Forrás: Portfolio.hu | Farkas András/NyugdijGuru News | 2021.04.20.

A magyar nyugdíjemelés rendszere egyre több nyugdíjas szervezet szerint méltánytalan, több okból is:

• egyrészt csak az inflációtól függ, így egy növekvő gazdaságban gyorsuló tempóban leszakadnak a nyugdíjak az átlagkeresetektől, vagyis relatíve egyre inkább szegényednek a nyugdíjasok,
• másrészt egységes százalékos mértéke van, így a kisnyugdíjasok száz forintokban, a nagyobb összegű nyugellátásban részesülők viszont ezer és tízezer forintokban mérhető nyugdíjnövelésben részesülnek, emiatt egymástól is egyre inkább elszakadnak a nyugdíjas társadalom tagjai,
• harmadrészt az infláció számítása is sok tekintetben kételyeket ébreszt a nyugdíjas társadalom tagjai körében, hiszen az általuk érzékelt szubjektív infláció mértéke minden esetben magasabb a hivatalos nyugdíjas fogyasztói áremelkedés kimutatott mértékénél.

Miután a nyugdíjemelés mértékét a nyugdíjtörvény határozza meg, bármely változtatáshoz törvénymódosításra van szükség.

Ha a nyugdíjas társadalom e tekintetben valódi eredményt akar elérni, akkor egységesen kell fellépnie. A több mint kétmillió öregségi nyugdíjas mindegyike küldhetne például egy levelet az országgyűlési képviselőjének, amelyben követelhetné a nyugdíjemelés módszerének azonnali és radikális megváltoztatását annak érdekében, hogy a nyugdíjasok - azaz egy kétmilliós választói tömeg - évről-évre gyorsuló relatív elszegényedését a választott képviselőik haladéktalanul akadályozzák meg, mielőtt a magukra hagyott nyugdíjas választóik politikai büntetésben részesítenék őket.

Kétmillió választó közös érdeke, hogy a nyugdíjuk ne értéktelenedjen el - ez a közös érdek egy nyugdíjas számára sokkal erősebb és életbevágóbb, mint bármilyen egyéb politikai megfontolás.

Ha a nyugdíjasok eredményt akarnak elérni, akkor itt az ideje, hogy a létszámában és közös érdekeik terjedelmében messze a legerősebb egységes választói tömegként fel is lépjenek a közös érdekeik védelmében.

Nyugdíjemelési mikrotörténelem

A jelenlegi helyzet

2012-től a nyugdíjakat minden év januárjában az emelés évére a központi költségvetésről szóló törvényben tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni.

A nyugdíjak reálértéke 2012-ben így kedvezőbben alakult (0,2 százalékpontos reálérték-növekedés), mint a nemzetgazdasági átlagkereseteké, hiszen ez utóbbiak vásárlóereje (2%-os nominálösszeg-növekedés, 5,7%-os infláció mellett) 3,5%-kal elmaradt a 2011. évi szinttől. A nyitány tehát biztatónak

tűnt.

A közelebbi múltra áttérve

• 2016-ban 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak,
• 2017-ben januárban szintén 1,6%-kal, novemberben további 0,8%-kal (amit egyösszegben fizettek ki),
• 2018. januárjától 3%-kal, amit novemberben nem követett kiegészítés,
• 2019. januárjától 2,7%-kal nőttek a nyugdíjak, amelyet novemberben további 0,7%-kal kellett növelni (ismét egyösszegű kifizetésre került sor a novemberi ellátás 8,4%-ával egyező mértékben).
• 2020. januárjában 2,8%-kal kellett emelni a nyugdíjak összegét (de első lépésben a már tavaly is emelésben részesült nyugdíjakat 0,7%-kal kellett emelni, és az így kapott összeget kellett 2,8%-kal tovább emelni, vagyis valójában 2020. januárjában a nyugdíjemelés mértéke a 2019. január 1. előtt megállapított nyugdíjak esetében 3,52%-os volt). 2020. novemberében 1,2%-os pótlólagos nyugdíjemelésre került sor, így az emelés 2020-ban 4% lett.
• 2021. januárjában a nyugdíjemelés 3 százalékos volt, vagyis nagyon valószínű, hogy idén novemberben is szükséges lesz emelési kiigazításra, hiszen a friss inflációs előrejelzések 3 százaléknál nagyobb mértékű várható inflációt mutatnak 2021-re.

