Forrás: 444.hu | Bódog Bálint | 2023.03.11.

„Egy bűnszervezetnek, legyen bár magán- vagy állami, két alapvető funkciója van. Először is igyekszik vagyont felhalmozni tagjai számára, amihez pénzforrásra és a pénz tisztára mosására van szüksége. Másodszor, biztosítania kell tagjainak büntethetetlenségét, hatástalanítva a kontrollmechanizmusokat, így a bűnüldözést és a büntetőeljárásokat, amelyek akadályozhatják a felhalmozott vagyon elköltését” – összegzi az Orbán-kormány stratégiájának alapvetéseit Madlovics Bálint és Magyar Bálint egykori oktatási miniszter, a CEU Demokrácia Intézetének kutatói. A szerzők Magyarország kétes hűsége: az Orbán-rendszer stratégiája az orosz–ukrán háborúban című tanulmányukban körbejárják, hogy az általuk patronális autokráciának nevezett Orbán-rezsim

• hogy működteti a maffiaállamot az EU perifériáján,
• miért éri meg neki a keleti nyitás,
• mindezt hogyan keretezi kül- és belföldön,
• és végül, hogy minderre hogyan hatott az orosz–ukrán háború kitörése.

A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy Magyarország nem a nyugati blokkból halad keleti irányba, hanem az EU perifériáján kíván hosszú távon maffiaállamként fennmaradni. Ennek a megértéséhez először érdemes megnézni, mit állít a szerzőpáros a rendszer működéséről.

Szétszórt korrupcióból centralizált korrupció

A Madlovics–Magyar páros a korábbi, posztkommunista államokat vizsgáló könyveiből is ismert patrónus-kliens rendszerek fogalmát veszi alapul. Dióhéjban: a patrónus-kliens viszony szívességi cseréken alapuló személyes, hatalmilag egyenlőtlen kapcsolat két fél között, ahol a kliens lojalitással hálálja meg a patrónus juttatásait.

Ezek a főleg informális viszonyok hálózzák be Magyarország kiüresített intézményrendszereit.

Erről bővebben Madlovics Bálint beszélt a 444 videójában, amelyben a francia és a magyar korrupció természetét vizsgáltuk.

A szerzők szerint 2010-ben a patronális demokrácia – azaz az egymással versenyző korrupt patrónus-kliens hálózatok – helyét az egyetlen, piramisszerű hálózaton alapuló patronális autokrácia vette át, ahol a legtöbb politikai hatalommal rendelkező csúcspatrónus Orbán Viktor. A rendszerben mindenki a miniszterelnöktől és szűk informális körétől függ. A Fidesz 2010-es kétharmados győzelmével megkezdődhetett a demokrácia fennmaradásához szükséges intézmények kiüresítése.

A hivatalok tetejébe ültetett, Orbánhoz lojális kliensek az informális hálózat autokratikus, hatalomra és vagyonosodásra irányuló döntéseit hivatottak kiszolgálni.

Mit akar a maffia?

A szerzők szerint egy bűnszervezet pénzt akar felhalmozni, majd azt tisztára akarja mosni, hogy büntetlenül elkölthesse. Itthon Orbán formálisan (kétharmados többséggel) és informálisan (lojális kliensein keresztül) birtokolja a politikai hatalmat mind a halmozáshoz, mind a büntethetetlenség biztosításához. Nemzetközi szinten (...) egy sajátos geopolitikai környezetben kell érvényesíteni akaratát, ahol bizonyos országok, szervezetek akadályt, illetve előnyt jelenthetnek számára.

Efelől közelíti meg a tanulmány az Orbán-kormány külpolitikáját is. Míg az EU Magyarországnak járó juttatásaival, alapjaival, támogatásaival lehetőséget szolgáltat a klientúrának a pénzfelhalmozásra, a tagsággal járó szigorúbb ellenőrzés megnehezíti a pénzmosást és a pénzek szétosztását a kliensek között. Itt jönnek a képbe az autokrata keleti rezsimek, így Kína, Oroszország vagy Azerbajdzsán is, hiszen az innen érkező hitelek,

a velük kötött gazdasági együttműködések ellenőrzésének szigorúsága nem is mérhető az EU-s szabványokhoz.

