Valerij Plotnyikov paleontológus kihúz egy hungarocelldobozt egy ipari hűtőből, benne egy összegömbölyödött, látszatra békésen szundikáló lénnyel, amely semmire sem hasonlít, ami ma él a bolygón.
„Először azt hittük, hogy egy barlangi farkas vagy valamilyen medve” - mondja Plotnyikov, az Orosz Tudományos Akadémia jakutszki központjának kutatója.
„De a fogai nem olyanok, és kevesebb lábujja van.”
Az általa bemutatott állat már évezredek óta halott, de a teteme szinte tökéletesen fennmaradt a szibériai permafrosztban. A tudósok még nem állapították meg, hogy pontosan mikor élhetett, de Plotnyikov becslése szerint több mint ötvenezer évvel ezelőtt fagyhatott meg. Ez azt jelenti, hogy laborja egyik legidősebb leletéről van szó.
Ez pedig nem kis eredmény. Plotnyikov laboratóriuma olyan sok ősi csontot és mintát tartalmaz, hogy nehezen talál helyet az éghajlatváltozás nyomán felszínre kerülő jégkorszaki maradványoknak. Azzal párhuzamosan, ahogy a Jakutföld 95 százalékát borító fagyott talaj olvad, egyre több lelet kerül napvilágra, ami a világ minden tájáról erre a távol eső vidékre vonzza a tudósokat.
Hatalmas ugrás a DNS-kutatásban
Közben azonban fellendült a mamutagyar-kereskedelem. Egy-egy agyart több tízezer dollárért adnak el a szomszédos Kínában. A jakutföldiek váratlan – és általában illegális – kincsek után kutatnak a földben, miközben olyan, a jégben megőrzött ősi tetemek tucatjait tárják fel, amelyek információkkal szolgálnak az emberiség és számos kihalt fajta történetéről.
„Őrületes tempót diktál a DNS-szekvenálási technológia forradalma. Nehéz lépést tartani vele – mondja Love Dalen, a stockholmi Paleogenetikai Központ evolúciós genetikaprofesszora. – Valószínűleg ez az egyik leggyorsabb technológiai ugrás a tudomány történetében.”
„Régen a szekvenálási eredményeket ki lehetett nyomtatni egyetlen, Arial betűkkel teleírt A4-es oldalra – mondja. – Ha ma nyomtatnánk ki a most szekvenált DNS-kódokat, akkor a papír oda-vissza érne a Holdig.”
A technológiai áttörésnek hála Dalen és más tudósok új következtetésekre jutottak a ma élő állatok evolúciójával és eredetével kapcsolatban, közben pedig egyre intenzívebb és ellentmondásosabb versenyt provokáltak ki, hogy az ősi csontok DNS-ének felhasználásával feltámasszák a legtalányosabb ősi állatot, a gyapjas mamutot.
Hogyan lesz elefántból mamut?
A harvardi genetikus, George Church által vezetett projektben a mamut legközelebbi élő rokona, az afrikai elefánt génjeinek módosításán dolgoznak. A cél, hogy újrateremtsenek egy szőrös, kis fülekkel és a szibériai hidegnek ellenálló vastag zsírréteggel rendelkező mamutszerű lényt. A Church laboratóriumában kifejlesztés alatt álló szintetikus méh lenne az első, amely képes lenne bármilyen emlős „előállítására”, és akkor még nem is beszéltünk a 22 hónapos vemhesség után született mamutokról.
Egyesek azt remélik, hogy a projekttel az emberiség „vezekelhet” azért, mert egy négy-tízezer évvel ezelőtti időszakban kipusztította a mamutokat. Mások szerint viszont a klímaváltozás közepette a mamut feltámasztása olyan lenne, mintha megismételnénk ugyanazokat a bűnöket.
Dalen a kétezres évek elején kezdett együttműködésbe Plotnyikovval és más orosz kutatókkal, azóta tízszer járt a régióban. A világ ismert mamutmaradványainak legkevesebb nyolcvan százaléka és a jégkorszaki ép példányok fele a jakutföldi permafrosztból származik.
2018-as látogatása során a csapat egy pleisztocénkori sztyeppei farkas fejéből, egy nagy, épen megmaradt mamutlábból és egy 28 ezer éve megfagyott barlangi oroszlánkölyök testéből vett DNS-mintát. Utóbbi valószínűleg az eddig felfedezett legjobb állapotban fennmaradt jégkorszakbeli állat.
A tavaly nyáron talált és még nem datált barna szőrű állatról azonban még mindig keveset tudnak, és Dalen augusztusban Jakutszkba akar utazni, hogy mintákat vegyen, majd stockholmi laborjában tanulmányozza a lény genomját.
„A fotók alapján úgy néz ki, mint egy macskafajta – mondta. – De nem lehetünk biztosak benne.”