A nyugdíjtörvény szerint az adott év novemberében pótlólagos nyugdíjemelésben részesülnek a nyugdíjasok, ha a KSH inflációs adatai alapján számított mérték legalább 1 százalékponttal meghaladná a januárban érvényes növelési százalékot. Ilyenkor az emelési különbözetet novemberben, januárig visszamenőleg megkapják a nyugdíjasok.

Ha a KSH által utóbb kalkulált emelés és a januári növelés közti különbség kisebb 1 százalékpontnál, akkor az egész évre felszorzott többletet egy összegben utalják a novemberi ellátásokkal együtt, és a havi különbözettel növelt összeg lesz a következő évi emelés alapja.

Januárban (és esetleg novemberben) csak azokat a nyugdíjakat kell növelni, amelyeket az adott év kezdete előtt állapítottak meg – kivéve, ha korábbi ellátást váltott föl újraszámítás nélkül egy másik ellátás, ami emelésre jogosít. Jelenleg tehát a nyugdíjemelés kizárólag a tárgyévre tervezett fogyasztóiár-indextől függ.

Visszatekintés a 2000-2012 közötti hosszú évtizedre

A nyugdíjemelés mértékének meghatározásakor

• 2000-ben áttértek a bérindexálásról a svájci indexálásra, majd
• 2010-ben az infláció és a bérnövekedés különböző – a GDP emelkedésétől függő – kombinációjától függő emelésre, majd
• 2012-től kezdődően a tisztán inflációkövető indexálás alkalmazására.

A nyugdíjnövelés

• bérindexálás esetén a nettó nemzetgazdasági átlagbér emelkedésének (vagy csökkenésének) a mértékét követi,
• svájci indexálásnál a fogyasztói árak változása és a nettó átlagbér növekedése számtani átlagának felel meg,
• egyéb vegyes indexálásnál a fogyasztói árak változása és a nettó átlagbér növekedése különböző százalékos mértékeitől függ,
• inflációkövető indexálás esetén a várható árszínvonal-növekedéshez igazodik.

2012 előtt nem a költségvetési törvény inflációs előrejelzéséhez, hanem a tárgyévet megelőző év I-III. negyedévi és az azt megelőző év IV. negyedévi tényleges inflációs rátájához igazították a januári emelés mértékét (így nem merült fel az utólagos korrekció szükségessége).

2010 és 2012 között a GDP legalább 3 százalékos növekedése esetén az infláció mellett a nettó kereset emelkedését is belekalkulálták volna a nyugellátások növelésébe, de erre sosem került sor a GDP siralmas alakulása miatt. Vagyis a nyugdíjemelésre vonatkozó 2009. évi jogszabály-módosítás az elmaradó 13. havi ellátás pótlásaként bevezette ugyan a költségvetési hiánycél teljesülésétől és a bruttó hazai termék növekedésének mértékétől függő nyugdíjnövelési metódust, ez azonban csak elméleti növelési lehetőség maradt, hiszen a 2008 végén jelentkező gazdasági válság a következő évben a GDP 6,8%-os visszaesését hozta, s a nemzetgazdasági teljesítmény bővülése a 2010–2012-es időszakban is messze elmaradt a várakozásoktól.

Pedig szépen kidolgozták az emelés rendszerét 2010-ben: eszerint a nyugdíjakat

• az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni, ha a bruttó hazai termék (GDP) változatlan áron számított növekedésének tárgyévre tervezett mértéke nem éri el a 3 százalékot,
• a fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 80 és 20 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni, ha a GDP tárgyévre tervezett mértéke legalább 3 százalék, de nem éri el a 4 százalékot,
• a fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 60 és 40 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni, ha a GDP növekedésének tárgyévre tervezett mértéke legalább 4 százalék, de nem éri el az 5 százalékot,
• a fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 50-50 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben (vagyis a svájci indexálásnak megfelelően) kell emelni, ha a GDP növekedésének tárgyévre tervezett mértéke 5 százalék, vagy azt meghaladó mértékű.

