Matolcsy kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államok ma már nem tisztán demokrácia, hanem vegyes modellt képvisel: a társadalom demokratikus (ez kifejeződik az amerikaiak egyesülési, társulási hajlamában, a föderalizmusban), de felül, a politika felhőrégiójában arisztokratikus.

Az Egyesült Államok politikai rendszerében, társadalmában és állampolgári kultúrájában is meghatározóak a hagyományok. Matolcsy négy amerikai tradíciót jelenít meg a könyvben, amelyek mindegyikét az amerikai történelem egy-egy alakjához köti (195-197). A háborúzó, a kalmár, a szabadságot védelmező és az idealista, pacifista Amerika szellemi öröksége adja az Egyesült Államok mai karakterét, a szabadság és a kereskedelem Amerikájának dominanciájával.

Ez arra utal, hogy a 21. század eleji Amerika az alapító atyák értékeihez látszik visszatérni. Az egyéni szabadság (megtestesítője a könyvben Thomas Jefferson, az USA harmadik elnöke) és a szabad kereskedelem (arca Alexander Hamilton, Washington kormányának pénzügyminisztere) egyaránt a mai Egyesült Államok konzervatív karakterére utal (a sors iróniája, hogy Jefferson és Hamilton egymás politikai ellenfelei voltak, miközben a Republikánus Párt ma hivatalosan mindkettejük örökségét védelmezi, mint a nemzet konzervatív pilléreit).

Vajon vannak-e Magyarországon a fentiekhez hasonló politikusi hagyományok? És ha vannak, a Fidesz milyen tradíciókhoz nyúl? A felszínen a Horthy-korszak és kisebb mértékben a dualizmus látszik megjelenni, a maga korlátozott parlamentarizmusával. Összességében megállapítható, hogy a Fidesz mint konglomerátumpárt lefedi a 20. századi magyar jobboldali hagyományt, a szélsőjobb kivételével.

Mit tanult a Fidesz az Amerikai Birodalomtól?

Talán mégis az országmenedzseri attitűd a legmarkánsabb, amelyet a két Tisza és Bethlen István képviselt. S tudjuk, hogy az országmenedzselés, a gyökeres átalakítás nem nélkülözi az érdeksérelmet. Még az Egyesült Államokban sem, ahol a jeffersoni ideál, a szabad farmerek és kézművesek köztársasága történelmi távlatban vereséget szenvedett Hamilton nagyobb szabású koncepciójával, a szövetségi kormányzat hatáskörének növelésével, a központi bank létrehozásával szemben. Hamilton „beleértette” a központi hatalom nagyobb mozgásterét az alkotmányba (a Kongresszus minden olyan törvény meghozatalára jogosult, amely elősegíti az alkotmányban rögzített jogkörök betöltését), és ezzel tágította a központi kormányzat mozgásterét, a tagállamok rovására. Ezzel Hamilton nagy szívességet tett az arisztokrácia uralmának.

A Fidesz teljesen a hamiltoni világképnek megfelelően cselekszik, amikor a társadalmat aláveti a felvállalt modernizációs törekvésnek, és céljaihoz próbálja igazítani-szabni az alkotmány nyújtotta mozgásteret. Matolcsy könyvéből elsőre a hamiltoni ambíció elítélése következne, de a sorok között éppenséggel dicsérően szól arról, hogy az Egyesült Államok hagyománya a rugalmas, adaptív kormányzás, amely a saját nemzeti érdeket pragmatikus módon az elfogadott, kanonizált, ortodox szabályszerűségek és normák elé helyezi. Matolcsy részletesen bemutatja, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi rendben és a világgazdaságban betöltött helyét az adaptációnak köszönheti – és rugalmasságának.

Az Egyesült Államok rugalmas pénzügypolitikájának köszönheti, hogy a globális gazdasági világrend vezető hatalma és irányítója. Eközben szabadon él erőforrásaival, központi bankja szabadon nyomja a dollárt, 5-7 évente manipulál a dollár árfolyamával, az állam hagyja elszaladni a hiányt – vagyis az Egyesült Államok képes pragmatikus módon változtatni pénzügypolitikáját, alárendelve a célnak: hogy pozícióját mindig megőrizze, és akkor se veszítsen, ha minden más ország veszít. (226-227). Matolcsy számára ez a rugalmas szisztéma, amelyik az amerikai erő alapja, érezhetően imponáló (ha nem is teljes mértékben pozitív számára, hiszen az aszimmetrikus globális rendben Magyarország is alárendelt, mivel a félperiféria karéjához tartozik, így potenciális vesztese az amerikai pénzügypolitikának).

