag, ezért próbatételek előtt állunk: Rabok legyünk vagy szabadok? A magyar nép nem lehet szabad, ha Európa nem az. De Európa olyan hervatag virág, amin titkos féreg foga rág. Európa ma nem szabad. A szabadság az igazság kimondásával kezdődik. Európában tilos kimondani az igazságot!”

Ennyi bevezető után boldog lendülettel migránsozott a továbbiakban és megígérte a “züllött” (a jelzői sokkal durvábbak volzak) Európának, hogy majd mi, magyarok megmutatjuk, hogy kell működni és rendet teremteni. (Részemről vele együtt ez a “mi, magyarok” kizárt.)

Ez az ünnepinek szánt beszéde minden eddigi beszédénél ocsmányabb volt. Számomra bántó és sértő volt, hogy időről időre, szövegének különböző pontjain egy egy sort kiragadva Petőfi szavait, verssorait lopta be a szövegébe. Ez az ember nem méltó arra, hogy Petőfit idézzen, főleg egy ilyen beszédben.

A Kossuth térre tervezett tüntetés érdekelt igazán. Már a kezdés előtt megtelt a tér. Az eső és a hideg ellenére özönlött a tömeg az Andrássy út felől. Nagyon bátor, világos és értelmes felszólalások hangzottak el. Sándor Mária beszédén egy pillanatra elérzékenyültem, a végén zászlóként emelte fel kockás ingét és úgy énekelt, igazán felemelő volt. A múltkori pedagógus tüntetésre utalva itt, most egy perc csendet kért. Hatásos volt! Az a hatalmas tömeg, sokatmondóan hallgatott egy percig. Pilcz Olivér, miskolci tanár felolvasta a pedagógusok 12 pontját, a tömeg pedig minden pont után hangosan helyeselt.

Pukli István, a XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Tanítanék Mozgalom által szervezett vonulásos pedagógusdemonstráció gyülekezőjén az Andrássy úton, Budapesten 2016. március 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt.

Az utolsó szónok Pukli István volt, akit nem sikerült “megkaraktergyilkolni”, mondanivalója végén kimondta minden kertelés nélkül a követelést, igen követelést, nem kérést, ha Orbán és Áder nem kérnek bocsánatot március 23-ig a megalázottaktól, a megfélemlítettektől és nem ül le valaki, szakmailag alkalmas személy egyenrangú félként tárgyalni a pedagógusok szakmai képviselőivel az oktatásügy további sorsáról, akkor március 30-án figyelmeztető egy órás polgári engedetlenség, egy órás munkabeszüntetés lesz az iskolákban és természetesen mindenkit felhívott a csatlakozásra. Ha továbbra sem működik a dolog, ha nem mutat tárgyalókészséget a kormány, akkor lehet a polgári engedetlenség időtartamát folyamatosan növelni és sztrájk is lehet.

Hát erről van szó, nincs tovább, elég volt, tenni kell valamit! A polgári engedetlenség legalább egy lépés.