2010 előtt tíz éven át a svájci indexálás szerint emelték a nyugdíjakat, vagyis fele-fele arányban kalkuláltak a várható országos nettó keresetnövekedéssel és az inflációval.

Ez azonban akkor iszonyúan drága, s így fenntarthatatlan megoldásnak bizonyult, pedig ezzel legalább részben meg lehetett előzni a nyugdíjak értékének leszakadását az aktív korúak keresetétől.

A nyugdíjak reálértékének hullámvasútján

Összességében az elmúlt harminc évre visszatekintve a következő folyamatok jellemezték a nyugdíjak reálértékének alakulását:

• Az 1990-es években – 1994-et kivéve – nagymértékű értékvesztés jellemezte az ellátásokat 1996-ig, majd 1997-től 2006-ig emelkedett a reálértékük, 2002-ben kiugró, 10 százalékos mértékben (az akkori 13. havi nyugdíj bevezetésének hatására).
• A korábban megállapított nyugdíjak leszakadó értékének növelése érdekében 2006-tól 2010-ig több lépcsőben végrehajtott nyugdíjkorrekciós emelések ellenére 2007-ben a nyugdíjak és egyéb ellátások reálértéke 2,2%-kal visszaesett.
• A 2000-es évek legnagyobb reálérték-csökkenésére természetesen 2009-ben, a 2008. évi gazdasági világválság és az ennek nyomán bevezetetett megszorító lépések idején került sor. A 13. havi nyugdíj 2009–2010. évi megszüntetése, valamint a svájci indexálás helyett az inflációkövető indexálás bevezetése a nyugdíjak reálértékének csökkenéséhez vezetett.
• 2011-ben már sikerült megőrizni az ellátások vásárlóerejét. 2012-ben, a tervezett inflációhoz igazodó indexálás bevezetésének első évében 5,9%-os, 2013-ban 5,2%-os nyugdíjemelésre került sor. Ezzel szemben a tényleges árnövekedés 2012-ben 5,7%, 2013-ban pedig mindössze 1,7%-os volt, így ezekben az években növekedett a járandóságok vásárlóereje. 2014-ben a 2,4%-os nyugdíjemelés és a nyugdíjas infláció 0,7%-os csökkenése következtében a nyugdíjak reálértéke 3,1 százalékkal nőtt. 2015-ben szintén nőtt a reálérték, de már csak 1,4%-kal. 2016-tól a reálérték szinten maradt az inflációs növelés eredményeként.
• A nyugdíjak és egyéb ellátások relatív pozíciója, amely a nyugdíj vásárlóerejének változását a nettó keresetek vásárlóerejének változásához viszonyítja, 2012-ben és 2013-ban erősödött, 2014-ben azonban kismértékben már romlott (a nettó átlagkereset reálértéke 3,3 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértékének 3,1 százalékához képest), azóta pedig fölgyorsult ez a csökkenés. Az átlagnyugdíj a nettó átlagkereset 2009-es 78 százalékáról 2020-ra 55 százalékra zuhant és a folyamat folytatódik.

A magyar nyugdíjrendszer 2012-ben kifejezetten a kiadások mérséklése érdekében tért át a nyugdíjemelés tekintetében a tisztán inflációkövető indexálásra, vagyis a várható áremelkedésnek megfelelő nyugdíjemelésre, a bevezetés évében és a következő két évben (elsősorban a rezsicsökkentés pozitív mellékhatásaként) mégis felülbecsülték az infláció mértékét, így a nyugdíjak az áremelkedésnél nagyobb mértékben növekedtek.

Ezzel megédesítették a keserű pirulát úgy, hogy a nyugdíjas társadalom tagjai évekig nem is vették észre a jelentős változást.

