A kormány március 30-án nyújtja be a parlamentnek a törvényjavaslatokat 11 további felsőoktatási intézmény alapítványi fenntartásba adásáról - ezt Stumpf István, az egyetemi átalakítások koordinálásával megbízott kormánybiztos mondta az MTA köztestületi tagjaiból álló Stádium 28 Kör pénteki online fórumán.
Korábban 10 egyetem modellváltásáról határozott a parlament, az alapítványi egyetemek száma tehát 21-re nőhet az új csomaggal, ami azt jelenti, hogy számszerűen és hallgatói létszám tekintetében is erős kisebbségben maradnak szeptembertől az állami egyetemek.
Stumpf nem nevesítette a 11 modellváltó intézményt, de a korábbi nyilatkozatok és szenátusi döntések alapján az alábbiakról lehet szó:
- Semmelweis Egyetem,
- Debreceni Egyetem,
- Pécsi Tudományegyetem,
- Szegedi Tudományegyetem,
- Dunaújvárosi Egyetem,
- Budapesti Gazdasági Egyetem,
- Óbudai Egyetem,
- Magyar Táncművészeti Egyetem,
- Nyíregyházi Egyetem,
- Testnevelési Egyetem,
- Eszterházy Károly Egyetem.
Stumpf elárulta, hogy külön jogszabálytervezetet is előterjesztenek a vagyonkezelői alapítványokról, ebben az szerepel majd, hogy amennyiben az egyetemi alapítványok felügyelőbizottságában megüresedik egy hely, az egyetem szenátusa delegálhat oda tagot, ha pedig új kuratóriumi tagot kell kinevezni, akkor a szenátusnak véleményezési joga lesz. [...]