Forrás: Új Világtudat | 2017.07.07.

Peruban, Ica-ban, a világ legtitokzatosabb múzeumában járunk. Ez a Museo de Piedras Grabadas de Ica (Ica vésett kőmúzeum). Javier Cabrera Darquea professzor (1924-2001) volt az, aki létrehozta. A múzeum két régészeti gyűjteményt kínál - amelyek közül az egyiket évek óta titokban tartják. Valójában egyikük sem létezhetne, mivel túlságosan fantasztikusak. De a valóság néha furcsább, mint a leglehetetlenebb fikció.

Titkos kamrák és megrázó látnivalók

Cornelia Petratu és Bernard Roidinger írják munkájuk, "Az Ica kövek" című könyvük utószavában: "Szabatosan, élénken és tele lelkesedéssel üdvözölt minket Cabrera professzor a múzeumában. [...] A prezentációjában semmi sem tudott meglepni. Az utolsó napon azonban befejezte a dolgait. [...] Így Cabrera professzor felfedte nekünk a ház zárt szobáit, amelyeket 'titkos kamráknak' nevezett. Ha Cabrera magánmúzeuma látogatása megdöbbentett volna bennünket, akkor mit láthattunk volna, ami túlszárnyalná a képzeletünket. Cabrera 'titkos kamrái' olyan dolgokat tartalmaznak, amelyek darabokra törik a racionális logika határait. Még amikor megpróbáltuk megmagyarázni, hogy mit is láttunk, nem tudtuk. Egyszerűen túl volt a felfogásunkon."

Mit látott Cornelia Petratu és Bernard Roidinger, amit nem tudtak leírni? Milyen képeket nem lehetett közzétenni? Vagy: mit láttak és nem mertek beletenni a könyvükbe?

Már az 1970-es években megismerkedtem a Javier Cabrera Darque professzor magánmúzeumában rejlő titokzatos tárgyakkal. Megemlítették a nyilvános szakaszt, valamint a titokzatos régészeti gyűjtemény titkos részét, de konkrét információk nem voltak elérhetők. Tudósok nyilatkozatai nem léteztek. Mik voltak Cabrera professzor leletei, amelyek állítólag nem létezhetnének?

A titkos gyűjtemény

Először 1992 őszén próbáltam megnézni és lefényképezni Cabrera professzor titokzatos gyűjteményeit. Abban az évben három barátom és én két hónapon keresztül utaztunk Dél-Amerikában, Ecuadorból a Húsvét-szigetre. Amikor megérkeztünk Icába és elmentünk Cabrera professzor magánmúzeumához, keservesen csalódtunk. A múzeum zárva volt, és senkit sem tudtunk megkérdezni. Csengetésünkre nem jött válasz. Végül valaki azt mondta nekünk, hogy Cabrera professzor Európába utazott. Milyen irónia: négy európai vállalta a hosszú utazást a perui Ica-ba, hogy meglátogassa Cabrera professzort, míg a tudós Európába utazott.

De aztán lehetőségem adódott, hogy hosszasan beszéljek Cabrera professzor testvérével. Ő nyíltan megerősítette a második, titkos gyűjtemény létezését, amelyet nem engedett megmutatni testvére kifejezett jóváhagyása nélkül. Sajnos az utóbbi el volt zárva.

Évekkel később végre sikerült

A szemem lassan hozzászokott a homályos fényhez. A levegő tele volt porral. Előttem egy keskeny folyosó húzódott, amelynek másik végét csak találgattam. Jobbra és balra polcok sorakoztak, amelyek a mennyezetig értek. Több száz, nem, több ezer agyag figura állt egymás mellett, szorosan összezsúfolva több sor mélyen. Nyilvánvaló volt, hogy az idő múlásával új polcokat készítettek, hogy több helyet biztosítsanak a folyamatosan felhalmozódó titokzatos tárgyaknak. A hatalmas gyűjtemény folyamatosan nőtt.

Horrorisztikus gyűjtemény

Néhány csupasz izzó huzalra volt rögzítve és a mennyezetre felfüggesztve. Sápadt fényük csillogó fényt vetett az egész helyszínre.