Az inflációs felülbecslés miatt 2014-ig több, mint 8 százalékkal emelkedett a nyugdíjak reálértéke, annak ellenére, hogy az emelés csak az infláció mértékét követte. Ha a tényleges infláció nem érte el a korábban becsült infláció mértékét – amivel a nyugdíjakat megemelték –, akkor sem kellett csökkenteni a ténylegesen szükségesnél nagyobb mértékben emelt nyugdíjakat – így alakulhatott ki a reálérték-növekedés a nyugellátások esetében. Ez az “aranykor” azonban – amely lényegében egy rejtett 13. havi nyugdíj porlasztott kifizetésével járt, gyorsan megszűnt. Attól ugyan nem kell tartani, hogy visszatér a nyugdíjak 1990-es évtizedre jellemző drámai értékvesztése – a havi átlagos ellátás reálértéke 2001-ben 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1990-ben –, de a reálérték-növekedés bizonyosan megállt és ez a jelek szerint így is marad, miközben a nyugdíjak relatív, vagyis az országos nettó átlagbérhez viszonyított vásárlóereje gyorsan csökken.

A nyugdíjemelés ára

A nyugdíjemelés a jelenlegi fékezett formájában is rengeteg pénzt emészt föl. Az ONYF állománystatisztikái alapján a nyugdíjemelésre jogosultak száma (a kétmilliónál néhány tízezerrel több öregségi nyugdíjas – ideértve a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő több, mint 130 ezer hölgyet is -, plusz az egyéb emelésre jogosító ellátásokban részesülők) összesen közel 2,6 millió embert ölel fel. Közülük az öregségi nyugdíjasok nyugellátásának átlaga a 2021. januári 3%-os emelés után közelíti a 150 ezer forintot, a medián öregségi nyugdíj pedig a 130 ezer forintot.

A kicsivel több, mint 3900 milliárdos idei nyugdíjkassza alapján egyetlen százalékpontnyi növelés is közel 40 milliárd forintba kerül, vagyis 3%-os növelés több, mint 120 milliárd forintos kiadást jelent – ami beépül a nyugdíjak összegébe. Viszont az is teljesen igaz, hogy ha a nemzetgazdasági átlagbér a jelenlegi tempóban (évi 8-12% közötti mértékben) nő tovább, akkor a nyugdíjaknak a - csak inflációval korrigált - vásárlóértéke drámai mértékben zuhan az aktív korúak keresetéhez képest.

Egyszerű példa: ha minden évben 3%-kal nő a nyugdíj, miközben 10%-kal nő az átlagbér, akkor 100 forintra vetítve az első évben a nyugdíj 103 forintra, a kereset 110 forintra nő. A második évben a nyugdíj 103 x 1,03 = 106,09 forintra, a kereset viszont 110 x 1,1 = 121 forintra nő. Az első emelés utáni 7 forint különbség a második emelés után már a duplájára, 14,91 forintra nő, és így tovább, minden évben nyílik az olló.

Ezt a helyzetet kezelni kell, s erre a kizárólag inflációs nyugdíjemelés nyilván nem megfelelő megoldás.

A nyugdíjprémium vagy a nyugdíjasoknak ajándékozott korábban 10 ezer forintos Erzsébet-utalványok, 9000 forint értékben kiosztott rezsiutalványok ezen a gondon nem enyhítettek, mert a nyugdíjprémium is (ha egyáltalán jár az adott évben) és bármely utalvány is (ha egyáltalán megszavazza a kormány az adott évben) csak egyszeri juttatás, ami nem épül be a nyugdíjak összegébe.

Persze ha az infláció meglódul, akkor gyorsabban nőhetnek a nyugdíjak (bár abban az esetben, ha az előrejelzés alacsony, mint idén is, akkor a nyugdíjasok tényleg "hitelezik" bizonyos értelemben az államot, hiszen az emelési kompenzációra a tényleges infláció tükrében csak novemberben kerülhet sor), viszont ha gyorsabban nő az infláció, az jellemzően aránytalanul sújtja a nyugdíjasokat - amint ezt minden idős honfitársunk minden bevásárlás során tapasztalja. Ezen az sem segít, ha november helyett például júniusra hoznák előre a becsült emelési kiigazítás lehetőségét.

