A közelmúltban jelent meg írásnk arról, hogy a volt szocialista országok miért nem érik utol soha a nyugati országol életszínvonalát. Egy 1990-es tanulmányból idéztünk, amivel persze lehet vitatkozni, és olvasóink egy része meg is tette. Örülünk annak, hogy színvonalas vita alakult ki cikkünk alatt.

Több olvasónk is felvetette, hogy Magyarország lemaradása korábban kezdődött, ráadásul a 40 évig tartó kommunista diktatúra is bőven belejátszott ebbe. Mindkét állítás igaz , megpróbáljuk összefoglalni, mi volt a különbség az elmúlt 130-140 évben Európa nyugati és keleti része, közelebbről Magyarország között.

Iparosítás, kizsákmányolás

Nyugat-Európában már a 17. században elkezdődött az ipari forradalom , ami igazán a gőzgépek és a villamosság feltalálásával vált társadalomformáló erővé . A kezdetben lassú, majd egyre gyorsabb iparosítás kitermelte magából a tőkések és a munkások osztályait.

A 19. század közepére már nagyvállalatok jöttek létre , egyre többen kerestek megélhetést a gyárakban, és megépítették az első munkáslakótelepeket is.

Ez volt a szabadversenyes kapitalizmus, a kizsákmányolás fénykora , egészen a 20. század elejéig. De akkor valami megváltozott Nyugaton, ami két fő tényezőnek volt betudható.

Az egyik, hogy a munkások elkezdték az önszerveződést, szakszervezeteket alapítottak, később pedig pártokat . Ekkor már bőven ismert volt Marx és Engels Kommunista kiáltványa, a naiv, megvalósíthatatlan, egyenlőségi társadalom álma vonzó volt a napi 14-15 órát dolgozó munkásoknak, akik éppen annyit kerestek, hogy ne haljanak éhen.

De voltak köztük kevésbé naivak, akik kevésbé voltak álmodozók, és rájöttek, hogy van érdekérvényesítő képességük, és az a munkaerejük . A tőkésnek hiába vannak gyárai, gépei ha nem dolgozik senki a gyárakban, gépeken. Kialakultak a baloldali szociáldemokrata pártok.

Kommunisták, szociáldemokraták

Az máig vita tárgya, hogy a szociáldemokraták a kommunistákból váltak-e ki, vagy önállóan alakultak, de a különbség elég nagy a két mozgalom között. A kommunisták meg akarták dönteni a rendszert , elvenni a vagyont a kapitalistáktól, és felépíteni a kommunista egyenlőségi társadalmat. Ez az álom aztán a Szovjetunió létrejöttével és az itt kialakult bolsevik diktatúrával egyre kevésbé volt vonzó Nyugaton.

A szociáldemokraták reálisabban látták a jövőt, ők jogokat, magasabb életszínvonalat akartak , gyakorlatilag részesedni akartak az általuk megtermelt haszonból. Valószínű, hogy előbb-utóbb sikerült volna így is, csak lassabban, de közbejött a feljebb említett másik tényező.

A tőkések rájöttek arra, hogy jobb, ha nem a tulajdonosok irányítják a gyárakat , hiszen a profi, szakképzett menedzserek jobb munkát végeztek, a kapitalistáknak, "szegényeknek" , maradt a fényűző életmód.

Hülyeség lenne megdönteni azt a rendszert, amiben jól élnek

Így viszont a gyárakban a főnökök is ugyanúgy alkalmazottak lettek, mint a munkások , velük könnyebb volt tárgyalni. Persze nem lehet elhanyagolni azt sem, hogy a tőkések és a menedzserek tartottak is a munkásoktól , voltak erőszakos felkelések is, lincseltek meg gyárigazgatót.

De aztán szép lassan elkezdték teljesíteni a munkások követeléseit. Magasabb fizetés, jobb lakáskörülmények, egészségügyi ellátás, óvoda, iskola a gyerekeknek. És egyszer csak (persze nem egyik napról a másikra) azt vették észre a munkások, hogy egészen jól élnek, és hülyeség lenne megdönteni azt a rendszert, ami ezt nyújtja a számukra .

A menedzserek és a tőkések pedig arra jöttek rá, hogy az elégedett munkástól nem kell félni, ráadásul az elégedett munkás jobban dolgozik, ha azt látja, hogy megéri, akkor többet is .

