Az Orbán-kormány legutóbb a múlt héten állított össze egy komolyabb intézkedéscsomagot, amellyel az emberek zsebében és a vállalatok kasszájában turkál. Az elmúlt három évben azonban volt szép számmal alkalom, hogy a jövedelmeket átrendezze, akár saját magához irányítsa, akár a társadalom egyes rétegei, illetve a vállalkozások csoportjai között újraossza valamilyen akcióval.

A kormány ilyenkor előszeretettel nyúlt az adókhoz. Bár 2011 elején az első Széll Kálmán-terv nagy súlyt fektetett a spórolásra, az állam különböző területein a kiadások csökkentésére, és több ízben is vettek el pénzt a minisztériumoktól, mégis a kabinet az elmúlt három évben inkább az adócsomagokban jeleskedett.

Ábránkon a nagyobb horderejű, nagyobb összegeket megmozgató adópolitikai intézkedéseket gyűjtöttük össze. Ezenkívül négy, nem az adókon keresztül érvényesülő, markáns lépést is ábrázoltunk (a magán-nyugdíjpénztári pénzek bekebelezése, a végtörlesztés kikényszerítése, az idei rezsicsökkentés és az infláción felüli nyugdíjemelés). Volt többtucatnyi intézkedés is, amelyek darabonként csak néhány milliárd forintot mozgattak meg - például az öröklési illeték szabályainak változása, a cégautóadó emelése, az első lakás vásárlásához kötődő illetékkedvezmény szűkítése -, de ezeket kihagytuk.

Az "elmúltháromév" két szakaszra bontható. A 2011 végéig tartó periódusban voltak jól körülhatárolható társadalmi csoportok, illetve vállalkozói rétegek, amelyeket helyzetbe hozott a kormány, míg mások a kárvallottjai voltak a beavatkozásnak. Az egykulcsos személyi jövedelemadóval és a végtörlesztéssel a jómódúak, a sokat keresők, illetve azok jártak igazán jól, akiknek volt elég nagy megtakarításuk, hogy nyomott árfolyamon visszafizessék a devizahitelüket. A családi adókedvezmény nem ennyire egyértelműen ennek a rétegnek szólt, de azok tudják igazán kihasználni, akik sokat keresnek, és van legalább három gyerekük.

A cégek között is volt, amelyiknek jobban kedvezett a kabinet. A társasági adó csökkentésével főként a kis- és középvállalatok jártak jól, ott túlnyomó többségben vannak a magyar tulajdonban levő cégek.

Négy terület - ahol főként a multik dominálnak - azonban a finanszírozó szerepébe kényszerült. A kiskereskedelmi, az energetikai, a telekommunikációs és a bankszektorra kivetett különadók az ezeken a területeken működő vállalatoktól pénzt vontak el, hogy az a költségvetésen keresztül másokhoz (kkv-khoz, az átlagbérnél többet kereső munkavállalókhoz, gyereket nevelő dolgozókhoz) kerüljön.

A magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államhoz kerülése arra volt jó, hogy az összességében nagy adókiengedést fedezze.

Egy nagy váltás

2012 elejével azonban váltás történt a gazdaságpolitikában. A megelőző másfél év lépései - egy nehéz európai helyzetben - nem tudták felpörgetni a gazdaságot, nem termelték ki az adócsökkentés árát. Ezért a kormány intézkedéseiben 2012-től inkább az a közös vonás, hogy bár a négy, extraadóval sújtott szektor terhelését fenntartotta a kabinet, mégis kénytelen volt a teljes lakosságon és a cégeken szétteríteni az újabb és újabb adónöveléseket. (A tranzakciós adó bevezetése és növelése bár közvetlenül a pénzügyi szektort sújtja, a szektor a terhet mégis szinte teljes mértékben áthárítja az emberekre, vállalkozásokra. Az e-útdíj is előbb-utóbb lecsapódik az élelmiszerek drágulásában.)

Egy nagyobb adókiengedő és két, inkább kedélyjavítónak mondható intézkedést azért így is bevezettek. A munkahelyvédelmi akcióterv abban segített, hogy ne veszítsék el munkahelyüket az alacsony képzettségűek, illetve hogy munkához jussanak a többi, hátrányos helyzetű munkaerő-piaci réteg (gyereket vállaló nők, 55 év felettiek, tartósan munkanélküliek) tagjai.

Az infláció felett emelt öregségi nyugdíjjal a több mint kétmillió ilyen ellátást kapó embert célozták meg. A rezsicsökkentés viszont viszonylag kevés pénzbe kerül az államnak (csak a lenyomott ár miatt kieső áfa és társasági adó hiányzik a költségvetésből), ahhoz képest, hogy politikailag mekkora hasznot hoz - az intézkedés az energiaszolgáltatóknak fáj a legjobban.