Nincs díszlépésben menetelés az utcákon, nincs kijárási tilalom, vagy kifejezett cenzúra, vagy statáriális bíráskodás. Tény, hogy a kávéházak teli vannak jókedvű, nevető emberekkel. A turisták továbbra is özönlenek az országba.

Ha az ember nem tud magyarul, és nem beszél a magyarokkal, lehet úgy meglátogatni Budapestet, hogy azt higgye, csak egy újabb szép európai városban jár. Igen, úgy tűnhet, hogy szokatlanul nagy a hajléktalanok száma. És az ember itt-ott beleszaladhat néhány tüntetőbe. De a felszínen minden normálisnak látszik Magyarországon.

De nem normális. Valami félelmetesen nincs rendben Magyarországgal. És ami még rosszabb: az, ami nincs rendben Magyarországon, nem egyedülálló Európában. Áttéteket növesztett az, ami eszi a szabad társadalmat Magyarországon. Ugyanez a rák másutt is jelen van a kontinensen, akkor is, ha még nem keltette fel a diagnoszták figyelmét.

Amikor 1990-ben Magyarországon jártam, a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) bátor párt volt, amely „radikális, liberális és alternatív” politikájával szerzett hírnevet. Akkoriban csak az lehetett a párt tagja, aki még nem volt 35 éves. Emlékszem, hogy fociztunk a párt nyári táborában a tóparton, és hogy a tagokat általában kirobbanó politikai szereplők üdítő csapatának láttam. Ha nem is értettem egyet mindennel, amit a párt képviselt, határozottan nagyra értékeltem a stílusát. A párt kampányplakátjai különösen blikkfangosak (bár heteronormatívak) voltak. Az egyik két csókot mutatott: Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker, a két kommunista dinoszaurusz, és két fiatal, rokonszenves magyar csókját. A felirat így szólt: Válassz! A Fidesz abban az évben a szavazatok közel 9 százalékát szerezte meg.

A legutóbbi általános választásokon, 2010-ben a szavazatok több mint 50 százalékát kapta meg. Orbán Viktor miniszterelnök kormánya a parlament kétharmadát ellenőrzi.  Elfogadhat bármilyen törvényt, amilyet csak akar. Megváltoztathatja még a magyar alkotmányt is.

És az Orbán-kormány valóban új alkotmányt vezetett be, nem sokkal a hivatalba lépése után. Ezt követően ehhez az alkotmányhoz egymás után négy módosító csomagot vitt keresztül.

Lényegében az történt, hogy amikor az ország Alkotmánybírósága megsemmisített kulcsfontosságú Fidesz-törvényeket, a párt egyszerűen úgy érte el a célját, hogy megváltoztatta az alkotmányt.

Ne tévedjünk: a Fidesz továbbra is népszerű. Továbbra is nagy előnnyel vezet a számos ellenzéki párt előtt (bár a következő választásokig még egy év van hátra, és ez az előny csökkenni látszik). A bírálók azzal érvelnek, hogy a kormányzó pártnak a média feletti ellenőrzése segít megőrizni pozitív arculatát. A kormány lecserélte a magyar közszolgálati rádió, televíziók és a hírügynökség vezetőit, és helyükre saját embereit ültette. Egy új médiatörvény lehetővé teszi, hogy bárki akár névtelenül is panaszt tegyen egy újság, honlap vagy egy tévéadó ellen, és ilyen esetben a Médiatanács, amelynek minden tagja Fideszes, jelentős bírságokat szabhat ki.

A Fidesz a magyar nacionalizmus kártyáját játssza ki támogatásának növelésére, alkalmi szövetségesek, mint a még inkább jobbra álló Jobbik segítségével. Létrehozta a Nemzeti Egység napját, amelyen a trianoni békeszerződésről emlékeznek meg (amely szerződés 1920-ban kétharmadával csökkentette Magyarország területét), és hozzálátott Horthy ellentengernagy diktatórikus rezsimjének rehabilitálásához (Horthy aláírt képét Adolf Hitler az íróasztalán tartotta inspirációként). A Fidesz szociális ágendája is jobbra hajlik, egyebek között azzal, hogy igyekszik a hajléktalanságot kriminalizálni, újra meghatározta a házasságot mint kizárólag egy férfi és egy nő szövetségét, és elfogadott egy „védd a tulajdonodat” törvényt, amely megengedi a lőfegyverek birtokosainak, hogy használják fegyvereiket a tulajdonuk védelmében.

