Ez az első alkalom, hogy sikerült megfigyelnünk, amint az Univerzum távoli részében egy gigantikus gázkidobódás miatt elkezdődik egy jellegzetes, nagy tömegű csillagontó galaxis »haláltusája«"
– kezdi az új vizsgálatot vezető kutató, Annagrazia Puglisi (Durham University, Egyesült Királyság és Saclay Magfizikai Kutatóközpont [CEA-Saclay], Franciaország).
Az ID2299 katalógusjelű galaxis olyan messze van, hogy fénye 9 milliárd év alatt ér el hozzánk, így abban az állapotában láthatjuk, amikor az Univerzum még csak 4,5 milliárd éves volt.
A gázkidobódás üteme évente tízezer naptömegnek felel meg, és a folyamat az ID2299 hideg gázanyagának megdöbbentően nagy részét, 46%-át eltávolítja. Mivel a galaxisban a csillagkeletkezés is igen gyorsan, a tejútrendszerbeli ütemnél több százszor gyorsabban zajlik, a maradék gáz nagyon hamar elfogy, és az ID2299 néhány tízmillió éven belül „lekapcsol".
A kutatócsoport úgy véli, hogy a látványos anyagvesztési folyamat oka két galaxis ütközése, amelyek végül az ID2299 jelű galaxissá olvadtak össze.
A kutatókat az terelte ebbe az irányba, hogy a kidobódott gáz egy „árapálycsóvához" kapcsolódik. Az árapálycsóvák a galaxisközi térbe nyúló, csillagokból és gázból álló áramok, amelyek két galaxis ütközésekor jönnek létre, és általában túlságosan halványak ahhoz, hogy nagy távolságból is észrevehetők legyenek. A csoportnak azonban sikerült egy viszonylag fényes, éppen kidobódó objektumot észlelnie, és azt árapálycsóvaként azonosítani.
A csillagászok többsége úgy gondolja, hogy a csillagkeletkezés által okozott csillagszél és a nagy tömegű galaxisok centrumában helyet foglaló fekete lyukak aktivitása felelős a csillagképző anyag kidobódásáért, ezáltal pedig azért, hogy a galaxisok elvesztik a képességüket új csillagok létrehozására.
A Nature Astronomy folyóiratban közölt tanulmány azonban rámutat arra, hogy a galaxisok összeolvadása is okozhatja a csillagkeletkezés üzemanyagának elvesztését.
„Vizsgálatunk azt jelzi, hogy az összeolvadás is okozhat gázkidobódásokat, ez az anyagkiáramlás és az árapálycsóvák pedig nagyon hasonlóak lehetnek" – mondja a tanulmány társszerzője, Emanuele Daddi (CEA-Saclay). Így azok a csoportok, amelyek korábban távoli galaxisok kiáramlásait detektálták, valójában árapálycsóvákban kidobódó gázt figyelhettek meg.
Ez pedig arra késztethet bennünket, hogy felülvizsgáljuk azzal kapcsolatos elképzeléseinket, miként »halnak meg« a galaxisok"
– teszi hozzá Daddi.
Puglisi – szintén hangsúlyozva a csoport felfedezésének fontosságát – így folytatja: „Szinte borzongató érzés volt egy ilyen különleges galaxis felfedezése! Türelmetlenül vártam, hogy még többet megtudjunk erről a furcsa objektumról, mivel meg voltam győződve arról, hogy a távoli galaxisok fejlődésével kapcsolatos fontos információkhoz juthatunk általa."
