Forrás: Magyar Narancs | 2020.09.06.

A metodista lelkészt a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási támogatásának elvonásáról kérdeztük.

Augusztus végén derült ki, hogy a kormány megvonja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott oktatási intézmények kiegészítő állami támogatását. Az illetékes emberi erőforrások minisztériuma idén csak a pénz felét kívánja kifizetni, ám azzal a feltétellel, hogy jövőre már semmit nem adnak.

A jövő csütörtökön megjelenő lapszámunkban részletes cikkben számolunk be nemcsak a MET helyzetéről, hanem az Igazgyöngy Alapítvány és a Dr. Ámbédkar Iskola ügyéről is, amelyeket szintén érint a forráselvonás. Most interjú formában egy rövid részletet közlünk a készülő cikkből.

Magyar Narancs: Miért döntött úgy annak idején a MET, hogy a szegények támogatásának részeként oktatási intézményeket is nyit?

Iványi Gábor: Az volt az elképzelésünk, hogy a mélyszegénységben élők között ugyanannyi tehetség van, mint a gazdagabb társaik között, csak sokkal több mindent kell náluk pótolni. Sokkal több minden hiányzik otthonról, például egy saját szék, saját fiók vagy akár egy saját fekvőhely. Én nagyon nagy családban nőttem fel, tizenegyen voltunk testvérek, anyám pedig pedagógus volt. Ő mindig arra törekedett, hogy legalább egy saját fiókja legyen mindenkinek a családban és egy megjelölt helye az asztalnál, ahol dolgozni, tanulni tud.

A járvány idején jól látszott, hogy sok szegény családban ezek a feltételek olyannyira nem adottak, hogy több háztartásban egyetlen okostelefon jelentette a külvilággal való kapcsolattartás lehetőségét, és erre volt két szülő és négy vagy több iskoláskorú gyerek. A pedagógusok pedig arról panaszkodtak, hogy a gyerekek hajnali egykor jelentkeznek be. Először bosszankodtak, majd rájöttek, hogy van olyan család, ahol a gyerekhez csak akkor jut el a telefon. És persze abban az esetben tudja használni, ha fel lehet tölteni, mert van áram és még internet is. Szóval behozhatatlanok a hátrányok, erre azonban nincsen állami figyelem és irgalmasság.

MN: Az Emberi Erőforrások Minisztréiuma (EMMI) csak a szükséges források felét kívánja ebben a tanévben megadni, de ezt is csak abban az esetben, ha a MET belemegy abba, hogy jövő tanévtől már semmilyen forrást nem kapnak. A minisztérium jelezte: átvenné az intézményeiket, ha nem tudnák azokat saját erőből vagy más forrásból finanszírozni. Ön ezt elfogadhatatlan alkunak tartja, az EMMI ennek ellenére kész tényként kezeli ezt a megállapodást és azt nyilatkozta a 444-nek, hogy az idei évre már csak a támogatás felét, azaz 95 millió forintot kapnak. Ön ebbe nem ment bele hivatalosan?

IG: Nem, még nem válaszoltam erre, de sok választásom nem lesz, mert ha nem fogadom el, akkor azt mondják, hogy ennyit sem kapunk. Viszont azt nem fogom semmiképp aláírni, hogy ezt annak fejében fogadjuk el, hogy jövőre elveszi az állam tőlünk az iskoláinkat. Fogok írni erről én is egy levelet, de azt látni kell, hogy az egész civil világgal szemben itthon egy putyini elgondolás van: gyorsan és ravaszul verjenek szét minden olyan intézményt, kezdeményezést, amelynek érdeke a civil szféra erősítése. Ha valaki megszünteti a civil világot, ott eltűnik a demokrácia, ott más világ fog jönni, akinek meg nem tetszik, az húzzon el innen – ez az elv működik jelenleg. De mi nem ezért váltottunk rendszert ezekkel a senkiházi gazemberekkel együtt, akikről ki gondolta volna, hogy ilyen útonállók lesznek. Róluk időközben kiderült, hogy nem az előző rendszerrel volt bajuk, hanem minden olyan rendszerrel bajuk lenne, amely nem engedi meg nekik, hogy büntetlenül lopjanak és tapossanak alapvető emberi jogainkon.

MN: Az elvonások miatt indítanak adománygyűjtő kampányt?

IG: Ezzel kapcsolatban kettős érzésem van, egyrészt vajon szabad-e a megadóztatott társadalom vállára rátenni még egy terhet, és őket megszólítani? Másrészt minden fillérre áldás van és jelentős dolog, mert a legkisebb összeg is számít; ha például valaki 600 forintot ad, az egy gyermek egy napi élelme. Ha valaki ennyit tud adni, akkor az azt jelenti, hogy egy ügyet egy napra felkarolt, és ki tudja, lesz-e holnapi nap.