Forrás: 444.hu | Boros Juli |2022.05.06.

Az Amnesty International új, helyszíni vizsgálata alapján kijelenthető, hogy az orosz hadsereg szándékos gyilkosságokat követett el Kijev környékén az invázió során. A túlélőkkel és az áldozatok hozzátartozóival készült interjúk alapján ép ésszel nehezen felfogható mészárlást rendeztek az agresszorok Borogyankában, Bucsában, Andrivkában, Zdvizhivkában és Vorzelben. A jogvédő szervezet küldöttségét az Amnesty International főtitkára vezette.

A jogvédő szervezet összesen huszonkét olyan esetről számol be, amikor az oroszok civileket gyilkoltak.

Az esetek többségében bírósági eljárás nélkül végezték ki a lakosokat. Az Amnesty küldöttsége negyvenöt olyan emberrel beszélt, akik szemtanúi voltak ezeknek a háborús bűncselekményeknek, vagy első kézből értesültek rokonaik, szomszédaik megöléséről, és harminckilenc olyan személlyel, akik szemtanúi voltak a lakóházakat érő légicsapásoknak. A küldöttség tárgyi bizonyítékokat is gyűjtött a mészárlásról, melyeket a helyszíneken elemeztek.

A legsúlyosabb erőszakot Ukrajna lerohanásának elején, február végén és március elején követték el a Kijevtől északnyugatra fekvő településeken. Ekkor próbált az orosz sereg Kijev felé nyomulni, és ekkor érték légicsapások a borogyankai lakóházakat.

A Kijev bevételét tervező oroszok a fővárostól északnyugatra fekvő terület nagy részét megszállták, és háborús bűncselekmények sorát követték el. A túlélők tárgyalás nélküli kivégzésekről, kínzásokról és szándékos gyilkosságokról számoltak be. A veszteségeket az ukrán hatóságok csak azután tudták felmérni, hogy az orosz hadsereg kivonult a régióból. A jelentések szerint csak Bucsában legalább 300 civilt gyilkoltak meg. Arról, amit a település utcáin, pincéiben találtak, már számtalan beszámoló született: holttestek hevertek mindenfelé.

A mostani jelentésben szó van a 43 éves Jeven Petrasenkó meggyilkolásáról is. A férfit március 4-én, saját lakásában lőtték agyon a Jablunszka utcában. Felesége az Amnesty munkatársának azt mondta, ő a pincében volt, amikor az oroszok végeztek vele. Elmondása szerint a katonák módszeresen végigjárták az épületet.

„Én az alagsorban voltam, Jeven pedig az emeleten, a lakásunkban. Este nyolckor írt egy sms-t, hogy az hogy orosz katonák házról házra járnak, és megpróbálnak betörni a lakásokba. A szomszédunk azt mondta, ő is otthon volt a lakásában, és amikor a katonák megpróbáltak bejutni, felhívta Jevent, és megkérte, hogy menjen az ajtajához. Azt mondta a katonáknak, hogy egyedül van, és csak akkor nyit ajtót, ha a szomszédja is jelen van. Jeven kinyitotta az ajtót, a katonák átkutatták a lakást, majd elmentek, ő pedig visszament, és egész éjjel és másnap nem hallottam felőle”.

Másnap a szomszéd átment, hogy megnézze, jól van-e, ő talált rá a holttestére. Agyonlőtték. Felesége megkérte az orosz katonákat, hogy felmehessen a lakásba, amit meg is engedtek neki. „Jeven holtteste a konyhában volt. Hátbalőtték, a tüdejét és a máját érték a lövések”.

A férfi holtteste még napokig hevert a lakásban, aztán sekély sírba temették az udvaron. A szomszéd azt mesélte, amikor az ő lakását kutatták át a katonák, jelen volt Petrasenkó is, ezután visszament a saját lakásába. Később, amikor a szomszéd kérdezte a katonákat, hogy hol van a férfi, azt felelték, elment valahova a kocsijával.

Dmitro Konovalovot, a 41 éves villanyszerelőt lakásához közel, az utcán lőtték agyon. Egyik testvére azt mondta, általában a pincében voltak, csak akkor mentek fel a lakásba, ha tölteni kellett a telefonjukat, és hogy aludjanak kicsit. Az utcára nem mentek ki, mert tudták, hogy az orosz katonák simán rájuk lőhetnek. Még az udvaron sem érezték magukat biztonságban.
Még a kijárási tilalom elrendelése előtt, március első napjainak valamelyikén Konovalov kiment dohányozni az udvarra. Tizenöt éves szomszédja társaságában állt az épület sarkánál, amikor észrevettek, hogy orosz katonák közelednek feléjük. A fiú beszaladt a pincébe, Konovalov pedig leült a lépcsőre. A katonák többször mellkason, nyakon és arcon lőtték.

