Diszkriminatívnak tekintik a kivándorolt magyarok, hogy nem szavazhatnak levélben, és ha élni kívánnak a választójogukkal, akkor vagy haza kell jönniük, vagy el kell zarándokolniuk a magyar külképviseletre. Ez utóbbi korántsem olcsóbb és egyszerűbb procedúra, mint hazaugrani Magyarországra. Van, aki a nagy távolság és a komoly költségek ellenére sem hagyná ki az alkalmat. Van, aki szerint a lábával leszavazott, amikor kivándorolt.

London az egyik legnépesebb magyarok lakta város, a nagykövetség külön helyszínt is bérel az Angliában élő honfitársak fogadására. A 23 éves Anna környezete enyhe unszolására elmegy szavazni, „hátha pont azon múlik, hogy a kétharmad nem lesz meg”.  A politikai szituáció állítása szerint nagyban megkönnyítette, hogy hol végzi a mesterszakot. „Nem követem az eseményeket, mióta leléptem, csak az jut el hozzám, ami nagyon ordít. A szüleim néha rám rivallnak, hogy olvassak magyar sajtót, akkor néha elgondolkodom, de aztán úgy vagyok vele, hogy ami nincs fent a BBC-n, az nem is létezik.”

A szintén Angliában élő Gábor utoljára él a szavazati jogával, reményei szerint 4 év múlva már angol állampolgár lesz. Épp az ügyfélkapus kódját várja, hogy kérvényezhesse, Londonban voksolhasson. Két és fél éve él itt, elmondása szerint jó döntést hozott, amikor kiköltözött. „Igaz, itt a mínuszról kell magad felépíteni, de van előtted pálya, ha van benned kitartás és akarat.”

Szervezik a kocsikat

350 ezer itthoni lakcímmel rendelkező választó él külföldön a Külügyminisztérium közlése szerint. Többségük Nagy Britanniában és Németországban. Ők 2014-ben csak a külképviseleteken szavazhatnak, vagy hazajönnek a választás napjára. Ha az előbbi mellett döntenek, kérni kell az átjelentkezést, és fel kell vetetni magukat a külképviseleti névjegyzékbe. Ehhez online vagy postán kell kérelmet benyújtaniuk, amire március 29-i beérkezéssel van az érintetteknek lehetőségük, megjelölve azt a helyszínt (nagykövetséget vagy konzulátust), ahol szavazni szeretnének.

A Brémában élő Zsófi is azok közé tartozik, aki Berlinbe utazik, hogy szavazhasson. „Nem zárom ki a lehetőségét, hogy valamikor hazamegyek. Szavazatommal ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahova az ember szívesen tér haza.” Zsófi 2010-ben sem volt otthon, akkor 300 kilométert utazott, hogy leadhassa a voksát.

A választási részvételt külön közösségi oldalakon tárgyalják a kint élő magyarok: kocsikat szerveznek, hogy eljussanak a magyar konzulátusra, de van, aki tapasztalatból tudja, hogy ez nem könnyebb és olcsóbb, mint hazautazni Magyarországra, így inkább időben vett egy repjegyet. Egy Berlinben élő férfi pedig azért vállalja a hazautat, mert nem szeretné a németországi elérhetőségeit kiadni, „jobb, ha nem tudják, hogy nem tartózkodom Magyarországon” – mondja. Mint kiderült, ezzel a félelmével nincs egyedül.

Rossz szavazók vagyunk?

A hvg.hu által megkérdezett külföldön élő magyarok szinte mind megjegyezték, hogy diszkriminációnak érzik a rájuk vonatkozó szabályozást. Sőt, volt, aki a kormánypártok húzását aljasságnak nevezte. Egy utolsó pillanatban beadott kormánypárti módosítónak köszönhetően ugyanis a belföldi lakcímmel rendelkező magyarok kizárólag személyesen szavazhatnak a tavaly tavasszal elfogadott új választójogi törvény szerint. Míg azok a magyarok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, szavazhatnak levélben is – ilyenek például a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok.

Ez sokakban azt a benyomást kelti, hogy a kivándorolt magyarok nem számítanának „jó szavazónak". Van, aki szerint azért, mert "70 százalékuk nem jobboldali szavazó". De még a legmegengedőbb vélemény szerint is azért, mert nem kiszámítható, hogy hogyan szavaznának. Sokakat kifejezetten a logisztikai körülmények (utazási költség, idő) tartanak vissza attól, hogy éljenek állampolgári jogukkal, másokat egyszerűen nem érdekel az egész.

