Belföld
[5633]
Belföldi, általam válogatott cikkek, írások.
|
Bulvár | Celeb
[149]
Érdekesebb bulvár hírek.
|
Bűnügy
[402]
Bűnügyi hírek, információk
|
Csináld magad
[1]
Barkácsolási ötletek
|
Extrém
[318]
Extrém, megdöbbentő hírek.
|
Egészség | Életmód
[754]
Egészséggel, életmóddal, kapcsolatos hírek, információk, tanácsok.
|
Érdekes | Különleges | Rejtélyes
[982]
Érdekes, különleges, rejtélyes esetek, ironikus, vicces, humoros hírek, információk. írások.
|
Európai Unió
[203]
Hírek az Európai Unióból
|
Gasztro | Recept
[4366]
Gasztronómiai hírek, információk, receptek.
|
Gazdaság
[486]
A gazdasági élet hírei
|
Horgász
[1291]
Horgászoknak szóló hírek, információk.
|
Játék, -pihenés, -szórakozás
[160]
Ötletek, ajánlott oldalak, programok.
|
Jó tudni!
[2442]
Fontos, hasznos információk, határidők, változások, tanácsok. Programok, rendezvények.
|
Kommentár | Reakció | Vélemény
[1392]
Kritikus írások, vélemények, reakciók, a magyar politika és közélet cselekedeteire, visszásságaira.
|
Politika
[718]
Politikai jellegű hírek információk
|
Receptek sonkapréshez
[30]
Receptek, leírások házi húskészítmények (felvágott, sonka, disznósajt, stb.)sonkapréssel történő elkészítéséhez
|
Számítástechika | IT
[4251]
Hírek, újdonságok, tippek, trükkök, ajánlások, stb.
|
Történelem | Kultúra
[922]
Történelmi és kulturális vonatkozású hírek, információk.
|
Tudomány | Technika
[3053]
Újdonságok, felfedezések, új kutatási eredmények, érdekességek.
|
Választások
[405]
Országgyűlési, önkormányzati és EU választások előkészületeivel, lebonyolításával összefüggő hírek, információk.
|
Világ
[3419]
Nemzetközi, általam válogatott cikkek, írások.
|
Weboldalam hírei
[60]
Tájékoztatás a honlapon történt változásokról.
|
- 000 December
- 2012 Augusztus
- 2012 Szeptember
- 2012 Október
- 2012 November
- 2012 December
- 2013 Január
- 2013 Február
- 2013 Március
- 2013 Április
- 2013 Május
- 2013 Június
- 2013 Július
- 2013 Augusztus
- 2013 Szeptember
- 2013 Október
- 2013 November
- 2013 December
- 2014 Január
- 2014 Február
- 2014 Március
- 2014 Április
- 2014 Május
- 2014 Június
- 2014 Július
- 2014 Augusztus
- 2014 Szeptember
- 2014 Október
- 2014 November
- 2014 December
- 2015 Január
- 2015 Február
- 2015 Március
- 2015 Április
- 2015 Május
- 2015 Június
- 2015 Július
- 2015 Augusztus
- 2015 Szeptember
- 2015 Október
- 2015 November
- 2015 December
- 2016 Január
- 2016 Február
- 2016 Március
- 2016 Április
- 2016 Május
- 2016 Június
- 2016 Július
- 2016 Augusztus
- 2016 Szeptember
- 2016 Október
- 2016 November
- 2016 December
- 2017 Január
- 2017 Február
- 2017 Március
- 2017 Április
- 2017 Május
- 2017 Június
- 2017 Július
- 2017 Augusztus
- 2017 Szeptember
- 2017 Október
- 2017 November
- 2017 December
- 2018 Január
- 2018 Február
- 2018 Március
- 2018 Április
- 2018 Május
- 2018 Június
- 2018 Július
- 2018 Augusztus
- 2018 Szeptember
- 2018 Október
- 2018 November
- 2018 December
- 2019 Január
- 2019 Február
- 2019 Március
- 2019 Április
- 2019 Május
- 2019 Június
- 2019 Július
- 2019 Augusztus
- 2019 Szeptember
- 2019 Október
- 2019 November
- 2019 December
- 2020 Január
- 2020 Február
- 2020 Március
- 2020 Április
- 2020 Május
- 2020 Június
- 2020 Július
- 2020 Augusztus
- 2020 Szeptember
- 2020 Október
- 2020 November
- 2020 December
- 2021 Január
- 2021 Február
- 2021 Március
- 2021 Április
- 2021 Május
- 2021 Június
- 2021 Július
- 2021 Augusztus
- 2021 Szeptember
- 2021 Október
- 2021 November
- 2021 December
- 2022 Január
- 2022 Február
- 2022 Március
- 2022 Április
- 2022 Május
