A Linux fejlesztői a napokban egy első hallásra furcsa módosítást fogadtak be a nyílt forrású rendszermagba. Az új patch egyetlen célja ugyanis az, hogy gyorsabbá tegye az eredetileg Windows-ra készült programok futtatását a Linux kernel felett.

 

Bár ehhez továbbra is szükség lesz a WINE vagy ahhoz hasonló kompatibilitási rétegekre, ezek mostantól gyorsabban működhetnek majd. A befogadott foltnak köszönhetően ugyanis hatékonyabbá fog válni a Windows alkalmazások által eszközölt rendszerhívások feldolgozása a nyílt magban.

Eddig ezek először befutottak a Linux kernelbe, majd ha kiderült, hogy valójában egy Windows hívásról van szó, a rendszermag visszaküldte azt az ún. user mode-ban futó emulációs szoftver részére. Mivel a kernel és user mód közötti ún. kontextusváltás meglehetősen költséges műveletnek számít órajelekben mérve, ez észrevehető mértékben belassította az emulált környezetben a programok futását.

Ugyanakkor a mostani foltnak köszönhetően az ilyen hívásokat immár közvetlenül lehet majd a WINE-hoz irányítani, így megspórolva a drága kontextusváltásokat. Ennek köszönhetően a Windows-ra írt programok az eddiginél akár 10%-kal is gyorsabban futhatnak, ami különösen a játékok esetében hozhat majd észrevehető változásokat azok sebességében és megjelenítési minőségében.

Az új módosítás egyelőre a Linux kernel fejlesztői változatában található meg, és a hétköznapi végfelhasználókhoz előre láthatólag csak a rendszermag valamikor 2021 februárja környékén megjelenő frissítésében érkezhet majd meg.