A program nem csak, hogy teljes képernyős megjelenéssel próbálja meg felhívni a figyelmet erre, de gyakorlatilag kikerülhetetlenné is teszi magát - addig ugyanis nem engedi tovább a felhasználót és vissza a Windows 10-be, amíg az végig nem kattint legalább 4 képernyőn ehhez. Ezeket ráadásul a Microsoft úgy alakította ki, hogy a sietős vagy kevésbé gyakorlott felhasználók nehezen találják meg rajta azokat a gombokat és opciókat, amikkel teljesen vissza lehet utasítani az ajánlatot, és arra próbálja agresszíven rávezeti őket, hogy engedélyezzék az áttérést az új Windows verzióra.

Az alkalmazás eleve látszólag csak az azonnali vagy rövid időn belül frissítés között enged választani, a frissítés kihagyására szolgáló opciót pedig jól eldugja
 

Így például a program jól eldugja a Windows 10-en elmaradás szándékának jelzésére szolgáló gombot, és helyette két másikat helyez előtérbe, amik lényegében csak abban különböznek egymástól, hogy azonnali hatállyal vagy kicsit később engedélyezik a Windows 11 felrakását a gépre. Az ajánlatot pedig hiába is utasítja vissza a felhasználó, az alkalmazás a döntés átgondolására kéri egy újabb képernyőn, illetve eleve két másikon teszi szükségessé az átverekedést mire egyáltalán a választási lehetőséget megadja erre előbbinek.

Mindezek következményeként várható lesz, hogy ebben a hónapban jelentősen meg fog ugrani a Windows 11-re váltó felhasználók aránya, egyszerűen csak abból kifolyólag, hogy a legtöbb érintett nem fogja tudni hogyan kerülje ki a frissítésre ösztönző dialógusokat, illetve meggondolatlanul csak végignyomja az alapértelmezett gombokat, amivel persze engedélyez a Windows 11 felrakását gépére.

Az agresszív fellépés azért érdekes a Microsoft részéről, mert a Windows 10 nyugdíjazása még jóval odébb van. A rendszert ugyanis Redmond csak közel három év múlva, 2025 októberében küldi majd nyugdíjba, így a felhasználóknak még bőven lesz idejük áttérni az új Windows 11-re anélkül, hogy ezzel veszélybe sodornák magukat és adataikat.