- 2022 Június
- 2022 Július
- 2022 Augusztus
- 2022 Szeptember
- 2022 Október
- 2022 November
- 2022 December
- 2023 Január
- 2023 Február
- 2023 Március
- 2023 Április
- 2023 Május
- 2023 Június
- 2023 Július
- 2023 Augusztus
- 2023 Szeptember
- 2023 Október
- 2023 November
- 2023 December
- 2024 Január
- 2024 Február
- 2024 Március
- 2024 Április
- 2024 Május
- 2024 Június
- 2024 Július
- 2024 Augusztus
- 2024 Szeptember
- 2024 Október
- 2024 November
- 2024 December
- 2025 Január
- 2025 Február
- 2025 Március
- 2025 Április
- 2025 Május
- 2025 Június
- 2025 Július
08:15:51 A magyar vadászok hátán is csak púp Semjén Zsolt és Kovács Zoltán lázálma | |
Forrás: telex.hu | Előd Fruzsina | 2021.04.27. „Egymás után fordulnak be az óriási kamionok az Albertirsai útra. Távoli országokból érkeznek a szállítmányok. Rohan az idő (...), augusztus 27-én megnyitja kapuit a vadászati világkiállítás. Négy esztendeje, hogy megkezdődtek az előkészületek a nagyszabású bemutatóra, s most már az utolsó simításoknál tartanak. (...) A rendezők egymillió látogatót várnak. Arra számítanak, hogy a világkiállításra 60-70 ezer külföldi látogató érkezik. A világkiállítás harmincöt napja alatt lovasversenyek, fogatbajnokság. természetfilm-fesztivál és tudományos konferenciák színhelye is lesz Budapest.” Ez a leírás bár lassan aktuális is lehetne, nem az: fél évszázaddal ezelőtt, 1971-ben számolt be így a Népszabadság a budapesti vadászati világkiállítás előkészületeiről. A maga idejében hatalmas szám volt a ‘71-es vadászati expo, ebből a szempontból nem meglepő, hogy a magyar politikai elit hobbivadásztagjaiban felmerült az ötlet, hogy az 50 éves évfordulóra ismét világkiállítást rendezzen Magyarország a témában. Van azonban néhány – nem is olyan apró – probléma a koncepcióval:
Ebben a cikkben igyekszünk körbejárni minden fontos kérdést, ami az őszi Egy a Természettel kiállítással kapcsolatban felmerülhet: mi volt a terv, mit érdemes tudni a vadászat átpolitizáltságáról, az ágazat aktuális helyzetéről és konfliktusairól, és hogyan viszonyul az egészhez a hazai vadásztársadalom. Az anyag elkészítéséhez számos vadásszal, vadászati, erdőgazdálkodási szakemberrel, a környezetvédelem különböző területein dolgozó forrással folytattunk háttérbeszélgetést a vadászat témájában; ők a hazai közállapotokra jellemző módon még egy látszólag a közélet forró pontjaitól ennyire távol eső témában sem vállalták, hogy névvel nyilatkozzanak, így pozíciójukat csak körbeírjuk. Erős nosztalgiaSzép emlékek fűzik a magyar vadásztársadalmat az 1971-es vadászati világkiállításhoz, a területen mozgó beszélgetőpartnereink egybehangzóan állították, hogy a mai napig erős nosztalgia él az esemény iránt. A világkiállítás beszámolók szerint tényleg nagyot szólt nemzetközi szinten, de ehhez sok minden hozzájárult, ami a mai viszonyok között már nincs meg:
Ezekből a tényezőkből ma már semmi nem áll, az idei őszre tervezett eseménynek tehát valami más fronton kellene nagyot gurítania, hogy tényleg egymillió látogatót vonzzon, ahogyan történt az 1971-ben, és amit a szervezésért felelős Kovács Zoltán kormánybiztos el szeretett volna érni. Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és kísérete megtekinti az etióp pavilont a vadászati világkiállításon 1971. augusztus 27-én – Fotó: Szebellédy Géza / MTI De hogy mi lenne ez a más front, az a vadászati ágazatra és természetvédelemre rálátó forrásaink szerint egyelőre nem látszik, pedig a kiállítás, ami magyar elnevezése ellenére nem is világkiállítás lesz, már itt van a nyakunkon.
