Nyitólap Regisztráció Belépés

Nyitólap » 2014 » Március » 1 » Scheppele: Miért volt „politikai csoda” az ellenzéki szövetség? – II. rész

---

13:16:45 Scheppele: Miért volt „politikai csoda” az ellenzéki szövetség? – II. rész

Forrás: GALAMUS-CSOPORT | 2014.02.28. Kim Lane Scheppele „A The New York Times Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában ma kezdi el közölni Kim Lane Scheppele alkotmányjogász ötrészes írását”, ezzel a bevezetővel kezdtük el csütörtökön közzétenni a tanulmány fordítását a Galamusban. Nincs értesülésünk róla, miért csúszik a New York Times-beli publikálás, de ha már elkezdtük, folytatjuk a Magyarország – Egy kétséges választás című Scheppele írást a második résszel. II. rész: A győzelemre írt szabályok – az alapvető struktúra Hogyan keverte meg a kormányzó párt, a Fidesz a paklit annyira a saját javára, hogy a közelgő magyarországi választások eredményeihez kétség sem fér? A Fidesz 2010-ben aratott választási győzelme után azonnal hozzálátott a választási rendszer átalakításához, hogy biztosítsa magának a hatalom megőrzését. A Fidesz parlamenti frakció, amely alkotmányos változtatásokat hajtott végre anélkül, hogy bevonta volna bármely ellenzéki pártot vagy konzultált volna bármelyikkel, felére csökkentette a parlamenti mandátumok számát, egyoldalúan újrarajzolta az összes egyéni választókörzetet, a korábbi kétfordulós rendszert egyfordulóssá tette, ahol a szavazatok relatív többsége elég a győzelemhez, és megváltoztatta a szavazatok összesítésének módját. Mi több, a Fidesz kettős állampolgárságot és vele szavazójogot biztosított a határokon túl élő etnikai magyaroknak, akik nagy többségükben a Fidesz támogatói, miközben olyan rendszerről gondoskodott, amely a külföldön élő vagy dolgozó magyarok számára megnehezíti a szavazást. A sajtó szerkezete és a kampányfinanszírozási szabályok erőteljesen a Fidesz érdekeit szolgálják, és a közvetlenül a kampány kezdete előtt, az utolsó pillanatban bevezetett változtatások még hátrányosabb helyzetbe hozták a frissen egyesült balközép ellenzéket. Ráadásul a kormányzó párt magához ragadta a választási gépezetet is, amelyet mostanra feltöltött kizárólag iránta lojális emberekkel. Mindezek a változtatások összességükben gyakorlatilag elkerülhetetlenné teszik a Fidesz győzelmét. Az ördög a részletekben van, menjünk tehát végig lépésről lépésre azon a sokféle intézkedésen, amellyel a kormányzó párt saját javára változtatta meg a szabályokat. A Fidesz-parlament, hivatalba lépése utáni egyik első aktusaként, 2010. május 25-én megváltoztatta az alkotmányt, amelyet megörökölt, hogy felére csökkentse a parlament létszámát. Ezt a lépést a politikai spektrum minden oldalán dicsérték, mivel az addigi, 386 mandátumból álló parlamentet széles körben úgy értékelték, hogy túlságosan nagy ahhoz, hogy hatékony legyen, és túl költséges egy kis, eladósodott ország számára. Az új, 199 képviselőből álló parlament, amely a 2014-es választások után foglalja majd el a helyét, új választókerületeket képvisel majd, amelyeket újra kellett rajzolni, hogy illeszkedjen ehhez az új, kisebb parlamenthez. A körzetek átrajzolását nemcsak széles körben támogatták, hanem az Alkotmánybíróság meg is követelte, amikor (először 2005-ben, majd 2010-ben) megállapította, hogy a régi választókerületek túlságosan egyenlőtlenek a bennük élő lakosság létszámát tekintve ahhoz, hogy biztosítsák minden állampolgár szavazatának egyenlőségét. A régi kerületi rendszer eleve a Fidesznek volt előnyös, hiszen a nagyobb választókerületek a baloldal városi fellegváraiban, a kisebbek pedig a jobboldal vidéki területein voltak. Így a vidéki konzervatív szavazatok nagyobb súlyra tettek szert, mert ott kevesebb szavazatra volt szükség egy képviselő megválasztásához. De az a mód, ahogyan a Fidesz 2010-ben átrajzolta a 2014-re érvényes kerületeket, a pártnak a