Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam!
Megkaptam a levelét, és biztosíthatom, hogy az Ön küldeménye nálam nem úgy végzi, mint sok más magyar polgár esetében, akik arra készülnek, hogy összegyűjtik az Ön által küldött leveleket és elégetik. Nálam ilyen nem fordulhat elő, én gondosan megőrzöm az Ön levelét, hogy majd egy majdani bírósági tárgyaláson a terhelő dokumentumok hosszú sorába ezt is csatolhassam.
Ön már nem először ír nekem levelet, ami tiszteletre méltó kitartásról tanúskodik, hiszen, mint bizonyára tapasztalta, eddig egyetlen alkalommal sem válaszoltam és a környezetemben sem ismerek olyan személyt, aki megválaszolva visszaküldte volna Önnek a nemzeti konzultációnak nevezett kérdéssort. Ha úgy tetszik, ez a kitartás, hogy nem adja fel, és rendületlenül, immár tizenkettedik alkalommal próbálkozik, bizonyos körülmények között – például egy normális országot feltételezve – tiszteletet érdemlő tulajdonság is lehetne. Nálunk azonban nem az, sokkal inkább az Ön és társai álságosságának a bizonyítéka.
Önök azt szajkózzák – éjjel, nappal, minden hullámhosszon –, hogy az országot érintő minden fontos kérdésben kikérik a véleményemet, mert érdekli Önöket, hogy mit gondolok a migrációról, a koronavírusról, vagy, mint például most, az Európai Unió Önök szerint káros és hatástalan szankcióiról. (Ha jól értettem, azokról a szankciókról beszélünk, amelyeket Ön Magyarország nevében egytől egyig elfogadott és aláírásával szentesített.)
Nos, közölnöm kell Önnel, Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, hogy a pénzpocsékolásnak ezt a módját sem vagyok hajlandó támogatni. De van, amit még a pazarlásnál is jobban utálok, ez pedig az álságosság, más néven: a hazudozás. Ön azt állítja, hogy több millió magyar véleményével kikényszeríthetik az uniós szankciók megváltoztatását, mert – az Önök állítása szerint legalábbis – ezek a szankciók nem működnek és csak kárt okoznak az uniós országoknak, míg egyedül az oroszoknak hajtanak hasznot.
Nem szőrszálhasogatásként jegyezném meg, de a szakértők ezt másként látják. Valójában még ezzel sem volna baj, hiszen nem kell mindig mindenkinek mindenben egyetértenie, a problémát az okozza, hogy Ön, miniszterelnök honfitársam, hülyének néz engem és a többi, immár nem tízmillió, csupán 9,7 millió magyart. Korábban háborús, újabban pedig szankciós inflációról beszélnek, s azt próbálják elhitetni velünk, magyar polgárokkal, hogy nálunk azért magas az infláció, mert háború van.
Ezzel kapcsolatban nekem csupán egyetlen kérdésem volna: a háború nemcsak Magyarországot, hanem Európa többi országát is érinti, ám máshol jóval kisebb a drágulás, mint idehaza. Meg tudná magyarázni, hogy mi ennek az oka?
Önök, Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, 12 éve kormányoznak, ennyi idő elég lett volna, hogy kezdjenek valamit az előttünk álló kihívásokkal. Úgy mint az oktatással, az egészségüggyel, röviden: Magyarországgal. Ám Önöknek nincsenek válaszaik ezen területek problémáira, ami nem meglepő és még kevésbé mulatságos: Önök nem azon agyaltak, hogy miként lehetne korszerűbb és versenyképesebb az oktatás, emberibb és európaibb az egészségügy, élhetőbb az élet, hanem azzal voltak elfoglalva, hogy családtagjaik és csókosaik zsebét teletömjék.
Ez is egy program, de ebben én nem kívánok az Önök társtettese lenni.
Maradok ugyanakkora tisztelettel, mint amit Ön és társai gondolnak a nemzeti konzultációs levelek címzettjeiről, vagyis rólunk, magyar polgárokról.
Tweet
Author: Föld S. Péter
Föld S. Péter 1951 október 4-én született újságíró, író, humorista. A budapesti Metropol munkatársa. 1980-1990 között a Lúdas Matyi újságírója. 1991-1998 között a Kurír rovatszerkesztője volt. Művei: A téma az ágyban hever (1987), Jó játék a rajzfilm (1988), Röhög a belosztály (1988), Adócsalók kézikönyve (1988), A kutyafáját (1988), Autós szextúrák (1988), Ahogy azt Móricka elképzeli (1989), Disznó viccek gyűjteménye (1989), Miért nem bírjuk az ügynököket? (2004), Bolsik, ne emeljétek a sajtos pogi árát, mert baj lesz! (2005).