Más kérdés, hogy a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folyamata jelentősen javít a nyugdíjasok helyzetén. Ha a lépésenként visszaépülő 13. havi nyugdíj hatását éves tükörben nézzük, vagyis az adott évi plusz juttatást az adott évi nyugdíj 12 havi összegéhez viszonyítjuk, akkor azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag visszaépül a vegyes indexálás révén történő nyugdíjemelés, hiszen minden heti plusz nyugdíj hatása olyan, mintha 2 százalékponttal emelné éves szinten a nyugdíjakat. 2024-től így minden évben az akkor esedékes inflációs emelésen felül további 8% emeléssel egyenértékű a 13. havi nyugdíj.

Persze az egységes százalékos mértékű inflációs emelés kapcsán említett szétszakító hatást a 13. havi nyugdíj visszaépítése drámai mértékben fölerősíti, miután mindenki a saját nyugdíja mértékében, felső összeghatár nélkül kapja a 13. havi nyugdíját. Mindez 2024-től egy teljes havi plusz összeggel, vagyis átlagosan 320 milliárd forinttal növeli majd minden évben a nyugdíjkiadásokat. (A nők kedvezményes nyugdíja is évente ennyibe kerül.)

Fejlett nyugdíjrendszerek megoldásai a méltányosabb nyugdíjemelésre

Németország: az aktuális nyugdíjérték (aktueller Rentenwert)

A nyugdíj összegét az aktuális nyugdíjérték mint szorzótényező révén befolyásolja a német gazdasági fejlődés éves alakulása. Az aktuális nyugdíjérték megegyezik annak a havi nyugdíjnak az egy nyugdíjpontra eső összegével, ami egy átlagkeresőt illetne meg a tárgyévben. (A keletnémet területekre 2025-ig más aktuális nyugdíjérték érvényes, mint a fejlettebb nyugati területekre.) Az átlagkeresetet a Nemzeti Számlák alapján határozzák meg.

A számítás nem egyszerű, de az elve talán igen: az előző évi aktuális nyugdíjértéket

• megszorozzák az előző évi nemzetgazdasági bruttó átlagkereset változásának mértékével, majd
• az előző évi nyugdíjjárulék  változásának százalékos mértékével, majd
• az előző évi fenntarthatósági szorzótényezővel,

így kapják meg a tárgyévi aktuális nyugdíjértéket.

A törvény garantálja, hogy a tárgyévet követő évi aktuális nyugdíjérték semmilyen esetben sem lehet kisebb, mint a tárgyévi aktuális nyugdíjérték. Ha a valóságban kisebb lenne, akkor ezt nem tükröztetik az adott évi aktuális nyugdíjértékben, hanem a jövőbeni növekedés terhére számítják be úgy, hogy a következő években bekövetkező növekedésnek csak a felét veszik figyelembe mindaddig, amíg ezáltal nem pótolják a hiányt.

A fenntarthatósági szorzótényező (Nachhaltigkeitsfaktor) a nyugdíjrendszer függőségi rátájának a változását méri. Vagyis azt, hogyan változik a járulékfizetők száma a rendszer által fizetett ellátásokban részesülő nyugdíjasok számához képest. A képlet alkalmazása során a ráta változása mértékének csak a negyedét veszik figyelembe (0,25-ös allokációs szorzótényező alkalmazása).

A képlet alkalmazása hosszú távon a bruttó helyettesítési ráta lassú csökkenéséhez vezet, mivel a két utolsó tényező miatt az aktuális nyugdíjérték növekedése elmarad(hat) a bruttó nemzetgazdasági átlagbér növekedésétől.

A német nyugdíjtörvény ennek kapcsán az új nyugdíjmegállapítások tekintetében meghatározza a bruttó helyettesítési ráta alsó küszöbértékét, amely 2030-ig nem lehet alacsonyabb 43%-nál. Ez lényegében azt jelenti, hogy – legalábbis 2030-ig – az érintett személy megállapított nyugdíja nem lehet kevesebb, mint az utolsó bruttó keresete összegének 43%-a (Németországban – mint Magyarországon kívül minden más EU-tagállamban – a nyugdíj összege is bruttó, vagyis adó- és egészségbiztosítási járulék is terheli). A helyettesítési ráta 2030 után szükség szerint bármilyen irányban változhat, a demográfiai folyamatok miatt természetesen nem kizárt a további csökkentés. A jelenlegi politikai szándék arra irányul, hogy 2025-ig legalább 48%-on tartsák a bruttó helyettesítési rátát.

