Kirúgták a bécsi magyar nagykövetség egyik vezető diplomatáját – értesült a Válasz Online. Az eset még napokkal korábban, augusztus 13-án történt és az oka a bécsi Orbán-látogatás részleteinek kiszivárgása volt. Még a hónap elején az Azonnali számolt be a több szempontból is rendhagyónak minősülő kormányfői kiruccanásról, amit a portál, nem is minden alapot nélkülözően – rongyrázásnak minősített. A Válasz Online információi szerint ezt követően azonnali hatállyal mondtak fel a követségen dolgozó diplomatának, majd nem sokra rá a Külügyminisztériumtól is elküldték. Ugyan a külügy a portál kérdéseire nem válaszolt, ám a Válasz bécsi forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy az ügyet vizsgáló nemzetbiztonságiakat elsősorban az érdekelte, hogy honnan szivároghatott ki információ Orbán Viktor bécsi útjának körülményeiről, valamint a washingtoni történetről.
Ezen utóbbiról korábban mi is beszámoltunk, itt annyi történt, hogy az ottani magyar követség egy fiatal diplomatáját egy szerinte rosszul sikerült Fox TV-s interjút követően rendelt haza Szijjártó Péter külügyminiszter. További kapcsolat a bécsi követségen zajlott vizsgálaton felül a történetek között, hogy mindkettőt az Azonnali írta meg.
Kétarcú konzervatív álforradalmár – így értékelik a világlapok Orbán Viktor bécsi látogatását
Ukrán háború, atomenergia, illegális migráció, és hol van Európa fővárosa? Összefoglaló és értékelés Karl Nehammer osztrák kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök bécsi találkozójáról a világlapokban. hvg360 válogatás.
Nagymamák fütyülték ki a Bécsbe érkező Orbán Viktort – videó
A demonstrációt egy szélsőjobbellenes csoport szerv