Forrás: FN24 | 2014.04.13.

42 négyzetméter terület a kert hátsó részében – nem tűnik soknak, de akár egy egész család számára elegendő zöldséget termeszthetünk rajta. Sorozatunkban ahhoz adunk ötleteket, hogyan. Ezúttal a borsóról lesz szó.

Április közepe egy csomópont a kertészeti időszámításban. Mostanában esténként még akár fagypont környékére is lehűl a levegő, de délben már olyan meleg van, hogy kornyadoznak a saláták. A spenót már a végét járja. Még lehet utoljára vetni zöldborsót. Már lehet vetni babot, cukkinit, fűszernövényeket. (Hogy a példakertünk bevetésével hogyan érdemes haladni, a cikk végén derül ki.)

És itt el is érkezünk ahhoz, amiről kertes sorozatunk e darabja szólni fog: a hüvelyesek csodájáról. A borsó és a bab olyan különleges növények, amelyek nemhogy nem zsákmányolják ki a talajt, mint mondjuk a kukorica, hanem építik. Mit jelent ez?

A természet testépítői

Következzék itt néhány tudományos tény, de gyorsan túlleszünk rajta, ígérem. Tehát a hüvelyesek speciális gyökérzete olyan baktériumokat vonz, amelyek meg tudják kötni a nitrogént, gyökérgümőket, rhizómákat kialakítva. A nitrogén nagyon értékes tápanyag, különösen a leveles zöldségek számára, ugyanis ez az anyag, amelyre a levelek és a szár növekedéséhez szükség van.

És történetesen ebből következik az is, hogy a növényvilág fehérjebombái a pillangósok (amelyekhez tartoznak a hüvelyesek is, ha még emlékszünk a biológiaórákra). Ha fehérjére van szükségünk, a borsóban és a babban találunk bőven.

Párban dolgoznak

Érdekes mód a különböző hüvelyesek különböző baktériumokat vonzanak. Más baktériumokat köt meg a lucerna, a csicseriborsó és a szójabab – de szerencsére a borsó és a bab egy hasonló, negyedik fajta baktériummal működik együtt. Ennek van jelentősége a gyakorlatban is, ugyanis a hüvelyesek terményátlagát megnövelő baktériumkultúrát a kertben fel kell építeni.

Ennek alapvetően két módja van: vehetünk oltóanyagot egy kertészeti boltban, ami nem lesz könnyű. Vagy pedig – a növényvédelmi szempontból nagyon fontos vetésforgót átmenetileg feladva – egymás után kétszer is ültetünk ugyanoda borsót és/vagy babot. Ekkor ugyanis felszaporodnak a baktériumok a talajban, nitrogéndússá téve ezt – műtrágya nélkül.

Ezért borsóból annyit vetek, amennyit csak bírok, még ha túl sok is lesz a termény. Előveteményként ugyanis jól előkészíti a talajt a nitrogénzabáló paradicsom, paprika, krumpli számára. Sőt, kis óvatossággal kezelve még e „főnövények” közé is lehet vetni.

A nitrogén és a hullaszag

Félreértés ne essék, a borsó az általa közvetetten megtermelt nitrogén jelentős részét maga felszívja, ettől olyan fehérjedús a növény. Plusz konkurens a többi vetemény számára az egyéb tápanyagok, a víz és a fény szempontjából. Ezért észnél kell lenni.

A borsó az igazi hasznot akkor termeli a talajunk számára, amikor már letermett és levágjuk tőből. A talajban maradó gyökérzet elhal, és felszabadul a gyökérgümőkben tárolt nitrogén a többi növény számára. Ezt lehet fokozni azzal, ha a borsószárat beforgatjuk a komposztba vagy pedig feldaraboljuk és szétterítjük a talajfelszínen.

Mert hát a növények ugye mind hullazabálók: jó nagy löketet kapnak a borsó maradványaiból a növekedéshez a paradicsomaink és a krumplink. És mindezt épp akkor, amikor nagy szükségük van rá.