A levegő száraz volt, és köhögnöm kellett. Lassan sétáltam el a polcok mellett. Az erős zseblámpám által létrehozott fénykúp átsiklott a polcokon lévő figurákon. A legtöbbjük két humanoid alakból állt, amelyek egy groteszk csoportot ábrázoltak: egy alak fekszik egy asztalon, és egy másik áll mellette, aki "kezeli" a fekvő pozícióban lévőt. Ennek a csoportosításnak a változatai abból álltak, hogy az álló figura felvágja vagy belevág a fekvő alakba. A legtöbb esetben a "sebész" már felnyitotta a "beteget".

A sok jelenet különbözött, mégis nagyon hasonlított egymáshoz. Úgy éreztem, mintha Madame Tussaud kő figura szobájába vittek volna, a horrorisztikus részbe. A szürke agyagból készült lények nem voltak életnagyságúak, mint a Tussaud viaszmúzeumban, hanem sokkal kisebbek. Legfeljebb harminc centiméter magasak voltak - megmértem őket. De ellentétben Madame Tussaud múzeumával, ahol a híres embereket halhatatlanná tették, Cabrera gyűjteménye maszkszerű lényeket tartalmazott.

Egy egész sereg sajátosan azonos szereplő folytatta a napi véres dolgait. Száz - nem, ezer műtétet vagy boncolást hajtottak végre. A késekkel ellátott alakok nem hasonlítanak az együttérző orvosokra, akik megpróbálnak segíteni a betegeknek; nem, azt a benyomást keltették, hogy olyan tudósok, akiknek nincsenek érzelmeik, akik az emberi lényeket tengerimalacnak tekintik és a kutatók kíváncsiságával boncolgatják őket. A "sebészek" vajon emberek egyáltalán? Külső jellemzőik furcsának és egzotikusnak tűntek.

Több száz, sőt akár több ezer ilyen lényt láttam Cabrera professzor titkos folyosóján. Szorosan egymás mellett álltak. Hetekre lett volna szükségem, hogy minden egyes darabot lefényképezzek. Poros karton dobozokban rengeteg sérült figurát és nem azonosítható darabot fedeztem fel. Cabrera professzor: "A gyűjteményben csak az érintetlen figurák kis részét tudom kiállítani. Hiányzik a szükséges idő, hogy összerakjam a törötteket!"

A tudós ismételten biztosított afelől, hogy több ezer ilyen figurát tároltak egy barlangban. A hely hiánya lehetetlenné tette számára, hogy gyűjteményének egy töredékénél többet mutasson be múzeumának titkos részében. Cabrera professzor becslése szerint az őshonos népesség tagjai mintegy ötvenezer régészeti tárgyat fedeztek fel. Újra és újra azt állította, hogy mintegy százezer ilyen titokzatos tárgyat látott a "föld alatti alagútban". "Annak érdekében, hogy megőrizzék ezeket a kincseket az utókor számára, azokat egy nagy múzeumban kellene elhelyezni. Az értékes tárgyakat szakszerűen kellene tárolni, tisztítani, katalogizálni és kiállítani ideális körülmények között (hőmérséklet, páratartalom)."

Javier Cabrera Darquea professzor világhírű lett szokatlan régészeti gyűjteménye miatt. 1974-ben Robert Charroux "Rejtély az Andokban" című könyvében beszámolt Cabrera professzor múzeumáról. Az angol fordítás 1977-ben jelent meg, és "Az Andok rejtelmei" címet viselte. Ebben nincs említés a tényleges szenzációról - Cabrera horrorisztikus gyűjteményéről. A professzor elmagyarázta: "Az idő még nem volt megfelelő!" Vajon a modern tudomány tagjai foglalkoznak majd vele és magyarázatot adnak Cabrera gyűjteményének régészeti tárgyaira? "Meg kell tenniük!" - mondta Cabrera professzor. Nekem kétségeim vannak.

Ősi sebészet?

Cabrera szerint a múzeumában található műtárgyak "több ezer évesek". Ha valódiak, akkor az emberi történelem jelentős részét át kell írni. Jelenleg az ember evolúciójának évkönyvében nem léteznek olyan orvosok, akik a "ősi Peruban" több ezer éve műtétet hajtottak volna végre. Lehet, hogy egyszer úgy leszünk képesek olvasni a szörnyű, titokzatos figurákban, mintha egy könyv lenne?