Ennek a nacionalizmusnak a másik oldala a rasszizmus és az idegengyűlölet. „A romák jelentős része nem alkalmas az együttélésre „A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (...) Állatok meg ne legyenek (...) Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!” – írta Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapítója. Noha személyesen Orbán hirdetett zéró toleranciát az antiszemitizmussal szemben, oktatási minisztériuma antiszemita írókat vett be a tantervbe. A magyar „hazafiak” szeretik magukat „igaz magyarnak” nevezni, mintegy ellentétben azokkal – nevezetesen a külföldiekkel, a kisebbségekkel és az európai bürokratákkal –, akik nem felelnek meg az ő tisztaságról alkotott elképzeléseiknek.

A Fidesz elsöprő politikai többségével az államot tagjai és barátai gazdagítását szolgáló mechanizmusként igyekszik felhasználni. A legutóbbi botrányban cigaretta szerepel. A kormány koncessziós rendszert vezetett be a dohányáruk árusítására, amely megköveteli a boltoktól és egyénektől, hogy pályázzanak az árusítási engedélyekre. Az árusító helyek száma 40 ezerről hétezerre csökken. Nem meglepő, hogy e jó jövedelmet ígérő koncessziók közül sok a Fidesz tagjaihoz és támogatóihoz került.

A demokratikus puccs ellen voltak tiltakozások: tüntettek a diákok, a hajléktalanokat segítő aktivisták, újságírók, parlamenti képviselők. De sokan félnek. A Fidesz piszkos harci módszereket alkalmaz. A párt hatalmon akar maradni, amíg csak lehetséges, és nem tűri az egyet nem értést.

Mindazok az illiberális elemek, amelyek Magyarországot aktuálisan fekete báránnyá tették, jelen vannak másutt is Európában. Az állami beavatkozás a sajtóban közhellyé vált a Berlusconi-érában. Az idegengyűlölet és a rasszizmus lényegi vonásai a szélsőjobboldali pártoknak, amelyek mindenütt teret nyertek Görögországtól (Arany Hajnal) Svédországig (Demokrata Párt), sőt, még a mainstream konzervatív pártok is kacérkodtak a bevándorlók elleni érzelmekkel. A korrupciós botrányok kiterjedtek egyebek között a spanyol, a szlovák, a román és a francia kormányra.

És a politikai tekintélyelvűség sem kizárólag Magyarországon létezik. A Kaczynski-ikrek Lengyelországot juttatták a tekintélyelvűség határára, és Jaroslaw Kaczynski még ma is reméli, hogy visszatér a hatalomba, és végrehajtja ugyanazt a programot, amit a Fidesz. Bulgáriában Bojko Boriszov hasonlóan közelíti meg a politikát, csak nincs meg a parlamenti többsége a megvalósításhoz. Szlovákiában Robert Fico, a Cseh Köztársaságban Václav Klaus, a volt Jugoszláviában több vezető is mutat hajlamot az abszolutizmusra.

Magyarországot az különbözteti meg ezektől, hogy mindezek az elemek összejöttek az illiberalizmus „tökéletes viharában”.

Magyarország jobbrafordulása sem egyszerűen csupán néhány karizmatikus egyén műve. Magyarországon, mint általában Európában, a liberalizmus lényegében a saját sírját ásta meg. A liberális gazdasági modell egyeseknek gazdagságot, a legtöbb embernek bizonytalanságot, és egy növekvő kisebbségnek mélységes szegénységet hozott. A liberális politikai modell rotáló kleptokráciát hozott létre: minden hatalomra jutó párt igyekezett az állam mechanizmusát támogatóinak gazdagítására felhasználni. És a liberális társadalmi modell olyan individualizmust bátorított, amely bomlasztotta a család, a szomszédság, és a közösség szintjén azt a szolidaritást, amely hagyományosan átsegítette az embereket a nehéz időkön.

Így aztán nem meglepő, hogy a „liberális” szitokszóvá vált, és abba a vákuumba, amelyet a térség számára egykor oly sokat ígérő ideológia gazdasági és politikai kudarcai teremtettek, olyan mozgalmak törtek be, mint a Fidesz. Az európai vezetők jól teszik, ha aggódnak, hogy ez a rák elterjed Budapestről. Úgy gondolhatják, hogy nagy hagyományú liberális intézményeik megfelelően erős immunrendszerként szolgálnak. De a folytatódó gazdasági válság és a demokráciába vetett hit gyengülése biztosítja az összes feltételt mindenféle rosszindulatú elváltozások burjánzásához.

(hj)