“A kormányt kritizáljuk és a nép mellett állunk” - mondta Isabel Wiseler-Lima luxemburgi néppárti képviselő az Európai Parlamentben, amikor a magyar és a lengyel jogállamiság helyzete került napirendre. A politikus ezzel is igyekezett jelezni, hogy az európai bírálatokból nem szabad általánosításokat kihallani, minden eljárás és állásfoglalás csakis az adott kormányt minősíti. Az európai fellépéssel szembeni leggyakoribb érvek egyike ugyanis éppen az, hogy az EU-nak nincs köze ahhoz, amit egy legitim módon megválasztott kormány tesz, mert az ország irányítóinak csak a választóival van elszámolnivalójuk. Ez azonban nincs egészen így.
A helyzet változatlanul romlik
Leginkább a bírói függetlenség kapcsán kerül elő az az érvelés, hogy egy magyar és egy lengyel bíró európai bírónak számít. Magyarországon és Lengyelországban bármelyik uniós polgár vagy cég keresheti a bíróságon az igazát, de ha ennek az ágazatnak sérül a függetlensége, rátelepszik a kormányzó hatalom, akkor ez kihatással van az uniós jogrend működésére. Más megközelítésben pedig ha az Európai Bíróság hoz egy döntést, akkor annak minden tagállami jogot felül kell írnia, különben nincs egységes joggyakorlat és ez megint csak zsákutcát jelent.
Ez csak egy téma azok körül, amelyeket az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában megvitattak a képviselők, rögtön a nyári szünet utáni első bizottsági ülésen. Ahol a képviselők ott folytatták, ahol nyár elején abbahagyták: jogállamiság, hetes cikk szerinti eljárás, szabálysértési eljárások, demokráciadeficit. És a viták gyújtópontjában Magyarország és Lengyelország állt, mert ebben a két országban a helyzet nemhogy javult volna, hanem romlott. Legalábbis erről szólt Didier Reynders igazságügyi biztos beszámolója, aki először általánosságban beszélt arról, hogy “egyes országokban” gond van a korrupcióellenes küzdelemmel és a végrehajtó hatalom befolyása megnőtt az igazságszolgáltatásra.
Később már konkrétan is ismertette, hogy Lengyelország esetében az európai bíróság kimondta, a bírák fegyelmi tanácsának működése nem felel meg az EU-s jognak, Magyarország ellen pedig több kötelezettségszegési eljárást kellett indítani olyan ügyekben, amelyek az uniós alapszerződések 2. cikkével, az EU alapértékeivel függenek össze. Példaként említette a melegeket a pedofilokkal összemosó magyar szabályozást, amely egyébként más uniós normákat is megsért.
Alig-demokrácia
A képviselők nem voltak túl lelkesek, sőt, inkább elkeseredettnek tűntek. Ennek többen hangot is adtak, amikor elmondták, hogy az elmúlt évtizedben számos vitát tartottak, állásfoglalásokat fogadtak el és eljárásokat indítottak, de tulajdonképpen semmi sem történt, mert vagy az Európai Bizottság, vagy pedig a tagállamok szintjén megrekedtek, elhaltak ezek a kezdeményezések. Így aztán sok bírálat érte a Bizottságot és a Tanácsot is.
Az éves jogállamisági jelentés kapcsán sokan azt rótták fel, hogy csak megállapítják a tényeket, de nem fogalmaznak meg ajánlásokat, amelyek teljesítését, végrehajtását nyomon lehetne követni. A tagállamok pedig képtelenek egységes politikai álláspontra jutni, illetve hogy konfliktust vállaljanak fel a magyar és a lengyel kormánnyal, így aztán csak halasztgatják a döntést.
A cikk elején már idézett Isabel Wiseler-Lima képviselő azt mondta, hogy a magyar és a lengyel helyzet alapvető ellentmondásra világít rá. Mint fogalmazott, a sajtó szabadsága nélkül nem működhet a demokrácia, az igazságszolgáltatás függetlensége híján pedig megrendül az emberek bizalma az intézményekben. Nála is határozottabban szólt az EP egyik alelnöke, a szociáldemokrata Katarina Barley. A német politikus szerint Magyarországon alig-alig beszélhetünk demokráciáról.