Egy héttel később, március 12-én a 61 éves Ilja Navalnijt az épület előtti udvaron lőtték agyon. Szomszédja azt mondta, a férfi egy másik szomszédjával ment el a kórházba, hogy feltöltsék a telefonjaikat.

„Délután kettő körül elkezdtem ebédet főzni, ő pedig átjött, hogy velem és a feleségemmel ebédeljen, aztán hazament. Délután fél négy körül kiáltozást hallottunk, és láttuk, hogy katonák szaladgálnak. Az udvaron kiabáltak és lövöldöztek, és egy nő, aki az udvaron főzött, berohant a házba” - mesélte. A lövöldözés után azt látták, Navalnij arccal lefelé, holtan fekszik az udvaron. Hátba lőtték, a fején lévő sapka vérben úszott. Holtteste körül találták meg személyes okmányait, széttépték őket. A szomszédok nem tudják, hogy vesztét vajon a vezetékneve okozta-e.

A Bucsától 20 km-re fekvő Zdvyzhivkában az Amnesty International két fiatal férfi halálának körülményeit vizsgálta.

Pavlo Kolodenko és Viktor Balaj részben összeégett holttestét a település külterületén, az erdőben, egy rókalyukban találták meg.

A megszállás idején az orosz katonák ezen a területen állomásoztak. A szervezet munkatársai április közepén látogattak el a faluba, a gyilkosságok helyszínen katonai felszerelést, üres palackokat, ruhákat, és katonai járművek nyomait találták. Az Amnesty küldöttségének egy idős lakos arról beszélt, az orosz megszállás ideje alatt nagy csata zajlott Hosztomelnél, a hadsereg pedig az településekre vonult vissza. Nagy, hatvan járműből álló konvojjal érkeztek február 25-én, másnap pedig további kétszáz érkezett.

Az orosz katonák egyenruháján nem volt jelvény, mind azt állították, közlegények, és hogy a „junta” - így nevezték az ukrán kormányt - ellen harcolnak. Eleinte még szót lehetett velük érteni, de időközben megváltoztak. Fosztogatni kezdtek, elvitték az emberek háztartási gépeit, a szőnyegeket, a takarókat, még az ágyneműt is. De még a savanyúságot is magukkal vitték. Az üres házakat elfoglalták, de amelyikben voltak emberek, azokat békén hagyták. Ha bekopogtak valahova, ki kellett nyitni nekik az ajtót. Egy nőt, aki inkább elbújt előlük, majdnem megöltek.

Pavlo Kolodenko 28 éves taxisofőr volt, a kelet-ukrajnai konfliktus veteránja. Édesanyja az Amnestynek azt mondta, Hosztomelben éltek, de a háború első napján inkább visszavonultak Zdvizhivkába, ahol nyaralójuk van. Azt hitték, a falvak biztonságosak, hosztomeli házukat pedig már a harcok első napjaiban lerombolták. A háború második napján Pavlo és barátja elmentek Borogyankába, hogy jelentkezzenek a hadseregbe, de nem tudtak, ezért úgy döntöttek, visszamennek Zdvyzhivkába. Azonban ekkor az orosz erők már megérkeztek a faluba, így nem tudtak visszatérni. Öt kilométerrel arrébb, Babintsiban maradtak a barátaiknál, aztán a mezőkön keresztül próbáltak visszajutni Zdvizhivkába.

„Utoljára március 3-án vagy 4-én hallottunk Pavlo felől. Aztán 15-én megszakadt vele a kapcsolatunk.Amikor az oroszok elhagyták a területet, megtudtuk, hogy
Pavlo és Victor holttestét az erdőben találták meg”.

Az Amnesty International interjút készített azokkal a helyiekkel, akik megtalálták a holttesteket. Azt mondták, azt vették észre, hogy egy lövészárokban a homokból kilóg egy láb. A rokonok azt mondták, a két fiatal kezét hátrakötözték, és mindkettőjüket fejbe lőtték.

