A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965), ahogy Ferenc pápa nemrég kijelentette, a mai egyház hivatalos tanítóhivatala, vagyis a Magisztériuma. A Lumen Gentiumban, a Katolikus Egyház dogmatikus alkotmányában olvashatjuk: “Krisztus szegényen és üldözötten vitte végbe a megváltás művét; az üdvösség gyümölcseinek szétosztása végett az egyházat is ugyanerre az útra szólítja hivatása.”
Aztán egy másik központi zsinati iratban, a Gaudium et Spes-ben — az Egyház lelkipásztori konstituciójában — ezt olvashatjuk: “Napjainkban különösen sürgető kötelességünk, hogy megkülönböztetés nélkül minden ember felebarátjává legyünk, és ha találkozunk vele, őt tevékenyen segítsük, legyen az akár mindenkitől elhagyott öreg, akár igazságtalanul lenézett vendégmunkás, akár menekült, akár házasságon kívül született gyermek, akár éhező.”
A szegénységnek sok arca van és Magyarországnak az elmúlt években is volt alkalma szembesülnie annak különböző oldalával. Ezek a találkozások megrázóak és zavaróak. Találkozott a magyar társadalom háború elől menekülő idegenekkel, az aluljárókból rendőrségi beavatkozással elhesegetett hajléktalanokkal és a 13 éves Jónás Istvánnal aki idén májusban ugrott a halálba egy hídról, amiután szexuális orientációja miatt terrorizálták iskolájában, segítséget, támogatást pedig nem kapott — és a jövő diákjai nem is kaphatnak majd, a kormány cinikus új “pedofiltörvénye” miatt. Szegények a politikai okok miatt felszámolt magyar újságok és magazinok egykori újságírói és munkatársai, a népellenségnek kikiáltottak, a bűnőzőnek nevezett menekültek és migránsok, azok akik egyházi státuszukat elvesztették, mert nem tartoztak a rendszer kedvelt köreihez és még sokan mások.
Ferenc pápa arra emlékeztet bennünket — és a következőkben idézett írásában a társadalom vezetőit is megszólítja — hogy a szegényekkel való találkozásunk nem csak arról szól, hogy mi segítséget és jótékonyságot nyútjunk nekik, hanem arról is, hogy ők felvilágosítanak és gazdagítanak minket.
A Evangelii Gaudium-ban olvashatjuk: “A szegények sok mindenre képesek megtanítani minket. Túl azon, hogy részesei a sensus fideinek, szenvedéseik révén ismerik a szenvedő Krisztust. Mindannyiunknak hagynunk kell, hogy evangelizáljanak minket. Az új evangelizáció felszólítás arra, hogy ismerjük fel életük üdvözítő erejét, és helyezzük azt az Egyház útjának középpontjába. Hivatásunk, hogy felfedezzük bennük Krisztust, ügyeik kapcsán a szolgálatukba állítsuk a hangunkat, de az is, hogy barátaik legyünk, meghallgassuk, megértsük őket és fogadjuk be azt a titokzatos bölcsességet, amelyet Isten általuk akar közölni velünk.”
A keresztény hit alapja a szegények elsőbbsége és egyben az is, hogy az elnyomó végső sorsa a hosszú sor legvégén történő kullogás. Orbán kisajátította a kereszténység képeit és szimbólumait, hogy felemelje az elnyomót és igazolja az elnyomást. Aligha van ennél ördögibb dolog. Orbán számára a kereszténység nem az inkarnációs történetről szól — arról, hogy amint Isten emberi formát öltött azonnal a társadalom peremeit kereste fel. Ott élt, ott épített emberi kapcsolatokat, ott gyászolt és ott szolgált. Orbán szerint a kereszténység nem más mint a nemzeti hagyományőrzés, a nacionalizmus, az idegengyűlölet, a kirekesztés és a könyörtelenség teológiai igazolása.
Ferenc eddigi missziója és tevékenysége szögesellentétben áll az orbáni politikával. Keresztény Magyarország nincs. Romlás viszont van.
Author: 
Tweet