A Főkolompos és tettestársainak áprilisi győzelme vészes következményekkel fenyeget az egész magyarságra nézve.

Gazdálkodjunk! Pl. energiával, közülük is a gázzal. A lehető legrosszabb megoldás a központi ártámogatás: igazságtalan és pazarló. Egyrészt elszívja a forrásokat a fejlesztések elől, másrészt a legigazságtalanabb módszer. Ugyanis egy tehetősebb ember, aki nagy házat, netán úszómedencét fűt gázzal, a havi 80 ezres számlájához 8 ezer állami támogatást kap közös pénzeinkből, míg pl. egy átlagos, kétgyerekes család a gáztűzhelye, meg a két konvektora 30 ezres számlája után 3ezer jár. (10%-os támogatást számolva, bár most a gáznál magasabb az arány.)

A legolcsóbb energia a fel nem használt energia! Ezt a régi igazságot a kelleténél kevesebbszer használja az ellenzék, bár utoljára 2010 előtt adott a kormányzat támogatást energiatakarékossági programra. Ennek egyik formája volt a lakástakarék rendszere. Ebben négy évi megtakarítás után az állam megduplázta a megtakarított összeget. Panellakások ezreit szigetelték, fűtésrendszerek százait korszerűsítették a társasház közösségek, lakásszövetkezetek. (Persze családi házakhoz is járt a támogatás.)

A Főkolompos és tettestársai az elsők között szüntették meg a lakástakarékot 2010 után. Naná, hiszen a kedvezményes kölcsön objektív feltételek alapján járt. Függetlenül attól, kire szavazott a megtakarító. Így azután feleslegessé váltak a kijáró emberek – meg persze a kenőpénzek. A központi költségvetés a takarékoskodót támogatta, hogy megduplázta a megtakarított összeget. A lakástakarékokat meg a piaci és a kedvezményes kamat közötti különbséggel. Naná, hogy azzal a dumával etették a népeket, hogy a bankokat pénzelik. Holott a lakástakarékok külön gazdasági szervezetek voltak – bár igaz, hogy a bankok infrastruktúrájára épültek. Hiszen a bankoknak volt adatbázisuk, ügyfélkörük, és a kedvezményes kölcsönt is a bankok folyósították. Egy ilyen korszerűsítés – a paneleknél – havi 25-30%-os megtakarítással járt: ennyivel kevesebb gázt, olajat stb. használtak fel fűtésre, melegvízre.

Ez az igazi rezsicsökkentés! Ráadásul a környezetvédelmi hatásai se elhanyagolhatóak.

Ez a példa élesen rávilágít arra az ELVI különbségre, ami a mai magyar kormányzat és az ellenzék jó része között van. Hiszen az öngondoskodás működésbe lépéséhez évek kellenek, komplett rendszerek kiépítése, amiket 2010 után a Főkolompos és tettestársai szétvertek. Nemcsak lakástakarékokat, hanem a nyugdíj- és az egészségbiztosítókat is. És hát a társadalom gazdasági-szociális rendszereinek jellemzőiről nemcsak a magyar átlagszavazó tud keveset. Évtizedek óta vita, hogy a kötelező alapszintű oktatásban tanítani kéne az állampolgári, makrogazdasági ismereteket, de eddig még mindig az egyházak győztek. Holott a vallási alapismeretek beférnének a történelem-tanításba, a különféle hitelvek oktatásáról meg gondoskodjanak az egyházak – Magyarországon elég szép summát kapnak oktatásra a büdzséből.

Ez az elvi különbég nagyon is gyakorlati következményekkel jár. Egy jogait, lehetőségeit ismerő szavazóra kevésbé hat, hogy mit kaphat „ajándéka” egy politikai erőtől.

Tisztában kellene lennünk azzal: egyetlen kormánynak sincs saját pénze. Egyetlen fillérje sincs. (Az USA-ban sem, Kanadában sem.) A választáson arra kap felhatalmazást, hogy közösen összeadott pénzeink elköltéséről döntsön. Mindenki fizet adót: a nyugdíjas is. Minden pár cipőért, tubus fogpasztáért az Európa bajnok magyar általános fogyasztási adót, az áfát. Fontos termékek után meg még jövedéki adót is. A dohányért, szeszért fizetendő különadó még csak-csak indokolható. Node az olajon, benzinen lévő tetemes jövedéki adó?! Hiszen a szállítás miatt minden termékben (az élelmiszerekben is!) megjelenik. Akkor jön a jóságos, gondoskodó kormány, és kedvezményekkel eldönti helyetted, hogy a csirkemellet, vagy a csirkecombot szereted-e jobban…

Vagy: miközben milliókat kaphatsz (ha van elég saját pénzed) magánház, magánlakás építéséhez, addig bérlakás tulajdonosként még a lakásállomány felújításához sincs állami segítség. Holott jelentősen befolyásolja a munkaerő mozgását ez a tény. Hiszen pl. miskolci ház ára Győrben egy kis lakáshoz se elég, hiába lenne munkahelyed. Ez nemcsak az egyénnek hátrányos: prosperáló gazdasági egységek fejlődését akasztja meg a munkaerőhiány.