Abban mindenesetre majdnem biztosak lehetünk, hogy a részt vevő országok terén nem számíthatunk túl nagy tülekedésre: Kovács Zoltán már a koronavírus-világjárvány kirobbanása előtt is csak annyit mondott, hogy „legalább egy tucat résztvevőre” számít, a pandémiás helyzet pedig minden bizonnyal nem hajtja a szervezők malmára a vizet. Hogy pontosan hány ország és szervezet jön végül, azt pár hónappal az esemény előtt már illene kommunikálni, de vadászati berkekben mozgó forrásaink szerint a kiállítók kilétét még most is „hétpecsétes titokként kezelik”. Természetvédelem mint szépségtapaszA tervezett vadászati (világ)kiállítással kapcsolatban sorra merülnek fel az aggályok már a kezdetek óta. Az utóbbi időben a szervezés valószínűsíthető csúszása és a költségek elszállása jött fel gyakran, de
Tényleg csak azért szervez sok milliárd forintból vadászati kiállítást Magyarország, mert néhány hatalmi pozícióban lévő figurának ez a hobbija, vagy fel lehet tölteni egy ilyen eseményt a kor elvárásainak megfelelő tartalommal? És ha fel lehet, akkor sikerül-e? Erre a kérdésre született az a válasz, hogy a vadászati kiállítás koncepcióját újrabrandelik, bevonnak szegről-végről kapcsolódó területeket (kutyázás, horgászat) és már az esemény nevével is jelzik, hogy nem ám valami avítt trófeamutogatásról van szó, hanem egy fenntarthatóságot középpontba helyező programról. A készülő Egy a Természettel (One with Nature) kiállítás ugyanakkor a területen dolgozó beszélgetőpartnereink szerint a nevén túl csak nyomokban tartalmaz természetvédelmi fókuszt. Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, a kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos facsemetét ültet a 2021-es vadászati és természetvédelmi kiállítás és a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. mintegy nyolcezer csemetéből álló, egyhektáros emlékerdejének átadásán Kisszékelyen 2019. december 17-én – Fotó: Vasvári Tamás / MTI Ennek érvényesítése ott kezdődne, hogy a szervezésbe aktívan bevonják a természetvédelmi intézményrendszer csúcsszerveit jelentő nemzeti parkokat és a területen mozgó, jelentősebb civil szervezeteket, ám valódi bevonási kísérletet az érintettek nem tapasztalnak. A fenntarthatósági vonatkozás elégtelenségét kormányzati berkekből is érte finom kritika már bőven az után, hogy az Egy a Természettel koncepció megszületett: Lázár János (aki maga is vadászik) a Válaszonline-nak adott interjújában arról beszélt tavaly ősszel, hogy a kiállításhoz „semmi köze”, bár felkérték, hogy vállaljon szerepet a szervezésben, nem vállalta.
Magas pozícióban dolgozó természetvédelmi forrásunk szerint az elején a nemzeti parkoknak sok forrást ígértek a kiállítással összefüggésben, de eddig azt látják, hogy a pénzosztás furcsa logika mentén történik, és inkább az erdészeti cégek, nem pedig a nemzeti parkok részesülnek belőle. „Teljesen ad hoc módon alakul a szervezés, a pénzosztás módja pedig hátborzongató”, mondta forrásunk, aki külön kiemelte, mennyire kellemetlen szépségtapasz-szerep hárul a nemzeti parkokra a kiállítás kapcsán:
Rengeteg a vadA vadászat és természetvédelem viszonyával kapcsolatban sok félreértés él a köztudatban: attól, hogy a vadászat célja alapvetően állatok megölése, még egyáltalán nem szükségszerű, hogy káros legyen a helyi ökoszisztémákra. Sőt, azokban az országokban, ahonnan a nagyragadozók nagyrészt kipusztultak (Magyarország is ilyen), a vadászatnak fontos funkciója van a vadpopuláció kordában tartásában: természetes ellenség híján a vadállomány könnyen túlszaporodhat, ami mezőgazdasági és természetvédelmi szempontból is ártalmas. Vannak védett állatfajaink is, amelyek megmaradásában