A Google - miután pár nappal korábban egy kritikus hibát javított saját böngészőjében - csütörtökön két súlyos sebezhetőséget is bejelentett konkurens termékekben. A cég munkatársainak ezeket a Microsoft Windows 7, illetve az Apple macOS rendszerében sikerült azonosítani - utóbbiról pedig mindjárt azt is elárulta, hogyan is lehet azt kihasználni.

A hibák közül a Windows 7-ben talált sebezhetőséget a Chrome-ban most javított másik biztonsági réssel kombinálva együtt használták ki hackerek közelebbről meg nem nevezett rendszerek támadására. Ezzel szemben hasonlóról a macOS hiba esetén a Google nem számolt be, de mostantól lehet majd erre (ti. a hackerek általi kihasználásra) számítani, miután a cég mindjárt egy működő támadókódot is nyilvánosságra hozott, amivel gyakorlatilag bárki ki tudja azt aknázni.

A sebezhetőségekben közös, hogy egyikre sincs még javítás - sőt, azt se lehet tudni, hogy mikor lesz. Ugyanakkor a Windows 7 felhasználók egy újabb rendszerre - pl. a Windows 10-re - frissítéssel védekezhetnek ellene, mert azokban a hiba már nem található meg; a macOS-felhasználók számára azonban ez a lehetőség nem adott, így ők kénytelenek lesznek a foltot bevárni az Apple-től a problémára, hogy biztonságban érezhessék magukat.

A Google egyébként korábban többször is megcsinálta már, hogy a konkurens rendszerekben azonosított sebezhetőségek részleteit - sőt, gyakorlatilag kulcsrakész támadókódot hozzájuk - még az előtt nyilvánosságra hozta, hogy a hibákra a gyártók foltokat adtak volna ki, miközben saját termékeinél volt, hogy még jóval javításuk után sem számolt be hasonló biztonsági résekről.