Forrás: Új Világtudat | 2017.11.17.

Kétségtelen, hogy az Antarktiszon rengeteg felfedezetlen nyom található, melyek a Föld múltjára utalnak. Ez egy titkokkal teli kontinens, és még mindig nagyon keveset tudunk arról, hogy mi rejtőzik valójában az Antarktisz vastag jéglemeze alatt.

Az elmúlt napokban jelentették be tudósok, hogy rendkívül régi erdők fosszilis maradványait fedezték fel az Antarktiszon. A fosszíliák érdekes részleteket árulnak el azokról a 260 millió éves erdőkről, amelyek még azelőtt léteztek, hogy a dinoszauruszok megjelentek volna a Földön.

Az antarktiszi nyár folyamán, amely novembertől január végéig tart, a Wisconsin Egyetem geológusa, Erik Gulbranson és John Isbell felmásztak a McIntyre hegyfok fagyott lejtőin a Transzantarktiszi-hegységben. Magasan a jégmezők fölött a hegyek szürke kőzeteit vizsgálták fosszíliák után kutatva, melyek egykor a kontinens zöld, erdőkkel tarkított múltjához tartoztak.

Az út során a geológusok 13 fának a fosszilis maradványait találták meg. A felfedezett fosszíliák vizsgálatából kiderült, hogy a fák több mint 260 millió évesek, ami azt jelenti, hogy a területen erdők voltak a perm időszak végén, még jóval az első dinoszauruszok előtt.

"Az emberek tudtak Robert Falcon Scott 1910 és 1912 közötti expedíciója óta az Antarktiszon található fosszíliákról," - mondta Erik Gulbranson paleoökológus és vendégprofesszor a Wisconsin Egyetem Földtudományi Tanszékén. "Az Antarktisz túlnyomó része azonban még felfedezetlen. Néha te lehetsz az első ember, aki valaha is felmászott egy bizonyos hegyre."

Az idő intervallum az, amit a kutatók konkrétan keresnek. A permi időszak 251 millió évvel ezelőtt ért véget a történelem legnagyobb tömeges kihalását okozva, mivel a Földön gyorsan megváltoztak az éghajlati viszonyok. A Földön élő fajok több mint 90 százaléka eltűnt, beleértve a sarki erdőket is. Gulbranson úgy véli, hogy az antarktiszi erdők fái rendkívül erős fajok voltak, és ezért próbálja meghatározni, hogy miért haltak ki.

Erik Gulbranson

Sok tudós ma már úgy véli, hogy a légköri üvegházhatású gázok - például a szén-dioxid és a metán - jelentős emelkedése okozta a permi-triász kori kihalást. Valószínű, hogy 200.000 év alatt - ami geológiai szempontból rövid idő - a szibériai vulkánkitörések rendkívül nagy mennyiségű üvegházhatású gázt bocsátottak ki a légkörbe.

Isbell, a Wisconsini Egyetem földtudományi professzora korábban az Antarktisz permi időszakbeli jéglerakódását vizsgálta, hogy meghatározza az éghajlat változását. Ezen az expedíción a fosszilis fák körüli sziklákat annak meghatározására használta, hogy milyen módon illeszkednek a fosszíliák az Antarktisz geológiai történelmébe.

"Ez az erdő bepillantást enged a kihalás előtti életbe, ami segíthet megérteni, mi okozta az eseményt," - mondta Gulbranson. Emellett a fosszíliákból azt is meg lehet határozni, hogy mennyiben különböztek a növények a ma élőktől.

A permi időszak végén az Antarktisz melegebb és nedvesebb volt, mint ma. A világ kontinensei, ahogy ismerjük őket, két óriási földtömbön tömörültek össze, az egyik az északi, a másik pedig a déli földrész volt. Az Antarktisz része volt Gondwananak, annak a szuperkontinensnek, amely a déli féltekén húzódott, amelynek része volt a mai Dél-Amerika, Afrika, India, Ausztrália és az Arab-félsziget.

Mohák, páfrányok és a Glossopteris nevű kipusztult növény keveréke élt a földrészen, és valószínű, hogy ez az erdő kiterjedt Gondwana egészére.

Gulbranson elmondta, hogy a fosszilis erdők ma másnak tűnnek, mint a mai erdők. A permi időszak alatt az erdők különböző növénytípusokból álltak viszonylag kis sokféleséggel, és olyan speciális funkcióik voltak, amelyek hatással voltak arra, hogy az egész erdő hogyan reagált a környezeti változásokra. Ez ellentétben áll a mai, magas szélességi körökön található erdőkkel, amelyek nagyobb növényi sokféleséget mutatnak.

"Ez a növénycsoport képes volt túlélni és virágozni a különböző környezetekben," - mondta Gulbranson. "Nagyon ritka még ma is, hogy egy növénycsoport a világon majdnem egy egész féltekén megjelenjen."

De még ezek a robusztus erdők sem élték túl a tömeges kihalást okozó magas szén-dioxid koncentrációt.

A rugalmas növényeknek az örökös fény és a teljes sötétség sarki szélsőségeit is túl kellett élniük. A melegebb körülmények között a sarki régiókban télen hónapokig tartott a sötétség, a nyári hónapokban pedig nem ment le a Nap.

A megmaradt fák gyűrűinek tanulmányozása során Gulbranson és munkatársai azt találták, hogy ezek a fák gyorsan, talán egy hónapon belül váltottak át a nyári aktivitásról a téli nyugalmi időszakra. A modern növények ugyanezt az átmenetet több hónap alatt hajtják végre, és megőrzik a vizet azáltal, hogy napközben tápanyagokat állítanak elő és éjjel pihennek. A tudósok még nem tudják, hogy az örökös fény hónapjai milyen hatással voltak a növények nappali és éjszakai ciklusaira.

"Ma nincs semmi ilyesmi," - mondta Gulbranson. "Ezek a fák úgy kapcsolhatták be és ki a növekedési ciklusukat, mint egy villanykapcsolót. Tudjuk, hogy a téli leállás azonnal megtörtént, de nem tudjuk, mennyire voltak aktívak a nyár folyamán, ha alvásra kényszerítették magukat, miközben még mindig világos volt."

Gulbranson a hónap végén visszatér a területre és 2018 januárjáig ott marad. Reméli, hogy többet megtudhat majd a kihalási eseményről. Korábban nem tudta tanulmányozni a kihalási időszakot az időjárási korlátok és repülőgépes gondok miatt.

Gulbranson azokat a tömeges kihalási lelőhelyeket fogja felkeresni, amelyekből meg tudja határozni pontosan, hogy az erdők miként reagáltak a szén-dioxid szintjének emelkedésére.

"A geológiai feljegyzések az éghajlatváltozás eseményeinek kezdetét, közepét és végét mutatják," - mondta Gulbranson. "További tanulmányokkal jobban megérthetjük, hogyan befolyásolják az üvegházhatást okozó gázok és az éghajlatváltozás az életet a Földön." (1)

(1) - https://phys.org/news/2017-11-geologists-uncover-antarctica-fossil-forests.html