Januárban megjelent egy cikk a Victoriana blogon, amelyben szó esett Haynau tábornok 1850-es londoni kalandjáról, amikor is egy londoni sörgyárban felismerték és megverték a munkások. Mert híre ment, hogy az osztrák fővezér egy évvel korábban megalázó módon megvesszőztetett egy erdélyi asszonyt, Maderspach Károlynét.

A cikk kapcsán jelentkezett nálunk egy hölgy, Maderspach Kinga, az áldozat ükunokája, aki a család történetét is kutatja. Elmondta, hogy birtokában van egy napló, amit Maderspach Károlyné még a szabadságharc idején, 1849-ben írt, és amelyből az is kiderül, miért tette ezt vele Haynau.

A naplóról sokáig a család sem tudott, teljesen véletlenül került elő. Maderspach Kinga pár éve megkereste a Hadtörténeti Múzeum akkori igazgatóját, dr. Hermann Róbertet, hogy figyelmébe ajánlja az összegyűjtött családi iratokat. A beszélgetés során egyszer csak kiderült, hogy Maderspachné naplót vezetett, amely ott lapul az igazgató fiókjában. Korábban az Országos Levéltárban őrizték, és mivel dr. Hermann Róbert kutatási területe a szabadságharc időszaka, ő bukkant rá az értékes iratra. Így került elő Maderspach Károlyné Buchwald Franciska eredeti, német nyelven, gót betűkkel írt visszaemlékezése.

A napló megvan, és ha fellapozzuk hozzá a történelemkönyveket is, nemcsak az eseményeket lehet rekonstruálni, fel tudjuk vázolni a két főszereplő, Haynau és Maderspachné portréját. Rajtuk keresztül pedig kicsit közelebb jutunk egy érdekes, fontos és nagyon romantikus korszakhoz, a XIX. század második feléhez - a szabadságharctól a megtorláson át egészen a kiegyezésig.

***

1. rész: Meg kell értenie, ebbe a szégyenbe belehalok

Maderspach Károlyné 45 éves volt, amikor 164 évvel ezelőtt, 1849 augusztusában a sorait papírra vetette.

Buchwald Franciska néven született 1804-ben, egy aradi polgárcsaládban. 1828-ban kötött házasságot a német és osztrák ősökkel rendelkező Maderspach Károllyal. A Maderspach család a Rajna vidékéről származik, az 1200-as évekig tudják visszavezetni a családfájukat. A magyarországi Maderspachok Tirol környékéről jöttek a Bánság területére, valamikor a 18. században. Károly Selmecbányán szerzett mérnöki diplomát, majd rokonaival megalapította a "Hofmann Testvérek és Maderspach Károly Bánya és Vasműveket" Ruszkabányán, a Vajdahunyad környékén található fémérc feldolgozására. A 4000 főt foglalkoztató üzem az 1840-es években már az ország második legnagyobb vasgyára, az első magyar iparmű-kiállításon ezüstérmet nyer termékeivel. Maderspach Károly igazi reformkori ember. Többször találkozik Kossuthtal, vasművét József nádor és Széchenyi is meglátogatja, utóbbi naplójában is megemlíti. A családfőt a vashidak is érdeklik. Erdélyben is épít ilyet, majd a Pestet Budával összekötő híd pályázatára küld terveket. Nem ő nyer, lemarad William Clark mögött - az angol mérnök elképzelései alapján épül meg a Lánchíd.

Amikor kitör a forradalom, nem kérdés, hogy Maderspachék melyik oldalon állnak. Ruszkabánya 600 fős nemzetőrséget állít ki. A vasgyár ágyúkat, golyókat gyárt a seregnek, Károly fivére és két gyermeke is bevonul honvédnak. Egy befolyásos, sikeres, német gyökerű család elkötelezetten a magyar ügy mellé áll.

