A tartomány Claudius császár uralkodása idején (i. sz. 41 és i. sz. 54. között) kapta a Pannonia nevet, amit Traianus, az „optimus princeps" (uralkodott i. sz. 98 és i. sz. 117 között) osztott két részre. A Dunántúl Pannonia Inferior (Alsó-Pannonia) néven önálló tartománnyá vált, aminek Aquincum lett székhelye, és amelynek császári helytartó (legati augusti propraetor) állt az élén.

A tartomány limesen túli területeit az i. sz. 1. század végétől és a 2. század elejétől kezdték „belakni" a rómaiak, több jelentős települést alapítva, köztük Gorsium-Herculiát, Savariát, vagy például Brigetiót.

A Balaton - latin nevén a Lacus Pelso – elsősorban a jómódú római előkelők körében volt népszerű,

akik a 2. és 4. század között több elegáns villa-majorságot emeltek a tó partjainál, a régészeti bizonyítékok szerint.

A 2. századtól felerősödő barbár betörések elől menekülve, a villatulajdonosok – valószínű, hogy a visszatérés reményében – az értékes kincseiket gyakran elásták.

Ennek tudható be, hogy időnként pénzérmékkel töltött agyagkorsók, vagy más, a római időkben elásott értékes leletek kerülnek elő, mint például a késő antik Seuso-kincs, valamennyi közül a leghíresebb.

Extrém ritkának számít a megtalált aranypénz

Az unikális aranyérmére a múzeum közleménye szerint idén februárban bukkantak rá, fémdetektor segítségével.

A pénzérémét a 3. század derekán uralkodott Volusianus császár verette.

A rendkívül jó állapotú, úgynevezett verdetiszta pénzérme előlapján a császár sugárkoronás portréja látható amelyet az „ Imp. C. Volusianus Aug." felirat ( Imperator Caesar Volusianus Augustus, a szerk.) fog közre. Az érme hátlapjára Libertas, a szabadság istennőjének alakját vésték rá.

Az érme úgynevezett duplasúlyú aranypénz, amit nagy tisztaságú aranyból öntöttek, becsült értéke 5 millió forint. Volusianus csak rendkívül rövid ideig i. sz. 251 novembere és 253 augusztusa között állt az impérium élén az apjával, Trebonianus Gallus-szal együtt, ezért ritkábbak az általa veretett pénzérmék.

Az arany Volusianus-érmék pedig egyenesen extrém ritkának számítanak. A nemrég a Balatonnál megtalált érme az egyetlen olyan Volusianus arany, ami a Rippl-Rónai Múzeum birtokában van.

Mindössze 22 éves volt az ifjú császár, amikor meggyilkolták

Volusianus atyja, az ősi etruszk famíliából származó patrícius, Trebonianus Gallus, 250-től Felső- és Alsó-Moesia helytartójaként komoly szerepet vállalt a tartományba betört gótok feltartóztatásában. Traianus Decius császár seregeivel együttműködve 251 késő tavaszán a Duna-deltánál támadt rá a gótokra, a császár eközben pedig a mai Dobrudzsa területén légióival ellentámadást indított a visszavonuló barbár seregek ellen.

Az i. sz. 251. június elsején lezajlott csatában az abrittusi mocsaraknál azonban tőrbecsalták, és Trainaus Decius a fiával, Herennius-szal együtt elesett. A légiók ekkor Trebonianus Gallust kiáltották ki császárnak, aki Rómába sietett, hogy a szenátussal komfrimáltassa a frissen elnyert császári bíbort.

A szenátus elismerte császárnak, de a szenátorok körében nagy tiszteletnek örvendett Decius kisebb fiát, Hostilllianust a társcsászárává tették, saját fia, Volusianus pedig a „Caesar Princeps Juventius" címet kapta meg a „tiszteletre méltó atyáktól".

Hostillianus halálával Volusianus lépett elő apja társcsászárává, 251. novemberében. 253-ban a gótok ismét betörtek a Duna menti provinciákba. A Moesia elleni támadást a helytartó, Marcus Aemilius Aemilianus sikeresen visszaverte. A győzelem hatására Aemiliust császárrá kiáltották ki a légiói, aki ezután a serege élén Róma ellen vonult.

A hivatalban lévő uralkodók, Trebonianus Gallus és fia, Volusianus a „haza ellenségévé" nyilvánították Aemiliust, a Rajnánál tartózkodó Publius Licinius Valerius konzult pedig felszólították, hogy azonnal jöjjön Rómába a légióival. Időközben Aemilius azonban Róma alá ért, és a komoly sereg nélkül maradt Gallust illetve Volusianust 253 augusztusában a fellázadt katonák meggyilkolták. Volusianust mindössze 22 éves korában érte az erőszakos halál.