Mint arról már korábban beszámoltunk, a Google a múlt héten - a vártnál hetekkel korábban - bejelentette okostelefonokra szánt operációs rendszerének legújabb kiadását. Az alábbi listánkban azt soroljuk fel, hogy a végül "Pie" kódnévvel megérkezett Android 9.0-et melyik gyártók és mely készülékei fogják kapni, illetve mikor lehet a szóban forgó frissítés elérhetővé válására számítani.

Google

A korábban már megszokott módon legelőször a Google sajátmárkás telefonjait használók kapják meg a frissítést - annyira, hogy ők már múlt hét óta letölthetik azt mobiljaikra.

  • Google Pixel - már elérhető
  • Google Pixel XL - már elérhető
  • Google Pixel 2 - már elérhető
  • Google Pixel 2 XL - már elérhető

Sony

A független gyártók közül legkorábban a japán vállalat telefonjait megvásárlók örülhetnek majd az új rendszernek, miután közöttük lesznek olyanok, akik már jövő hónapban (tehát szeptemberben) áttérhetnek a Pie-ra. A frissítés kiadását eddig a Sony a következő mobilok vonatkozásában erősítette meg:

  • Sony Xperia XZ1
  • Sony Xperia XZ1 Compact
  • Sony Xperia XZ2
  • Sony Xperia XZ2 Compact
  • Sony Xperia XZ2 Premium
  • Sony Xperia XZ Premium

Samsung

A dél-koreai gyártó szokás szerint rengeteget késik a frissítésekkel - és ez most sem lesz másként. Annyira, hogy a Samsung a Pie kiadása után nem azt jelentette be, hogy melyik telefonjai kapják majd meg ezt a frissítést, hanem az, hogy melyik mobiljai kapják meg az előző, Android 8.0 Oreo verziót. Azt is legkorábban csak fél év múlva:

  • Samsung Galaxy J7 Neo - 2018 december
  • Samsung Galaxy A9 Pro 2016 - 2019 január
  • Samsung Galaxy C7 Pro - 2019 január
  • Samsung Galaxy C9 Pro - 2019 január
  • Samsung Galaxy J2 2018 - 2019 január
  • Samsung Galaxy J7 2018 - 2019 január
  • Samsung Galaxy J7 2017 - 2019 január
  • Samsung Galaxy On5 2017 - 2019 január
  • Samsung Galaxy On7 2016 - 2019 január
  • Samsung Galaxy Tab A 2017 - 2019 január
  • Samsung Galaxy J7 Max - 2019 febuár
  • Samsung Galaxy J7 2016 - 2019 március

HTC

A tajvani gyártó hagyományosan a készülékek bemutatását követően két évig biztosít frissítést telefonjaihoz, ami vélhetően most is így lesz. Ez azt jelenti, hogy a 2017-es és 2018 modellek vásárlói számíthatnak majd az Android 9.0 frissítés megjelenésére. Az alábbi mobilok biztosan kapnak majd frissítést, de egyelőre nem tudjuk, hogy mikor:

  • HTC U11
  • HTC U11 Life
  • HTC U11+
  • HTC U12+

Xiaomi

A kínai cég egyelőre még csak bétatesztelgeti az új Androidot, méghozzá egyetlen készüléken:

  • Xiaomi MIX 2S

Huawei/Honor

A másik kínai vállalat egyelőre csak pár telefonjára erősítette meg a Pie frissítés kiadását, amik a következők:

  • Huawei Mate 10 Pro
  • Huawei P20
  • Huawei P20 Pro
  • Huawei Honor 10
  • Huawei Honor View 10

ASUS

A nálunk elsősorban más jellegű termékeiről ismert ASUS eddig mindössze két telefonra jelentette be az Android 9.0 kiadását, egyelőre ismeretlen időpontban:

  • Asus Zenfone 5Z
  • Asus ROG phone

Blackberry

Igen, a Blackberry mindig gyárt még telefonokat (még ha azok nálunk már gyakorlatilag nem is kaphatók), méghozzá Androiddal, amik közül a következőkhöz elérhetővé fogja tenni a Pie-t is:

  • BlackBerry Motion
  • BlackBerry KeyTwo

Motorola

Az amerikai telekommunikációs óriás szintén bejelentkezett pár telefon erejéig. Az Android 9.0-val a következő modellek tulajdonosai számolhatnak biztosan:

  • Motorola G6
  • Motorola G6 Plus
  • Motorola G6 Play
  • Motorola Z3
  • Motorola Z3 Play

Egyéb telefonok

Az Android 9.0 bétájában korábban a Nokia 7 Plus, az Oppo R15 Pro, a Vivo X21UD és X21, valamint az Essential PH‑1 is résztvettek, így ezekre szintén biztosan megjelenik az új verzió.