Scheppele: A többséget szupertöbbséggé nagyítja fel az új rendszer – III. rész - 1 Március 2014

A The New York Times című lapban, Paul Kruman Nobel-díjas közgazdász blogjában olvasható Kim Lane Scheppelenek, a Princeton egyetem alkotmányjogászának ötrészes cikksorozata: Magyarország – Egy kérdéses választás. A Galamusban ma az írás III. részének fordítását közöljük.

A korábbi részek:
I: Fidesz választásán az ellenzék akkor is veszít, ha nyer (az eredeti szöveg)
II: Miért volt „politikai csoda” az ellenzéki szövetség? (az eredeti szöveg)

III. rész: A győztesek kompenzálása

A választási szakértők azt jósolták, hogy Magyarországon a demokratikus ellenzék nem szerezhet parlamenti többséget, ha döntetlen eredményt ér el, vagy ha kicsivel előzi meg a Fideszt a szavazáson. A szövetséges ellenzéki pártoknak a Fidesznél legalább 6-8 százalékkal több szavazatot kell szerezniük ahhoz, hogy egyszerű parlamenti többséget szerezzenek, és ennek oka főként a választókerületek manipulált kijelölése. De nem ez az egyetlen Fidesz-barát eleme az új választási rendszernek.

Ha a Fidesz jelentős előnnyel nyeri meg ezeket az egyéni választókerületeket, akkor a Fidesz parlamenti képviseletét még jobban megnöveli a „kompenzáló szavazatok” új rendszere. Ahhoz, hogy megértsük, ez hogyan működik, meg kell értenünk, hogy általában milyen szerkezetűek az arányos képviseleti rendszerek.

Az arányos képviseleti rendszerekben a kompenzációkat általában a végeredmény kiszámításakor osztják el – ezzel biztosítják, hogy a mandátumok megoszlása a lehető legjobban tükrözze a választók által leadott szavazatok megoszlását. Ettől arányos ez a rendszer. A német pártokat például oly módon kompenzálják, hogy a pártok plusz szavazatokat kapnak a pártlistájukra, ha a jelöltjeik kevesebb egyéni kerületben nyernek, mint ahogyan azt a választói szándék előre jelezte.

Az egyéni választókerületek eredményére alapozott kompenzáció magyar rendszere régebben hasonló volt, mint a németországi, de ma már nem olyan. Az új választójogi rendszer most bizarr módon nemcsak a veszteseket, hanem a nyerteseket is kompenzálja. Ez az új rendszer növeli a győztes előnyét, hogy a rendszer még inkább megfeleljen „a győztes mindent visz” elvnek. Ez nagy valószínűséggel azt fogja biztosítani, hogy a szavazatok végső megoszlása összességében még távolabb kerüljön a lakosság szavazatainak megoszlásától, ne pedig közelebb legyen az általános megoszláshoz, noha az arányos képviseleti (PR) rendszerek általában ezt biztosítják.

Röviden: a többségeket szupertöbbséggé nagyítja fel az új rendszer.

A kompenzáció új rendszere bonyolult és a várakozásainkkal ellentétes, azért kezdjük az alapokkal.

Mi az „elveszett szavazat”? Elveszett szavazat az, amelyet olyan jelöltre adnak, aki veszít. Ha egy olyan kerületben, ahol Piros, Zöld és Sárga pártra lehet szavazni, valaki a sárga jelöltre adja a voksát, és az illető jelölt veszít, akkor a rá adott szavazat „elveszettnek” számít. Ehelyett azonban az elveszett szavazatot arra használják fel, hogy segítsék azt a pártot, amelyre a szavazatot leadták, azzal, hogy többletként veszik figyelembe, amikor a pártlistás mandátumokat kiszámítják. Ennek eredményeként a voksot leadó szavazót azzal kompenzálják, hogy az egyéni jelöltre leadott, „elveszett” szavazatát a pártlistára adott szavazatokhoz adják hozzá. Ez az elveszett szavazatokat kompenzáló rendszer volt érvényben Magyarországon az egyéni választókerületekre vonatkozóan 1990-től 2010-ig.

Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy a Piros párt jelöltje 500 szavazattal nyer egy kerületben, míg a Zöld párt 200, a Sárga párt 100 szavazatot kap. A korábbi magyar kompenzációs séma szerint a zöldekre adott 200 és a sárgákra adott 100 szavazatot hozzáadnák a Zöld, illetve a Sárga párt pártlistájára leadott voksokhoz, így ezek a pártok ennyivel erősebbek lennének akkor, amikor meghatározzák a pártlistás mandátumokat.