Ha ezt összevetjük a hasonlóan gazdag Ausztria állami nyugdíjrendszerében célként kitűzött 80%-os helyettesítési rátával a legalább 45 éves biztosítási időtartamot felmutató 65 évesek esetében, látszik a két ország nyugdíjfilozófiája közötti eltérés: az osztrákok szerint az állami nyugdíjnak önmagában biztosítania kell az idősek számára a megfelelő megélhetést (e tekintetben hasonló a magyar nyugdíjfilozófiához), a németek szerint viszont az állami nyugdíj csak az egyik összetevő az időskori megélhetés biztosításában, a másik két összetevőnek – foglalkoztatói nyugdíj, magánnyugdíj – is kiemelt szerepet kell játszania.

A két eltérő nyugdíjfilozófia nagyon eltérő nyugdíjösszegekhez vezet: hasonló életpályát követően az osztrák állami nyugdíj a német állami nyugdíj kétszerese lehet.

Például 41 év szolgálati idő után a férfiak átlagnyugdíj Auszriában 1800 euró körül, Németországban 900 euró körül alakul, míg a hölgyek átlagnyugdíja Ausztriában 1200 euró körül, Németországban mindössze 600 euró körül ingadozik! Ráadásul az osztrák nyugdíjat évente 14 alkalommal, a német nyugdíjat viszont csak 12 alkalommal fizetik.

2025 egyébként nagyon fontos év lesz a német kötelező nyugdíjbiztosítás történetében, mert 2025. január 1-jétől válik egységessé a rendszer: megszűnik a keleti és a nyugati területek eltérő kezelése.  

Mindenképpen célszerű hangsúlyozni, hogy a német nyugdíjfilozófia nem kizárólag az állami kötelező nyugdíjrendszerre építi az idős évek anyagi biztonságának megteremtését, hanem kiemelt szerepet szán az állam által is támogatott foglalkoztatói és egyéni nyugdíjbiztosítási megoldásoknak is.

Az aktuális nyugdíjérték 2020. július 1-jétől

• a nyugati tartományokban 34,19 euró (az éves növekedés mértéke 3,45%),
• a keleti tartományokban 33,23 euró (az éves növekedés mértéke 4,2%).

A német nyugdíjrendszerben minden évben július 1-jén az aktuális nyugdíjérték (aktueller Rentenwert) szerint szabályozzák a nyugdíjak összegét. Vagyis nem csak az adott évben megállapítandó, új nyugdíjak összegére, hanem a korábban megállapított összes nyugdíj összegére is hat az aktuális nyugdíjérték.

Ha az aktuális nyugdíjérték nő, akkor az összes nyugdíj összege ennek megfelelően nő. A törvényi garanciánál fogva az aktuális nyugdíjérték nem csökkenhet, ezért legrosszabb esetben a nyugdíjak összege nem változik a következő évben. Miután az éves kiigazításra minden év július 1-jén kerül sor, így az aktuális nyugdíjérték a tárgyév július 1-jétől a következő év június 30-áig érvényes. 2020. július 1-jétől a nyugdíjemelés mértéke az aktuális nyugdíjérték éves növekedési mértékével egyezően

• 3,45% volt Németország nyugati tartományaiban és
• 4,2% volt Németország keleti tartományaiban.

Ausztria: sávos emelés

A megállapított nyugdíjakat első alkalommal a nyugdíjfolyósítás második évében növelik. (A 2021 folyamán megállapított nyugdíjakat első alkalommal 2023. január 1-jétől emelik majd.) Kivételt képeznek a hozzátartozói nyugellátások, ezek összegét első alkalommal főszabály szerint már a megállapítás évét követő év január 1-jétől emelik.

