Forrás: Portfolio.hu | Farkas András, NyugdíjGuru News | 2021.10.19.

A szociális hozzájárulási adó újabb, várhatóan négy százalékpontos csökkentése jövőre 358 milliárd forintos bevételi léket üt a nyugdíjkasszán, miközben a nyugdíjkiadások a novemberi nyugdíjprémium, a novemberi és jövő januári nyugdíjemelések, valamint a 13. havi nyugdíj jövő februárra várt teljes visszaépítése miatt legalább ennyivel nőnek, így legalább 700 milliárd forint nagyságrendben kell átrendezni a nyugdíjköltségvetést. Ha a jelen jogos bérnövelési igényeit a nyugdíjkassza kárára elégítik ki, akkor az államilag elrendelt „carpe diem szemlélet” miatt a jövő nyugdíjasainak érdekei súlyosan sérülhetnek.

Csökken a szocho

A kétmillió nyugdíjasra és félmillió egyéb ellátásban részesülőre hulló választások előtti pénzeső rövid távon (nyugdíjprémium) és hosszú távon (13. havi nyugdíj, rendszeres nyugdíjemelés, emelési korrekció) egyaránt jelentős plusz terhelést okoz a nyugdíjkasszában, így az annak stabilitása érdekében az elmúlt évtizedben hozott intézkedések (korhatár előtti és rokkantsági nyugdíjak megszüntetése, magánnyugdíjpénztári járulékbevételek visszaállamosítása) nyugdíjfinanszírozási szempontból pozitív hatása lenullázódhat, és a nyugdíjrendszer fenntartható működése ismét veszélybe kerülhet.

Ezt a veszélyt jelentősen fokozza az a kormányzati javaslat, hogy a minimálbér 200 ezer forintra emelése érdekében 2022. január 1-jétől 4 százalékponttal csökkenjen a szociális hozzájárulási adó jelenleg 15,5 százalékos mértéke. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium illetékes államtitkárának bejelentése szerint a szocho 11,5 százalékra való csökkentése mintegy 500 milliárd forintot hagy majd a vállalkozásoknál, amit ők a minimálbér emelésére fordíthatnak. (A munkáltatói oldal további szocho-csökkentést tart szükségesnek.) Az adócsökkentés következtében megvalósuló vállalati megtakarítás nyilván örvendetes hír minden Magyarországon működő cég és azon alkalmazottaik számára, akiknek valóban emelkedik a bére ennek következtében.

De egyáltalán nem örvendetes a nyugdíjkassza számára, amelynek két fő bevételi forrása közül az egyik a szociális hozzájárulási adó Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető 71,63 százaléka.

Ha a vállalatok által be nem fizetett szocho összege az adómérték csökkentése következtében valóban 500 milliárd forint lesz, akkor a nyugdíjkassza 2022-re tervezett bevétele  358 milliárd forinttal lesz kevesebb, vagyis jövőre nem 1758 milliárd forint, hanem csak 1400 milliárd forint lenne e fő bevételi forrásnak az összege. A kieső szocho bevétel több, mint amennyibe a nők kedvezményes nyugdíja vagy a teljes 13. havi nyugdíj kerülne (egyenként 320 milliárd forint) 2022-ben, vagyis hatalmas, a Nyugdíjbiztosítási Alap 2022. évre tervezett 4169,98 milliárd forintos éves működési költségvetésének 8,6 százalékával egyenértékű bevételkiesést okoz. A kormányzati kommunikációban soha nem jelenik meg az egymást követő szocho csökkentések nyugdíjkasszát szorongató hatása, pedig az évről-évre erősebb.

A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei körében így jövőre már hangsúlyosabbá válik a magánszemélyek kereseteit terhelő társadalombiztosítási járulék, és a kieső szocho-bevétel helyett nyilván meg kell növelni a nyugdíjkassza egyéb adóbevételekből finanszírozott költségvetési támogatását, különös tekintettel

• a teljes összegben visszahozni tervezett 13. havi nyugdíjra és
• a januári nyugdíjemelés jelenleg már védhetetlenül alacsony, 3 százalékosra tervezett szintjénél valószínűleg magasabb emelési mértékre.