A Fidesz reformjai nyomán azonban nem csupán a Zöld és a Sárga párt kap kompenzációt, hanem a Piros pártot is úgy veszik, mintha „elveszett szavazatai” lennének az adott választáson, noha valójában megnyerte a mandátumot a kerületben.

Hogyan „veszített” a győztes párt szavazatokat? Néhány „piros szavazatot” azért számítanak „elveszettnek”, mert a mandátum elnyeréséhez elég lett volna 201 szavazat, de a Piros párt 500 voksot kapott, s ez több annál, mint amennyire a pártnak szüksége lett volna a mandátum megszerzéséhez. Így az új Fidesz-rendszerben 299 szavazatot – a nyeréshez szükséges voksokon felüli mennyiséget – elveszettnek tekintik, és a Piros párt pártlistájára leadott szavazatokhoz adják a pártlistás mandátumok kiszámításakor.

Az új magyar választási rendszerben tehát az egyéni kerületben győztes párt nemcsak az egyéni mandátumot kapja meg, hanem ha a nyeréshez szükséges szavazatoknál többet kap, plusz pontokat szerez a pártlistás mandátumok kiszámításánál. Ez a másik oka annak, hogy Magyarországon 2014-ben a választási rendszer még annál is aránytalanabb, mint amilyen korábban volt.

Az arányos képviseleti rendszer alkalmazásának az a célja, hogy biztosítsa, a képviselet arányos legyen a szavazás eredményével. A Fidesz rendszere azonban minden tekintetben kevésbé arányossá teszi a képviseletet. Ez az újítás kiveszi Magyarországot az európai arányos képviseleti rendszerek közül.

A győztes kompenzálásának rendszerét akkor dolgozták ki, amikor a Fidesz egyértelműen a többségi párt volt, és az összes többi párt lemaradt mögötte, még akkor is, ha együtt erősebbek lettek volna. Ezért a Fidesz olyan rendszert dolgozott ki, amely maximálisan az ő előnyét szolgálta ebben a szétforgácsolt politikai közegben. Ha a megosztott ellenzékkel szemben a Fidesz nagy előnnyel nyerne az egyéni kerületekben, még akkor is visszakaphatná a maga kétharmadát, ha a szavazatok felénél jóval kevesebbet szerez.

A győztes kompenzálásának rendszere tehát egy további ok arra, hogy az ellenzéknek szövetségre kellett lépnie, még akkor is, ha ezzel csak a különbséget tudja csökkenteni a legtöbb és a második legtöbb szavazatot megszerző jelölt között minden választókerületben.

Egy példa megmutatja, miért. Ha a Fidesz egy egyéni választókerületben 500 szavazatot kap, és ugyanott négy kisebb párt egyenként 100 voksot szerez,

a Fidesz 399 szavazatot kapna a győztes kompenzációjaként. De ha a Fidesz 500 szavazatot szerez, és az Összefogás egyesíti a négy kisebb pártra adott szavazatokat, és így 400 szavazatot szerez, akkor a Fidesznek mindössze 99 szavazatot adnak hozzá a pártlistájára leadott szavazatokhoz. Az ellenzék egyesülése enyhíti a győztes kompenzálásának következményét.

Mikor húzhat tehát valóban hasznot a győztes kompenzálásának rendszeréből egy egyesült ellenzékkel szembenálló politikai párt?

A győztes kompenzálásának rendszeréből akkor húzhat hasznot egy párt, ha „a másik oldalon” nagy számú versenyzőt tud felbiztatni, hogy lefaragja valamelyest az első és a második helyezett jelölt közötti különbséget minden választókerületben. És valóban: az új választójogi szabályok 2010-hez képest 2014-ben megkönnyítik az új pártok és jelöltek indulását azzal, hogy kevesebb támogatói aláírást követelnek meg a regisztráláshoz. Még nem tudjuk, hány párt fog valóban listákat és jelölteket állítani, de máris 92 párt jelentkezett be a Nemzeti Választási Irodánál. Ha például sok kicsi „Fidesz-ellenes” jelölt indul egy adott választókerületben, akkor megoszthatják a szavazatokat, és növelhetik a fölényt, amellyel a Fidesz győz – így megnövelhetik a valószínűségét annak, hogy a Fidesz megkapja a maga áhított kétharmados többségét.