Kiválóan alkalmas egyébként erre az is, ha lóherével vagy lucernával vetjük be a növények közét – egyrészt élő mulcsként védik a talaj nedvességtartalmát és árnyékolják a paradicsom, paprika tövét, másrészt pedig folyamatosan oldódik le a nitrogéndús gyökérzetük, ha kellő rendszerességgel nyírjuk. Ez fontos! Ha nem nyírunk, sokkal kevesebb hasznot hajtanak a pillangósok a többi növényünk számára. (A lucerna a lóherénél brutálisabb növekedésű, fél méter magasra is megnő. Ezért inkább az alacsonyabb lóherét ajánlom.)

Permakultúrások pillangósai

A pillangósokat egyébként a hetvenes évek óta használja talajépítésre az Ausztráliából indult permakultúra-mozgalom. A permakultúra lényegében három célt tűz ki maga elé: az optimális vízgazdálkodást a terep átalakításával igyekszik megalapozni, a talajösszetételt növényekkel javítja és a termesztést egyfajta ételerdő keretében képzeli el.

Ebben a logikában a fák nem tölgyek vagy fenyők, hanem gyümölcsfák, a cserjék málnák és szedrek, a füvek gabonák és a zöldségek is ökológiai igényeik szerint szervezett bujaságban cseperednek.

Nagyon sok érdekes és hasznos megfigyelést tettek, s a rendszer a világ több sivatagában is bizonyította, miként képes a legsivárabb, legkopárabb területeket is esőerdőszerűen tomboló terménygyárrá változtatni.

A fentiek tükrében talán érthető, hogy miért a borsósorok közébe kerül a példakertünkben a krumpli, a paradicsom és a paprika, illetve hogy miért kell sűrűn szedni az összes hüvelyest: ekkor indul be a gyökérelhalási- táplálási hatás.

A példakertbéli ágyásaink áprilisban

Ez az ágyás sokat nem változott, már márciusban vetettük be.

Ide el lehet vetni a cukkínit és a fűszernövényeket lassan, legalábbis itt Budapest környékén. A cukkíni és a fűszernövények eléggé fagyérzékenyek, úgyhogy annál különösen fontos, hogy legyen fölöttük fátyolfólia. Ezt még megtoldanám azzal is, hogy egy levágott talpú ásványvizespalackot rakok a fagyérzékeny növények fölé, hálásak lesznek érte. Meleg napokon csak le kell csavarni a kupakot, és kész a miniüvegházhatás.

Ebben az ágyásban sincs nagy változás. Már nőnek a dolgok, ha minden jól megy.

Ez viszont most kapja meg az arcát. A márciusban bevetett cékla mellé, ami most már jól látható levelekkel rendelkezik, megy be harminc centinként a krumpli. 15 centinként megy be a bab, de sorok legyenek jó 30 centire egymástól - a közökbe ide is tehetünk tépősalátát, retket, madársalátát vagy más apróságokat.

Ide jöhet a büdöske és a zellerpalánta, meg egy sor retek. A többi, márciusban elvetett dolognak már hajtania kellene, talán a fehérrépát leszámítva.

Ide is krumpli és bab jön, a márciusban elvetett káposztamagok mellé. Ha akkor nem vetettünk, kiültethetünk vásárolt káposztapalántát is. A nasturtium (más néven: sarkantyúka) nagyon tuti növény. Minden része ehető, a virág, a levél, és mind rettentő pikáns, borsos ízű. És eközben gyökérzete fonálféreg-űző és virága méhvonzó. Ó, és a legjobb: szintén pillangós!

Ui: most így néz ki a múlt héten bemutatott ágyásom. Kivégeztem a porcsint, a spenótot learattam (de még egy kör bébispenótnak jó lesz szerintem), és hirtelen láthatóvá vált a borsó, a fokhagyma és a lóbab a mustárok mellett.) A frissen felszabadult és lekomposztozott közökbe saláták és levélzöldségek mennek. Itt még zajlik a betemetés: a fokhagymák mellett látni lehet a porcsin maradványait. A barna részeken pedig 3-5 centi jófajta komposzt van már szétterítve.