Szükséges a foglalkoztatói nyugdíjpillér

A magyar nyugdíjrendszer fejnehéz, az állami nyugdíj teszi ki a nyugdíjaskori bevétel átlagosan 85 százalékát, így bármilyen változás, amely negatívan érinti a társadalombiztosítási nyugellátás jövőbeni finanszírozását, különösen veszélyes következményekkel járhat. Ennek két fő oka az, hogy

• a kötelező állami nyugdíjpillér mellett Magyarországon a szükségesnél jóval erőtlenebb az öngondoskodás pillére,
• de ennél is fájdalmasabb, hogy teljes mértékben hiányzik a munkáltatói nyugdíjpillér, vagyis a jövőbeni nyugdíjasok anyagi helyzetéért csak az állam és (minimális részben) az egyén felelős, a munkáltató e felelősség alól mentesül.

Különösen azóta, hogy 2019. január 1-jével a cafeteria-rendszer keretében a dolgozók nyugdíjcélú előtakarékossága ösztönzése érdekében biztosított minimális adóelőnyöket is elvonták a munkáltatóktól, így például az önkéntes nyugdíjpénztári tagság támogatása számukra ugyanannyiba kerül, mintha munkabért fizetnének az érintett dolgozónak – aki nyilván a béremelést választja, ha ilyen opciót nyújt neki a foglalkoztató. (2018-ban a munkáltatói összes közteher az egyes meghatározott jutattások körébe tartozó önkéntes nyugdíjpénztári tagsági díj támogatásra 40,71% volt, ami 2019-ben – az egyes meghatározott juttatások törvényi kategóriájának megszüntetésével – a kereseteket akkor egységesen terhelő 54,5%-ra ugrott.)

Pedig az EU tagállamai sorra deklarálják, hogy az állami nyugdíjrendszernek nem feladata az aktív korban elért életszínvonal megőrzésének biztosítása.

Ez csak az összes érintett fél – az állam, a foglalkoztató és a nyugdíjjogosultságot gyűjtő személy – együttes részvételével és áldozatával valósítható meg. Ezért lehet kitüntetett szerepe az egyéni nyugdíjbiztosítási megtakarítási és befektetési lehetőségek mellett a foglalkoztatói nyugdíjpillérnek.

• Jelenleg csak néhány tagállamban (a jóléti állam modelljét erősítő Dániában, Finnországban, Hollandiában, Svédországban) van 80 százaléknál magasabb lefedettségű foglalkoztatói nyugdíj,
• míg egyes további tagállamokban (Belgium, Németország) a lefedettség meghaladja az 50 százalékot,
• máshol (például Írországban) a lefedettség 30 százalékos mértékű, de folyamatosan bővül.

Azokban az országokban, amelyekben történelmi okok miatt kimagasló szerepe van az állami nyugdíjrendszernek – mint Magyarországon –  egyelőre nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér vagy alacsony a lefedettség mértéke (Lengyelország, Olaszország).

A brit példa

Magyarország számára kézenfekvő mintát nem csak az EU említett tagországai szolgáltathatnak, hanem a brit foglalkoztatói nyugdíjrendszer (National Employment Savings Trust, NEST) is, amelyet valószínűleg az MNB is elsődleges mintaként használt föl a nemzeti jóléti alapok létrehozására vonatkozó javaslatához.