“Az összes fontos hivatalnokot a posztjáról csakis kétharmados többséggel lehet csak leváltani. Ha megnézzük, hogyan változtatták meg a választási törvényt, teljesen világos, hogy egyetlen párt sem fog soha többé kétharmadra szert tenni. Hiába veszítene Orbán a választásokon, továbbra is ellenőrizni tudná az államot, az intézményeket. Ha ezt nem nevezzük antidemokratikusnak, akkor nem tudom, hogy mi számít annak” – mondta Katarina Barley. Csatlakozott hozzá Gwendoline Delbos-Corfield, francia zöldpárti képviselő. Kijelentette: “Már nem beszélhetünk demokráciáról Magyarország esetében. Azt látjuk, hogy az EU kellős közepén van egy ország amelyet oligarchák kerítettek hatalmukba.”
A lengyel kormánypárti képviselő, Beata Kempa úgy érvelt az előbbiekkel szemben, hogy az Európai Bizottságnak nincs jogalapja ahhoz, hogy ilyen konklúziókat vonjon le. Szerinte ez egy ideológiai vita, nem ennek a parlamenti bizottságnak kellene ezzel foglalkoznia, ahol egyébként sem tartják kellően tiszteletben, hogy a nép választja meg a vezetőiket. A szélsőjobb is Budapest és Varsó segítségére sietett. Nicola Bay a magyar kormányzati kommunikációban jól ismert érvelést hangoztatta, amely szerint az a gondja Brüsszelnek, hogy a magyar és a lengyel kormány nem akar befogadni bevándorlókat. “Teljesen normális, hogy ezek az országok a saját szuverenitásukat kihasználva visszautasítják azt, hogy kötelezően befogadjanak migránsokat” – magyarázta Bay képviselő.
Nesze semmi – szlovén módra
Mindezek után nagy várakozás övezte a soros elnökséget betöltő Szlovénia igazságügyi miniszterének “fellépését”, akitől a képviselők azt akarták megtudni, milyen tervei vannak a szlovén kormánynak a hetes cikkes eljárás tovább vitelében. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy túl vagyunk számos meghallgatáson, amikor a magyar kormány képviselője (jellemzően Varga Judit igazságügyi miniszter) válaszolt kollégáinak a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmakra.
Az eljárásrend szerint most annak kellene következnie, hogy a tagállamok négyötödös többséggel ajánlásokat fogalmaznak meg, amelyeknek az érintett kormánynak határidőre eleget kellene tennie. Ellenkező esetben – immár egyhangú döntéssel – jöhetnek a szankciók.
Nos, a képviselők legnagyobb csalódására Marjan Dikaucic egyetlen mondattal elintézte a témát: “Az elnökség vállalta, hogy felgyorsítja a hetes cikkes eljárást, a decemberi ülésre meghallgatást tűz ki.” A politikusok közül sokan nem lepődtek meg ezen igazán, hiszen tudják, hogy a szlovén és a magyar kormány között nagyon jó a kapcsolat, Janez Jansa szlovén kormányfő valósággal példaképének tekinti Orbán Viktor.
Annyit Gwendoline Delbos-Corfield szavaiból azért kiszűrhettünk, hogy az áttörést majd a következő, francia elnökség hozhatja meg, ahol már valóban eljuthat a folyamat az ajánlások megfogalmazásáig. Igen ám, de már most is három évvel vagyunk azután, hogy az Európai Parlament minősített többséggel azt javasolta a tagállamoknak, hogy folytassák le az eljárást.
A jogállamisági rendelet vizsgálatára várnak
A frusztrációt csak növeli, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság már múlt héten egymásnak ugrott a jogállamisági mechanizmus ügyében. A parlamentben jelenleg azt a bírósági keresetlevelet készítik elő, amellyel a Bizottságot be akarják perelni, mert nem tesznek eleget a kötelezettségüknek és nem alkalmazzák az uniós források védelme érdekében január óta érvényes jogszabályt.
Az Ursula von der Leyen-vezette Európai Bizottság ugyanis arra vár, hogy az Európai Bíróság mondja ki: az uniós joggal összefér a jogállamisági rendelet. Ez az ítélet vélhetően ebben az évben megszületik, akkor is, ha közben a parlament pert indít a Bizottsággal szemben. Igaz, utóbbinak nem sok értelme lesz – sokan most is azt mondják, csak politikai nyomásgyakorlásról van szó.
Ami viszont tény: a magyarországi korrupció miatti aggodalmak azt eredményezik, hogy az ország továbbra sem fér hozzá az őt megilleti 2500 milliárd eurós újjáépítési alaphoz. Úgy tűnik, a Bizottság sarkára állt és addig nem hagyják jóvá a magyar terveket, amíg a szükséges változtatások el nem készülnek.