sokat segítenek a vadászok a rájuk utazó ragadozók, rablómadarak kilövésével, ilyen például a magyar természetvédelem egyik emblematikus faja, a túzok. Idáig rendben is volna, csakhogy a vadásztársaságok fő bevétele pont nem a vadállomány rutinszerű ritkításából, hanem a bérvadászatból származik, és a két tevékenység egy szinten ellentétbe is kerül egymással. „A vadásztársaságok érdeke, hogy felduzzasszák és folyamatosan magasan tartsák az állományt, hiszen minél nagyobb a populáció, annál könnyebb a kliensek igényeit kielégíteni, és annál több a trófeás nagyvad, amelynek kilövéséért százezreket, milliókat is el lehet kérni” – foglalta össze a helyzetet egy vadászatban is jártas, terepen dolgozó természetvédelmi forrásunk. Azt is mondta, hogy
hiszen a társaságoknak a szisztematikus alulbecslés áll érdekében, ugyanis ezzel lehet alacsonyan tartani a kilövési kvótákat (ez amellett, hogy munkát takarít meg, a vadpopuláció további növekedését is garantálja). Eközben a természetesen előforduló apróvadállomány viszont csökken, de ennek már nem a vadászathoz, hanem a nagyipari, monokultúrás mezőgazdasághoz van köze: az apróvadnak nem kedveznek a nagy táblák, a változatos élőhelyeket szereti. Többektől hallottuk, hogy a vadásztársaságok túlzó mértékű vadetetéssel is hozzájárulnak a túlszaporodott nagyvadállomány fenntartásához, de az etetés szerepét illetően nincs konszenzus még természetvédelmi berkeken belül sem: vannak, akik szerint a bőséges élelmet biztosító mezőgazdaságnak vagy a klímaváltozás miatti enyhe teleknek hangsúlyosabb szerepük van abban, hogy ekkorára duzzadt a szarvas-, őz- vagy vaddisznó-populáció. A helyzet megítélése kettős: vadászati oldalról sokan büszkék az ország hatalmas vadállományára, Semjén Zsolt is gyakran beszél a világszínvonalú magyar vadgazdálkodásról, de a természetvédelmi szakemberek legalább 5-10-szeres túltartást szoktak emlegetni az élőhelyek valódi eltartóképességéhez, illetve az ideális egyensúlyi állapothoz képest. Horthynak még megfelelt, ma már kevésAz állomány évtizedek óta tartó növekedésével a társaságok és a bérvadászok jól járnak, a befolyó pénzmennyiség békeidőben növekszik: 2019/2020-ban (az utolsó évben, amin még nem látszik a járvány) a teljes ágazat elkönyvelt bevétele 30 milliárd forint volt, amiből 3,6 milliárd forint eredmény maradt a kiadások levonása után. Az egyenleg trendszerűen javult az elmúlt években, ami mutatja: komoly pénzügyi ösztönzők tolják a felé a társaságokat, hogy a hobbivadászatnak mostanában az elitre jellemző módját részesítsék előnyben. Milyen ez a mód? Gyors, eredményes, látványos és legfőképpen drága vadászat.
– meséli egy terepen dolgozó forrásunk. Az apróvadnál ugyanez a szemlélet a tenyésztett, majd a vadászat előtt a területen százával kiszórt, egyébként a természetben életképtelen állatokban érhető tetten. A mennyiségi szempontok a terítékek átlagos méretének változásából is jól kiolvasható, az elejtett vadak száma nagyjából az állomány növekedésével párhuzamosan emelkedik, tehát pár évtized alatt a sokszorosára duzzadt. Példaként nézzük meg a gímszarvast (további adatok itt): Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár Az Országos Vadgazdálkodási Adattárban csak az 1960-as évekig visszamenőleg látszanak a számok, de ha még korábbra megyünk vissza, még megdöbbentőbb a különbség. Egy 1927-es szakkönyvben (Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik) megtaláltuk az éves terítékek nagyságát állatfajra lebontva, és e szerint a vadászat egyik fénykorának számító Horthy-korszakban egy év alatt 9 ezer vaddisznót, 2 ezer dámszarvast, 27 ezer őzet és 11 ezer gímszarvast ejtettek el.