Amikor Buchwald Franciska megszületett, épp megkezdődött egy német tartományi gróf és egy zsidó patikuslány törvénytelen gyermekének, a 18 éves Julius Jacob von Haynaunak a katonai karrierje. Megjárja az európai hadszíntereket, szépen halad a ranglétrán. 1805-ben francia fogságba esik, találkozik Napóleonnal. A császár nagy hatást tesz rá. A napóleoni háborúkat már őrnagyként fejezi be, 1808-ban megházasodik, lánygyermeke születik. 27 év múlva már vezérőrnagy. Megbízható katona, óriási becsvággyal. De nehéz természetű ember, folyton összezördül a feletteseivel, a bajtársaival. 1847-ben tábornokként helyezik Temesvárra, ahol egy maláriás láz hónapokra ágynak dönti. Amikor kitör a forradalom, összetűzésbe kerül egyik tisztjével, Damjanich János századossal. Hamarosan eltávolítják Temesvárról. Haynau Grazba megy, és 61 évesen kéri a nyugdíjaztatását. 1848 májusában semmi jel nem utal rá, hogy Maderspachné és Haynau sorsa valaha is összefut.

Haynaut azonban nem nyugalmazzák. A Habsburgokat több oldalról is veszély fenyegeti. A tábornokot Olaszországba küldik, hogy ott próbáljon meg rendet csinálni. A leselejtezett, öreg profi élete új értelmet nyer, megérzi, hogy nincs még itt a vége a karrierjének. Hogy szükség van rá, mert meg kell menteni a birodalmat. Meg kell mutatni - a fiataloknak is -, hogyan kell ezt csinálni. Teljes szenvedéllyel veti bele magát a feladatba.

Kicsit furcsa belegondolni, mi történik, ha 1848-ban Haynau valóban nyugdíjba vonul. Ha úgy dönt, öreg ő már ehhez, vásárol valahol egy birtokot, és pihenéssel tölti hátralevő éveit. A szabadságharcot valószínűleg akkor is leverik, és akkor is jött volna a megtorlás, még ha talán nem is ilyen hévvel - mert ez a dolgok rendje. Egy viszont biztos: ma senki nem tudná, ki volt Haynau. Hat éve volt még hátra, ezalatt - illetve igazából csak egy esztendő kellett neki - örökre beírta magát a történelembe. Az osztrák, a magyar és az olasz történelembe legalábbis. Meg egy kicsit az angolba. Ha megkérdezzük az utca emberét, mondjon híres osztrákokat, az ő neve biztosan elhangzik. Talán még Ferenc József, Niki Lauda, Schwarzenegger, Mozart és Falco lenne vele versenyben.

De hagyjuk a jelent, menjünk vissza 1849 májusáig, amikor még olyan szép volt minden.

Május 21-én az ország örömmámorban úszva ünnepelte Buda felszabadítását. A dicsőséges tavaszi hadjárat során a honvédsereg a határig kergette az osztrákokat. A budai vár bevétele már csak a hab volt a tortán. Kossuth június elején ünnepélyesen bevonul a fővárosba. Pünkösd vasárnapján népünnepélyt rendeznek Pesten, lelkes beszédekkel, hálaadó istentiszteletekkel, ökörsütéssel, csapra vert boroshordókkal. Az olasz Francesco Morelli fúvós együttese és egy cigányzenekar húzza a talpalávalót, egészen hajnalig. Egy héttel később Ruszkabánya is bulizik. A 24. zászlóalj tisztjei adnak partit a szabadban. A honvédek a helyiekkel isznak, mulatnak, táncolnak. Két pohárköszöntő közt felállítanak egy nemzeti zászlóval díszített szabadságfát. A Maderspach család is részt vesz az eseményen.

Nem tart már sokáig az ünnep. Magyarország felett gyülekeznek a viharfelhők. I. Miklós orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár pont Buda visszavételének napján csap egymás kezébe Varsóban. Megállapodás születik, hogy az oroszok baráti segítséget nyújtanak a Habsburg Birodalomnak. A cár 200 ezer katonát küld, hogy leverje a szabadságharcot.

