Forrás: GALAMUS-CSOPORT | 2014.04.10.

A The Washington Post Charles Gati kommentárját közölte Mit jelent Orbán Viktor győzelme Magyarországnak és a Nyugatnak címmel.

A magyar nép vasárnap újra megválasztotta Orbán Viktor miniszterelnököt és nacionalista, jobboldali Fidesz pártját egy további négyéves időszakra.

A Fidesz, noha a szavazatoknak csupán 44 százalékát szerezte meg, a magyar parlamentben a mandátumok 66 vagy talán 67 százalékát biztosította a maga számára. Ezzel szemben a szocialistákból, szociáldemokratákból és liberálisokból álló ellenzéki szövetség a szavazatok 26 százalékával a parlamenti mandátumok 19 százalékát, míg a szélsőjobboldali Jobbik párt a szavazatok 20 százalékával mindössze a parlamenti helyek 10 százalékát kapja meg. Ezt az aránytalan eredményt a Fidesz 2011-ben hozott választójogi törvényének a mandátumok számát növelő, saját célokat szolgáló vonása teszi lehetővé.

Egyetlen mandátum sorsa még nem dőlt el, így nem tudni, hogy Orbán végül egyszerű vagy újra kétharmados többséget állított maga mögé a parlamentben. Az azonban világos, hogy közel 700 ezerrel – 8 százalékkal – kevesebb szavazatot kapott, mint 2010-ben, amikor hivatalba került. A szavazók támogatásának eróziója ellenére azonban változatlanul szilárdan a hatalmában tartja Magyarország politikai és gazdasági életének minden vonatkozását.

Orbán az elmúlt négy esztendőben ezt az egykor ígéretes demokráciát egy személyesen irányított, félig tekintélyelvű politikai renddé változtatta. „Keleti nyitást” kezdeményezett, amely jó kapcsolatokat von maga után olyan államokkal, mint Oroszország, Kína, Azerbajdzsán. Orbán azt állítja, hogy Brüsszel és Washington összeesküszik az ő nemzete ellen, de közben benntartja Magyarországot a NATO-ban és az Európai Unióban. Nem támogatja a Nyugat szankcióit Oroszország ellen.

Amennyire nem bíznak Orbánban, és amennyire népszerűtlen a nyugati kancelláriákban, annyira csodált, sőt, mélyen tisztelt hős sok magyar számára, különösen az ország nagyobb városain kívül. Sikerének egyik titka a nacionalista retorika; érti, hogy honfitársai le akarják győzni a vélt áldozattá válást és megaláztatást, amelyet állítólag a külföldiektől szenvednek el. Magyarország az EU-tól függ az infrastrukturális beruházások terén, Orbán azonban ennek ellenére erőteljesen az EU „gyarmatosító” mentalitása ellen kampányolt.

Úgy látszik, a szavazók nem emlékeznek a múltjára, vagy ha emlékeznek, nem érdekli őket. Orbán ugyan most jobboldali konzervatív, de régen a Liberális Internacionálé helyettes elnöke volt. Egykor antikommunista és oroszellenes volt, de az utóbbi időben összebarátkozott az orosz Vlagyimir Putyinnal. Orbán valaha az európai integráció szószólója volt, mára a szuverenitás szentségének  védelmezőjévé vált. Valaha a szabadpiac híve volt; hatalomra jutva államosította a magánnyugdíjalapokat, és a nyugati bankok ellen fordult. Valaha ateista volt, ma a vallást támogatja, mint a nemzet gerincét. Napóleon óta egyetlen európai vezető sem váltogatta többször az álláspontját.

Az újraválasztásért folytatott kampányában Orbán nem tett közzé a következő négy évre szóló új programot. Nem volt hajlandó részt venni nyilvános vitában, azt állítva, hogy Mesterházy Attila, az ellenzéki szövetség vezetője nem eléggé kvalifikált az ország vezetéséhez, és ezért méltatlan ellenfél. Mi több, azok a szabályozások, amelyeket ő vitt keresztül az elmúlt években, nem engedték meg, hogy a nagyobb kereskedelmi tévéállomások politikai hirdetéseket közöljenek, hacsak nem ingyen teszik ezt, de az adók ezt az opciót elutasították; ezzel szemben több Fidesz-adó is megkerülte a szabályokat, azzal, hogy olyan műsorokat sugárzott, amelyet nem Fidesz-barátnak, hanem a kormány tevékenységéről szóló tudósításoknak – és ezért „nem politikusnak” nevezett.