Ezzel párhuzamosan a vadászok száma is nőtt, de korántsem ilyen mértékben: Vagyis egy-egy sportvadász is sokkal több vadat ejt el, mint korábban. Beszélgetőpartnerünk egy példával világítja meg, milyen elvárásokat támaszt az iparszerű hobbivadászat: „a mezőgazdasági múzeumban ki van állítva egy fénykép Horthy Miklós egy vadászatáról, kilenc vadász áll a teríték fölött, ami kilenc vaddisznóból áll. Ha ma ilyen történne egy vadásztársaságnál, hogy csak ennyit sikerül kilőniük a magas rangú vendégeknek, jó pár embernek nem kellene mennie másnap dolgozni.” A crossmotornál nagyobb gond a muflonJól ment tehát a vadásztársaságok szekere, ameddig nem borított mindent a világjárvány, a gazdálkodók és a természetvédelmi szféra viszont már kevésbé látja diadalmenetnek a vadgazdálkodás felfutását. „Valaha ez egy melléküzemág volt az erdőgazdálkodás mellett, mint – mondjuk – a gyógynövénygyűjtés, most viszont önálló ágazat, ami fenn akarja tartani magát, és ennek sok a kárvallottja”, hallottuk. A gond elsősorban a nagyvadállomány növekedéséből származik: a nagytestű állatok csapatai rengeteg vadkárt okoznak a földeken, és erdőgazdálkodási, természetvédelmi munkák sikerét is veszélybe sodorják azzal, hogy lelegelik a fák hajtásait, nem hagyják felújulni az erdőket. A nagyvadak patáikkal gyakran letapossák az olyan fokozottan védett élőhelyeket, mint a különösen érzékeny sziklagyepek – ráadásul ezt leginkább egy olyan fajra, a muflonra jellemző, ami nem is őshonos Magyarországon, hanem éppen a vadászat kedvéért telepítették be.
– mondta nekünk egy természetvédelmi szakember, aki sűrűn tapasztalja, hogy a vadászok hárítják a felelősségüket. Az idegenhonos fajokkal kapcsolatban szintén gyakran nem értenek egyet a vadászati ágazat és a természetvédelem képviselői: rendszeres probléma, hogy vadászati céllal olyan fajok behozatala merül fel (vagy történik is meg), amelyek itthon kiszoríthatnak őshonosakat, tavaly például a vörös fogoly vadászati hasznosítását hagyták jóvá rendeleti úton. A ragadozók kérdése is gyakori ütközőpont a természetvédelem és a vadászok között, aktivisták és szakemberek gyakran vádolják azzal a vadászokat, hogy a maguk területén irtják az éppen csak visszatelepülő nagyragadozókat. Egy civil szervezet munkatársától hallottuk, hogy bizonyítani nem tudják, de biztos információjuk van arról, hogy egy év alatt kilőttek 10 farkast a Zemplénben. A vadászoknak a fent ismertetett dinamika miatt érdekükben áll a konkurenciát jelentő nagyragadozók irtása, az egyensúlyban lévő ökoszisztémákért dolgozó természetvédelemnek azonban ez érthető okokból nem tetszik. Egy vadász forrásunk szerint ugyanakkor nem ennyire éles a helyzet: „a vadásztársaságok csak gazdálkodni akarnak, ehhez tudni szeretnék, hogy egy farkasfalka jelenléte mennyit visz a többi vad ritkítása révén, és mennyit hoz azáltal, hogy például farkas is vadászhatóvá válik a területen”. Szerinte
mondta. A jelentős károkozás a ragadozómadarakra nem jellemző, de alkalmanként sajnos ők is áldozatul esnek hivatásos vadászoknak, ha nem is szándékosan: a sasok, sólymok megtalálják és megeszik a rókák, rablómadarak ritkítására illegálisan kihelyezett, mérgezett csalikat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai minden évben tucatjával találnak emiatt elhullott példányokat. A mérgezések elkövetését nehéz bárkire rábizonyítani, de abban a néhány esetben, amikor mégis sikerült (például a csapdák környékének bekamerázásával), többségében vadászatra jogosultak kerültek a hatóságok látókörébe – hallottuk több forrásunktól. „Tudjuk, hogy a problémás dolgokat egy kisebbség követi el, de a vadászok többsége túl elnéző velük szemben. Sokat lendítene a vadásztársadalom megítélésén, ha nagyobb lenne a belső kontroll, a tisztességes többség nem tűrné meg az ilyen viselkedést”. A vadászati lobbi és a politikaAz „Egy a Természettel” kiállításszlogen tehát itthon messze nem állja meg a helyét, ha az illetékeseket kérdezzük, és az ellentétek nem csak a konkrét ütközőpontokon érhetők tetten. A vadászat és természetvédelem konfliktusa a két terület érdekérvényesítő képességében is megmutatkozik, ami rávilágít a probléma rendszerszintű jellegére. „Magyarországon