Május végén új embert neveztek ki az osztrák csapatok élére is. A katonai kudarcok miatt összeroppant, tehetetlen Welden helyett Haynau báró érkezik, aki áprilisban már rendet csinált Bresciában. Asszonyokat korbácsoltatott, és halottakat akasztatott. Élet-halál ura. Ferenc József egész Magyarországra kiterjedő teljhatalommal ruházta fel. "Kész vagyok fejemmel kezeskedni azért, hogy egy évszázadon belül többé nem tör ki forradalom Magyarországon. Gyökerestül fogom kiirtani a gazt" - mondta. És komolyan is gondolta. Július 1-jén kiadott győri kiáltványa nem hagyott kétséget felőle, hogy nálunk is tűzzel-vassal fog rendet teremteni. Nem lesz kecmec. Július 19-én Haynau bevonul Budára. Itt is közleményekben üzenget a lakosságnak. Egyik falragaszából még az is kiderül, mennyire csalódott a helyiekben: "Ti, nyelvre és szokásokra nézve nagy részben németek ismét részt vettetek azon törekvésben, mellyel egy istentelen szájhős egy magyar köztársaság ábrándos épületén munkált." Így talán még jobban érthető, miért akart annyira megbüntetni egy családot, amelynek a híre már Bécsbe is eljutott. Ahol a férjet Maderspachnak, a feleséget Buchwaldnak hívják...

Buda bevétele után Haynau továbbvonul. Innentől már gyorsan pörögnek az események. A magyar haderő felőrlődik a kettős szorításban. Augusztus 9-én Haynau győz Temesvárnál, Kossuth két nap múlva Görgeyre ruházza a hatalmat, aki Világosnál leteszi a fegyvert. Mindennek vége. Mint oldott kéve, hullik szét a nemzet. Petőfi halott, Kossuth Törökországba szökik. Szemere a Szent Koronával menekül, hogy elássa még valahol magyar földön. A hírek arról szólnak, hogy már csak Bem József és Kmety György tartja magát Erdélyben. Hamarosan már hírek sincsenek. Nincs is rájuk szükség. Elég, ha Maderspachék kinéznek az ablakon. A honvédsereg megmaradt katonái, akik még nem adták meg magukat, lerongyolódva, éhesen vánszorognak át Ruszkabányán. Már ők sem tudják, hová. Hamarosan megjelenik Bem és Kmety a faluban. Orsova felé tartanak, ahol még át lehet jutni a határon... A két tábornok a Maderspach-házban piheni ki magát, kötözi be sebeit. Másnap indulnak Törökország felé. Egynapi előnyük van üldözőikkel szemben.

A császári katonák másnap vonulnak be a településre. Hamar kiderítik, hol szállt meg Bem. Maga a családfő mondja el nekik - Maderspach Károly és felesége innentől foglyok a saját házukban. Nyilván akkor sem ússzák meg, ha nem derül ki a bemes történet. Így is sok volt a rovásukon. Pár héttel korábban Haynau pribékje, Gröber százados a harcokban elesett Maderspach Ferenc ezredes holttestét próbálta felakasztatni Zsombolyán. A falu népe akadályozta meg a tettet. Kaszákkal, kapákkal felszerelkezve védték a sírt a katonáktól.

A Maderspach házaspár nem hunyta le a szemét éjszaka: "Csend volt a házban, csak mi ketten, szegény apa és én virrasztottunk aggodalomban, és azzal foglalkozva, hogy mindent, ami a múltra emlékeztetett, megsemmisítsünk. Apa levelezése Kossuthtal, Széchenyi István és Vukovich levelei, minden arckép, Ferenc sógorom levelei, és így mindaz, a mi a házhoz fűzött, el lett égetve" - számol be Franciska naplója az utolsó közös estéről.

Amikor másnap értük jöttek, talán Maderspach Károly lepődött meg a legjobban, hogy nem őt, hanem a nejét viszik el. "Előállt a kocsi, és egy káplár felszólított, és reám parancsolt, hogy szálljak fel. Összeszedtem egész bátorságomat a végzetes szörnyű búcsúzás alkalmával, sírva állt körülöttem az egész cselédség, még egyszer megöleltem drága férjemet, megcsókoltam - Istenem, utoljára!" Maderspachnét - a helyi plébánossal együtt - kocsiba rakták és a fasorig vitték, ahol a júniusban felállított szabadságfa állt. A katonák négyszögbe álltak. A nő biztos volt benne, hogy kivégzik. "Igen, itt fognak agyonlőni. Ez volt a gondolat, mely átcikázott agyamon. Megfogtam a pap kezét és mondám. Ön látja most, hogy miért kellett velem jönnie; ámbár kevés idő marad engem a halálra előkészíteni, de én számítok Isten irgalmára. Csak arra kérem, ne hagyja hullámat, míg férjem és gyermekeim azt át nem veszik, zsebembe pénz és ékszer van!"