Kassa 2006-ban Fotó: MTI / Vajda János

A regisztrációval kapcsolatban most az internetes kérelem volt az újdonság – meséli a finnországi Turkuban élő Edit, aki már harmadszor szavaz külföldről. „Nagy örömmel kezdtem bele az online kérelem leadásába. De nem emlékeztem a személyi azonosítómra, így félbe kellett szakítani a regisztrációt. Miután olvastam sztorikat arról, hogy elutasítanak, ha akár a legkisebb hiba is van a szövegben, ezért inkább maradtam a hagyományos útnál, a levélnél. A kérelmet elküldtem az állandó lakcímem szerinti jegyzőhöz, és most is, mint mindig, hamar megjött az értesítés, hogy felvettek a külképviseleti szavazói névjegyzékbe”. A környezetében a választási részvétel melletti elköteleződése kivételes: Edit az egyetlen, aki él a szavazati jogával, és vállalja az egész napos vonatutat.

Az internetes regisztrációval kapcsolatban egyébként sokféle hibát emlegettek: volt olyan eset is, amikor egy 40 éves embert utasítottak el kiskorúságra hivatkozva.

Úri muri

Az, hogy menyire költséges lehet a szavazás, körkérdésünkre nagyon sok keserű választ kaptunk: a jyväskylä-i egyetemen tanító Kristófnak például 120 eurójába kerülne a kiruccanás, de ha valaki még messzebb lakik Helsinkitől, annak már repülővel kellene mennie, és biztosan szállást is kellene foglalnia egy éjszakára.

A 28 éves Zoltán négy éve él a norvégiai Bergenben, egy nagyjából 200 fős magyar kolónia tagjaként. Ő szintén elkeserítőnek és diszkriminatívnak tartja, hogy nem szavazhat levélben, Oslo pedig 8 óra vonatútra van a lakhelyétől. Elmondása szerint az utolsó pillanatig vacillál, hazajön-e (közvetlen járat nincs), vagy Norvégiában szavaz majd. A dániai Odense-ben tanuló András is hezitál: Koppenhágába az oda-vissza út 20 ezer forintba kerül, de lehet, hogy a szavazást összeköti egy koppenhágai városnézéssel, és beáldoz ennyi pénzt a demokratikus választás oltárán.

A Svájcban értékesítő munkatársként dolgozó Zoltánnak is körülbelül ennyibe kerülne Zugból Bernbe utaznia. De neki nem is az anyagi rész az igazán megterhelő, hanem az idő: úgy érzi, a sok túlóra és a svájci munkamorál mellett a hétvége nem arra való, hogy az egészet elutazgassa, és ne jusson ideje a pihenésre. „Ez az első választásom, amin nem tudok részt venni, de a külföldön élő magyarok szavazásának megnehezítése feltehetőleg még jó darabig kizár a közéletből” – magyarázza, miután nem tervezi, hogy a családlátogatásnál hosszabb időre hazatérjen a közeljövőben.

Az egy éve Ausztráliában élő Sára csak repülővel, több száz ausztrál dollár önköltségen tudná megközelíteni a melbourne-i és canberrai konzulátusokat. „Nevetségesnek tartom, hogy bár Sydneyben él a legtöbb magyar az országban, ott nem lehet szavazni, és ekkora országban nem oldják meg külképviseletet Brisbane-ben és Perthben a választásokkor” – mondja. A Sydney-ben letelepedtek saját, Magyarok Sydneyben nevű Facebook-csoportjukon keresztül szervezik buszos utazásukat a fővárosba.

Kényelmesebb hazajönni

Lengyelországban mindössze egy helyen, a varsói nagykövetségen élhetnek szavazati jogukkal a kint élő magyarok. Krakkóban március 14-én ugyan újra megnyílik az évekkel ezelőtt takarékossági okokból bezárt konzulátus, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott is lehet majd szavazni, hiszen a késői időpont miatt nem biztos, hogy elkészülnek majd a választók fogadására. A hét éve Krakkóban élő és dolgozó Tamás szerint egy kicsit több hazafias lelkesedésre lenne szüksége várandós feleségével ahhoz, hogy beáldozzák a hétvégéjüket, és elutazzanak Varsóba, így valószínűleg otthon maradnak. „A Krakkói Magyarok Facebook-csoportban ugyan szerveződik egy varsói út április hatodikára, eddig azonban nem túl nagy az érdeklődés” – tette hozzá.