a vadászati lobbi mindig erős volt, hiszen ez a kiváltságosok sportja, a köznép számára korlátozott a hozzáférés”, mondta egy nemzeti parkban dolgozó beszélgetőpartnerünk, aki így magyarázta a vadászat és a befolyás kapcsolatát: „A vadászati jog a mai napig a földhöz kötődik, de mivel elaprózódott a birtokszerkezet, a földtulajdonosok a gyakorlatban nem tudják hasznosítani. Ezért bérbe kell adniuk a jogot és a területet a vadászatra jogosultnak. Itt tér vissza az, hogy a vadászat lényegileg mindig a kiváltságosoké marad, hiszen a vadásztársaságok olyan szervezetek, amelyek jelentős befolyással bírnak anyagi, politikai, társadalmi értelemben. A vadászterületet azok tudják bérbe venni, akik ehhez megfelelő befolyással és anyagi lehetőséggel bírnak.” Szerinte ebből a tényből sok minden következik, így például egészen odáig hat, hogy végső soron a vadásztársadalom csak a töredékét téríti meg a vadak által a terményben okozott kárnak:
A vadászok azzal árnyalták az elithobbiról szóló képet, hogy a vizsga letétele egy B kategóriás jogosítvány árából kihozható, egy pár napos fácánozás pedig nem drágább, mint egy wellnesshétvége. Bérvadászat formájában tehát egy átlag középosztálybelinek is űzhető sportról beszélünk, de a nagy biznisz persze nem ebben van. Aki pedig igazán komolyan venné a hobbit és a kapcsolatépítést, és belépne egy vadásztársaságba, annak sok százezres, de inkább többmilliós beugrókkal kell számolnia, ahogyan a különleges trófeás vadak elejtése is hasonlóan drága mulatság. Ennek megfelelően a vadászok között erősen felülreprezentált a gazdasági, politikai elit, amelynek tagjai a vadászatra nem csak sporttevékenységként, hanem kapcsolatépítésként is tekintenek. Nem csoda tehát, hogy a vadászat minden politikai rendszer alatt nyeregben volt. A rendszerváltást követő két évtizedben sem kellett félteni a vadászokat, de az újabb Orbán-kormányok alatt még inkább kivételezettnek látszik az ágazat helyzete, miközben a környezet- és természetvédelmi intézményrendszert eléggé megnyirbálták 2010 óta – ez szintén nem szolgáltat jó alapot a két terület együttműködéséhez.
A vadásztársaságokat tömörítő Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke maga Semjén Zsolt, akinek vadász beszélgetőpartnereink szerint több dolgot köszönhet az ágazat. Az ő közbenjárásával egyszerűsödtek például a fegyvertartási szabályok, és a bizonyos helyekre bőkezűbben csordogáló állami támogatásokat is neki tudják be a legtöbben. A Kittenberger–Kovács tengelyEttől függetlenül a közösségben sokan nem boldogok attól, hogy ennyire „rátelepedett” a politika a vadászatra, és hogy emiatt az emberek egy része a rongyrázó neresekkel vagy a fideszességgel azonosítja a tevékenységet. „Csak nem gondolhatják komolyan az emberek, hogy a 67 ezer magyar vadász mind fideszes”, csattant fel egy forrásunk. Egy másik vadász arra kért minket, hogy cikkeinkben „ne mossuk össze őket a vadászatot hagyományosan kedvelő elittel”. („Minket, akik sokan gyerekkorunk óta cseperedtünk vadásszá, akiket az apjuk meg a nagyapjuk nevelt természetszerető, a vadat megbecsülő erdőkerülővé, és akik Fekete István, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond könyvein nőttünk fel.”) Néhány forrásunk azt is megjegyezte, hogy ez az átpoliizáltság azért nem jár annyi előnnyel, mint amit a kívülállók gondolnak – még anyagi vagy jogszabályalkotási szinten sem. Sokan elégedetlenek például azzal, ahogyan az új vadgazdálkodási tájegységeket kialakították. Ennek szükségességét azzal magyarázta a politika, hogy a a vadgazdálkodás szempontjából jobb, ha kisebb, homogén egységekre van osztva a terület, de bekerült egy sokakat hátrányosan érintő elem a törvénybe: e szerint a vadásztársaság határa nem terjedhet túl a tájegység határán, miközben az újonnan kialakított tájegységi határok vadásztársasági határokat vágtak ketté. Így a pórul járt társaságok működése ellehetetlenült az új haszonbérleti ciklusban. „Ezeket valószínűleg felszívták más társaságok. Vadászkörökben azt gyanítjuk, hogy kifejezetten az lehetett az újraosztás célja, hogy ez megtörténhessen, és a jobban fekvő társaságok területe nagyobbra nőhessen” – mondták erről nekünk.