Nem kivégzésre készültek a katonák. Maderspachné felső ruháit letépték, majd a kapitány parancsolta, hogy térdeljen le. Két közlegény megragadta a kezét, másik kettő pedig előlépett egy-egy nyírfa vesszővel a kezében.

Adjuk át a szót ismét neki: "Kezeimet összekulcsolva fordultam a századoshoz: Önnek is van anyja. Tisztelje azt bennem. Édesanyja megátkozza önt, ha meghallja, mit művelt a fia. Ne sértse meg ennyire egy nő méltóságát és becsületét. Hisz bennem meggyaláz minden nőt, édesanyját, nővéreit! Ezután a többi tisztekhez fordultam, hogy mint lovagias férfiak ne engedjék a gyalázatos exekuczió végrehajtását." Hiába volt minden. "Még egyszer a lovaskapitányhoz fordultam, könyörögve emeltem fel kezeimet, kérve, hogy lövessen inkább agyon. Hisz meg kell értenie, ebbe a szégyenbe úgyis belehalok!"

De Maderspachné hiába könyörgött. A vesszőzést végrehajtották, a fél falu szeme láttára.

A meggyalázott asszonyt Karánsebesre vitték, ott várta további sorsát. Egy napig volt fogságban. Mert azért akadt egy úriember az osztrákoknál is: a magyar seregeket Karánsebes környékén üldöző Wallmoden tábornok. Mikor megtudta, mi történt, azonnal parancsba adta, bocsássák szabadon a nőt.

Persze nem csak ő tudta meg, mi történt. Franciska férje is. És valószínűleg sejtette, felesége megalázása csak a kezdet. Haynau addig nem nyugszik, míg teljesen tönkre nem teszi őt, a családját, a gyárát és az egész rebellis fészket. Nem csak szeretteit, az üzemét is meg akarta óvni, amikor úgy döntött, megadja Haynaunak a teljes elégtételt. Hogy ne pusztítson el mindent, amit felépített. Az ólomolvasztóba ment, magához vett egy kis mozsárágyút, és felcipelte a Kiskálváriára. Meggyújtotta a kanócot, és beletette a fejét a csőbe...

A helyet azóta Mozsárhegynek (Pöllerberg) nevezik.

Maderspachnéval a helyi plébános közölte a hírt. "Ön még nem szenvedett eleget, szegény asszony. Legyen erősebb, mint férje. Legyen lelkiismeretes anya" - ilyeneket mondott. A nő eszméletlenül esett össze a lábainál.

Később értesült arról is, mi volt a vád ellene: hogy azon a júniusi honvédünnepélyen elégetett egy szalmabábut, ami a császárt ábrázolta. Ebből semmi nem volt igaz. Hogy kik rágalmazták meg, arról szintén mesél a naplója. "Hogy ti gyermekeim soha el ne felejtsétek azokat a körülményeket, amelyek egy borzasztó eseményt szüleitek fejére zúdítottak, most olyan személyekről kell beszélnem, kiknek nevei borzalmat keltenek bennem .... Ezek az emberek: a cseh származású Hertl szatócs, annak két fia, azután Kraus és Makutz sógorai, és az oláh pópa, Botos. Ezek az emberek voltak az egyedüli fekete-sárgák (osztrák érzelműek) Ruszkabányán. Meggazdagodtak a gyár jóvoltából, de alattomban mindég intrikáltak, kémkedtek."

Maderspach Károlyt Ruszkabányán temették el, sírja ma is ott van a temetőben. Haynau az erdélyi rendcsinálás után visszatért Pestre. Fél évvel később Buchwald Franciska is búcsút intett Erdélynek. Ő is a fővárosba ment.

Hogy felkeresse Haynau bárót.

2. rész kedden: Egy forradalom, négy temetés - Átkozott magyar némberek