Forrás: Richpoi Hírek | 2014.03.25.

Hogyan született a magyar Szent Korona első hiteles ábrázolása? Erre a kérdésre adott választ legújabb kutatási eredményei alapján az MTA BTK TTI "Lendület" Szent Korona Kutatócsoportja.

A Pálffy Géza és munkatársai a történeti kutatás mellett művészettörténeti, heraldikai, várostörténeti és historiográfiai vizsgálataik alapján rekonstruálták a rajz keletkezésének idejét, feltételezett készítőjének személyét és az ábrázolás elkészültének körülményeit. A szakembereket és a közvéleményt egyaránt foglalkoztató probléma kapcsán az elmúlt évtizedekben több elmélet is napvilágot látott: az úgynevezett Fugger-krónikában látható koronakép keletkezésének idejét 1440-től 1555-ig határozták meg, és széles körben elterjedt az a vélekedés is, miszerint a korona egy ideig a neves augsburgi bankárok, a Fuggerek birtokában volt, akik lerajzoltatták családi krónikájukban.

"Már a koronarajzot tartalmazó forrás megnevezése is téves: a mű ugyanis nem a Fugger bankárcsalád krónikája, hanem a Johann Jakob Fugger megbízásából – de a korábbi hiedelmektől eltérően nem az ő tollából - a családi könyvtár számára készült Ehrenspiegel des Hauses Österreich, azaz a Habsburg-dinasztia történetének részletes bemutatása" – említett egyet a megcáfolt tévhitek közül Pálffy Géza. Mint elmondta, a hatalmas munka történeti forrásértéke ugyan erősen vitatott, ennek ellenére interdiszciplinárisan igen sokrétűen hasznosítható alapmű, elsősorban a benne található több száz páratlan miniatúrának, esemény-, csata- és városábrázolásnak, tájképnek, uralkodóportrénak, valamint a mintegy 15 000 címernek és az augsburgi forrásadatoknak köszönhetően.

A lendületes kutató szerint felül kell vizsgálni azt az elméletet is, amely szerint a rajz készítője a XVI. század első felében élt augsburgi városi történetíró, genealógus és heraldikus, Clemens Jäger lenne. "A precíz, aprólékosan kimunkált ábrázolás, pontosabban annak közvetlen előképe valószínűleg inkább - a Jägerrel egyébként kapcsolatban álló - Wolfgang Lazius bécsi udvari történetíró munkatársának, Hanns Sebald Lautensack rézmetszőnek a munkáját dicséri" – foglalta össze kutatásaik másik fontos eredményét a történész.

Hozzátette: az augsburgi címerszakértő Jäger csak a koronaábrázolás megrendelője volt, a napjainkra fennmaradt rajz azon előkép alapján született, amelyet Bécsben készíthettek, amikor I. Ferdinánd udvarában 1553 áprilisa, azaz Jäger koronaképkérése után a kincstárban lerajzolták az akkor már évek óta ott őrzött magyar koronát. "A Szent Korona eddig ismert legkorábbi hiteles ábrázolása kutatásaink szerint 1553 áprilisa és 1561 novembere között, nagy valószínűséggel 1554 és 1559 között keletkezett Augsburgban egy Bécsből közvetlenül kapott előkép alapján. Augsburgi és bécsi történetírók, genealógusok, címerkedvelő humanisták együttműködésének kimagasló jelentőségű eredménye, létrejöttében magyarok nem vettek részt" – emelte ki Pálffy Géza.

Az általa vezetett kutatócsoport nevéhez immár több, a Szent Koronával, illetve a koronázások történetével kapcsolatos felfedezés fűződik. Már a Nemzeti Múzeumban van az a gyémántokkal díszített udvarmesteri pálca, amellyel 1792. június 6-án, I. Ferenc király szertartásán – az első budai koronázáson – vezényelte a ceremóniát Pálffy Károly Jeromos magyar királyi udvarmester. A kincs egy bécsi aukcióról került állami segítséggel Budapestre. A kutatócsoport numizmatikus tagjai találtak rá arra a koronázási felajánlási éremre is, amelyet V. Ferdinánd 1830. szeptemberi megkoronázásakor a szertartás keretében, az áldozáskor helyezett az új uralkodó a koronázótemplom oltárára.

A lendületes kutatók idei tervei között szerepel a korona XVII. századi, eddig még szinte teljesen ismeretlen menekítéstörténeteinek (1645-1646, 1663-1664 és 1683-1687) feltárása, valamint szlovák történészekkel és muzeológusokkal együttműködésben egy kiállítás megrendezése a koronázási érmekről a felújított pozsonyi várban. Várhatóan megjelentetnek egy tanulmánykötetet az 1622. évi soproni koronázódiétáról, és önálló kiadványban adnak átfogó képet azokról az esetekről, amikor a Szent Koronát Sopronban, a nagyközönség által csaknem teljesen elfeledett koronázóvárosban őrizték.

A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig. A gyakori trónviszályok idején birtoklása nagy előnyt biztosított a királyi hatalomért folytatott harcban.

A Szent Koronának az állami jelképi funkciójára épült a Szent Korona-tan, a magyar államjog fejlődésének egyik kiindulópontja. Ez a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona és mint jogi személy a Magyar Államnak felel meg. A történelmi hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István magyar király a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképe lett.

Hasonló, de máig élő jogi vonatkozásokat is tartalmazó koncepció épült ki a brit korona körül. A korona az angol jog szerint olyan jogi személyiségű örökíthető hivatal (corporation sole), amely a végrehajtó hatalom jogi megtestesülését képviseli. A koronák mint tárgyak (mint az angol vagy a skót koronaékszerek) a „Korona” tulajdonát képezik és nem az uralkodóét. A „Korona” egy absztrakt metonimikus képzet, amely a kormány létezésének jogi alapját biztosítja.

A magyar hagyományban sok évszázadon át Szent István koronájaként tartották számon, külföldön sokfelé ma is így nevezik. A Szent Korona tudományos kutatásának két évszázados története és a rendszerváltás után elvégzett ötvösszakmai vizsgálat nyomán a tudományos közösség számára egyértelműen elfogadottá vált, hogy a korona két, markánsan elkülönülő részből, a „görög koronából” (Corona Graeca) és az úgynevezett latin koronából (Corona Latina) áll. Az összeillesztés minősége messze elmarad az egyes részek ötvösszakmai színvonalától. A két részt III. Béla (1172-1196) korában állították össze Magyarországon. A két összetevő pontos származásáról, eredeti rendeltetéséről azonban még nem alakult ki teljes tudományos konszenzus.