Az is ellenérzést vált ki a régi vadászokból, hogy a sportot rövidebb ideje, hobbiként űző politikusok „pár év után elhiszik magukról, hogy mindenhez értenek, szakmai kérdésekbe is bele akarnak szólni”.
Arról is többen panaszkodtak, hogy amióta Kovács vezeti, a Nimródban tovább gyengült az amúgy sem túl erős koncepció, a szerkesztőség lecserélődött, nincsenek releváns szakmai viták, öncenzúra működik (például kényes témaként hónapokig nem mertek foglalkozni az afrikai sertéspestis terjedésével, amikor az már bőven téma volt itthon). A vadászok sem akarjákEnnyiből talán már világos, hogy miért sántít nagyon a magyar helyzetben a kiállításra húzott Egy a Természettel koncepció, de ettől még a vadászok körében lehetne népszerű a rendezvény ötlete. Erre azonban háttérbeszélgetéseink és egyéb hozzánk befutó vélemények alapján nem mernénk megesküdni. Forrásaink mind hasonló aggályokat említettek a kiállítás kapcsán: többen Lázár János kritikáját osztották, miszerint a sima vadászati kiállítás felett egyszerűen eljárt az idő, és a hangzatos szlogenek ellenére nem látják garantálva, hogy az esemény sikeresen megugorja a kor elvárásait. Semjén Zsolték rendszeresen emlegetik a külföldi vadászok bevonzását és általában a turizmus újraindítását is az esemény kapcsán, de forrásaink ezzel kapcsolatban is szkeptikusak voltak: laikus turista nem fog Budapestre jönni egy ilyen eseményre, külföldi vadász pedig jön elég így is, amikor épp nincs koronavírus, mondták, a bevételek nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg a kül- és belföldi vadászok között (itt a 17. oldalon látható). „A '71-es kiállításnál ez egy fontos szempont volt, mert a Kádár-rendszer ebből a forrásból is tudott valutához jutni, de ma ez már nem probléma”, mondták. Volt, aki a szervezést is belengő nepotizmusra panaszkodott: „Bors Richárd, aki egy vadászceleb, leginkább a vadászati szépirodalom terén alkotott, de felsőfokú végzettsége nincs, idegen nyelvet nem beszél, ma már a Nimródnál főszerkesztő-helyettes és a világkiállítás szakmai igazgatója. Azt mondják, neki azért vitte fel az isten a dolgát, mert Jenik Péter osztálytársa volt, aki Semjén Zsolt kabinetfőnöke.” Egy vadász arról írt a Telexnek:
Eleinte egyébként sokan még lelkesek voltak, amikor 2016-ban felmerült a kiállítás ötlete, az idősebbek közül sokak lelki szemei előtt megjelent a ‘71-es rendezvény sikere. De aztán ahogy múlt az idő, egyre inkább látszott, hogy ez valami másról fog szólni, ráadásul a szervezési oldalon is kiütközött a dilettantizmus, állították nekünk többen.