Mit tanulhatott a Fidesz az „Amerikai Birodalomtól/ból”? Azt, hogy erős gazdaság nem létezhet egységes nemzet, valamint nemzeti büszkeség és öntudat nélkül. Utóbbit azonban a magyar kormány maga kívánja beplántálni a nemzet tagjaiba, az arisztokratikus kormányzás révén. Megtanulhatták, hogy a kormány szabadon tágíthatja a kormányzás kereteit, élve felhatalmazásával. Végül pedig az amerikai szuverenitás felsőbbséges tudata megerősíthette a Fidesz vezérkarát egyfelől a nemzetállamiság eszményéhez való ragaszkodásban („nemzetek Európája”), az „EU mint birodalom” felfogás elutasításában, másrészt pedig magyarázatot ad arra a sokszor rejtélyesnek tűnő viselkedésre, hogy a Fidesz euroszkeptikus hangokat üt meg, rendre ostorozza Európa vallástalanságát, a keresztény gyökerektől való távolodást.

Ebben a magatartásban implicit módon a vallásos, Európánál konzervatívabb Egyesült Államok iránti csodálat fejeződik ki. Hiszen Matolcsy világosan megírta, hogy az Egyesült Államokban 1980 óta konzervatív ciklus van, amely az alapító atyák puritán értékrendjéhez (vallásosság, szorgalom, takarékosság, hazafiság) való visszatérést jelenti, a közmorál megszilárdítását, a devianciák elleni hadjáratot. Ha az elemzők elolvasták volna Matolcsy könyvét, s nem csak Orbán Viktor beszédeit elemzik, talán jobban értenék a Fidesz látszólag érthetetlen Európa-politikáját: a Fidesz csodálja az Amerikai Birodalom erejét, és annak értékeit, valamint normáit (vallásosság, hazafiság) akarja átültetni az európai s a magyar gyakorlatba, de nem tekinti csodálnivalónak az Európai Uniót jelenlegi formájában.

Matolcsy óvja Európát attól, hogy az Egyesült Államokkal versengő birodalommá nője ki magát, mert ez fenyegeti az amerikai-európai kapcsolatokat, továbbá elkerülhetetlenül szétzúzza az unió kohézióját (hiszen számos ország nem az Egyesült Államokban, hanem az integráció tengelyét jelentő német-francia szövetségben látja nemzeti céljai hátráltatóját).

Akad egy paradoxon: az arisztokratikus kormányzás magyarországi várkastélya homokra épül, ugyanis az amerikai kormányzás fennmaradását éppen az biztosítja, hogy csak a felépítmény arisztokratikus, az alap (a társadalom) demokratikus. Magyarország azonban nem rendelkezik az Egyesült Államokéhoz hasonló demokratikus tradícióval. Magyarországon az egyesületi életet, amelyet már Tocqueville is a demokrácia lenyomatának tekintett, kétszer sorvasztották el, illetve zúzták szét a 20. században (1938-1944, 1947-1949), majd az állami mindenhatóság rányomta bélyegét a társadalomra.

Egyesüljetek!

Ezzel szemben az Egyesült Államokban a demokratikus részvétel és autonómia szelleme kétszáz éven keresztül szabadon létezhetett, átitathatta az egész társadalmat, a tagállamok törvényhozásától a legutolsó bélyeggyűjtő egyesületig, az önkéntes segítő szolgálatoktól az evangéliumi gyülekezetekig, a szabad seriffválasztás hagyományától a népi referendumokig. Magyarországon ez a demokratikus részvételi kultúra huszonhárom év alatt sem alakult ki, és kívülről lehetetlen oktrojálni a társadalomra. Nem beszélve arról, hogy míg az amerikai arisztokratikus kormányzás biztosítja a társadalom autonómiáját, addig a magyar kormányzás minden szinten az autonóm igazgatás megszüntetésére törekszik, ott is, ahol az autonómia működik, és hatékony volt 2010 előtt is. Az pedig nem szerencsés, ha az arisztokratikus kormányzás nemhogy erősítené, hanem számos ponton gyengíti a demokráciát, annak meglévő struktúráit is, és ezzel önmaga alapját számolja fel.

Ha tehát az ellenzék sikeresen akar szembeszállni a kormányzással, ki kell építenie azokat az alternatív társadalmi struktúrákat, amelyek becsatornázzák a demokrácia szellemét az állampolgárok mindennapjaiba. Nem működhet demokrácia fejlett egyesületi élet nélkül, amely nap mint nap a demokratikus állampolgári kultúrát közvetíti az állampolgárok számára, és bevonja őket saját közösségi ügyeik intézésébe.

Matolcsy logikáját követve úgy fogalmazhatnánk: az ellenzéknek pillanatnyilag jeffersoni fordulatra lenne szüksége, ha a cél a demokrácia védelme és megszilárdítása. Még akkor is, ha kormányra kerülve követnie kell a hamiltoni elveket is.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

• Szerző: Paár Ádám