Forrás: Portfolio.hu | Major András | 2021.08.10.

A korábban reméltnél sokkal sebesebben, ráadásul gyorsulva emelkedik a Föld felszíni átlaghőmérséklete, és egyre csökken az esély a katasztrofális mértékű klímaváltozás elkerülésére. Reménykeltő ugyanakkor, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának erőteljes és tartós csökkentése lefékezné az éghajlatváltozást, a levegőminőségben pár éven belül érzékelhető lenne a javulás, 20-30 éven belül pedig a globális hőmérsékletet is stabilizálni lehetne így - áll az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) új, 6. értékelő jelentésében.

A felmelegedés az iparosodás előtti szinthez képest napjainkban körülbelül 1,1 Celsius-foknál jár, a jelentés pedig a korábbiakhoz képest először nevezi bizonyosnak az emberi tevékenység döntő szerepét a folyamatban. A becslés szerint ennek mértéke 1,07 Celsius-fok körül lehet, amelynek nagy valószínűséggel az üvegházhatású gázok kibocsátása volt a legjelentősebb hajtóereje (+1-2 fok). Bizonyos emberi aktivitások - mindenekelőtt az aeroszolok kibocsátása - ugyanakkor globális hűtőhatást gyakoroltak a földi klímára, melynek mértéke valahol 0 és 0,8 fok között lehet. A természetes eredetű okok ugyanakkor mindössze plusz-mínusz 0,1 fokkal befolyásolhatták a globális átlaghőmérsékletet.

Öt év alatt sikerült elbukni a klímacélt

Az azonban most már biztos, hogy még a legjobb esetben is meglesz a 1,5 fok is - akár már a 2020-as évtized második felében, de legkésőbb a következő évtized közepére. Ahogyan az is biztos, hogy a felmelegedés legalább az évszázad közepéig folytatódik akkor is, ha az üvegházhatású gázok kibocsátását mostantól élesen és tartósan sikerülne csökkenteni. Ez azt jelenti, hogy alig több mint öt évvel az elfogadása után máris tarthatatlanná vált az egyik legfontosabb klímacél.

A nagy fogadkozás ellenére már látótávolságon belül van a 2 fokos felmelegedés elérése is, ami a 2040-es, 2050-es évek elején bekövetkezhet, hacsak nem kezd a világ sürgősen az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentésébe. A koronavírus-válság hatására ugyan az energiafelhasználással kapcsolatos kibocsátás 2020-ban csaknem 6 százalékkal zuhant, azonban 2021 első hónapjainak tapasztalata alapján idén közel ilyen mértékben emelkedhet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) korábbi jelentése szerint. Annak ellenére is, hogy a válságból való kilábalást támogató gazdaságélénkítő csomagok megtervezése történelmi lehetőséget kínált volna egy valóban zöld fellendülés megalapozására is.

Ha a jelenlegi trend folytatódik, a 2060-2070-es években meglehet a 3 fokos felmelegedés is, az IPCC által vizsgált legrosszabb forgatókönyv esetében pedig a 2080-2100-as időszakban 3,3-5,7 fokos lehet az átlaghőmérséklet emelkedése az 1850-1900-as évekhez képest.

Ez ma még beláthatatlan következményekkel járna nem csak az éghajlatra, de az emberi társadalmakra nézve is. A legborúsabb szcenárió alapján a karbonemisszió a következő hat évtizedben még a jelenlegi szintről is megháromszorozódna, mielőtt lassan süllyedni kezdene, de az a forgatókönyv sem sokkal kedvezőbb, melyben ha lassabban is, de az évszázad végéig folyamatosan emelkedve a jelenleginek kétszeresére bővülne a kibocsátás.

Forrás: IPCC-jelentés

Ízelítő a jövőből

A közel 4000 oldalas, 2014-et követő első új jelentés alapján a világszerte egyre gyakrabban tapasztalható történelmi hőhullámok, szárazságok, tűzvészek, viharok és áradások csak szerény ízelítőt adtak abból, mi vár ránk a jövőben. Az éghajlati rendszer számos változása várhatóan tovább súlyosbodik a globális felmelegedés növekedésével összefüggésben. Így a hőhullámok, az özönvízszerű csapadékjelenségek, az szárazságok és az intenzív viharok egyre szélsőségesebbé válnak majd, miközben folytatódik az óceánok további felmelegedése, valamint a gleccserek, a sarkvidéki jég és hó, illetve a permafroszt olvadása. Az előrejelzés szerint a felmelegedés a globális vízkörforgást is egyre intenzívebbé és kiszámíthatatlanabbá teszi, fokozva a kapcsolódó nedves és száraz események súlyosságát. További következmény, hogy amennyiben az ÜHG-kibocsátás tovább növekszik, a felmelegedéssel a szárazföldek és az óceán karbonnyelő képessége ugyan szintén erősödhet, de nem olyan mértékben mint az emisszió.

