Forrás: telex.hu | Fábián Tamás | 2021.03.14.

2021. március 5. – Orbán Viktor az állami rádióban (Fotó: Facebook.com/orbanviktor)
 

Vezető fideszes politikusok elkezdtek arról beszélni, hogy a kormánynak semmi köze a magyar médiában elmúlt években történt drasztikus átalakuláshoz; egyébként pedig minden rendben, kiegyenlítettek az erőviszonyok. Ehhez képest minden pontosan Orbán Viktor szándékának és politikai céljainak megfelelően történt a hazai sajtóban, a kormányfő pedig olyan befolyásra tett szert, amit politikai ellenfelei megközelíteni sem tudnak. Médiapiaci fact check március 15-én, a magyar sajtó napján.

A nagy összeolvadást vizsgálta volna a Gazdasági- és Versenyhivatal, azonban Orbán Viktor a KESMA megalakulását nemzeti- és közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentősségűnek nyilvánította. (Érdemes felidézni, hogy korábban a lényegesen kisebb piaci koncentrációt eredményező RTL-Centrál fúziót elkaszálta GVH és az NMHH is.)

A KESMA-ról 2019. januárban, Orbán Viktor rendhagyó évindító sajtótájékoztatóján érdeklődtek az újságírók. Az AP tudósítója felvetette, hogy miközben a kormányfő akkoriban még úgy érezte, hogy médiaellenszélben kell dolgoznia, ha az olvasók az ország bármely pontján kinyitnak egy megyei lapot (ezek korábban önállóan állítottak elő tartalmakat), akkor mindenhol ugyanaz a miniszterelnökkel készült interjú fogadja őket.

„Még szép”

– mondta erre nevetve Orbán.

Hogy a KESMA mint képződmény mennyire összhangban van a kormány szándékaival, azt talán legőszintébben Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár árulta el Tusványoson, amikor kijelentette, hogy fideszes médiaholding segítségével sikerült elérniük, hogy „a magyar sajtó közel 50 százaléka a kormány álláspontját közvetítse”.

Pártmédia közpénzből

Bár a miniszterelnök többször egyértelműen is kijelentette, hogy át akarja alakítani a médiapiacot, és azt is nyilvánvalóvá tette, hogy szeretné, ha azon belül növekedne az ő politikáját támogató médiumok száma, amikor egy-egy konkrét esetre rákérdeznek, következetesen azt állítja, hogy nem foglalkozik magáncégek, így a magánkézben lévő média ügyeivel sem.

Ehhez képest az elmúlt tíz év legnagyobb médiatulajdonosai (Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc) Orbán legfontosabb bizalmasai és gazdasági szövetségesek voltak, a KESMA-t Orbán szűk környezetéhez tartozó emberek alapították (Liszkay Gábor, akit Orbán a 2015-ös interjúban követendő példának és a barátjának nevezett), a holdingba pedig Orbán-közeli üzleti szereplők (Habony Árpád, Andy Vajna, Schmidt Mária, Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám, Nyerges Zsolt, Tombor András, Fonyó Károly, Ómolnár Miklós) tették be, amijük volt.

A holding ugyan magánkézben van, jelentős részben közpénzből tartják fenn. 2016 és 2018 között 9 százalékról 40 százalékra emelkedett a kormányzati finanszírozásra támaszkodó hírmédia aránya. Ezen médiumok hirdetési bevételeinek több mint 30 százaléka közvetlenül a kormányzattól érkezik, amely nem csak azért hirdet, hogy reklámozza az üzenetetit, hanem hogy fenntartsa a pártérdekeket szolgáló sajtóját.

„A kormányzat magánkézben lévő médiacégeket tart fenn költségvetési pénzből pártpolitikai érdekből”

– olvasható Körösényi András, Illés Gábor és Gyulai Attila 2020-ban megjelent Az Orbán-rezsim című könyvében. (A szerzőkkel készült interjúnkat itt olvashatják.)

Orbán „magánkézben lévő médiával nem foglalkozom” kommunikációjáról egész konkrét esetekben is kiderül, hogy a valóság inkább az ellenkezőjét támasztja alá. 2018-ban a 444 írta meg, hogy Orbán „lerendelte” magához Hatvanpusztára Puch Lászlót, és megállapodott a Népszava megvásárlásáról; 2017-ben pedig a miniszterelnök több mint két órán keresztül egyeztetett médiaügyekről a Népszabadságot kivégző Heinrich Pecinával.

Ha már Pecina, emlékezetes, hogy ibizai videóba belebukó Heinz-Christian Strache korábbi osztrák alkancellár azt mondta a feltételezett orosz befektetőknek, hogy olyan médiát szeretne, mint amilyen Orbánnak van, és fel is ajánlotta közvetítőnek Pecinát, akiről kijelentette:

„nagy játékos, 15 évvel ezelőtt elkezdte venni Orbánnak a médiát”.

Az osztrák politikus kijelentésére a miniszterelnök sajtófőnöke ismét elmondta akkor, hogy „a magyar kormány nem foglalkozik üzleti kérdésekkel, így a médiatulajdonosok döntéseivel sem”.

A kormányzati térfoglalás a médiában a KESMA megalakulása után sem állt le, 2020 legnagyobb dobása az Index és a teljes hozzá kapcsolódó portfólió bekebelezése volt. Mészáros Lőrinc médiaügyi jobbkeze, Vaszily Miklós a felvásárlás bejelentésekor közölte, hogy nem cél második Origót csinálni; ez egyelőre nem is történt meg, azonban a portál nemcsak kormánytól független jellegét veszítette el, de a tartalom is elkezdett idomulni a Fidesz politikai céljaihoz, mint az például látható volt Rogán Antal feleségének földvásárlási ügyénél is.