Meg kell említeni azt is, hogy a múlt század 20-as éveire a politikusok rájöttek, hogy a szabadversenyes kapitalizmussal valamit kezdeni kell, hiszen csak a piac nem szabályozhat mindent . Ráadásul a jól működő piacgazdasághoz szabályok is kellenek, a gazdaság ugyanis nem képes az állandó "önjavításra" , ahogyan azt a klasszikus gazdaságtan megfogalmazta.

Szabályozás és állami részvétel

Az első világháború és az azt követő lassú újraépítkezés miatt megroppant a gazdaság, ekkor állt elő John Maynard Keynes azzal az elméletével, amiben a piac szabályozása és az állam gazdasági részvétele mellet érvelt . Ez vetett véget a klasszikus gazdasági liberalizmusnak és hozta el a vegyes gazdasági modellt, és az állam gazdaságszabályozó szerepét .

Ami szintén a munkások életszínvonalának kedvezett. Ebben is volt persze óvatosság, nem voltak olyan régen azok a lázongások. És így szépen, lassan kialakult a jóléti állam , amihez kellett pár évtized.

A jóléti államban a gazdasági környezet segíti a kisvállalkozásokat is , nem csak a munkások magas életszínvonalát biztosítja. Aki önálló akar lenni, azt támogatják, és erős szociális védőháló feszül azok alatt, akiknek nem sikerül.

Ehhez képest Magyarországon

Eközben Magyarországon gyakorlatilag a 20. század elejéig feudalizmus volt, a földesurak, zsellérek, dzsentrik világa . A nemesi címeken alapuló rendi országgyűlés egészen 1848-ig működött, és később is lassú volt az átalakulás.

Ebből a szempontból az 1867-es kiegyezés sem volt pozitív, a dualizmus korában Magyarországnak az Osztrák-Magyar Monarchia éléskamrájának szerepe jutott , a mezőgazdaság volt a főágazat.

A 19. század végén, 20. század elején elindult azért az iparosodás, főként Budapesten és egyes ipari területeken. Viszont az első világháború majd az azt követi trianoni döntés éppen az iparterületek jó részét szakította le az országról .

Az igazi sorscsapás, a Tanácsköztársaság

A Nyugat-Dunántúlon pedig a Széll Kálmán pénzügyminiszter és miniszterelnök áldásos tevékenysége nyomán elinduló iparosítást vágta ketté Trianon. Szombathely és Szentgotthárd ipari centrumban számított, de ez a két város nem csak vonzáskörzetének, hanem munkaerejének és piacának jó részét is elveszítette .

De az igazi sorscsapás az 1919-es Tanácsköztársaság volt . A 20. század elején hazánkban is elindultak a szakszervezetek, a szociáldemokrata mozgalmak, ezeket Kun Béla bolsevikjei azonnal szétverték . A szociáldemokraták egy részét kivégezték, bebörtönözték, sokan emigráltak , és bizony sokan voltak, akik beálltak a kommunisták közé.

Így nálunk soha ne alakult ki a munkások igazi érdekképviselete , nem volt társadalomformáló erejük, még Kéthly Anna elkötelezett és önfeláldozó munkája is kevés volt ehhez.

Állami függés öntudatos polgárok helyett

A magyar szociáldemokráciát a Horthy-korszakban ugyanúgy üldözték, mint a kommunistákat , esélyük sem volt megerősödni, a második világháború után pedig az orosz fegyverek árnyékában jött a kommunista uralom, ami csak színjátéknak használta a munkásokat . Ráadásul a szocialista tervgazdaság nem volt képes ipari fejlődésre, a 40 év alatt ugyanazokat a köröket jártuk újra és újra .

Ezért történt úgy, hogy az 1990-es rendszerváltás után nálunk nem alakult ki öntudatos polgárság, eredményes érdekképviselet, az évszázados állami függőségnek ma is vannak nyomai .

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, komoly állami segítség kellene, de ahogyan erre előző cikkünkben már utaltunk, a politikának nem érdeke, hogy felemelje és öntudatossá tegye az állampolgárokat .

Ráadásul a globalizáció következtében az is megkérdőjeleződik, hogy a parlamenti demokráciában működik-e a legjobban a piacgazdaság . De ebbe hamarosan újabb cikkben merülünk bele.