Egy sor feketelista kering azokról a cégekről, amelyek az orosz-ukrán háború február 24-i kitörése után sem hagyták el Oroszországot. Ilyen a leave-russia.org vagy a Yale Egyetem listája. A listákon szereplő cégek nem szankciósértők attól, hogy egy nyugati embargó által sújtott országgal üzletelnek, a szerkesztőknek erkölcsi, etikai aggályaik vannak, szerintük minden gazdasági kapcsolat az agresszort erősíti.

A listák megbízhatósága hagy némi kívánnivalót maga után, tekintve, hogy olyan cégek is rajta vannak - Magyarországról például a Rába vagy a Zwack -, amelyek már hónapokkal korábban visszautasították, hogy bármilyen üzleti viszonyban állnának Oroszországgal. Állításuk szerint hiába vették fel a kapcsolatot a listák szerkesztőivel, még mindig szerepelnek a listán.

A nagy magyar cégek közül a Mol, a Richter Gedeon és az OTP szerepel a listán, de ott van az egészségügyi termékeket gyártó Sanatmetal vagy a Herendi Porcelánmanufaktúra.

Miért éri meg maradni Oroszországban?

„Ezek az adatbázisok elég megbízhatatlanok, sajtóértesülések alapján is fel lehet rájuk kerülni - mondta Kalotay Kálmán, aki 1990-től 2021-es nyugdíjba vonulásáig Genfben dolgozott az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) munkatársaként. - Kedvenc példám a Tungsramé, amiről azt írják, hogy abbahagyta a tevékenységét Oroszországban, miközben csődbe ment.”

A három nagy cégen kívül a többi elhanyagolható, van, hogy képviseletük sincs Oroszországban, legfeljebb eladják a termékeiket, ezzel ők sem sértenek szankciót. Ilyen alapon kerülhetett fel a Herendi Porcelánmanufaktúra. (A Herendinek több oroszországi üzlete is van, egyébként a honlapjuk szerint az ukrajnai Odesszában is van kettő. A cég 2009-ben a Kremlben rendezhetett kiállítást, ekkor egy több mint két méter magas óriásvázát ajándékozott Oroszországnak.)

Kérdés, miért akar egy cég Oroszországban maradni? A szankciókkal sújtott országban nagyon nehéz a mindennapi üzletmenetet fenntartani, az anyavállalattal való kapcsolatot, pénzügyi tranzakciókat, logisztikát megoldani vagy a Richter Gedeon esetében a gyógyszergyártáshoz szükséges alapanyagot beszerezni. A maradás mellett szól ugyanakkor, hogyha véget ér a háború és feloldják a szankciókat - ahogy Kalotay Kálmán fogalmaz - „valamilyen Oroszország még mindig lesz, ahol valamilyen üzleti tevékenységet folytatni lehet”. Ezért fontos egyes cégeknek megtartani a pozícióikat, ráadásul a konkurensek esetleges távozásával kisebb lesz a verseny, és a kivonuló cégek helyi vagyonát is olcsóbban meg lehet szerezni.

Bezzeg a lengyelek

Az oroszországi jelenlét miatt máshol nem veszít pozíciót egy Moszkvával üzletelő magyar cég? A szakértő szerint ez annak ellenére se valószínű, hogy az OTP-t emiatt folyamatosan kritizálják az ukránok, miközben a bank mindkét háborúzó országban jelen van. Kijevnek közvetlen eszközei nincsenek arra, hogy kikényszerítsék az OTP kivonulását Oroszországból. „Ukrajnából nem valószínű, hogy távoznia kell az OTP-nek, attól az ukránoknak nem lenne jobb” - mondja. Magyarországon pedig nem olyan a politikai klíma, hogy egy Oroszországgal üzletelő cég odahaza piaci veszteséget szenvedjen el.

Egy sor nyugat-európai ország vagy éppen Lengyelország nem tartozik ezek közé. Az odavalósi cégeknek a háború kitörése után evidens volt kivonulni Oroszországból - akkor is, ha tevékenységükkel semmilyen szankciót nem sértettek. Kalotay Kálmán egy közelmúltbeli konferencián ismerte meg egy lengyel divatipari cég esetét. „Megkérdeztem tőlük, hogy miért hagyták ott Moszkvát? Egy divatipari cég a szankcióval sújtott Oroszországban is működhetne. - mondja. - Azt felelték, hogy a maradás erkölcsi kockázata olyan nagy, hogy azt a lengyel piacon is megéreznék, komoly baj lehet abból, ha a helyiek megtudnák, hogy Oroszországgal üzletelnek. Egy lengyel cég az agresszorként fellépő Oroszországban egyszerűen nem maradhat. A ruhakészletüket eladták egy kínai cégnek, a kínaiak a ruhákat átcímkézték, és más név alatt eladták az oroszoknak.”