Cabrera professzor meg volt róla győződve. Talán az agyag figurák emberáldozatokat ábrázoltak? A papok talán embereket áldoztak több ezer évvel ezelőtt? Cabrera professzor hevesen tiltakozott ezen feltételezés hallatán. Közvetlen leszármazottja volt Ica város alapítójának, Don Gerónimo Luis de Cabrera toledói kapitánynak, valamint egy elismert és népszerű orvosnak. "Nézze meg közelről!" - felelte szinte nyersen. "Mit lát ott?" És valójában az egyik képen úgy tűnt, hogy valakinek kivágták a szívét a mellkasából. "Egy emberáldozat?" - kérdeztem magamtól. Egy másik agyagszobor egy emberi szívet mutatott, melyet orvosilag kezeltek. Egy lény tartotta a kezében, és valami, ami úgy nézett ki, mint egy cső, vezetett egy vénától egy edénybe.

Cabrera professzor rámutatott egy másik csoportra. Amit láttam, attól elállt a lélegzetem. Mit ábrázolt az agyagszobor? Mi szolgált a művésznek sablonként? Egy szív, amit egy emberi testből vettek ki, és egy másik személy nyitott mellkassal, hogy megkapja a szívet? A szobor egy szívátültetést ábrázol?

Csodálkozásom arra késztetett, hogy azt mondjam Cabrera professzornak: "Lehetetlen! Ez teljesen lehetetlen ..."

Hamisítvánnyal van dolgunk? Mert a szobor kétségtelenül nem vallásos emberáldozatot ábrázolt. Egyet kell értenem Cabrera professzorral. Az isteneknek történő primitív emberáldozat nem így nézne ki. A szobrok valóban sebészeket ábrázolnak, akik emberi lényeken hajtanak végre műtétet. Szíveket ültetnek át? De ki gondolta volna, hogy állítólag a "ősi Peruban" oly sok ezer évvel ezelőtt szívműtéteket hajtottak végre, nem is beszélve a szívátültetésekről? Cabrera professzor meg volt győződve arról, hogy a mai Peru területén egy magasan fejlett civilizáció, egy ősi kultúra létezett jóval előttünk.

A művek úgy tűnik, hogy egy történetet mesélnek el. Képesek vagyunk az agyagszobrokat olvasni és megérteni, mint egy könyvet?

Vizsgálatok

Hosszú évekig csak Cabrera professzor kollekciójának faragott kövei voltak ismertek. Titokban tartotta az agyagszobrokat. Több ezer kő és további több ezer metszet volt kiállítva Cabrera múzeumában Ica-ban, a Plaza de Armas téren, melyeken sokszor fantasztikus motívumok jelentek meg.

Többek között nagyon bonyolult sebészeti beavatkozásokat is ábrázolnak, de olyan finom részletekkel, amelyeket az agyagművészek nem tudtak háromdimenziós alkotásaikra elkészíteni. A durva agyag egyszerűen nem engedte meg. Ezért a művészek nyilvánvalóan kemény kőbe faragták a rajzokat, hihetetlen mennyiségű felismerhető részlettel. Mind az agyagszobrok, mind a kőfaragványok többször is hasonló motívumokat ábrázolnak; körülbelül ugyanabban az időben jöttek létre. De mikor?

1967 nyarán a Compania Minera Mauricio Hochschild nyomozást folytatott Cabrera professzor gyűjteményének faragott köveivel kapcsolatban. Erik Wolf geológus feladata volt az oxidréteg analizálása, amely a faragás, a metszetek és a hornyok belsejében alakult ki. A rajzokat egy nagyon vékony természetes "máz" fedte. Ezzel kapcsolatban nincs kérdés: a véséseknek régebbieknek kell lenniük, mint az oxidációs réteg.

Még ha szinte lehetetlen is közvetlenül meghatározni a faragványok korát, nagy segítséget jelent az oxidációs réteg datálása. Az eredmény a rajzok minimális korát mutatja meg. Dr. Erik Wolf mellett a Bonni Egyetem Ásvány- és Kőzettani Intézete is végzett teszteket. Az eredmény: a metszeteket legalább 12 ezer évvel ezelőtt faragták a kövekbe. Ezért 12 ezer évesek vagy idősebbek.

Walter J. Langbein