A nyugdíjnövelés mértéke

• a tárgyévi referencia-értéktől (Richtwert),
• az ennek alapján meghatározott növelési százaléktól vagy euró-összegtől,
• valamint a nyugdíj összegétől (sávos emelés) függ.

A referencia-érték számítását törvény határozza meg, alapjában az előző év augusztusa és a tárgyév júliusa közötti hónapokban mért átlagos fogyasztói árnövekedés mértékétől függ. A referencia-értékre alapozva legkésőbb minden év november 30-áig rendeletben határozzák meg a nyugdíjemelés százalékos vagy euró-összegben megadott, sávhatároktól függő mértékét.

2021-ben a referencia-érték 1,015 volt (a 2019. augusztus - 2020. július között mért 1,5% inflációnak megfelelően), a  nyugdíjakat pedig a következő módon emelték:

• 3,5 százalékkal, ha a nyugdíj összege nem haladta meg az 1000 eurót,
• 1000 eurótól 1400 euróig terjedő nyugdíjösszeg esetén 3,5 százaléktól 1,5 százalékig lineárisan csökkenő mértékben,
• 1400 eurótól 2333 euróig terjedő nyugdíjösszeg esetében 1,5 százalékkal,
• 2333 eurónál nagyobb összegű nyugdíjak esetében 35 euróval.

Brit nyugdíjemelés: Triple Lock

2011 óta az új állami nyugdíj összegét évente az alábbi három mérték közül a legmagasabb mértékkel kell növelni:

• bérnövekedés alapján: a bérek átlagos növekedési üteme az Egyesült Királyságban (ezt minden év júliusában mérik), vagy
• árnövekedés alapján: a fogyasztói árindex (Consumer Price Index, CPI) növekedési üteme, vagyis az infláció mértéke az Egyesült Királyságban (ezt minden év októberében mérik),
• vagy a garantált 2,5% szerint.

Például: ha a bérnövekedés 1,7%, az árnövekedés 2,2%, akkor a nyugdíjakat 2,5%-kal kell növelni. Ha a bérnövekedés 3,8%, az árnövekedés 1,1%, akkor a nyugdíjakat 3,8%-kal kell növelni.

2011 előtt a nyugdíjak minden esetben a kiskereskedelmi infláció (Retail Price Index, RPI) mértékével nőttek, ami jelentősen kisebb nyugdíjnövelést tett lehetővé, mint a Triple Lock megoldás. A Triple Lock révén a nyugdíjak gyorsabb ütemben nőttek 2011 óta, mint akár a bérnövekedés, akár az árnövekedés üteme.

A nyugdíjnövelés 2020. április 6-ától a bérnövekedés alapján 3,9 százalék volt, 2021. április 6-ától viszont a garantált 2,5 százalék lett, mivel a bérek és az infláció 2020-ban visszaesett a koronavírus pandémia hatása miatt.

Svédország: egyensúlyi indexálás

A svéd állami nyugdíj két részből áll: a felosztó-kirovó elven finanszírozott income nyugdíjból és a tőkefedezeti elven működő premium nyugdíjból. A nyugdíjemelés kérdése értelemszerűen csak az income nyugdíj esetében merül föl, hiszen a premium nyugdíj alakulása a tőkepiacok teljesítményétől függ.

A 65 éves kor előtt (61-64 éves korban) igénybe vett nyugdíjakat a nyugdíjas 65 éves korának eléréséig csak az inflációnak (árindexnek) megfelelő mértékben indexálják.

A 65 éves kor után igénybe vett nyugdíjakat, illetve a korábban igénybe vett nyugdíjakat a nyugdíjas 65. életévének betöltése után a bérnövekedéssel indexálják,  de a bérindexből levonják a nyugdíj megállapítása során alkalmazott előzetes kamatláb (1,6%) mértékét (economic adjustment indexation,  följsamhetsindexering).