korábbinál is nagyobb előnyt biztosított. A Fidesz az ellenzéki pártokkal való konzultáció nélkül hozott egy új „sarkalatos törvényt”, amely egyszerűen kitűzte a kerületek határait (CCIII/2011 sz. törvény). Miközben a legtöbb választójogi törvény meghatározza a kerületek kijelölésének módját, és valamiféle semleges, legalábbis többpárti testületet bíz meg a kerületek megrajzolásával, a magyarországi választókerületek határait most egyenesen beleírták a törvénybe. A határok eltolása akár csak egyetlen háztömbnyivel ezentúl a parlament kétharmados többségét kívánja meg. A kerületek ezért mélyen bebetonozottak, és nem egy nyilvános vagy bevonó természetű folyamatban alakultak ki. A kormányzó párt nem indokolta a kerületek ily módon való alakítását. A választókerületek természetesen egyetlen választási rendszerben sem képviselnek egyenlő számú szavazót. De milyen mértékben térhetnek el egymástól a választókerületek ahhoz, hogy tagadni lehessen a szavazatok egyenlőségét? A Joggal a Demokráciáért Bizottság (Velencei Bizottság) 10 százaléknál nem nagyobb eltéréseket javasol nemzetközi normaként. Nem teljesen világos, mire gondoltak, de tekintettel arra, hogy a bizottság munkájában alkalmazott elv az, hogy a szavazatokat a lehető legegyenlőbb módon súlyozzák, fel lehet tételezni, hogy nem helyes, ha a kerületek közötti eltérés meghaladja a lakosság 10 százalékát. A magyar törvény ördögien ravasz a tekintetben, hogy úgy tűnjön, mintha megközelítené ezt a normát, miközben valójában nagyon távol van ettől. A magyar választójogi törvény (CCIII of 2011 – 4(4)) rögzíti, hogy a kerületek között ne legyen 15 százaléknál nagyobb eltérés. A Velencei Bizottság nem örült ennek az eltérésnek, de átengedte. Nem kellett volna. Ha figyelmesebben szemügyre vesszük, fény derül a trükkre. A magyar törvény azt követeli meg, hogy a választókerületek közötti eltérés ne legyen nagyobb a kerületekben élő választók 15 százalékánál. Ez nem 15 százalékos általános eltérést jelent, mint a Velencei Bizottság feltételezte, hanem olyan norma, amely megengedi, hogy a kerületek között az eltérés az általános alatt vagy felett 15 százalékkal legyen. Egy példa megmutatja, hogy ez milyen hatalmas különbség. Ha átlagosan 100 szavazóból álló kerületeket céloznánk meg, a 10 százalékos eltérés annyit engedne meg, hogy a kerületek szavazóinak száma legkevesebb 95 és legfeljebb 105 legyen. (Ha a 95-öt elosztjuk tízzel – amennyi eltérés van a legnagyobb és a legkisebb kerület szavazóinak száma között – akkor nagyjából 10 százalékot kapunk.) A magyar törvényt viszont lehetővé teszi, hogy a kerületek létszáma 85 és 115 között változzon – 15 százalékkal az átlagos 100 alatt, illetve felett. A kerületek közötti eltérés így elérheti a 35 százalékot! (Ki lehet számolni, mint az előző példánál: 30/85 = 35 százalék). Ez hatalmas eltérés, amelyet, úgy tűnik, a Velencei Bizottság nem vett észre. A jelenlegi választókerületekben, amelyeket az új választójogi törvénynek megfelelően hoztak létre, az eltérések még ennél is nagyobbak lettek. Mint az alábbi ábrából látható, Magyarországon a legkisebb választókerületben most mintegy 60 ezer szavazó van, míg a legnagyobb kerületekben 90 ezren fognak szavazni, ami nagyjából 50 százalékos eltérést jelent. (A vízszintes tengely a szavazásra jogosultak számát mutatja az adott kerületben a 2010-es adatok alapján, mielőtt átrajzolták a választókerületeket, a függőleges tengely az új rendszer szerinti választókerületeket és a hozzájuk tartozó szavazók számát mutatja. Az aktuális kerületek nem csupán erősen egyenlőtlenek, az eltérésnek láthatóan igazolása sincs.

1 2 3 4 5 Kategória: Kommentár | Reakció | Vélemény | Megtekintések száma: 560 | Hozzáadta: georgio | Tag-ek(kulcsszavak): szövetség, magyarország, II. rész, ellenzéki, ellenzék, Miért volt „politikai csoda” az ell, Scheppele | Helyezés: 0.0/0