Ami még rosszabb, az ATV-t, egy korlátozott hatósugarú tévéállomást a múlt héten ténylegesen megbüntettek egy nagy budapesti ellenzéki kampány-megmozdulásról adott tudósítása miatt – a hatóságok azt mondták, a tudósítás „elfogadhatatlan” politikai hirdetés.

Persze senki sem tudja, milyen eredményeket produkált volna egy tisztességes választási kampány. Az világos azonban, hogy a Nyugaton elfogadott bölcsesség ellenére, amely szerint a választókat csak a saját életszínvonaluk érdekli, a gazdasági visszacsúszásra és a rossz kormányzásra rátromfolt az, hogy a közönség büszke Orbánnak a nyugati összeesküvések ellen folytatott úgynevezett „szabadságharcára”.

A gazdaságban valóban nehéz bizonyítékot találni a kormány kampányszlogenjére, amely szerint „Magyarország jobban teljesít”. Ellenkezőleg, Magyarország, amely egykor az élen járt társai között, mára lemaradt a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Lengyelország mögött. Az elmúlt négy évben kizárólag az exportszektor növekedett, főleg a kormány által támogatottan, a mesterségesen alacsonyan tartott béreknek köszönhetően. Egy új egykulcsos jövedelemadóval csak az átlagon felüli jövedelműek járnak jól. A magyar valuta, a forint értéke 15 százalékkal csökkent az elmúlt négy évben. A The Economist szerint a magyar tőzsdeindex idén a világon a második legrosszabban teljesítő (Oroszország után),  2010 óta több mint 40 százalékot veszített az értékéből.

Úgy tűnik tehát, hogy a magyar szavazók többsége elutasította azt a magyar közmondást, amely szerint üres gyomorral nem lehet a himnuszt énekelni. Csak nagyon kevés vagy semmilyen figyelmet nem fordítottak arra, hogy a lakosság mintegy harmada szegénységben él; hogy este a gyerekek mintegy 30 százaléka éhesen megy aludni; és hogy 500 ezer magyar hagyta el az országot ideiglenes vagy állandó külföldi munkáért.

Ugyanilyen rejtélyes, hogy az emberek egyaránt támogatják az Európai Uniót és Orbán unióellenes tirádáit. Az EU támogatása érthető: mindenütt mutatkoznak az infrastrukturális projektekhez nyújtott, nagyvonalú uniós támogatások felhasználásának jelei. Ezzel ellentétben az EU-ellenes érzések túlnyomórészt a Jobbik platformjában gyökereznek, azon szélsőjobboldali pártéban, amely Magyarország kilépését követeli az Európai Unióból.

A Jobbik – nem véletlenül – a „cigánybűnözők” elleni kemény fellépést is követel, továbbá Magyarország viszonylag nagy létszámú zsidó lakosságának kiutasítását Izraelbe. és ugyancsak nem véletlenül. Orbán arra játszik, hogy a Jobbik szélsőjobboldali szélsőségesei miatti, széles körben elterjedt aggodalommal szemben saját magát úgy prezentálja, mint a velük szemben álló egyetlen, elfogadható politikai bástyát.

A következő négy évben Orbán igyekezni fog konszolidálni a hatalmát úgy, hogy kiirtja mindazokat a kihívásokat és kihívókat, amelyek és akik kétségbe vonják a hatalmát. Miután elveszítette a bizalmát a nyugati stílusú demokráciában, meg fogja fosztani az ország Alkotmánybíróságát a maradék tekintélyétől, és el fogja taposni azt, ami még megmaradt a kicsi, budapesti székhelyű szabad sajtóból. Noha eddig elfogadta a NATO védőernyőjét és az EU pénzügyi előnyeit, továbbra is figyelmen kívül fogja hagyni a politikáját érintő nyugati tanácsokat és figyelmeztetéseket.

A nyugati kormányok, amelyek ennél szorítóbb problémákkal vannak elfoglalva, fogcsikorgatva tolerálni fogják Orbánt. Úgy látszik, nem látják szükségét, hogy újjáélesszék, sőt, elmélyítsék a második világháború utáni integrációs lendületet, amely békét, prosperitást és demokratikus értékeket hozott Európának, ezen belül Közép-Európának. Ám ha nem figyelnek oda a magyarországi, törökországi, görögországi és az Európában és a perifériáján másutt jelentkező Nyugat-ellenes trendekre – amely egyesek aggodalmai szerint hamarosan átterjedhet Lengyelországra is –, akkor ezek a nyugati kormányok és az Egyesült Államok nagyon hamar olyan helyzetben találhatják magukat, hogy elszigetelődnek egyre több szövetségesüktől egy egyre ellenségesebb világban.