A NEST-rendszerben minden alkalmazott, aki 22 évesnél idősebb, de még nem töltötte be a brit állami nyugdíjra jogosító életkorát, valamint az éves keresete legalább 10 ezer font, automatikusan tagja lesz a NEST foglalkoztatói nyugdíjszervezetnek (auto-enrolment). Ebből kívánsága szerint 30 napon belül kiléphet, ha akar (opt-out). A dolgozó 2019. április 6. óta a keresete 5 százalékát, míg a munkáltató e kereset legalább 3 százalékát fizeti az állam által felügyelt foglalkoztatói nyugdíjalapba. A dolgozó által fizetett 5 százalék egyötödét – a befizetett keresetrész adótartalmát – a brit állam a dolgozó nyugdíjszámlájára utalja, ez a rendszer állami támogatása. A NEST-rendszernek már az összes brit munkavállaló egynegyede (közel tízmillió dolgozó) a tagja. A BBC 2018-as felmérése szerint

• egy olyan 25 éves dolgozónak, aki az átlagos bérszinten (36.571 font/év) keres, és nyugdíjas évei során ennek az átlagos bérszintnek megfelelő nyugdíjat szeretne kapni (állami nyugdíj és foglalkoztatói nyugdíj együttesen), akkor legalább a keresete 14%-át kell(ene) átutalnia a foglalkoztatói nyugdíjszámlájára.
• Ha ugyanezt 35 éves korban megkezdett foglalkoztatói nyugdíj-előtakarékossággal szeretné valaki megvalósítani, akkor már a keresete 23%-át kellene minden hónapban befektetnie,
• míg ha valaki 45 éves koráig várna ezzel, akkor már a keresete 50%-át kellene befektetnie a foglalkoztatói nyugdíjszámláján!

Természetesen minél magasabb a munkáltatói hozzájárulás mértéke, annál kisebb lehet a munkavállalói keresetből átirányított összeg.

Ha Magyarországon a szocho folyamatos csökkentése révén a munkáltatók egyre kisebb mértékben járulnak közvetlenül hozzá az állami nyugdíjrendszer fenntartásához, akkor lassan elérheti a politikai cselekvés ingerküszöbét a magyar foglalkoztatói nyugdíjpillér létrehozására törekvés, hiszen Magyarország sem vonhatja ki magát az európai és brit hárompilléres nyugdíjfinanszírozási megatrendek hatása alól.

Kezdő lépésként a korábbi cafeteria-előnyök visszaállítása is megtenné, így a munkáltatókat nemcsak a szocho jelentős csökkentése, hanem az alkalmazottaik nyugdíj-előtakarékosságát támogató munkáltatói hozzájárulás adóelőnye is ösztönözhetné a dolgozóik mai (bér) és jövőbeni (nyugdíj) érdekeinek egyidejű támogatására.

Hogyan javulhatna hosszabb távon is érdemben a nyugdíjasok helyzete?

A foglalkoztatói nyugdíjpillér gyors megteremtése mellett három azonnali beavatkozás javíthatná valójában a jövőbeni és a mai nyugdíjasok helyzetét - örvendetes lenne, ha a választások előtti felfokozott politikai és törvényhozói aktivitás ezekre a területekre is kiterjedne a nyugdíjprémium, a 13. havi nyugdíj és az inflációs nyugdíjemelések mellett.

A nyugdíjasok elszegényedésének megakadályozása

Az első beavatkozás a nyugdíjmegállapítás és a nyugdíjkarbantartás rendszerét érinthetné. A nyugdíjmegállapítási eljárás során a valorizáció mai módszere (amelynek révén a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év nemzetgazdasági nettó átlagkereseti szintjéhez igazítják a korábbi évek 1988-tól számításba vett nettó kereseteit) egyre kevésbé tolerálható méltánytalanságot okoz a régebben és a frissen megállapított nyugdíjak  összegében. Miután a valorizációs szorzók alakulását meghatározó nemzetgazdasági átlagkereset három-négyszer olyan gyorsan (10-12 százalékkal) nő az utóbbi években, mint az infláció – amelynek eddig átlagosan évi három százalékos mértékével a már megállapított nyugdíjakat kell korrigálni –, a korábbi években megállapított nyugdíjak relatív vásárlóereje drámai tempóban szakad le egyrészt a frissen megállapított nyugdíjak, másrészt az adott évi átlagkeresetek vásárlóerejétől. Erre a szegényedési csúszdára minden nyugdíjas rákerül, amint megállapították a nyugdíját, és a csúszda meredekségét csak ideig-óráig képes enyhíteni a 13. havi nyugdíj pozitív hatása - hiszen ez a plusz havi nyugdíj is a relatíve egyre kevesebbet érő rendes nyugdíj pénzügyi sorsát osztja.