A medve kliense

A tanulmány szerint probléma – azon túl, hogy a keleti nyitás egyértelműen az orbáni „fogadott politikai család” korrupt működésének megkönnyítését szolgálja –, hogy az Oroszországgal kialakított viszony nem egyenlő. A rezsim az adófizetői pénzek tisztára mosásának lehetőségét, tehát pénzt vár az orosz együttműködésekből. Oroszországnak ezzel szemben nincs különösebb szüksége a magyarokkal kötött üzleteken való nyerészkedésre, a rezsim gazdasága megvan enélkül is.

A szerzők szerint Moszkva a magyar–orosz kapcsolatban az Európai Unió bel- és külpolitikájának befolyásolására lát lehetőséget. Ez a szerzőket emlékezteti a már vázolt patrónus-kliens viszonyra, melyben a patrónus bizonyos, csak általa biztosított juttatásokért (szabad korrupció) cserébe lojalitást (EU-n belüli érdekérvényesítést, például a Krím lerohanásakor vagy Kirill pátriárka szankciók alóli felmentésekor) vár a klienstől.

Szuverenitást, de csak az EU-val szemben

A magyar kormány tehát a szabadabb korrupció reményével fordul kelet felé, és fordul el a Nyugat felől. Ezt az elfordulást valahogyan keretezni kellett. Az olyan intézmények, mint például az Európai Ügyészség, csak akadályoznák a rendszert a felhalmozásban, így az EU-s pénzeket ellenőrző intézkedésekkel szemben a rezsim a magyar szuverenitás elleni támadásként érzékelteti. Ezzel szemben a nyilvánosság számára ismeretlen feltételekkel megkötött orosz energiaipari befektetéseket, a kínai cégeket és a keletről érkező hiteleket keleti nyitás címszó alatt tárt karokkal várja.

A tanulmány összegzi, hogyan jelenik meg a nyugattól való távolságtartás és a keleti nyitás a kormánykommunikáció szintjén. Az EU általában negatív szereplőként jelenik meg, amelyet a kormánypropaganda igyekszik delegitimálni azzal, hogy a magyar nemzeti érdekekkel szemben cselekvőként mutatja be. Ezzel a tagság hátrányait igyekszik kiemelni az előnyökkel szemben. A kormány (minket, magyarokat) az EU-val (velük, brüsszelitákkal) szemben határozza meg magát, és ehhez felhasználja a már meglévő társadalmi feszültségeket (hergelés a migránsok vagy az LMBT közösség ellen).

A szerzők rámutatnak, hogy a kormány Oroszországot az EU-val szemben legitimálni igyekszik, amikor arról beszél, hogy az új gazdasági kapcsolatok kialakítása nemzeti érdek, és hogy a keleti autokrata rezsimek vezetőit tisztelni kell. Oroszországot mint a „mi” támogatónkat állítja be az „őellenük” vívott csatában, amely csata alapját a már meglévő társadalmi feszültségek adják (kommunisták, neomarxisták).

Mit csinálsz, ha a patrónusod kirobbant egy háborút?

A háború előtti és a háború utáni Orbáni külpolitikát a szerzők különválasztják: a kezdeményező, proaktív politikát felváltotta a reaktív, események után kullogó politika.

A háború kitörésével a Nyugat-Európa és Oroszország közötti hídszerep tarthatatlanná vált. 

A liberális demokráciára alapozó Unió, mely kezdetben nem tudott mit kezdeni az olyan jelenségekkel, mint Jarosław Kaczyński „konzervatív autokratikus kísérlete” Lengyelországban, vagy a magyar patronális autokrácia, a háború okozta egységben egyszerre mintha felébredt volna.

Az ellenszenvet és veszélyérzetet ébresztő invázió nyomán a nyugati országok felhagytak az ütközőzónabeli félautokratikus rendszerek eltűrésével. „A háborúban nincs helye közvetítőknek, különösen nem az EU-n belül orosz érdekeket szolgáló szereplőknek” – írja a tanulmány. Az Orbán-kormány EU-s populista szövetségei, akik Putyint gyakran nyíltan vagy kevésbé nyíltan támogatták, felismerték, hogy ebben a helyzetben vissza kell fogniuk magukat.