A miniszterelnök médiaháborújának legutóbbi állomásaival ebben a videóban foglalkoztunk részletesebben:

YouTube 

Van ellenzéki sajtó, de a fideszeshez képest nagyítóval kell keresni

Miközben a hazai médiapiac jelentős része néhány év alatt közvetlenül kormányzati kontroll alá került, az utóbbi időben Orbán és politikustársai arról beszélnek, hogy Magyarországon Nyugat-Európához képest rendkívül színes a sajtópiac, és nagyjából kiegyenlített arányban van jelen a jobboldali és a baloldali média. A kormányzati megszólalók matekja úgy jön ki, hogy a kormányhoz nem kötődő médiumokat előszeretettel veszik egy kalap alá, és címkézik ellenzékinek, vagy az ellenzéki pártokat támogató felületeknek.

Hogy pontosan milyen arányok vannak a sajtópiacon, az attól is függ, hogy bevétel, elérés, vagy darabszám alapján kalkulálunk; de akármilyen megközelítést is választjuk, minimum az jön ki, hogy a közélettel foglalkozó sajtó legalább fele közvetlenül a kormány befolyása alatt áll. (Kiegyenlített erőviszonyokról, 50-50-es arányról Orbán ráadásul még az előtt beszélt, hogy Mészáros Lőrinc üzlettársa végleg bekebelezte volna az Indexet.)

Mindebből ugyanakkor nem következik az, amit a Fidesz szeret kommunikálni, miszerint a média másik fele ellenzéki lenne, sőt.

Természetesen a kormánytól független médiumok között is vannak ellenzéki pártokhoz politikailag-gazdaságilag köthető lapok (Alfahír, N1TV, Zsúrpubi, Azonnali, Jövő.tv, Ugytudjuk, Egri Ügyek, Hírklikk, Nyugati Fény); vannak kifejezetten ellenzéki propagandaoldalak (Balra magyar, Hírhugó, Ezalényeg); és vannak olyan felületek is, amelyek vállaltan baloldali értékrendet közvetítenek, és választások idején baloldali jelölteket támogatnak (Népszava, Partizán, Mérce).

Tehát míg a magyar média fele központilag vezérelve a Fidesz politikai céljait segíti (ahogy Kovács államtitkár is mondta) addig az ellenzéki pártok igen csekély mennyiségű, fragmentált saját sajtót tudnak felmutatni. Éppen az igen asszimmetrikus helyzet miatt a kormányzati kommunikáció előszeretettel számolja az ellenzéki médiatérfélhez a kormánytól, és az ellenzéki pártoktól is független, de a hatalommal kritikus, jelentős eléréssel rendelkező sajtótermékeket (RTL Klub, Telex, 24.hu, Hvg.hu, 444).

A kormánytól független sajtó ellenzékiként történő beállítása három szempontból áll a Fidesz érdekében:

• roncsolja a független sajtó hitelességét, tompítani próbálják az ott megjelenő információk/kritikák élét, hiszen csökkenhet az ereje egy cikknek, ha amögött közvetlen politikai érdek fedezhető fel;
• elidegeníti saját szavazóit a nem-kormánysajtótól, a hatalom szemében tüskét jelentenek az olyan lapok, amelyeket ellenzéki és bizonytalan választók mellett fideszesek is olvasnak, és hitelesnek tartanak;
• ezzel a narratívával igyekszik legitimálni a kormányközeli médiaholding felállítását, hiszen ha a politikai kommunikációjuk szerint komoly médiahálózat segíti az ellenzéket, akkor indokolttá válik az 500 kiadványból álló KESMA létrehozása és fenntartása.

A független sajtót összemosni az ellenzéki médiával azonban több tényező miatt sem állja meg a helyét.

Egyrészt, a pártoktól független lapok minden politikai szervezet ügyeiről beszámolnak; hogy mi mekkora figyelmet kap, az annak függvénye, hogy az adott eseménynek mekkora a közéleti relevanciája, illetve mennyire érdekli az olvasókat. Másrész, a politikához nem kötődő kiadványok működési logikáját nem a pártérdekek (politikusok szándékos segítése vagy lejáratása), hanem az olvasói igények kielégítése és a kíváncsiság határozza meg. Harmadrészt, míg a pártokhoz köthető kiadványokban politikai szereplők szabhatják meg a tartalmat és az irányvonalat, addig az autonóm szerkesztőségek működésébe egyik politikai erőnek sincs sem közvetlen, sem közvetett beleszólása.

Felmerülhet a kérdés, hogy – akár ebben a cikkben is – miért nem foglalkozunk részletesen az ellenzéki sajtóval is. Ennek oka éppen az említett számosság:

míg egyes ellenzéki pártokhoz legfeljebb néhány, jellemzően alacsony elérésű, különálló kiadvány tartozik, addig a Fidesz közvetlen kontrollja alatt közel 500, központilag vezérelt sajtótermék áll; kereskedelmi televíziótól milliós elérésű országos portálokon át a teljes megyei laphálózatig, és ott van még az évi 120 milliárd forintból a Fidesz szócsöveként működő közmédia is.

Ebből következik az utolsó szempont is: míg az ellenzéki felületek működésénél néhány tízmillió forintról beszélhetünk, addig Orbán médiabirodalmának a fenntartása éves szinten több tízmilliárd forintba kerül, ennek pedig jelentős része közpénz.