Egy tizenöt éves fiút, Igor Dencsiket és nagynénjét, Ludmila Sabanovát rokanaik szeme láttára lőtték agyon Vorzelban, egy faluban nem messze Bucsától. Dencsik nagyapja azt mondta, a család egy pincében húzta meg magát. Március 3-án katonák dörömböltek az egyik ajtón, majd lövések dördültek. Ezután az orosz katonák átmentek egy másik bejárathoz, és villanógránátot dobtak a pincébe, majd könnygázzal árasztották el.

„A torkom fájt, a szemem égett, és a többiek is érezték a könnygáz hatását. Kinyitottuk a kisablakot, hogy levegőhöz jussunk, de az emberek pánikba estek, és kinyitották az ajtót, hogy kimehessenek. A zűrzavarban szem elől vesztettem Igort. Kiment ő is, és a katonák azt mondták nekik, hogy feküdjenek a földre. Arccal lefelé feküdtek a földön, a katonák pedig tüzet nyitottak rájuk. Én voltam az utolsó, aki elhagyta a pincét, és amikor kijöttem, láttam, hogy Igort tarkón lőtték, Ludmilát a lábán, a férjét, Valerijt pedig a hátán”.

Az Amnesty International két olyan esetet vizsgált, amikor fogságba ejtett civileket öltek meg az oroszok. A holttestükön található nyomok alapján feltételezhető volt, hogy megölésük előtt meg is kínozták őket. A 47 éves Vaszilij Nedaszkivszkij és szomszédja, a húszas évei végén járó Igor Litvinyenkó holttestét egy épület pincéjében találták meg Bucsában március 31-én. Nedaszkivszkij felesége az Amnestynek azt mondta, az orosz katonák mindenütt ott voltak, lehetett látni, hogy házról házra járnak, fosztogatnak.

„A gyerekeim elmentek, csak Vaszilij volt és én, és általában a lakásunkban voltunk” - mondta. Azt mesélte, az orosz katonák azt mondták nekik, viseljenek fehér karszalagot, ha elhagyják a lakást. „Vaszilij nem szerette hordani. Március 15-én azt mondták nekünk, hogy menjünk le a pincébe. Március 18-án katonák jöttek a házunkba és mindkettőnket elvittek. Hátra tett kézzel kellett mennünk, és folyamatosan puskatussal ütötték Vaszilijt. A férjem és a fiam segítette a területvédelmi erőket, és a katonák erre rájöttek. Elvittek minket a második emeletre egy lakásba, amit ők használtak, és onnan fogva soha többé nem láttam Vaszilijt. Amikor kérdeztem felőle, azt mondták, elvitték kihallgatásra”.

Március 31-én az oroszok távozása után az egyik szomszéd szólt neki, hogy nézzen be a pincébe. Ott találta holtan Igort és Vaszilijt. Megkínozták és lelőtték őket.

A jelentésben sok szó esik arról is, hogy az orosz csapatok lakóépületeket bombáztak
Borogyankában, harminc kilométerre Bucsától. A légicsapásokban legalább negyven ember hal meg, nyolc épület és a körülöttük álló házak is teljesen megsemmisültek. A legtöbb áldozatot a pincében érte a halál, ott, ahol menedéket keresett.

„A nemzetközi fegyveres konfliktus során elkövetett tárgyalás nélküli kivégzések szándékos emberöléseknek számítanak, amelyek háborús bűncselekmények. A bűnös szándékú válogatás nélküli és aránytalan támadások szintén azok” - írják az Amnesty közleményében.

„Minden háborús bűncselekményt elkövetőt felelősségre kell vonni, és ugyanígy bíróság elé kell állítani az elöljáróikat is, köztük azokat a katonai parancsnokokat és a civil vezetőket (így a minisztereket és az ország vezetőit is), akik tudtak vagy tudniuk kellett a bűncselekményekről, mégsem próbálták azokat megakadályozni vagy nem vonták felelősségre az elkövetőket.

Bármilyen igazságszolgáltatásra irányuló jogi eljárásnak vagy mechanizmusnak a lehető legátfogóbbnak kell lennie, és biztosítani kell, hogy a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, a tömeggyilkosságok és a katonai agresszió elkövetői – legyenek akárkik – tisztességes eljárás során, halálbüntetés mellőzésével vonják felelősségre. Az áldozatok jogait kell szem előtt tartani a nyomozások során, és minden jogi eljárás fókuszába a túlélők érdekeit kell helyezni”.