Átmenetileg eltűntek a cápák

A miocén-időszak (23 millió évtől 5,3 millió évig) beköszöntése forradalmi változásokat hozott a Kárpát-medence történetében. Az egykor oly hatalmas egyenlítői óceán, a Tethys, a miocén elejére nagyjából a mai Földközi-tenger területére szorult vissza, bár délkeleti irányban még összeköttetésben állt az Indiai-óceánnal.

A középső miocén időszakban a Dunántúlt elborító szigettenger vizein nem ment ritkaságszámba a Galeocerdo aduncus fajnevű tigriscápa ( a kép illusztráció)
Forrás: Epic Diving/ Daniel Botelho

Ekkor vette fel a ma is ismert alakját a Kárpát-medence.

Az alpi hegységképződés miatt már korábban, az oligocén időszak elején kialakult az a Bajorország területétől a Himalájáig terjedő hatalmas belső tengerág, a Paratethys, amelynek hazánk területe is a része volt. A korai miocén úgynevezett ottnangi korában átmenetileg megszűnt a Kárpát-medencét elborító sekélytenger és a világóceán közötti kapcsolat.

A Föld a miocén időszak derekán. A  Kisázsia feletti víztömeg a Paratethys
Forrás: ESA

Az elzáródást a sótartalom változására érzékeny tengeri állatcsoportok, így többek között a tüskésbőrűek (például a tengeri csillagok és tengeri sünök) vagy a miocén elején (az úgynevezett eggenburgi korban) a Kárpát-medencét elborító tengerben még igen gazdag populációt alkotó cápák ideiglenes eltűnése bizonyítja.

Az indonéz szigetvilágot idézte a Dunántúl

Nagyjából 16 millió éve, a bádeni kor beköszöntésével azonban

helyreállt az összeköttetés a világtengerrel, egyben  szárazabbá és forróbbá vált az éghajlat.

Átmenetileg ismét trópusi, szubtrópusi viszonyok jellemezték a Kárpát-medencét.

A bádeni korszakban a Dunántúl az indonéz szigettengerhez hasonlíthatott ( a kép illusztráció)
Forrás: Elter Tamás

A tengervíz felmelegedését többek között a korallzátonyok, valamint a trópusi tengeri faunaelemek megjelenése bizonyítja.

Az Északi-középhegység vonalában vulkáni szigetív húzódott. Ekkoriban ez a vidék volt a Föld egyik legaktívabb vulkáni területe: hol az egyik, hol a másik tűzhányó tombolt
Forrás: Ancient Earth

Varázslatos képet nyújthatott az akkori táj;

a Dunántúlon a mai indonéz szigetvilágot idéző sekélytenger hullámzott,

a Börzsöny és a Mátra vonalában vulkáni szigetív húzódott, amelyhez korallzátonyok és színpompás lagúnák kapcsolódtak, az Alföld területén pedig sirályok röptét és a delfinek ugrását visszatükröző nyílttenger hullámzott.

Tigriscápák ólálkodtak Visegrádon

A bádeni korban lerakódott tengeri üledékekben szép számmal találhatók cápafogak. A bádeni volt az a korszak, (16,5 és 13 millió év között) amikor utoljára éltek tengeri nagyragadozók a mai Magyarország területén.

Visegrád és a Börzsöny vidékén korallzátonyok húzódtak, a sekély meleg víz valódi paradicsomot jelentett a cápáknak ( afelvétel illusztráció)
Forrás: Tommy Schultz

A bádeni emeletet jellemző, szubtrópusi sekélytengeri körülmények között képződött zátonyeredetű lajtamészkő

megőrizte az egykori élővilág maradványait is.

Sopronkőhidán, valamint a Bakonyban Várpalota, a Mecsekben pedig Hidas környékén találhatók a bádeni kor különösen szép feltárásai csakúgy, mint például Mátraszőlősön.

Galeocerdo aduncus, egy miocén időszaki tigriscápa fosszilis foga
Forrás: Shark Fossils

A kőzetekből előkerült cápafogak egykori gazdái között több olyan nemzetséget találunk, melynek képviselői ma is nagy egyedszámban népesítik be a trópusi indo-pacifikus régió vizeit.

