 A portál célja, hogy egy honlapon
összesítve legyenek elérhetők a minisztériumok és a központi
államigazgatási szervek által az Interneten közzétett, civil
szervezetekre vonatkozó nyilvános információk. A portál további célja,
hogy megjelenítési felületet biztosítson egy országos civil
adatbázisnak, amely segítségével a központi államigazgatási szerveknél
nyilvántartott, civil szervezetekkel kapcsolatos nyilvános adatok
együttesen jelenhetnek meg és le is kérdezhetők. A portál
információs forrásként szolgálva a civil szervezetek és tevékenységük
iránt érdeklődő látogatók számára fogadja, feldolgozza és strukturált,
kereshető formában elérhetővé teszi a civil szervezetek, valamint az
azok nyilvántartásában, támogatásában érintett költségvetési szervek
által közzétett nyilvános információkat. Lehetővé teszi az érintett
szervezetek számára a civil szférát érintő információk közzétételét, és a
civil szférával folytatott interakciót. A Civil Információs
Portál biztosítja azon megoldásokat, amelyek segítségével gyorsan,
egyszerűen, ellenőrizhető módon jeleníthetők meg az adatok. - Országos Bírósági Hivatal (OBH) – civil szervezetekkel kapcsolatos adatok, beszámolók elérése.
-
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – kedvezményezettek listájának
lekérése, elszámolással érintettek adatainak letöltése, kizárt civil
szervezetek adatainak letöltése
- Magyar Államkincstár (MÁK) - Civil szervezetek pályázati adatainak letöltése, pályázati kiírások adatainak letöltése
-
Közérdekű önkéntes adatok bejelentése (KÖT) - A portál lehetőséget
biztosít a Közérdekű Önkéntes Tevékenység bejelentéséhez szükséges
bejelentő lap letöltéséhez és az önkénteseket fogadó
szervezetek kereséshez
- Civil
Információs Centrumok elérhetőségei, nyitvatartási idők, események,
rendezvények, együttműködési jó gyakorlatok,
szolgáltatások megjelenítése
- Külhoni magyar civil szervezetek regisztrációja
- A Nemzeti Együttműködési Alap oldalai tartalmazzák:
- alapvető információk a NEA jogszabályi környezetével kapcsolatosan - a Tanács, kollégiumok és tagjaik adatai, a testületek működésének eseményei, beszámolói - a NEA pályázati kiírásai és kapcsolódó útmutatók, elszámolási segédletek, szerződésminták - NEA támogatási adatok részletes keresője - egyéb praktikus információk, háttéranyagok
|