Forrás: [origo] | Tátrai Péter | 2018.01.07.

Egy 11 500 éve élt kislány genetikai anyagának elemzése arra mutat, hogy a teljes Újvilágot egyetlen, nagyjából 20 ezer éve bevándorolt embercsoport népesítette be.

A cambridge-i és koppenhágai egyetemek kutatóinak legújabb munkája nyomán új részletekkel gazdagodott tudásunk az amerikai kontinenseket benépesítő ősi embercsoportról. A frissen feltárt genetikai bizonyítékok arra utalnak, hogy a mai amerikai őslakosok elődei egyetlen bevándorlási hullámban, valószínűleg 20 ezer évnél régebben érkeztek az Újvilágba. Az Alaszkában előkerült leletekből egy eddig ismeretlen, a hódító ősökhöz genetikailag legközelebb álló népcsoport létezésére is fény derül. Az újonnan felfedezett őslakos amerikai népességet ős-beringiaknak nevezték el a tudósok. A Nature folyóirat legfrissebb számában publikált eredmények lehetséges választ nyújtanak az amerikai földrészek eredeti benépesítésével kapcsolatos, régóta fennálló kérdésekre.

A mai Oroszország területéről érkeztek

Általánosan elfogadott, hogy az Újvilág első telepesei a mai Oroszország területéről érkeztek Alaszkába azon az egykori földhídon, amelyet mi Bering-szorosnak ismerünk, mivel a legutóbbi jégkorszak lezárultával ez a keskeny szárazulat a tengerszint alá került. Az viszont kiterjedt vita tárgyát képezi, hogy pontosan mikor, illetve egy vagy több hullámban zajlott-e a bevándorlás, és vajon mi történt az alapító populációval a későbbiekben.

A korai amerikai őslakosok tábora Forrás: Eric S. Carlson in collaboration with Ben Potter

A Cambridge-i Egyetem St. John's College-ában és a Koppenhágai Egyetemen tanító Eske Willerslev irányította azt a munkát, amelynek keretében a helyi őslakosok által Xach'itee'aanenh t'eede gay-nak, vagyis Napkelte Leánygyermekének elkeresztelt kislány teljes genetikai anyagát megszekvenálták a két egyetem kutatói. A gyermek maradványait az alaszkai Tanana-folyó völgyében, a késő-pleisztocén kori Upward Sun River régészeti lelőhelyen még 2013-ban találták.

A kutatók meglepő módon azt állapították meg, hogy bár a kislány körülbelül 11 500 évvel ezelőtt, vagyis jóval az első emberek odaérkezése utáni korban élt, a genetikai anyaga mégis számottevően különbözik mindkét eddig ismert korai amerikai embercsoportétól, az északiakétól és a déliekétől. Napkelte Leánya minden jel szerint egy korábban ismeretlen, most ős-beringiainak elnevezett embercsoporthoz tartozott.

Ős-beringiaiak

A részletesebb elemzés aztán tisztázta, hogy az ős-beringiaiak ugyanazon rokonsági fáról ágaztak le, mint az északi és déli őslakosok, csak az utóbbiaknál korábban váltak el a közös leszármazási vonaltól. Ez az ismeret lehetőséget adott az események sorrendjének rekonstruálására, így a kutatók most már világosabb képet tudnak rajzolni arról, hogyan és mikor népesítette be az amerikai kontinenseket egy kezdetben egységes alapító populáció, amely vándorlása során fokozatosan több alcsoportra oszlott.

„Az ős-beringiaiak előbb különültek el a többi amerikai őslakos népességtől, mint bármely másik egykori vagy mostani őslakos populáció, amelyről genomszekvencia-adatokkal rendelkezünk – emelte ki Willerslev. – Lényegében úgy tekinthetünk rájuk, mint annak az ősi népcsoportnak a maradványára, amely az összes amerikai őslakos népesség közös felmenője volt. Ezért a szekvenálásból származó genetikai adatok óriási segítséget nyújtanak az amerikai kontinensek korai benépesülésével kapcsolatos kérdések megválaszolásához. Rámutattunk, hogy az ember valószínűleg több mint 20 ezer évvel ezelőtt lépett először Alaszka földjére, és most első alkalommal került a kezünkbe közvetlen genomikai bizonyíték, hogy valamennyi amerikai őslakos népcsoport egyetlen alapító forráspopulációra vezethető vissza, amely egy egyszeri bevándorlási esemény alkalmával érkezett a földrészre.”

A tanulmányban az Upward Sun River-lelőhelyen talált maradványok genomját mind egyéb ősi, mind számos ma élő népcsoport genetikai állományával összevetették. Az összehasonltás egyértelművé tette, hogy az ős-beringiai csoport közelebbi rokonságban állt a többi korai amerikai őslakos néppel, mint mindannyiuk ázsiai és európai elődeivel.