Orbán a háborúval olyan helyzetbe került, hogy az áldozatot a korábban általa lejáratott szövetségese, az EU (az USA-val együtt) támogatta, míg a másik oldalon patrónus-kliens kapcsolattal kötődött az agresszor Oroszországhoz. A szerzők szerint Orbán arra jutott, nem fogja elengedni a hídszerepet, ezért döntött úgy,

• hogy leépíti a magyarok ukránok iránti szimpátiáját,
• formálisan támogatni fogja a nyugati szankciókat,
• fenntartja korrupt kapcsolatát Oroszországgal,
• vétójogát zsarolásra felhasználva minimalizálja az EU-s ellenőrzést,
• folytatja Oroszország érdekének érvényesítését.

Az antipatikus áldozat

Az ukrán háborús menekültekkel szembeni szimpátia leépítése nem volt könnyű feladat. Míg a déli határhoz érkező menekültek esetében faji, vallási és kulturális, akár nemi alapon is ki lehetett élezni az ellentéteket, addig a fehér, keresztény, közeli, látható és átérezhető háború áldozataival szemben ilyen alapon lehetetlen volt uszítani.

Ezért a rezsim a háborút helyezte a rettegés középpontjába, és a háborún keresztül már elkezdhette kiépíteni az ellenszenvet Ukrajnával és támogatóival szemben, mondván, rajtuk is múlik, mikor ér véget a háború.

Ekkor alakult ki az a sokszor ismételt tétel, miszerint az orosz–ukrán háború két szláv ország belháborúja, amelyhez Magyarországnak semmi köze.

A tanulmány szerint ez a „semmi közünk” attitűd a kollektív egoizmust (nekünk is rossz) kihasználva segített a kormánynak a szankciók elleni kampányban is. A „ne a magyarok fizessék meg a háború árát” állítás, a nemzeti érdekek hangsúlyozása, valamint az a szinte egy az egyben orosz propagandatézis, hogy Oroszország csak a NATO-tól védi magát, a magyar társadalom Ukrajnával szemben tanúsított szolidaritásának jelentős leépülését eredményezte. Ezen túl a kampányidőszak alatt a háborúpártiságot Márki-Zay Péter szerencsétlen interjúrészletének felhangosításával sikerült összemosni a teljes baloldallal, rajta keresztül Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.

Huxitálni vagy nem huxitálni?

A szerzők a rezsim kelettől való elszakadását elképzelhetetlennek tartják.

Feltételezik, hogy a Putyin-féle rezsimről való leválás nem lehetséges, mivel egyenlőtlen, korrupt kapcsolatból nincs szabad kilépés.

Azt is hozzáteszik, hogy Orbán egyébként is szeretné fenntartani a kelettel való üzletelés lehetőségét. A szerzők szerint ha az Európai Unió túlságosan megnehezítené a felhalmozást és a korrupciót, Orbán előbb hagyná el rendszerestül, mint családostul az országot (ahogy tette Janukovics Ukrajnából, Gruevszki Észak-Macedóniából, Plahotniuc Moldovából, Nazarbajev Kazahsztánból).

A szerzők mégis arra jutnak, hogy Magyarország Európai Unióból való kiválása több okból is valószínűtlen:

• Az EU-tagság továbbra is rengeteg pénzt jelent Magyarországnak, vagyis Orbán politikai családjának gyarapodásához, és a büntethetetlenség is relatíve biztosítva van. Igaz, a források befagyasztásával a pénzfelhalmozás nehezebbé vált.
• A közös EU-s piac továbbra is jelentős gazdasági haszonnal jár Magyarország számára.
• A Huxittal az orosz fél számára az Orbán-rezsimmel folytatott patrónus-kliens kapcsolat értelmetlenné válna, hiszen Magyarország nem „hekkelhetné” tovább az uniós belpolitikát.

Fotó: DURSUN AYDEMIR/Anadolu Agency via AFP