Balázs Pozsonyban szavaz majd, pedig lakótársa visszajön Magyarországra szavazni, mert az sokkal kényelmesebb, mint végigmenni a regisztráción, és ő is hallott olyan véleményt, hogy "jobb, ha nem tudják, hogy hol vagyunk."

Szavazatleadás Pekingben 2010-ben Fotó: MTI / Trebitsch Péter

A külföldön élő magyarok körében nem volt nagy kampány. Londonban járt ugyan Bajnai Gordon és Vona Gábor, és Berlinben is megfordultak magyar politikusok, de a kint élő magyarok inkább csak egymást biztatják, hogy menjenek, vagy hagyják az egészet. A Norvégiában élő Iló szerin az egyik legjobb dolog, hogy a kampány idején külföldön van az ember, és nem botlik úton-útfélen plakátokba, és semmiféle kampányolás nem ér el hozzájuk. Van, ahol szintén választások vannak, mint Szlovákiában, ott az ottani "kampányba bele lehet fulladni", mondja Balázs, aki szerint óriás felháborodást váltana ki, ha megjelenne egy magyar választási plakát is, tekintve, hogy Szlovákia az egyik ország, ahol tilos a kettős állampolgárság.

A Jobbik mozgósít?

A kint élő magyarok közül azok, akik hosszú távra rendezkedtek be, vagy nem terveznek hazamenni, néhány kivételtől eltekintve nemigen foglalkoznak a választásokkal. Van, aki már eleve lefutottnak látja az egészet. Egy részük azonban – a hvg.hu-nak eljuttatott leveleik alapján – igencsak aktív, és vitatkozik is a fórumokon. Ugyanakkor sokan nem egy párt mellett, hanem ellene szavaznak.

Iló mindenképp elmegy szavazni, mert a választás végeredménye hatással lesz a jövőjére. Egyelőre úgy gondolja, hogy a kint töltött évek után mindenképp megpróbál hazaköltözni, de ha hosszú távon olyan rendszer rendezkedik be, melyben nem tudja elképzelni az életét, akkor lehet, hogy újra és hosszú távra dobbant. „Ez azonban nyilván függ az otthoni lehetőségektől, közhangulattól és a hozzám közel állók sorsától is: talán a legfontosabb számomra, hogy otthon fogom-e őket megtalálni hosszú távon.”

A Finnországban élő Attila nem megy el szavazni, és csak akkor vállalná be az ezzel járó macerát és költségeket, ha például a közvélemény-kutatók a Jobbik masszív előretörését mutatnák: ebben az esetben leadná a voksát a „demokratikus/abb értékek védelméért”. Nagyon sokan vannak azonban, akik úgy érzik, amikor kiköltöztek, a lábukkal leszavaztak. Volt olyan egyetemista, akit a röghözkötés politikája, valamint a tandíj nélküli tandíjas-diákhiteles rendszer vitt külföldre, és választotta inkább az idegen nyelvű felsőoktatást.

Kiábrándultak

Réka és Norbert két éve költözött Mallorcára, miután a kormány politikája agyonvágta a szerencsejáték-ipart, melyben a férj dolgozott. Bár korábban mindketten jól kerestek hazai viszonylatok között, így is egyik napról a másikra éltek. Norbert öt éve az LMP alapítója volt, meg akarta változtatni a dolgokat. Miután nem sikerült, amit megálmodtak, megcsömörlött és kilépett. „Minket már nem nyomaszt az itt élned-halnod kell gondolkodásmód” – magyarázták, hozzátéve, hogy olyan országban nem nevelnék szívesen a kisfiukat, ahol egyes politikai erők különbséget tesznek magyar és magyar állampolgárok között bőrszín, vallási hovatartozás vagy politikai orientáció szerint. Nem mennek el szavazni, és az eredménytől függetlenül is maradnak Spanyolországban. Ahhoz, hogy hazatérjenek, az is kell, hogy javuljon a gazdasági helyzet” – állítják.

Nem kevesen még náluk is kiábrándultabbak. A távolmaradást a választásoktól pedig nem csupán a tétnélküliséggel indokolták, hanem azzal is, ahogy a dolgok Magyarországon már évtizedek óta mennek: „Amióta ismerem Magyarországot, a mese arról szólt, hogy az egyik klikk fojtogatja a másikat, de valójában ketten együtt döntötték nyomorba a magyar embereket. Én viszont soha nem tartoztam egyik klikkhez sem, így ez a kiszorítósdi rólam nem szólt, nem is fog” – írta egyikük.