Természetesen az egyesült ellenzék is győzhet nagy fölénnyel az egyes kerületekben, és ebben az esetben az ellenzék is aránytalan győzelmet arathatna a pártlistákon is. De épp ezért olyan nagy a jelentősége annak, hogy az egyéni választókerületeket úgy jelölték ki, hogy ezt maximálisan valószínűtlenné tegyék. Nagyon kevés biztosan „baloldali” kerület maradt, amelyet az egyesült ellenzék ilyen nagy fölénnyel nyerhet meg. Miközben tehát elméletben lehetséges, hogy az egyesült ellenzék még ilyen szabályok mellett is aránytalan győzelmet arat, a tényleges helyzet és az a mód, ahogyan a kerületeket kijelölték, a valóságban majdnem teljesen lehetetlenné teszi ezt.

De nem ez az egyetlen győztes-kompenzálási rendszer a 2014-es magyarországi választásokon. Az a tény, hogy a Fidesz olyan nagy arányban megnyerte a 2010-es választásokat, hatalmat biztosított neki ahhoz, hogy átalakítsa és új emberekkel töltse fel az intézményeket, amelyek majd levezénylik a választásokat. 2014-re a választási gépezet lényegében teljes egészében a kormányzó párt szövetségeseinek a kezében van. És máris látunk aggasztó jeleket arra nézve, hogy ezek a hivatalok nem semlegesek.

A 2010-es választások óta a Választási Bizottságot kétszer átszervezték, és minden tagját már az előtt elbocsátották, hogy letelt volna a megbízatásuk. Először a biztosságnak azokat a tagjait bocsátották el, akiket az előző parlament választott meg – a Fidesz ugyanis 2010-ben törvényt hozott, amely azonnali hatállyal előírta, hogy a Választási Bizottság tagjait minden parlamenti választás után újra meg kell választani (LXI/2010 sz. törvény). A bizottság régi tagjai – akik között voltak ellenzékiek és fideszesek is, de többségben az ellenzékiek voltak – azonnal elhagyták a helyüket, és egy új bizottság váltotta őket, amelynek tagjai – akik között nem volt már képviselője a politikai ellenzéknek – a Fidesz parlamenti többsége választotta meg.

2013-ban aztán a Fidesz újra megváltoztatta a rendszert (XXXVI/2013 sz. törvény). Ezúttal a törvény egy új szerkezetű Választási Bizottságot és egy új szerkezetű Választási Irodát hozott létre. Az új Választási Bizottság most hét állandó tagból áll, akiket maga a köztársasági elnök ajánlott (aki maga is a Fidesz volt alelnöke). Ezeket a tagokat kilenc évre választotta meg a Fidesz által dominált parlament kétharmados többségével. Nem meglepő módon úgy tűnik, hogy a bizottság összes tagja a kormányzó párthoz kötődik. A Választási Irodában közalkalmazottak dolgoznak, de az iroda vezetője korábban a Fidesz-kormányban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban helyettes államtitkár volt.

Miközben az ellenzéki pártok arról számolnak be, hogy jók a kapcsolatok a Választási iroda új vezetőjével, az ember mégis jó okkal aggódhat egy olyan rendszer miatt, amelyben a kormányzó párt nevezett ki minden kulcsszereplőt, aki majd döntéseket hoz a választások keretfeltételeiről, egy olyan rendszerben, amelyben ez a kormányzó párt szinte az összes szabályt átírta.

Noha a választási Bizottság állandó tagjai mind kormánypártiak, amint a kampány megkezdődik, minden párt, amely országos listát állít, delegálhat egy-egy tagot a Választási Bizottságba, a kampány végéig szóló időszakra. A pártoknak ezek a küldöttei a hét állandó taggal együtt szavazhatnak minden kérdésben, ami attól függően, hogy hány és milyen jellegű csoport állít országos listát, növeli annak a lehetőségét, hogy leszavazhatják az állandó tagokat. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a Magyarországon dolgozó külföldi újságírókat tömörítő szervezet (HIPA) egyik sajtótájékoztatóján nemrégiben elmondta: arra számít, hogy a testület létszáma a kampány idejére 20-25 tagra bővül, ami azt jelenti, hogy legalább tucatnyi vagy még több országos listára számít. (2010-ben az országos listák száma 10 volt.)

A kampány előtti időszakban mindazonáltal a Fidesz szövetségesei uralták a Választási Bizottságot. A Választási Iroda marad a választásokról szóló információk kulcsterülete, de az iroda nem bővül az ellenzéki pártok által delegált tagokkal, akik részt vehetnének a működtetésben a kampány idején. Már hoztak fontos határozatokat arról, hogyan fogják intézni a választást az új szabályok értelmében.

Mint a következő részben látni fogjuk, ezért különösen aggasztó a pontatlan és félrevezető tájékoztatások megszaporodása, amelyeket a választási tisztségviselők adnak ki a választásról.