Abban az esetben, ha a rendszerben aktiválják a kiegyenlítő mechanizmust (balansering) - mert a kiadások meghaladják a bevételeket -, akkor nem a bérindex, hanem a kiegyenlítő index (balansindex) a nyugdíjnövelés alapja. Ennek következtében a nyugdíj összege kisebb, mint a kiegyenlítő mechanizmus aktiválása nélkül lehetne. Ezt azonban a kiegyenlítő mechanizmus visszapótolja, ha megfordul a trend és a bevételek ismét meghaladják a kiadásokat a nyugdíjrendszerben.

A nyugdíj összegét növeli a nyugdíj mellett végzett munkával szerzett keresetből fizetett nyugdíjjárulék is, amelyet új nyugdíjjogosultságként jóváírnak a nyugdíjszámlán, így a következő évi nyugdíj összegét már ennek figyelembevételével állapítják meg (lifetime earnings principle).

A svéd nyugdíjemelési metodika a fentiek tükrében meglehetősen bonyolult, 2021-ben a svéd nyugdíjasok havi 70 és 550 svéd korona közötti nettó összegben kapnak emelést, ami átlagosan fél százalékos emelésnek felel meg.

2022-re is közzétette a svéd nyugdíjhatóság az előrejelzését, eszerint viszont a svéd állami kereseti nyugdíj (a svéd nyugdíjrendszer felosztó-kirovó finanszírozású összetevője) nem nőni fog, hanem fél százalékkal csökkenni, miután a koronavírus pandémia hatása miatt életbe lép az automatikus egyensúlyi mechanizmus.

Nem csak a nyugdíj összege számít

A nyugdíjemelés valódi megoldása semmiképpen sem egyszerű feladat. Az infláció, a bérnövekedés, a GDP alakulása, a járulékbevételek hullámzása mellett figyelembe kell venni a nyugdíjas társadalom belső rétegezettségét, az egyes rétegek eltérő lehetőségeit és szükségleteit, az egyes nyugdíjas korcsoportokat érintő nyugdíjmegállapítási és nyugdíjkarbantartási méltánytalanságokat is.

A mai inflációs nyugdíjemelés egyrészt egyre inkább leszakítja a nyugdíjak vásárlóértékét a nemzetgazdasági nettó átlagkereset értékétől - ami a teljes nyugdíjas társadalom relatív elszegényedéséhez vezet -, másrészt a nyugdíjas társadalmon belül is gyorsan mélyíti a megosztottságot, szétszakítja egymástól a nyugdíjasokat. 

Természetesen az is igaz, hogy a nyugdíjrendszer csak egyetlen - bár nagyon fontos - tényező a méltó nyugdíjas élet biztosításában. Az európai idősek számára majdnem minden tagállamban a nyugdíjak jelentik a fő jövedelemforrást, az időskori életszínvonal azonban egy sor olyan tényezőtől is függ, mint az ingatlanbirtoklás, a felhalmozott vagyon, a nyugdíjcélú megtakarítás, az egyéb ellátásokhoz (például lakhatási vagy fűtési támogatáshoz) és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, illetve a nyugdíjasok számára is könnyen elérhető foglalkoztatási lehetőségek.

Alapvető tényező az is, hogy a nyugdíj lehetővé teszi-e a nyugdíjasok számára az életkor előrehaladtával óhatatlanul fokozódó egészségügyi, szociális szolgáltatási és tartós ápolási, gondozási igényeik megfelelő kielégítését. A nyugdíjas életminőséget nemcsak pénzügyi összetevők befolyásolják, hanem - a családi kapcsolatok erőssége vagy gyöngesége mellett - az is, hogy a lakóhelyén milyen a közlekedés, milyen könnyű elérni az élelmiszerboltot, az orvosi rendelőt, a gyógyszertárat vagy a kórházat, mennyi idő alatt ér ki hozzá a mentő, van-e nyugdíjasok részére találkozási lehetőség, van-e bentlakásos idősellátó intézmény a közelben, és így tovább.

Mindazonáltal két és félmillió honfitársunkat szegényíti tovább évről-évre, ha nem változik a nyugdíjemelés módszere. Nem kellene megvárni, amíg a relatív jövedelmi csúszda alján a nyugdíjasok tömegei fájdalmasan becsapódnak a szegénység sivár földjébe.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.

Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images