Ez is abból az elvi különbségből következik, hogy a központi kormányzatnak mi a dolga? Az-e, hogy minden embert, folyamatot a legapróbb részletekig kézben tartson? Vagy az, hogy segítse a társadalmi alrendszerek (önkormányzat, oktatás, egészségügy stb.) együttműködését? Törvényekkel szabályozva a viszonyokat.  A törvényekben pedig meg kell jelennie a társadalmi szolidaritásnak, a hátrányos helyzetű csoportok közös támogatásának, az esélyek kiegyenlítésének.

Magyarországon pl. a családi pótlék évek óta nem emelkedett. A gyermeknevelés támogatását adóvisszatérítés formájában kapják a családok. Ez azt jelenti, hogy a tehetősebbek gyermekei a többszörösét kapják, mint pl. egy minimálbéren foglalkoztatotté. Márpedig ez valódi nemzetárulás. Hiába üvöltözi valaki lépten-nyomon, tokától-bokáig piros-fehér-zöldben a Himnuszt, ha eltűri, hogy magyar gyermekek ezrei ne jussanak tápláló ételhez, ruhához, iskolai oktatáshoz.

Az adu-ász azonban a jelenlegi kormánypárt kezében a „nemzeti kérdés”. Ennek érdekében maga a kormányfő se átall szemérmetlenül hazudni sem, mint legutóbb, amikor azt állította, hogy Magyarországtól elvették a tengerpartjait, emiatt nem tudja kiváltani a szárazföldön érkező orosz olaj- és gázimportot, ezért nem csatlakozik az EU bojkottjához.

Tényleg nem tudom eldönteni: a kormányfő ennyire ostoba, és nem tudja, hogy Magyarországnak sose voltak tengerpartjai? Egy se, nemhogy „három tenger mosta”. Bár ez kevéssé valószínű, hiszen jogi egyetemre járt: anno a jogi felvételinél nagyon kemény volt a történelem téma. Jószerivel azt is tudni kellett, hogy pl. a karlócai béke kedden vagy szerdán köttetett-e.

Marad a másik feltételezés: a kormányfő tudatosan és keményen hazudik. (Nem az egyetlen eset.) Ráadásul joggal bízik abban, hogy a többség elhiszi ezt a hazugságot: a történelemoktatás nem ragaszkodik túlságosan a tényekhez…

Szóval: Magyarországnak soha, semmilyen formájában nem voltak tengerpartjai. Ez nem szégyen vagy büszkeség kérdése – csak tény. Maradjunk a XIX-XX.század idejében, hiszen a kormányfő is vélhetőleg erre az időszakra utalt – nem gondolom, hogy a felfedezések XV. századi kora járt a fejében, amikor a tengerparti európai országok tettek szert tetemes előnyre tengeren túli területek gyarmatosításával. A múlt századelő emlékezete viszont még el a magyarok fejében. Hiszen az én generációm nagyszülei, szülei akár még mesélhettek is adriai nyaralásokról (Persze, ha elég módosak voltak ilyesmihez.)

Csakhogy az adriai tengerpart sose volt Magyarország része. Még az 1914 előtti „boldog békeidőkben” sem. Az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alatt állt, méghozzá a horvát bánság részeként, nem a magyar királyság alárendeltségében.

Társadalomtudósok szerint az első világháború győztesei nagy hibát követtek el, amikor szétverték a soknemzetiségű birodalmakat, megalapozva ezzel a nemzeti idea gyilkos változatát, a nacionalizmust. Ami alig 20 év elteltével újabb, még pusztítóbb háborút zúdított – nemcsak Európára: az egész Földre.

Szocialistaként, szabadelvűként magyar vagyok. Nem gondolom, hogy a magyar „rút szibarita váz”, de azt sem, hogy valamennyien kiváló elméjű, uralomra termett zsenik vagyunk. Szerintem ilyenek is, olyanok is – akár a többi nép. Nem vagyok büszke a magyarságomra – ez olyasmi lenne, mintha azzal büszkélkednék, hogy barna a szemem. De otthonom a magyar táj, a magyar nyelv, amit elfogultan a legszebbnek tartok a világon. Tudom, hogy elfogultság -, de szerintem ennyi megengedhető, ahogy egy szülőtől sem veszik zokon, ha a saját gyerekét tartja a legszebbnek, legokosabbnak.