Az ásatások helyszíneForrás: Ben Potter

Az a tény, hogy a korai amerikai őslakosok különálló északi és déli ágba csoportosíthatók, mindeddig megosztotta a szakembereket a földrész benépesítésének kérdésében. Egyesek azt az álláspontot képviselték, hogy a két ág az alaszkai bevándorlás után vált szét, míg mások amellett érveltek, hogy az északi és déli népességek két külön bevándorlási hullámban hódították meg az Újvilágot. Az Upward Sun River-lelőhelyi genom arról tanúskodik, hogy az ős-beringiaiak vérvonala még az északi és déli ág szétválása előtt, de már az össz-amerikai ősök más ázsiai csoportokról való leszakadása után vált el a közös amerikai ősökétől. A kutatók szerint ez az egyetlen bevándorlási hullám elméletét erősíti, és az őslakos amerikai népességek további szerteágazása csak a bevándorlás után kezdődhetett.

Új forgatókönyv

A most felvázolt forgatókönyv szerint az össz-amerikai ősök először körülbelül 36 ezer évvel ezelőtt kezdtek önálló népcsoportot alkotni, akkor még valahol Északkelet-Ázsiában. Ez a csoport még mintegy 25 ezer évvel ezelőttig állandó kapcsolatban állt más ázsiai népességekkel, ekkor azonban az ázsiai és az előamerikai populációk közötti génáramlás hirtelen megszűnt. A kapcsolat megszakadását vélhetően azok a drasztikus éghajlati változások idézték elő, amelyek elszigetelték az előamerikaiakat a többi ázsiai csoporttól. „Valószínűleg ez jelöli ki azt a pontot, amikor az emberek először elindultak Alaszka felé” – véli Willerslev.

Nagyjából ugyanebben az időben és ugyanezen a területen fennállt bizonyos fokú génkicserélődés egy ősi észak-eurázsiai népességgel. Willerslev korábbi kutatásai megmutatták, hogy ez az északi és kelet-ázsiai csoportok közötti, viszonylag specifikus és térben korlátozott kapcsolat alapozta meg az előamerikai népcsoport önálló genetikai identitását.

Az ős-beringiaiak aztán mintegy 20 ezer évvel ezelőtt, az északi és a déli ágak szétválása előtt leszakadtak az ősamerikai leszármazási vonalról. Azonban őslakos unokatestvéreikkel még hosszan, legalább a következő 8500 évben – vagyis Napkelte Leánygyermekének születéséig – fenntartották a genetikai kapcsolatot. E folyamatos kontaktusra csak megfelelő földrajzi közelség esetén lehetett mód, amiből az következik, hogy az ős-beringiaiak csak az Alaszkába való átvándorlás után szakadhattak le a fő leszármazási vonalról.

Végezetül a tudósok azt is megállapították, hogy az északi és déli ágak csak valamikor 17-14 ezer évvel ezelőtt váltak külön, ami az egyéb bizonyítékok tükrében arra utal, hogy eddigre az Alaszkából elvándorolt őslakosoknak már a jégkorszaki jégborítástól délre kellett tartózkodniuk. Az északi-déli szétválás azután történhetett, hogy az elődök áthaladtak a laurentiai és a cordillerai jégtakarók között. Ezek az egykor hatalmas kiterjedésű gleccserek a mai Kanada és északi Egyesült Államok jelentős részét takarták, de épp ebben az időben olvadásnak indultak.

A jégtakaró lett a választóvonal

Az észak-amerikai kontinens java részét továbbra is fogságában tartó jégtakaró aztán elszigetelte a délre tartókat az Alaszkában maradt ős-beringiaiaktól, akiket végül vagy kiszorítottak, vagy magukba olvasztottak más őslakos népességek. Bár az Alaszka és Észak-Kanada területén ma élő amerikai őslakosok mind az északi ághoz tartoznak, ők egy sokkal újabb keletű „visszavándorlással" kerültek mai helyükre. Ez az északi irányú visszaáramlás az eredeti migrációs eseményeknél jóval későbbi korra datálható.

„Kutatásunknak az ad további jelentőséget, hogy egyes tudósok szerint az ember már lényegesen előbb – 30, akár 40 ezer évvel ezelőtt – jelen volt az amerikai kontinenseken – tette hozzá Willerslev. – Bár nem tudjuk bizonyítani, hogy ezen vélekedések tévesek volnának, azt mindenképpen állítjuk, hogy ha valóban voltak is itt emberek ilyen korán, azok nem lehettek a mai amerikai őslakosok közvetlen elődei.”