A jelentéstevők hangsúlyozzák: bár jelenleg az olyan események valószínűségét alacsonyra becsülik, mint például a jégsapkák teljes összeomlása, az óceánok keringésének hirtelen megváltozása vagy a vártnál lényegesen nagyobb felmelegedés, teljesen nem zárható ki a bekövetkezésük.

A jó hír az, hogy ha sikerülne 2050-re megvalósítani a klíma- vagy karbonsemleges gazdaságot, majd azt követően is egyre nagyobb mennyiségű szén-dioxidot kivonni a légkörből, akkor a földi átlaghőmérséklet már a 2070-es években "visszahűlhet" a 1,5 fokos szint alá.

Egy ilyen pálya követése már pár éven belül észrevehető pozitív változásokat eredményezne az ÜHG-k és az aeroszolok koncentrációjában és a levegőminőségben. Körülbelül húsz éven belül pedig már a globális átlaghőmérséklet alakulásában is észrevehetően kevésbé kedvezőtlen trendeket eredményezne a kibocsátás további emelkedését feltételező forgatókönyvekhez mérten.

Más éghajlati változások viszont a jelenlegi irányban folytatódnának még hosszú ideig akkor is, ha a hőmérséklet emelkedését sikerül is csökkenésbe fordítani, például a tengerszint emelkedése nagy valószínűséggel még hosszú évszázadokig folytatódna és évezredekig magas maradna. A tengerszint a 21. század végéig ugyan "mindössze" 0,28-1,01 méterrel emelkedhet az 1995-2014-es bázishoz képest, azonban a következő 2000 évben 2-22 méterrel kerülhet magasabbra az óceáni mélységi vízrétegek folytatódó felmelegedése és a sarki jégtakaró olvadása miatt. Ezek az értékek nagyjából megfeleltethetők a múltbeli állapotoknak, durván 3 millió évvel ezelőtt például a globális átlaghőmérséklet a becslések szerint 2,5-4 fokkal volt magasabb a jelenleginél, amikor a globális átlagos tengerszint nagy valószínűséggel 5-25 méterrel haladta meg a jelenlegit.

Szavak szintjén még jók vagyunk

Az országok - zömében a fenti ígéreteket is tevő kormányok - szóban egyre nagyobb számban kötelezik el magukat amellett, hogy 2050-re gazdaságaik kibocsátását nettó nullára csökkentik. Ez azt jelentené, hogy az emberi tevékenységből származó szén-dioxid-, metán- és egyéb ÜHG-kibocsátást összességében olyan alacsony szintre mérsékelnék, amelyet már a természet (elsősorban az erdők és óceánok) és a mesterséges (úgynevezett negatív emissziós) technológiák képesek lennének ellensúlyozni. A folyamatnak azonban ezt követően is folytatódnia kellene, így az évszázad második felében már egyre inkább negatív lenne az éves emissziós mérleg.

A rossz hír viszont az, hogy ezen forgatókönyv megvalósításához a jelenleginek a többszörösére kellene fokozni a kibocsátáscsökkentési erőfeszítést az élet számos területén. Ez nem ritkán drasztikus változásokat követelne meg az emberiség nagy részétől, lemondva a ma alapvetőnek tekintett kényelem jelentős részéről. A 2050-es klímasemlegesség eléréséhez például az IEA szerint körülbelül mostantól nem fektethetünk be többet új olaj, földgáz és szén projektekbe. Ehhez képest a fosszilis iparág nem ritkán az ambiciózus klímacélokat kijelölő országok kormányainak támogatásával visszaállni látszik a koronavírus-válság előtti növekvő pályára, és készül meglovagolni a talán utolsó nagy boomot.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének új jelentését és az abban foglaltakat az IPCC 195 tagállama, köztük Magyarország kormánya is jóváhagyta.

Címlapkép: Getty Images