Az olvadás rossz oldala
Lehet, hogy a sokasodó leletek áldást jelentenek a Dalenhez hasonló kutatók számára, de egy nyugtalanító helyzetre is ráirányítják a figyelmet. A világ permafrosztja kétszer akkora területet borít, mint az Egyesült Államok, és az éghajlatváltozással párhuzamosan növekszik e körzetek szén-dioxid-kibocsátása.
Egyfajta ördögi, öngerjesztő folyamatról van szó, amely a melegedő sarkvidék egyik jellemzője.
A téli olvadást Szibériában paradox módon a hó gyorsítja, mert takaróként őrzi meg a nyári hőt a talajban. Mivel az „aktív” réteg télen nem fagy meg, az extra meleg lehetővé teszi a talajban élő mikrobák számára, hogy az olvadó szerves anyagot bomlasszák, így egész évben szén-dioxidot vagy metánt bocsássanak ki. Utóbbi huszonötször nagyobb hatású üvegházi gáz, mint a sokat emlegetett CO2.
Ez a meleg egyre mélyebbre hatol le a permafrosztban, felgyorsítva annak olvadását, miközben a lakott területeken meggyengíti a mélyen a földbe ásott cölöpökön álló házak alapját. Ennek nyomán néhányan elhagyják otthonukat.
Az elmúlt években Oroszországban sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok. Az eredmény több pusztító szibériai erdőtűz és a normális esetben hideg sarkvidékre törő hőhullám volt.
Mire jó a szibériai őslénypark?
Jakutföld északkeleti részén, Jakutszktól mintegy 1600 kilométerre Szergej Zimov ökológus és fia, Nyikita hozta létre az általuk Pleisztocén Parknak nevezett 145 négyzetkilométeres területet, ahol a klímaváltozás hatásainak visszafordításával kísérleteznek.
A permafroszt olvadásának megállítására újra benépesítik a területet azokkal a vadállatokkal – bölényekkel, keleti pézsmatulkokkal, rénszarvasokkal és lovakkal –, amelyek a legutóbbi jégkorszakban voltak honosak ezeken a síkságokon. Az állatok letapossák a mély havat, így lehetővé teszik a csapdába ejtett hő távozását, ezzel segítik, hogy ne olvadjanak fel a mélyebb, fagyott talajrétegek.
„Nagyon nehéz megállapodni az emberi tevékenység okozta CO2-kibocsátás csökkentéséről. A permafrosztemisszió csökkentése sokkal könnyebb – írta Szergej Zimov 1988-as kiáltványában, amelyben kifejtette merész célkitűzéseit. – Mindössze annyi kell, hogy átlépjük a mentális korlátokat, elfogadjuk, hogy a legelő ökoszisztémáknak joguk van az élethez és a szabadsághoz, és visszaadjuk a terület egy részét, amelyet őseink elvettek tőlük.”
A Pleisztocén Parkban jelenleg mintegy kétszáz állat legel. Nyikita Zimov szerint ennek nyomán már most hűvösebb a talaj, mint a környező területeken. Ahhoz azonban, hogy valóban lelassítsák a klímaváltozást, Zimovéknak az Északi-sarkvidék több millió hektárján több százezer állatra lenne szükségük.
Azt mondják, mamutokra is kelleni fognak. A Harvardon dolgozó George Church-csel együtt abban reménykednek, hogy a hatalmas állatok egy nap majd a Pleisztocén Parkban trappolnak, döntenek ki fákat és tisztítják meg a területet a sztyeppék számára.
Ettől még évtizedekre lehetünk, ha egyáltalán megtörténik. De a Jakutszkban dolgozó tudósok közül sokak számára ez olyan jövőkép, amiért érdemes szurkolni.
Ezért nem jó buszra szállni a mamutkutatónak
A városnak az ősi példányokra specializálódott mamutmúzeumában Szergej Fjodorov évek óta tanulmányozza az állatok maradványait, amelyeket a múzeum fő terme mögötti, szoba méretű fagyasztóban őriznek.
Elmondása szerint soha nem tudta megszokni a mamuthús bűzét, amely áthatja a ruháját és kellemetlen pillantásokat provokál ki a buszon az utastársakból.
Fjodorov megemlíti, hogy a jakut nyelvben van szó a tevére és az oroszlánra, de a mamutra nincs. Ez arra utalhat, hogy a népcsoport délebbre fekvő vidékekről származik, és nem őshonos a köztársaság területén.
Mégis lehet, hogy egy nap a jakutok lesznek az új mamutsztyeppék urai. Plotnyikov szerint nincs is jobb régió a régen kihalt állat újbóli meghonosítására.
„Jakutföld középső részének éghajlata – erdei, völgyei és legelői révén – sokban hasonlít a pleisztocén időszakra” – mondja.
Fjodorov számára egy életen át tartó kutatás csúcsa lenne, ha látná a hatalmas állatokat barangolni a szibériai síkságon.
„Ha sikerül feltámasztanunk a mamutot, akkor Jakutföld készen áll arra, hogy az otthona legyen” – mondta.