A probléma megoldását egyrészt a valorizáció módszerének átalakítása, másrészt a nyugdíjemelés inflációkövető elvének megváltoztatása jelentheti.

A valorizáció osztrák mintára minden évben folyamatossá tehető (ezzel együtt az egyes szolgálati évek jelenleg össze-vissza ugráló értéke is egységesíthető), vagy német mintára a nyugdíjemelés rendszerében is érvényesíthető, ez utóbbi esetben az összes nyugdíj éppen olyan mértékben - az aktuális nyugdíjértékkel - nőne minden évben, mint az adott évben megállapítandó nyugdíjak alapja.

Magyarországon még ezt követően is pótlólagos emelésre szorulnának a régebben megállapított nyugdíjak, ezt egy lépcsőzetes emelési korrekciót előíró törvénnyel - amire 2005-ben már volt példa - végre lehet hajtani, például akként, hogy a nyugdíjemelés mértékét az adott nyugdíj megállapítási évjárata is befolyásolná, ez esetben az emelés mértékének meghatározásához az aktuális valorizációs szorzók táblázata is segítségül hívható.

Természetesen a nyugdíjemelés végrehajtása során az infláció mellett feltétlenül szükséges figyelembe venni a GDP-növekedés vagy a nettó átlagkereset éves növekedésének mértékét is, hogy a nyugdíjasok relatív elszegényedésének csúszdáját végre el lehessen bontani.

Végül a nyugdíjemelés jelenleg egységes százalékos mértékét is el lehetne felejteni, és helyette a nyugdíj összegétől függő sávokra meghatározott eltérő mértékben végrehajtani az emelést, megakadályozva ezzel, hogy a szegényebb nyugdíjasok még szegényebbek, a gazdagabb nyugdíjasok még gazdagabbak legyenek.

A nyugdíjas társadalom pénzügyi szétszakadásának megakadályozása

A nyugdíjas társadalom szétszakadása az utóbbi öt-hat évben veszedelmesen felgyorsult. A folyamatot a 13. havi nyugdíj visszaépítése kifejezetten turbófokozatba löki, mivel ez a juttatás mindenkinek a saját nyugdíja (vagy egyéb jogosító ellátása) alapján jár. Az első szakaszban a 2021. februári nyugdíj mellé a 2021. januári nyugdíj negyede járt. Akinek 100 ezer forint volt idén januárban a nyugdíja, az 25 ezer forintot kapott pluszban februárban, akinek 200 ezer, az 50 ezer forintot, akinek 500 ezer, az 125 ezer forintot, s akinek egymillió, az 250 ezer forintot kapott plusz juttatásként. A második és feltehetően utolsó visszaépítési szakaszban a 2022. januári nyugdíj 100%-a jár majd plusz ellátásként 2022. februárjában, ezt követően minden évben az akkori januári nyugdíj összegével egyezik meg a februári nyugdíj mellé utalandó 13. havi nyugdíj (amíg bírja korlátozás nélkül a nyugdíjkassza, amire persze semmi garancia).

• Az a nyugdíjas, akinek havi 100 ezer forint a nyugdíja, éves szinten 1,2 millió forint nyugellátást kap, amely a 13. havi nyugdíj teljes visszavezetése után éves szinten 1,3 millió forintra nő.
• Az a nyugdíjas viszont, akinek havi 500 ezer forint a nyugdíja, vagyis éves szinten 6 millió forint nyugellátást kap, a 13. havi nyugdíj teljes visszavezetése után éves szinten 6,5 millió forintra nő a nyugdíjbevétele.

Ennek következtében a két nyugdíjas között a jövedelmi különbség 6 millió - 1,2 millió = 4,8 millió forintról 6,5 millió - 1,3 millió = 5,2 millió forintra nő. A különbséget évről-évre tovább növeli a nyugdíjemelés egységes százalékos mértéke is.