Miocén tengeri ragadozók fogai. A felső sor bal szélén a Carcharocles megalodon, mellette citromcápa (Negaprion sp.) , jobb szélen pedig fosszilis tigriscápa (Caleocerdo. sp.) fog látható. Középen bal szélen krokodil, mellette pedig két Hemipristis nemzetségbeli cápafog, a legalsó sor bal szélén sasrája ( Mylobatidae), mellette szirtcápa (Carcharhinus sp.) illetve makócápa  (Isurus sp.) fogmaradványa látható
Forrás: Ancient Sharks

A Bádeni-tengerben nem ment ritkaságszámba a tigriscápa (Galocerdo aduncus) amely a mai, igen rosszhírű rokonának (Galeocerdo cuvieri) a közvetlen „kuzinja".

Ami ma a Vörös-tengerben, az itthon is látható volt

A Börzsöny tövében, illetve Visegrád és Szob területén húzódó korallzátonyok lakója volt többek között a mai szürke szirticápák (Carcharhinus amblyrhincos) közeli rokona, a Carcharhinus priscus, illetve a kihalt csoportot alkotó másik szirtcápa-féle, a Hemipristis serratus is.

Hemipristis serratus fosszilis foga
Forrás: Elter Tamás

A zátonyok leszakadásán túli nyílt vizekben vadászott az ugyancsak kihalt szélesfogú makócápa (Isurus hastalis), amely jelenkori rokonánál, a röviduszonyú makónál (Isurus oxyrinchus) sokkal méretesebb és robosztusabb, napjaink nagy fehér cápájára hasonlító ragadozó volt.

A magyarországi középső miocén idején a Sphyrna zygena fajnevű pörölycápa gyakori ragadozónak számított a Bádeni-tengerben. Ma is él, hozzánk legközelebb a Földközi-tengerben
Forrás: Ark Dive

A nyílt vizekben cirkált a felszín alatt a ma is élő sima pörölycápa (Sphyrna zygena), valamint az ugyancsak recens csipkésfejű pörölycápa (Sphyrna lewini). Ahhoz, hogy az utóbbi trópusi fajt lássuk manapság, minimum a Vörös-tengerig kell elutaznunk.

Megalodon terrorizálta a kárpát-medencei ceteket

A Bádeni-tengerben szép számmal akadtak különböző fogascetek, delfinfélék is. Még a nagytestű miocén kori cetekre is halálos veszélyt jelentett a világtenger valaha létezett leghatalmasabb húsevő cápája, a Carcharocles megalodon,

amely egyáltalán nem volt ritka vendég

a Kárpát-medencét elborító Bádeni-tengerben sem.

Tenyér méretű C. megalodon fog
Forrás: Shark Fossils

A C. megalodon olykor felnőtt tenyérnyi fogai Magyarországról is előkerültek, többek között Mátraszőlősről, valamint különösen szép példányok a Pécshez közeli Danitz-puszta homokbányájából.

A C. megalodon megtermett (felül) és átlagos hosszúságú ( középen) példányainak méretét  szemléltető ábra. Alul a ma is élő nagy fehér cápa és az ember mérete látható viszonyításként
Forrás: Elter Tamás archívuma

Tizenhárom millió éve a Paratethys végleg elzáródott a világóceántól.

A hatalmas beltengernek, amely a miocén időszak végére több részmedencére darabolódott, gyorsan kiédesedett a vize. Az óceáni sótartalomhoz szokott, és a sótartalom változásra érzékeny úgynevezett sztenohalin szervezetek, köztük a telepes zátonyépítő kőkorallok, tüskésbőrűek és fejlábúak hamar eltűntek a bezáródó tengerből csakúgy, mint a gazdag cápapopuláció.

A Paratethys elzáródása és a miocén végi klímaromlás véget vetett a színpompás  kárpát-medencei korallzátonyok és a cápák birodalmának (A kép illusztráció)
Forrás: Origo

A miocén végén felerősödő klímaromlás – amely már a későbbi, pleisztocén nagy eljegesedésnek volt az előhírnöke – egyszer és mindenkorra véget vetett a Kárpát-medencei trópusi tengeri idillnek.