Nagy meglepetés senkit sem érhetett: az Alkotmánybíróság (Ab) többsége szerint rendben van a „devizahiteleseket mentő” törvény. Rendben van az a különleges eljárásrend is, amelyben a felperes bankok automatikusan veszítenek az állammal szemben, mert lényegében lehetetlen bebizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el. Nem sérül itt a jórészt már konszenzus nélkül választott alkotmánybírák szerint sem a tisztességes eljáráshoz fűződő jog, sem a bírói függetlenség, és különben is fontos társadalmi problémát kellett megoldani, amit csak így lehetett. Az pedig csupán semmit se jelentő gesztus, hogy azért hozzáteszik: „Kétségtelen, hogy az indítványok által sérelmezett szabályok ... korlátozzák ...  a peres felek jogait is, egyúttal behatárolják a bíróság mozgásterét. ... a jogalkotó ilyen eszközökkel csak kivételes esetben, a lehető legszűkebb terjedelemben élhet.”

Kínos olvasni azt a 48 oldalnyi szánalmas, izzadságszagú érvelést, amellyel az Ab megmentette a számos jogelvet felrúgó jogszabályt. A legfontosabb kifogást, hogy a szerződéskötéskor jogszabályba nem ütköző szerződéseket utólag felállított követelményekkel minősítette tisztességtelennek a Kúria és nyomában az Országgyűlés, vagyis visszamenőleges hatállyal alkottak törvényt, azzal söpörték le, hogy a régi polgári törvénykönyv is tiltotta a tisztességtelen szerződéseket, hiszen ez egy ősi szabály. Ezért „az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a törvény nem alkotott új anyagi jogszabályt visszamenőleg, hanem az érintett időszakban mindig is hatályban volt anyagi jogszabálynak az európai és a magyar bírósági gyakorlat által kidolgozott és kötelezően alkalmazandóvá tett ... értelmezését foglalta a törvénybe”. Vagyis ha volt egy általános elv, azt utólag konkrét, a szerződéskötéskor nem ismert követelményekké alakítani nem jelent visszamenőleges hatályú jogalkotást. Szép.

Már csak három legény van talpon a vidéken. Az senkit ne tévesszen meg, hogy Pokol Béla is írt különvéleményt. Az csak egy részletre vonatkozik, a lényegben ő egyetértett a többséggel. Paczolay Péter elnök bírói és ezzel együtt elnöki megbízatása három hónap múlva lejár. Kiss László és Lévay Miklós még 2016 tavaszáig szenvedhet, és írhatja a különvéleményeket. (A „régiek” közül Lenkovics Barnabás is ott ül 2016-ig, de ő már egy ideje egyértelműen az újakkal tart. A 2010-ben bekerült Stumpf István pedig, aki egy darabig, sokak kellemes meglepetésére, figyelemre méltó dolgozatokban szállt szembe az alkotmányosságot relativizáló kollégáival, mostanában elhallgatott.)

Paczolay, Kiss és Lévay alkotmánybírók megsemmisítették volna az egész törvényt, vagy legalább a zömét. Részletesen leírják a jövő jogi tankönyvei számára – hiszen a leszavazottak különvéleményének főleg ez az értelme –, miért ütközik a jogszabály a visszamenőleges jogalkotás tilalmába, miért tisztességtelen és alkotmánysértő az ehhez kitalált különleges eljárás. Igyekeznek tárgyszerűen érvelni, de azért egyikük szövegéből érezhető az elkeseredés. Tudom, hogy a legrégibb alkotmánybíróról, az 1998-ban választott és második ciklusát töltő Kiss Lászlóról sok olvasónak az 1989 előtti pécsi egyetemi MSZMP-s múltja és az Ungváry Krisztián történésszel folytatott pereskedése jut eszébe, de ez nem változtat azon, hogy most ő az egyike azon keveseknek, akik még őrzik a demokratikus jogállam szellemét. Nos, ő a különvéleményében így figyelmezteti többségbe került kollégáit, bár ennek nyilván semmilyen hatása nem lesz: „Semmiképpen nem értenék egyet azzal feltételezéssel, mintha valamely alkotmányos cél elérése érdekében az állam szervei (akár kétharmados többségével maga a törvényalkotó) mindent megtehetnének. Álláspontom szerint ennek a felfogásnak a többségivé válása a magyar alkotmányosság és alkotmánybíráskodás végét jelentené, mivel kibékíthetetlen ellentétben állna a modern alkotmányosság és alkotmány-fogalom alapvető, minimális előfeltételeivel, az emberi jogok védelmének és a hatalommegosztásnak a biztosításával. Ennek megfelelően nem tudnám osztani azt a nézetet sem, hogy a jogállami-alkotmányossági kritériumok (pl. a gazdasági körülmények megnehezülése folytán és okából) alapos átértékelésre vagy feladásra szorulnának (a határozat többségi indokolásának hatása lényegében ez), hiszen bármely alkotmánynak – definíció szerint – rendkívüli helyzetekben is garantálnia kell azt, amit ígért.” Szerintem igaza van, de ennek természetesen nincs semmi jelentősége.