A 13. havi nyugdíj csak akkor lehetne méltányos juttatás, ha átgondolt szolidaritási újraelosztási elemeket is tartalmazna, akár méltányos alsó-felső korlátok közé szorítva a kifizetést.

Ha nem ez történik, az új 13. havi nyugdíj ugyanarra a sorsra juthat, mint a 2004-ben bevezett elődje, amelyet 2009-ben először drákói szigorral kellett maximalizálni 80 ezer forint összegben (ez a korlát öröklődött a nyugdíjprémium máig hatályos és idén először ki is fizetendő elméleti felső korlátjaként), majd meg is kellett szüntetni.

A nyugdíjemelés változatlanul egységes százalékos mértéke tovább növeli a különbséget a szegényebb és gazdagabb nyugdíjasok között, hiszen a 100 ezer forintos nyugdíj után ugyanúgy 1,2% lesz a 2021. novemberi pótlólagos emelés, mint az 1 millió forintos nyugdíj után: az egyik nyugdíjas így 1200 forintot, a másik 12 ezer forintot kap havi emelés címén, vagyis a jövedelem az egyik esetben éves szinten 14.400 forinttal, a másik esetben 144.000 forinttal emelkedik.

Az európai nyugdíjrendszerek jellemzően nem engednek meg ilyen nagy eltérést a nyugdíjak vásárlóértékének karbantartása kapcsán, vagyis valamilyen módon szolidaritási újraelosztási elemeket tartalmaznak.

A legtöbb európai nyugdíjrendszerben a megállapítható nyugdíjakat szorítják keretek közé a járulékplafon érvényesítésével, néhány másik EU-tagállamban, például Spanyolországban nyugdíjplafont alkalmaznak. Magyarországon sem nyugdíjplafon, sem járulékfizetési felső határ nincs, ezért a nyugdíjvárományok a szolidaritási kiegyenlítő mechanizmusok hiányában korlátlanul csapongva alakulhatnak: éppúgy várható a jövőben (ezerszámra) többmilliós, mint (százezerszámra) néhány tízezer forintos nyugdíj, ami egyenes út a társadalmi feszültségek kezelhetetlen szintre növekedéséhez - ha nem történik időben beavatkozás.

A nyugdíjrendszer rugalmasságának erősítése

Magyarországon 2011 végén megszűnt az összes korhatár előtti nyugdíjfajta (a rokkantsági nyugdíjakkal együtt), igaz, hogy e súlyosan korlátozó intézkedésekkel majdnem egyidőben bevezetett nők kedvezményes nyugdíja finanszírozási igénye gyakorlatlag lenullázta az ebből fakadó megtakarításokat, a politikai és az erkölcsi haszon azonban nyilván megérte e kedvezményes nyugdíj bevezetését – bár egyre kevésbé látszik, meddig tartható ez fenn a jelenlegi feltételekkel. A kedvezményes nyugdíj 2011. január 1-jei bevezetése idején az akkori 62 éves nyugdíjkorhatárhoz igazították a 40 évi jogosító idő követelményét, ám azóta nő a korhatár és 2022-ben eléri a 65 évet. Három évvel magasabb nyugdíjkorhatárhoz elvileg három évvel hosszabb jogosító időt kellene előírni, hacsak nem törődik bele az állam, hogy minden nő a korhatára betöltése előtt nyugdíjba mehet - vagy nem akarja esetleg visszavezetni a férfiaknak is enyhet adó korkedvezményes nyugdíjazás korszerű rendszerét, amelyben minden korhatár előtti kifizetést, vagyis a nők kedvezményes nyugdíját is, levonás - málusz - terhelne, amely annyiszor 4-6% lehetne, ahány évvel a korhatár betöltése előtt szeretné valaki igénybe venni ezt a nyugellátást.

A fenti hármas problémakör megoldásával a nyugdíjasok helyzete nemcsak választási években, hanem minden évben érdemben javulhatna.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images