Arról is többen panaszkodtak, hogy amióta Kovács vezeti, a Nimródban tovább gyengült az amúgy sem túl erős koncepció, a szerkesztőség lecserélődött, nincsenek releváns szakmai viták, öncenzúra működik (például kényes témaként hónapokig nem mertek foglalkozni az afrikai sertéspestis terjedésével, amikor az már bőven téma volt itthon). A vadászok sem akarjákEnnyiből talán már világos, hogy miért sántít nagyon a magyar helyzetben a kiállításra húzott Egy a Természettel koncepció, de ettől még a vadászok körében lehetne népszerű a rendezvény ötlete. Erre azonban háttérbeszélgetéseink és egyéb hozzánk befutó vélemények alapján nem mernénk megesküdni. Forrásaink mind hasonló aggályokat említettek a kiállítás kapcsán: többen Lázár János kritikáját osztották, miszerint a sima vadászati kiállítás felett egyszerűen eljárt az idő, és a hangzatos szlogenek ellenére nem látják garantálva, hogy az esemény sikeresen megugorja a kor elvárásait. Semjén Zsolték rendszeresen emlegetik a külföldi vadászok bevonzását és általában a turizmus újraindítását is az esemény kapcsán, de forrásaink ezzel kapcsolatban is szkeptikusak voltak: laikus turista nem fog Budapestre jönni egy ilyen eseményre, külföldi vadász pedig jön elég így is, amikor épp nincs koronavírus, mondták, a bevételek nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg a kül- és belföldi vadászok között (itt a 17. oldalon látható). „A '71-es kiállításnál ez egy fontos szempont volt, mert a Kádár-rendszer ebből a forrásból is tudott valutához jutni, de ma ez már nem probléma”, mondták. Volt, aki a szervezést is belengő nepotizmusra panaszkodott: „Bors Richárd, aki egy vadászceleb, leginkább a vadászati szépirodalom terén alkotott, de felsőfokú végzettsége nincs, idegen nyelvet nem beszél, ma már a Nimródnál főszerkesztő-helyettes és a világkiállítás szakmai igazgatója. Azt mondják, neki azért vitte fel az isten a dolgát, mert Jenik Péter osztálytársa volt, aki Semjén Zsolt kabinetfőnöke.” Egy vadász arról írt a Telexnek:
Eleinte egyébként sokan még lelkesek voltak, amikor 2016-ban felmerült a kiállítás ötlete, az idősebbek közül sokak lelki szemei előtt megjelent a ‘71-es rendezvény sikere. De aztán ahogy múlt az idő, egyre inkább látszott, hogy ez valami másról fog szólni, ráadásul a szervezési oldalon is kiütközött a dilettantizmus, állították nekünk többen. Nemrég az Átlátszó foglalkozott azzal, hogy látszólag jelentős csúszásban van a kiállítás infrastrukturális része, ezzel kapcsolatban Kovács Zoltánék persze azt kommunikálták, hogy már célegyenesben járnak, és az esemény mindenképp meg lesz tartva. Ám ha az épületekről a tartalom felé nézünk, akkor is egyre nagyobb kihívásnak látszik, hogy idejére meglegyen minden. „Ha elindul 2016-ban a szervezés, akkor lehetett volna belőle valami, de sokáig csak téblábolás volt. Most itt vagyunk lassan öt hónapra a kiállítástól, és azt sem tudjuk, gyűjtik-e valahol a kiállítandó tárgyakat, vagy hogy folyik-e az ezekkel kapcsolatos ügyintézés” – mondta egy a vadászati intézményrendszerben magas pozíciót betöltő forrásunk arra utalva, hogy a külföldről behozott trófeák könnyen nemzetközi egyezmények hatálya alá eshetnek, ahol több hónapos ügyintézéssel kell számolni.
Az elszabaduló költségekről mi is számos alkalommal beszámoltunk, ezért ezekről részletesen itt nem írunk, de a lényeg: az esemény rendezvényszervezési és kommunikációs költségei összesítések szerint már biztosan több mint ötmilliárd forintot visznek el (a végösszeg Kovács Zoltán tavalyi bejelentése nyomán 10 milliárdig is felmehet), és jelentős részben kormányközeli cégekhez vándorolnak, de részben emiatt újítják fel a Hungexpót is 55 milliárdból. Ha már ennyit elkölt a vadászatra a magyar állam, akkor azt okosabban is tehetné, vélekednek sokan:
A vadásztársadalom növekvő része attól tart, hogy a szerintük is joggal kritizálható, manapság folyamatos politikai támadások kereszttüzében álló Egy a Természettel kiállítás rájuk ég, velük azonosítják majd. Egy a rendezvénnyel eleinte még szimpatizáló forrásunk a sokasodó negatívumok miatt úgy fogalmazott: sokan már annak örülnének jobban, ha az egész inkább elmaradna a járványhelyzetre hivatkozva. „Semmi nem úgy alakult az esemény körül, ahogyan kellett volna, és tartunk tőle, hogy lebőgés lesz a vége, miközben még a vadászokkal szembeni indulatokat is gerjeszti a társadalomban.” Ehhez a cikkhez természetesen szerettük volna megszólaltatni a vadászat terén leginkább érdekelt kormánytagokat, különösen Kovács Zoltánt, vagy más fontos pozíciót betöltő személyt a kiállítást szervező irodától. Megkeresésünkre azonban sehonnan nem kaptunk választ, holott Semjén Zsolt például a Telexnek korábban külön is jelezte, hogy nagyon szívesen beszélne a vadászati kiállításról. | |
|