„Orbán Viktor azt a tanulságot szűrte le a számára
sokkoló 2002-es választási vereségből, hogy rosszak azok a
játékszabályok, amelyek között előfordulhat az a baleset, hogy ő
elveszíti a kormányzás lehetőségét. Attól kezdve egyre-másra jöttek azok
a lépései, amelyek világosan jelezték, hogy a parlamentáris demokrácia
ellenségévé vált. Először kitagadta politikai ellenfeleit a nemzetből -
"a haza nem lehet ellenzékben" -, illetve kétségbe vonta a parlamenti
választás eredményét. A polgári körök életre hívásával olyan
tömegmozgalmat szervezett a Fidesz mellé, ami a két világháború közötti
jobboldali szélsőség politikáját idézte. Rendeztek faluparlamenteket,
nemzeti konzultációkat, vagyis a politikáját olyan irányba vitte el, ami
nyilvánvalóan túl van a parlamentáris demokrácián. 2002 után számomra
mind világosabbá vált: ha Orbán még egyszer hatalomra jut - különösen,
ha kétharmados parlamenti többsége lesz -, mindent elkövet majd a "rossz
játékszabályok" megváltoztatásáért. 2008 tavasza, az ún. szociális
népszavazás után pedig már biztosra lehetett venni, hogy kétharmados
parlamenti többséget szerez az Országgyűlésben
MN:
Ha a Fidesz ismét győz, ami egyáltalán nem kizárt, merre halad tovább
Orbán rendszere? Kis János szerint (lásd: "Vissza fog hullani a fejére",
Magyar Narancs, 2013. március 27.) a Nemzeti Együttműködés Rendszere
vagy a jogállam teljes kiiktatásával, a teljes nemzeti bezárkózás árán
konszolidálható, vagy sehogyan sem.
DJ:
Egyetértek Kis Jánossal, aki a 2010-es választások előtt még
rosszallóan jegyezte meg: »egyesek már a Magyar Köztársaság nekrológját
írják«. Magyarország millió szálon be van kötve a nemzetközi gazdaságba,
hogy mást ne mondjak, az ország működését külföldi hitelekből
finanszírozzák. Ha nem vennék többé az állampapírokat, minden a feje
tetejére állna. Konszolidációt abban az értelemben sem tudok elképzelni,
ahogyan mondjuk a Rákosi-érához képest a Kádár-korszak konszolidált
volt. Mert ahhoz kellett némi »lökdösődés«, majd személycsere is. Az
ilyen típusú egyeduralmak akkor tartósak Magyarországon, ha külső
hatalmi kényszer tartja őket életben, továbbá ha gazdaságilag
produktívak, mint amilyen a Kádár-rendszer volt úgy másfél-két
évtizedig. A mai Magyarországon azonban minden sikerpropaganda és
esetleges átmeneti eredmény ellenére kizártnak tűnik, hogy ez a
gazdaságpolitika prosperitáshoz vezessen. Krémer Balázs szerint az
Orbán-rendszer gazdaság- és társadalompolitikája piramisjátékra
hasonlít: ahhoz, hogy egy embernek kedvezményt tudjon nyújtani, négy
másiktól kell elvonnia. Ez hosszú távon nem folytatható, ennek
összeomlás lesz a vége. Akármelyik területről hallok közelebbi
információt, legyen az az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás vagy
az önkormányzatok, mind arról szólnak, hogy maximum fél évig lehet előre
látni a finanszírozást, aztán vége a dalnak.
MN: Vagyis mire számít?
DJ:
Megjósolhatatlan. Az egyik legrosszabb lehetőség, hogy Orbán
kétharmadot kap, ami nem kizárt, mert a jelenlegi választási rendszer
erősen premizálja a győztest. Ez visszamenőleg legitimálná mindazt, amit
Orbán a mostani ciklusban tett, a rendszer pedig természetéből fakadóan
végleg felszámolná a versengő pártrendszer maradék elemeit is, a
parlamenti politizálást kiüresítené, ahogyan Mussolini is tette
négyévnyi parlamentáris kormányzás után. Van, aki szerint Orbán az
Európai Unióból is kiléptetné Magyarországot. Nem elképzelhetetlen, de
én mégsem tartom valószínűnek, mert az uniós források
nélkülözhetetlenek: ami fejlesztést egyáltalán fel lehet mutatni ma az
országban, az zömmel uniós pénzekből valósul meg. Ha fogadnom kellene,
hogy minek van a legnagyobb esélye egy 2014-es Fidesz-győzelem után,
akkor arra tennék, hogy még egy ciklust nem bír ki ez a rendszer. És úgy
ér majd véget, ahogy a piramisjátékok szoktak.”
