Nemzetiségi képviselők kedvezményes mandátummal a 2014-es választáson kerülhettek (volna) be először a magyar Országgyűlésbe; a választási törvény 2011-es módosítása értelmében a 13 országos nemzetiségi önkormányzat választási listát állíthat, amelyre a nemzetiségiként regisztráló választók szavazhatnak csak, cserébe lemondva a pártlistára szavazásról. Azok a nemzetiségek, amelyeknek nem sikerül mandátumot szerezni, szószólót küldhetnek a parlamentbe. (Jelen állás szerint amúgy sincs esélye minden nemzetiségnek képviselőt küldeni az Országgyűlésbe.)
„Az új rendszer hibája, hogy bár nagyon kedvezményesnek tűnik – elég a pártlistás rendszerben mandátumot érő szavazatok számának negyedét elérni –, az alacsony létszámú nemzetiségek, ha mindenkit sikerülne is mozgósítaniuk, akkor se lennének elegen ahhoz, hogy esélyük legyen képviselőt küldeni” – mutat rá Kállai Péter, az ELTE Társadalomtudományi Karának adjunktusa. A szabályozás szerint legfeljebb a 316 ezres roma, a 186 ezres német, a 36 ezres román és a 27 ezres horvát kisebbség lehet esélyes a nemzetiségi képviselői mandátum megszerzésére. (A 2011-es népszámláláson ennyi volt ezeken a listákon a nemzetiségiként feliratkozók száma.) A listára érvényesen le is szavazók szükséges számát azonban mindeddig egyedül a német kisebbségnek sikerült teljesítenie 2018-ban (33 ezer feliratkozó, 26,5 ezer ténylegesen szavazó). Így került be teljes jogú képviselőként a német országos nemzetiségi lista vezetője, Ritter Imre a parlamentbe.
A rendszert már a bevezetésekor sokan bírálták, mert nem ad egyenlő esélyeket minden nemzetiségnek, 2018-ban aztán az is egyértelművé vált, hogy ezzel gyakorlatilag plusz egy szavazatra tett szert a kormány. És nem csak azért, mert Ritter bevallottan keresztény-konzervatív értékrendű, illetve korábban Fidesz-tag is volt. „A nemzetiségek – mondja Kállai Péter – mindig is kitettek voltak a kormánynak, 2010 előtt is, de azóta talán még inkább. Alapvetően jónak tűnik, hogy legalább szószólók vannak a parlamentben, és a németeknek képviselője is, de hogy ezt ne tudná befolyásolni a kormány akár informálisan, azt nehéz elképzelni. A roma önkormányzatnál például először sorra iratkoztatták fel a tagokat, hogy nemzetiségiként szavazzanak, majd elkezdték leiratkoztatni őket, hogy mégse. Hogy ez a kormányhoz közeli roma politikusok nélkül történt volna, az nehezen elképzelhető. A németeknél viszont valóban sikeresnek tűnt a mozgósítás, kampány futott, hogy sokan regisztráljanak és szavazzanak, ez önmagában pozitívnak tekinthető, de az biztos, hogy a kormány sem volt emiatt szomorú.”