Az EU nem szólhat bele

Magyarország erősen kilóg a nyugati országok sorából, az EU legtöbb államának cégei ugyanis többségükben a kivonulást választották, ha nem is olyan drasztikusan, mint a lengyelek vagy akár a csehek. A magyar magatartás inkább a kínaira, indiaira vagy törökországira hasonlít. Kérdés, van-e EU-s nyomás a magyar cégeken. A kutató szerint az EU csak akkor szólhat bele, ha az adott tevékenység rajta van a szankciós listán, legális üzletelés miatt nem lenne szerencsés a nyomásgyakorlás.

Különleges eset a Richter Gedeoné. Az EU-szankciók az egészségügy területén mozgó cégekre nem vonatkoznak. Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója a nyáron azt mondta, a tevékenységük a Vöröskeresztére emlékeztet, a gyógyszerhez, a terápiához való hozzáférés szerinte ugyanis alapjog. Közben - akárcsak az OTP - a Richter is ki van téve az ukránok, például személyesen az egészségügyi miniszter nyomásának. És van olyan gyógyszermulti is, például a brit GSK, amelyik a Richterhez hasonló okokból maradt ugyan Oroszországban, de ottani profitjukat éppen a Vöröskeresztnek ajánlotta fel.

És van-e abban hazardírozás , ha egy cég úgy dönt, marad az orosz piacon? Az rendben van, hogy a szankciók feloldása után előnyt élveznek majd Oroszországban, de nem veszítenek-e ezzel sokkal többet, nem használja-e fel nevüket az orosz propaganda? Nos, a magyar cégeknek nincs akkora nevük, hogy ez reális veszély lenne. Más eset mondjuk a McDonald's-é, amelyik olyan globális világmárka, hogy előbb szüneteltették a működésüket, majd 32 év működés után kivonultak Oroszországból.

A nép elszegényedik, az elit nem

Kalotay Kálmánnak személyes tapasztalata is van egy szankció sújtotta országgal. Az Egyesült Államok 1997-ben rendelt el kereskedelmi embargót Szudán ellen, az UNCTAD munkatársaként közelről látta ennek gyakorlati hatását. „Szudánba mindig sok készpénzt kellett vinni, mert a hitelkártyák nem működtek, készpénzzel viszont mindent meg lehetett oldani - mondta. - A külföldi cégek munkatársainak a fizetése pedig az Egyesült Arab Emírségekbe érkezett.”

Sok magyarnak közvetlen tapasztalata is van arról, milyen egy szankció sújtotta országban élni, a kilencvenes években ugyanis Slobodan Milošević Jugoszláviája embargó alatt állt. A nép ebből annyit érzékelt, hogy egyre szegényebbek lettek, alapvető áruk és szolgáltatások hiányoztak, miközben az ország vezetői ugyanolyan jól éltek, mint korábban. Kalotay Kálmán szerint a szankciós rendszer működik, bár tény, sokszor akár egy évtizednek is el kell telnie ahhoz, hogy valamennyire meglátszódjon a hatása, hogy az ország vezetőinek helyzete fenntarthatatlanná váljon. Szudánban belső elégedetlenség döntötte meg a diktátor Omar el-Basírt, ahogy Milošević bukásához is utcai megmozdulások vezettek el. A rasszista apartheid miatt szankciók alá vont Dél-Afrikában pedig éppen a rezsimet fenntartó politikusok látták be, hogy a szankciók túlságosan költségesek, ezért jobb kiegyezni Nelson Mandelával.

„Tény, hogy a szankciók egyik árnyoldala éppen az, hogy az elitet kevésbé sújtja az egyszerű embereknél - mondja Kalotay Kálmán. - Különösen így volt ez Dél-Afrikában, ahol a feketék a fehéreknél jobban szenvedtek az éppen az érdekükben hozott szankcióktól. Mégis, amikor megkérdezték Mandela pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus tagjait, a többség amellett volt, hogy maradjanak a szankciók, mert csak így lehet kicsikarni változást, és végül igazuk lett.”

Felvételi a rendszerváltás idején

És hogyan került Genfbe, hogy az ENSZ egyik szervezetének a munkatársa legyen? - kérdeztem. Nos, a rendszerváltás idején a Corvinus elődjén, a közgazdaságtudományi egyetemen dolgozott. „Harmincegy éves voltam, a rektorunk szólt, hogy megváltozik a világ - meséli. - Már nem a Külügyminisztériumon keresztül lehet megpályázni ENSZ-állásokat, hanem közvetlenül is lehet felvételizni. Ha sikerül, az az egyetem hírnevének is jót tenne.” Három embert vettek fel végül Magyarországról, egyikük sem a Külügyminisztériumból került ki, pedig nekik is megvoltak a saját jelöltjeik.

Az első hat évben a fejlődő országok egymás közötti együttműködésével foglalkozott, majd azt mondták, erre nincs szükség, kit érdekel, hogy a fejlődő országok együttműködnek vagy sem? Tíz évvel később aztán más formában, de visszaállt ez az egység, ő azonban akkor már a nemzetközi beruházásokkal foglalkozott az UNCTAD-ban, végül erről a főosztályról ment nyugdíjba 25 év után. Szudán mellett számos átmeneti és fejlődő ország gazdaságpolitikájával foglalkozott, így a drogháború utáni Kolumbiával, Bangladessel, Észak-Macedóniával és Tádzsikisztánnal.”