Megalkuvás? Inkább politikának nevezem – hiszen ez a politika lényege: folyamatosan kompromisszumokkal keresni a legelfogadhatóbb megoldást, amellyel a legtöbben boldogulhatunk a világban, és e hazában.
Sokan tudják rólam, hogy baloldali értékeket valló szabadelvű a felfogásom, amit párttagsággal is megerősítettem – a Demokratikus Koalíció alapító tagja vagyok. Lehet persze most azon merengeni, hogy a DK mennyiben baloldali – de ez a párt tagságára tartozik. Voltak, vannak – és remélem, lesznek is – belső viták a baloldaliság mikéntjéről. De úgy vélem, a párt miniszterelnök-jelöltjének, Dobrev Klárának a kampányban elhangzott beszélgetéseiből nyilvánvalóvá vált: a párt kiemelten fontosnak tartja az esélyegyenlőséget, a szolidaritást, amik a legfontosabb baloldali értékek.
Szinte hallom a megvető mordulást: Naná, pártkatona! Akik ezt az aljas szót kitalálták, nagy bűnt követnek el az általuk oly felmagasztalt NÉP-pel szemben. Mert azt sugallják: Neked nincs közöd a közös életünkhöz, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni. A „pártkatona” meg majd menetel, dolgozik helyetted is– fúúúúj. Igen, időnként a megegyezés érdekében bizony szükség van némi katonás fegyelemre, mint pl. most, a Márki Zay mellé állásban.
Az előválasztások során bebizonyosodott az is, mekkora ereje van egy másik hamis közhelynek: a „független”-nek. Sokszor mondtam már: független ember egyfajta létezik: a tényektől független. Minden embernek, a politikusnak is, vannak elvei, nézetei, tapasztalatai, amik meghatározzák a döntéseit, amik mindannyiunk életét befolyásolják.
Polgári demokráciákban, amikor sokmillió ember választ vezetőket, a személyes ismeretség kevéssé hat – nincs ember, akinek 3 és félmillió személyes ismerőse van. (Kb. ennyi szavazat kell Magyarországon a kormánytöbbség megszerzéséhez.) Ezért a szavazók zöme a tévéből, rádióból, a nyilvánosság egyéb forrásaiból tudhatja csak, mire készül a jelölt. Ha a jelölt egy párt tagja, akkor némi garanciát jelenthet a párt programja, előélete stb. Többé-kevésbé az is kiszámítható, hogy mekkora támogatottsága lesz a parlamentben, hogy valóra is válassanak a tervek.
A „független”, némi homályos mozgalmi háttérrel rendelkező politikus azonban hajlamos elszabadult hajóágyúként működni egy idő után. Hiszen nem „pártkatona”, egyik közösségnek se tartozik felelősséggel. Tapasztalat, hogy idővel – többnyire az első népszerűtlen intézkedés nyomán, az őt magas polcra lökő mozgalom is porlik mögüle. Hiszen ők sem „pártkatonák”. Nem kötelességük tudni, mi oka volt a népszerűtlenséget hozó döntésnek, és igen hamar kiáltanak „árulót”, ha választottjuk netán megegyezik valamelyik párttal az országgyűlésben.
Nagyjából így működnek a többpárti demokráciák – folyamatosan egyensúlyozva lehetőségek és kényszerítő körülmények között.
Orbán Viktor hosszú uralgásának is elsősorban az az oka, hogy a magyar lakosság szinte sose élt ilyen rendszerben. A szavazók többsége EGY jóságos uralkodótól vár mindent, a véleményt, a vitát ellenségeskedésnek tartja,
Ha az ellenzéki pártok többséget is szereznek jövő tavasszal, nemcsak a koalíciót alkotó hat (vagy hét?) párt különbözőségével, a kipucolt államkincstár ürességével, bebetonozott kétharmados törvények garmadájával kell szembenézniük. Hanem fideszes honfitársaink tömegével is, akik mára beleszoktak, hogy nem egy – elveken, nézeteken, kompromisszumokon alapuló politikai kormányuk van, hanem egy egyszemélyes imakör idolja szabja meg a mindennapokat.
A fidesz régóta nem párt: idejét nem tudom, mikor volt utoljára kongresszusuk. A legutóbbi, amiről még tudósítottak, inkább ünnepi nagygyűlésre hasonlított, ahol kizárólag a Vezér glóriáját fényezték. (A Fidesz már régen kinyírta minden koalíciós partnerét, kezdve az MDF-n, folytatva a kisgazdákon. A kereszténydemokraták elviekben még működnek. A Vezér néha dob nekik valami koncot – most például vagy 70 milliárdból mutogathatja „életbakját” a KDNP vezére és vadásztársasága.)
Persze a tömegtámogatottsága nagy: most, 23-án is sokezren hallgatták Vezérük szavát. (Ami ezúttal elég konfúzra sikeredett – fárad a stáb.) És nemcsak a megvettek, vagy legyűrtek meneteltek az Andrássy úton ezt észben kell tartanunk. Akkor is, ha tudjuk: buszok sokasága hozta vidékről, meg határon túlról ingyen hétvégére a közönség nagy részét – állami pénzből. Honfitársaink ők is, akármit is gondolunk azokról, akik most éppen amiatt aggódnak, hogy óvodás kisgyerekeiknek majd a nemváltó műtétek szépségeit ecsetelik az LMBTQ közösség tagjai, no meg persze a gonosz brüsszeliták. (A „brüsszeliták” az Európai Unió kormánya és parlamentje.)
Tweet
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba. Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni. Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!